Zirc, a Bakony szíve

 

Az ország legmagasabban fekvő (400 m) kisvárosát 1182-ben III. Béla király hívására a franciaországi Clairvauxból érkező ciszterci szerzetesek alapították, majd a török hódoltság után 1712-től a sziléziai Heinrichau ciszterei építették újjá, európai hírű szellemi és gazdasági kultúrát teremtve a Magas-Bakony háborítatlan erdőségeinek szívében. A Bakony fővárosaként ismert Zirc - a 82-es főút mellett, Budapesttől 120, a Balatontól 30, Győrtől 60 kilométerre - Veszprém megye egyik legszebb kisvárosa.

A több mint 800 éves település fennállása óta virágzó mezővárosként, járási székhelyként, nagyközségként, majd 1984 óta városként működik. A térség gazdasági és szellemi központjaként vonzáskörzete 28.000 polgárnak kulturális, oktatási, kereskedelmi, szolgáltatási, egészségügyi és államigazgatási feladatait látja el.

A Bakony fővárosának kiemelkedő az idegenforgalma. Látnivalóval, programjaival évente százezernyi látogatót vonz.

Környéke a Bakony-hegység egyik legszebb, turisztikai szempontból is vonzó tája, ahol a fő érték a csend, a jó levegő és a gyönyörű természeti környezet. A Bakony legszebb részén, a Cuha völgyén áthaladó, Győr-Zirc-Veszprém összekötő vasútvonal jó szolgálatot tesz a kirándulni vágyóknak. A túrázók a "0 km-es bakancstól" a kék-piros-sárga-zöld jelzéseket követve a Magas-Bakony legszebb pontjaira juthatnak el.

Kisvárosunkra jellemző a családias hangulatú vendégszeretet: a kulturális kínálat, a turisztikai információs szolgáltatás, számos kereskedelmi egység, panziók, fizetővendég-szolgálat, polgárainak és a civil szervezetek jövőt formáló aktivitása mind az itt élők, mind a Zircre látogatók ellátását, kényelmét, jó közérzetét szolgálják és a városhoz való kötődést erősítik ezen a 7.650 fős lélekszámú, "Gyermekbarát Önkormányzat" címmel bíró településen.

Zirc, a Bakony szíve ma egy dinamikusan fejlődő, jövőképpel rendelkező térségi központ, ahol jó élni, ahová jó megérkezni és ahol érdemes befektetői szemmel is tájékozódni.

Zirc testvérvárosai: Barót (Románia - Erdély) -1990.

Pohlheim (Németország) - 1990.

Nivala (Finnország) - 1998.

 

Évente ismétlődő kulturális rendezvények:

-"Magas-Bakonyi Napok" - hagyományőrző kulturális programok (Reguly Múzeum - évente)

-"Tavaszi Napok" - kulturális rendezvénysorozat (Művelődési Központ - április-május)

-UNITED GAMES Európai Nemzetközi Ifjúsági Fesztivál (Zirc városa - május 23-28.)

-"A BULI" - a család és a barátság napja - zenés nagyrendezvény a Három-hegyen ("A BULI" Alapítvány - július első szombatja)

-Magas-Bakonyi Expo (augusztus utolsó hétvége)

-Német Nemzetiségi Napok (Zirci Német Kisebbségi Önkormányzat - augusztus közepe)

-Diáknap (Zirc Város Ifjúsági Fórum - Zirci Zabhegyező Gyermekanimátorok - október vége)

-Gyermekkarácsony (Zirc városa - december közepe)

 

Látnivalók

 

 

 

 

Gótikus pillérköteg:

A legrégebbi emlék a XIII. századból származó gótikus pillérköteg az 1749-ben ráhelyezett barokk Szent Imre szoborral.

 

 

Barokk apátsági templom:

Az 1732-1752 között épített bazilika minor legértékesebb látnivalói a Boldogságos Szűz Mária mennybevitelét ábrázoló Maulbertsch oltárkép, a Wagenmeister freskók, a koncert orgona, a faragott szobrok, berendezések. A templomhoz csatlakozó klasszicista monostort 1726-1927-ig építették.

 

 

Bakonyi Természettudományi Múzeum:

Az 1972-ben alapított múzeum "A Bakony természeti képe" néven 1962 óta folyó tudományos kutató program eredményeit mutatja be: élőhelyek szerint csoportosítva látható a hegység növény- állatvilága a "Kárpát-medence ásványai" című kiállítás

 

 

Zirci Galéria:

Neves hazai és külföldi képzőművészek alko-tásaiból látható kiállítás áprilistól októberig a Galériában. A Bakonyi Pantheonban emlék-táblák őrzik a Bakony neves kutatóinak és Zirc nagy szülötteinek emlékét.

 

 

Reguly Antal Múzeum:

A zirci születésű híres magyarságkutató nyelv-tudós szülőházában kapott helyet az életútját és munkásságát, valamint Zirc és a Magas-Bakony helytörténeti, néprajzi tárgyi emlékeit, szellemi értékeit őrző múzeum. Udvarában népi kismes-terségeket bemutató és oktató műhelyeket alakítottak ki.

 

 

Barokk kistemplom:

A kistemplom (1761-1763) mellett királyi udvarház és középkori templom maradványait tárták fel.

 

 

Reguly Antal Műemlék Könyvtár:

Az Országos Széchenyi Könyvtárhoz tartozó intézmény őrzi az 1700-as évektől a ciszterciek által gyűjtött 65.000 kötetes páratlan értékű ősnyomtatvány-, könyv- és folyóirat ritkaságo-kat. A zirci Wilde család asztalosmesterei által a Bakony fafajtáiból faragott intarziás bútorzat és a terem dongaboltozata maga is műemlék.

 

 

Arborétum:

A ciszterciek alapította nemzetközi hírű 20 hektárján a föld minden részéről telepített fák és növénykülönlegességek között nem kevés a több száz éves példány. Látnivalói még a Cuha-patak hídjai, a halastó és a filagória. 1951 óta országosan védett természetvédelmi terület.

 

 

Mezőgazdasági Gépmúzeum:

A XIX. századtól használatos erő- és munkagépeket, európai és hazai egyedülálló ritkaságokat mutat be az agrárműszaki gyűjtemény.

zircpmh@elender.hu www.zirc.hu

Vissza