Klubunk 1992-ben alakult civil kezdeményezésre. Az Alapítók felismerték, hogy a professzionális intézményrendszereken kívül létrejövő kulturális kezdeményezések nagy többsége kellő háttér (szervezés, infrastruktúra, propaganda stb.) hiányában nem tud megvalósulni, illetve hatékonyan működni, nem jut el ahhoz a célközönséghez, akiknek valójában szánták azt. Igyekszünk a nevünkhöz méltóan minden művészeti ágat és stílust lefedni, s nem is burkolt célunk, hogy az esetleges tehetségeket felfedezzük, s számukra első (referencia) bemutatkozási lehetőséget biztosítsunk.

Klubunk fő célja, hogy nyilvánosságot teremtsünk pályakezdő művészek számára három területen: előadóművészet, képzőművészet és irodalom.

Műsoros esteket szervezünk, 1993-ban megalapítottuk az EKLEKTIKA folyóiratot, s kiállításokat rendeztünk a 2000-ben megszűnt KOLLŐR Galériában, majd a Rét Galériában.

1997 tavaszán ünnepeltük az ötödik születésnapunkat egy két napos fesztivállal, ahol a teljes repertoárunkkal megismerkedhettek az érdeklődők.

A nyári szünet után következett a Moszkva tér Fesztivál, ahol több művelődési intézménnyel karöltve, fővárosunk eme kritikus terét egy délutánra kiragadtuk a hétköznapi bosszúságok világából, és a kellemes szórakozás és együttlét színhelyévé varázsoltuk.




Az Eklektika Klub társelnökei egy performance
keretében megtisztítják a Moszkva teret.



A térről egy helytörténeti kiadványt  is megjelentettünk, amelyben megvizsgáltuk a múltját, jelenét és jövőjét; bemutattuk a tér közösségeit, építészetét, közlekedését és természetesen a környező kiskocsmákat is.

Ezzel a fesztivállal és kiadvánnyal egy újabb tevékenységi kört vállaltunk fel. A helytörténeti kutatások tárgyát általában a várostörténeti vagy építészeti szempontból fontos, kiemelkedő területek képezik. Azonban az emberek többségének a lakása, a hétköznapi élettere ezeken kívül esik, s egyesületünk ezek értékeire és hibáira szeretné ráirányítani a figyelmet.

A Moszkva tér után 1998-ban a Baross tér kiadványunk következett, amelyet a Baross tér Fesztivál keretében mutattunk be.

1998-ban klubunk önálló civil szervezetté alakult Eklektika Klub - Kulturális Egyesület néven.

2000-től 2011-ig kiemelten foglalkoztunk Gazdagréttel. A Digitális Gazdagrét projekten belül gyűjtöttük össze a lakóteleppel kapcsolatos közérdekű információkat és linkeket, amelyeket a Gazdagréti Közösségi Ház honlapján tettünk közzé.

2001 őszén megjelent a Gazdagrét, mely egy városrész születését mutatta be, s valószínűleg ez volt az első helytörténeti kiadvány, amely egy lakótelepről szólt.

2002-től 2008-ig szerveztük a Csellengő Művészeti Tábort, amely keretében az általános iskolás gyerekek olyan művészeti technikákkal is megismerkedhettek, amelyeket az iskolai oktatás keretében nem feltétlenül tanulnak: aquatinta, hidegtű eljárás, rézkarc, linó, fóliakarc, üvegfestés, dobozgrafika.

2003. november 11-én jelentettük meg a kRÉTa - gazdagréti diáklap első számát, amelyet a Csíki-hegyek és a Törökugrató utcai Általános Iskola diákjai közösen szerkesztettek, s így megismerhették egymás suliját, illetve egymás gondolatait és érdeklődési körét, s így közelebb kerülhettek egymáshoz. Az volt a különlegessége, hogy a gyerekek nem iskolai, hanem gazdagréti diáklapot szerkesztettek. A lapot a nyomdai munkálatok kivételével teljes egészében a gyerekek készítették, amely kéthavonta jelent meg, s a két iskola összes diákja ingyenesen juthatott hozzá. Az utolsó számot 2006 novemberében adtuk ki.

2004-ben a Gazdagréti lakótelep 20. születésnapja alkalmából a Gazdagréti Közösségi Házzal együtt helytörténeti sorozatot jelentettünk meg a Rét magazinban, illetve kiállítást szerveztünk, amely anyagát a Csíki-hegyek utcai Általános Iskola helytörténeti szobájának ajándékoztuk. 2004 novemberében jelent meg az Egy lakótelep születése címmel a Rét magazin helytörténeti különszáma, amelyben Gazdagrét múltját, a lakótelep építését, az itt található köztéri alkotásokat és a városrész közlekedésének a fejlődését mutattuk be.

2006-ban, a Gazdagréti Közösségi Ház kezdeményezésére, indult útjára a Gazdagréti Civilek Karácsonya, amely szervezésében a közösségi házzal kapcsolatban álló civil szervezetek és önszerveződő közösségek is részt vettek, s változatos programokkal ünnepelték együtt a Karácsonyt. Egyesületünk 2011-ig vett részt a rendezvények szervezésében és finanszírozásában.

2009 januárjában  jelentettük meg a gazdagréti kutatásokat összegző A Gazdagréti lakótelep helytörténeti kiadványt, amelyet a nagy érdeklődésre való tekintettel, még ugyanez év őszén újra  nyomtattunk.

2012-ben indult az Asa Kelenvölgy Project, 2014-ben pedig az Albertfalva2.0, amely programok keretében a két városrész internetes jelenlétét bővítjük, s így a világháló segítségével a helyi információáramlást is elősegíthetjük.





 

EKLEKTIKA KLUB


MAGUNKRÓL  ELÉRHETŐSÉGÜNK