II. Széki Napok - aug. 16-20.
Egy kívülállóban felmerülhet a kérdés: miként lehet minden évben valami "újat" hozni a néptánc táborok életébe? A táncaikat
őrző falvak száma véges, a tájegységeken belül sokszor csak "apró" különbségek figyelhetők meg - előbb-utóbb ismétlés a vége.
Szeretnék mindenkit megnyugtatni: a gyakorlat - szerencsére -mást mutat. .A kétkedők, a specializációra nevelt szakértők, a témakörről tudósító - önhibájukon kívül tájékozatlan - újságírók, riporterek szerencsére tévednek. Aki a lényegre ráérez, az tudja, hogy a hagyományok ápolása végtelen lehetőségeket rejt. Korunk mindent pillanatképként megmerevítő, minden részletet rögzítő törekvései statikusak, követvén az írásbeliség megjelenése óta tapasztalható tendenciákat. Ha lejegyeznek valamit - akár táncírással, akár kottázással - akkor a rögzített állapot szigorúan követendő mintává rögzül és hallatlan gyorsasággal terjedni kezd a felvételekről tanuló fiatalok közt. Azonban a valódi hagyományt pont a dinamika jellemzi: a faluban mindenki hozzáteheti a saját világát, érzelmeit, a szájhagyomány útján pedig gyorsan elterjedhet, ha a faluközösségben a többieknek is tetszik.
Az előbbiekkel csak azt szeretném kihangsúlyozni, hogy ugyanaz az ének vagy tánc néhány
perc, néhány nap. hónap, év múlva már nem ugyanaz. Látszólag ugyanabba a folyóba lépünk bele, azonban a víz már másképp hullámzik benne. Hogy ezt az apró különbséget észre tudjuk venni, bizony sokat kell hallgatni, nézni, utánozni a hagyományok élő képviselőit.
A testi-lelki-szellemi kifinomodás nem jön magától, mint a médiából megszakítás nélkül áramló
előemésztett, agyelkényelmesítő, kommersz könnyűzene (tisztelet a kisszámú kivételnek) -
meg kell dolgozni érte. De érdemes kivárni, mert a jutalom nem marad el: hallásunk finomul,
a mozgáskoordinációnk és ritmusérzékünk észrevétlenül javulni kezd. Érezni kezdjük
a "lényeget" - azt, amivel a teljhatalmúnak kikiáltott racionalitás nem tud mit kezdeni. Pedig
az alap - a rezonancia, az együttrezgés - az ész és a technika világában legalább olyan
mértékben ismert, mint a művészetben...
Alázattal tanulni egymástól - ezt a jelmondatot javasolnám, ha a 2. Marosszéki Néptánctábort kellene röviden jellemeznem. Jobbágytelke különleges dolgokat őriz. A néhány román anyanyelvű betelepülőt (pontosabban beházasulót) leszámítva - akik önszántukból meg is tanultak magyarul - színtiszta magyar falunak is nevezhetnénk. Hogy mit jelent ez, érdemes rápillantani a térképre: a falu a román-magyar határtól több mint 300 km-re fekszik...
Aztán megúszta a kollektivizálást is. A főúttól félreeső kis falunak "szerencséje" is volt, de a valósághoz hozzátartozik, hogy a dimbes-dombos földeket nehéz nagyüzemi módon művelni. Így a földművelés, állattartás (no meg a szalmakalapkészítés) ma is ugyanolyan keretek között történik, mint a század elején. Ez meg is látszik az itt élők erős öntudatán, közösségi szellemén. Balla Antal mosolyogva mesélte el, hogy tánccsoportját rendszeresen meghívták más községekbe, falvakba , hogy a kolhozalapítási ünnepségek hangulatát színvonalas néptáncbemutatójukkal emeljék. A nézők nem is sejtették, mitől olyan vidámak a táncosok a színpadon, mikor olyan "szomorú" eseményt kell ünnepelniük...
A Felsősófalván megrendezett 6. tábor családiasságával, közvetlenségével emelkedik kia többi közül. A rendező Udvarhely Táncműhely leánytáncosai besegítenek a pityókahámozásba, a mosogatásba, az étel kiszolgálásakor is őket találjuk a konyhában. Aztán este átvedlenek művészekké. Táncaikkal hol mély mondanivalót hordozó színházat valósítanak (Együttélés, Katonák), hol pedig önfeledt játékra és nevetésre bíztatják a nézőket - mint pl. a Hat év Sófalva című örömtánc esetében, ahol a táncmester minden igyekezete ellenére senki sem hajlandó pontozót tanulni - a fiatalok temperamentuma és kedve sorozatosan "legyűri" a teljesség /a teljes táncrend/ megismertetését megcélzó oktatói szándékot. A helyi romák és a szászcsávási zenészek örömére minden pillanatot kihasználnak, hogy a divatosabb és lendületesebb csingerálást járják.
A tánc falun a (mindennapi) élet része volt, sok helyeen még ma is az. A városi színpadokon megjelenő koreográfiák csak részeket ragadnak ki a a paraszti életvitelből, azok láttán keveseknek jut eszébe, hogy a tánc nyitott könyv: egy pillanat alatt rengeteget elmond a táncosról magáról, a párjával való kapcsolatáról, a falu szokásairól,. Az ez alkalommal farmerban színpadra lépő Pipacsok táncegyüttes tagjai arra mutattak példát, hogy a tánccal a "modern" életvitel problémáit is ki lehet fejezni, a városban élők érzéseit is meg lehet jeleníteni. Akik a viseletben táncolókról azt gondolja, hogy megelevenedett múzeumi tárgyak és az előadás után vissza lehet őket tenni a néprajzi emléktárgyak közé a vitrinbe, kevés fantáziáról ad tanúbizonyságot - László Csaba koreográfus nagy érdeme, hogy erre a tánc nyelvén fel tudta hívni a figyelmet.
Hát megrakták. A felsősófalvi tanterem kályhája csak úgy nyelte a papírdarabokat, amikor a központi fűtéshez szokott magyarországi vendégek a hidegre való tekintettel úgy döntöttek, hogy befűtenek. Elvégre megy ez, mint a karikacsapás - ott a vaskályha, csak meg kell rakni. És meg kell gyújtani. Annyit mindenképp kijelenthetünk, hogy ez a legutolsó művelet sikeres volt. A fázós fiatalok azonban nem értették, hogy a meleg helyett csak a füst áramlik, méghozzá óriási mennyiségben. Keresni kezdték az okot. Nemhiába végeztek már sok osztályt neves iskolákban - nemsokára rájöttek a megoldásra. A sikeres befűtéshez csask egy apróság hiányzott: a kályhacső. Ismeretbővítő kísérletük eredményeiről a többi osztályteremben alvó is tudomást szerezhetett - ugyan a kevéske melegből nem részesedtek, de a füstből annál inkább.
Véget ért a Gombaszögi Néptánctábor (A táncoktatáson kevesen jelentek meg - pedig résztvevő
volt bőven, annak ellenére, hogy a tábor nem került bele a FolkMAGba. A fiatalabbak úgy
gondolták: jobb lustálkodni - a mai érett táncosok fiatalabb korukban valahogy a reggelig tartó
bulik után is eltaláltak az oktatásra.
Szervező: Szék Városáért Közhasznú Alapítvány
(bocs, Szék nagyközség -
de a régi városi rang jobban hangzik...)
Kevés vendég - sok helyi érdeklődő. Tánctanulás, filmvetítések, a szováti, ördöngősfüzesi,
palatkai, széki hagyományőrzők bemutatói, táncházak a "teljes" széki zenekarral
(2 prímás, 2 kontrás - vagyis együtt zenélt Bubuci, Palimarci és Ilka Gyuri).
Viszlát aug. 24-én, Birtalan napján!
Vajdaszentivány
Erdélyben egyedülálló módon háromnyelvű tábla fogadta a táncáról híres falu vendégeit. A
magyar és a román feliratot akár természetesnek is vehetjük, azonban az emlékezés a
már szinte teljesen kitelepült szászok által használt Johannisdorf névre a németajkú vendégek előtti
tiszteleletadást is szolgálta.
Jó ötlet volt a zárónapon a bekapcsolódás egy "igazi" vajdaszentiványi lakziba.
Márdirosz Ágnes "Szép Fehér Anna" című estje bizonyította, hogy "mulatósabb" közegben is
érdemes komolyabb, balladisztikus előadással a táncos közönség elé lépni.
A Lopótök Don Quijote-ja, az Ordasok és a Fanfárok előadása az esti műsorokat szinesítette.
A Maros "Sodrásában" most nem csak úszkálni lehetett, hanem a Maros Művészegyütesnek
köszönhetően - a Nyárád menti és mezőségi táncok, valamint a "katonásdi" ürügyén
bemutatott virtuóz legényesek gyönyörű látványa kapcsán - szellemi fürdőzésben is
részt vehettünk.
Mint mindig, most is "lazán" szerveződtek az események - a programok előzetes időbeosztása
valóban csak tájékoztató jellegűnek bizonyult... Többek szerint az oktatásban kisebb zavart
okozott az oktatók gyakori helyettesítgetése Sajnos a
paniti és a marossárpataki oktatás részben párhuzamosan futott, így idén mindkét tánc
elsajátítása csak a legügyesebbeknek sikerülhetett.
Az oktatók mentségére elmondható, hogy a gyimesi (sőt egyesek a somoskai) tábor
szervezéséből is alaposan kivették a részüket, így a többedik műszak már nehezízette a
koncentrálást. Az esti bulikban aztán valahogy mindenki magához tért...
A szombat délelőtti ismétlés során mindenki egyben áttekinthette, mit is tanult a héten.
Újdonság, hogy idén 100 példányban Perdülô címmel tábori újság is megjelent,amelybe a
táborlakók is bőszen irkáltak, tükröt tartva a szervezők elé: mi volt a jó és min kéne még
javítaniuk.
Tóni Árpi (cimbalmon) és Elek bácsi (hegedűn) most is remekül muzsikált.
Egy hétre kinyitott az Elekes kocsma
(a bérlők jó sört csapoltak és élő orgonazenével szórakoztatták a helyieket).
A tábortűz, az Európát szekéren bebarangoló francia vándorszínészek (Croque Mule) cirkuszi
előadása, klezmer zenéje és a késői vacsora az oka, hogy a záró bál csak hajnali
kettő körül kezdődött el. Így a magyarországi különbusz utasai minden alvás nélkül
ülhettek fel a légkondis járműre, ahol pihenésüket már nem zavarták a szúnyogok és a
nagy meleg.
A jászberényi Paradicsom
Paradicsom - így, nagy P-vel. Mert egy héten át úgy élvezheted a táncoktatást, a sátorozást, az
évekkel ezelőtti árakat használó strandbüfét (egy gombóc fagyi 35 Ft, egy cső kukorica 70 Ft), a három
medencét (hideg, langyos gyermek, forró a nyugdíjasoknak), hogy ki se mozdulsz a
Margit-szigetről.
Halmos Béla jóvoltából ritka filmeket nézhettünk meg - egyet a táncházmozgalom hőskorából,
1973-ból. Az akkori széki táncot és zenét úgy "leste el" a helyiektől Halmos Béla és Sebő Ferenc. Szerencséjük volt:
ott állt mögöttük a néptáncgyűjtés és rendszerezés zsenije, Martin György. Sajnos már én sem
ismerhettem személyesen. Polihisztorságának eredményeit a nyomdokaiba lépő szakértők
sajnos csak felaprózva voltak képesek tovább vinni - ennek eredményét néhány mai koreográfiában
is megfigyelhetjük. Az elfogulatlan kritika is hiányzik a továbbfejlődéshez - ma nincs olyan szaktekintély
a néptáncban, akire mindenki hallgatna. Bankó András volt az utolsó, aki vette a bátorságot és
érzéseit is le merte írni a zenei és táncprodukciókkal kapcsolatban - sajnos őt is elvitte a betegség. Így
a szaklapok olvasóinak általában be kell érniük a csak a tényekre koncentráló, minden
véleményütközést kerülő, kissé unalmas cikkekkel. Ma a vita a pénzek elosztásáról szól,
nem szakmai kérdésekről, mint Tinka idejében - sajnos....
A Neti Sanyi bácsit bemutató film érdekesen indul: kiderül, hogy ő se nem Sanyi, se nem Neti. Fodor
Sámuel a böcsületes neve. Több CD-n két t-vel írták a nevét - elfelejtették tőle megkérdezni,
mit jelent ez a név.
Hát én most Kalotaszentkirályon megkérdeztem. Édesanyja, Neti Virág nevéből származik - tehát nem
a tulajdonságra utaló becenév. Kiderült, hogy Sanyi bácsit nem érdekli, hogy melyik amerikai városokban lép fel.
Az amerikai riporter persze csodálkozik ezen - mi azonban nem: a sok egyforma régmúlt
nélküli város hasonló koncerttermeibe ő zenélni jár, különben is a mérai és a kolozsvári templom
sokkal öregebb, mint bármelyik amerikai...
Az élő legendává vált kalotaszegi prímás tanácsként azt is elmondta, hogy a zenésznek nem
szabad előbb beinnia, mint a táncosoknak, énekelni vágyóknak - aki ezt betartja, az sok meghívásra
és szerettel teli pillanatra számíthat.
A harmadik filmet Sue Foy-jal Amerikában készítette Szomjas György és Halmos Béla. Láthattuk, hogy az Új világ néger
közösségeinél a templomi öröméneklés sem ritka. A Barátság táborban sok magyarul nem is beszélő amerikait,
kanadait látni, aki valamilyen csoda folytán a magyar néptánc és oktatási módszer rajongója
lett. Láthattunk még ujjhosszabbítóival cimbalmozó zenészt, szép amerikai tájakat, és
megállapíthattuk: érdekes és jó helyre születtünk mi itt Magyarországon. Csak bár kevesebb
lett volna a háború és több a gazdasági erő...
Külön dícséret illeti Szilágyi Zsoltot precíz és a táncosok szintjéhez alkalmazkodó szilágysági
tanításáért, a Szászcsávási zenekart lendületes és éjszakába nyúló önfeledt zenéléséért, Tóni
Árpádot virtuóz cimbalomjátékáért.
A budatelki és a madocsai oktatás is jól sikeredett. A Csángó Konferenciát és Fesztivált, Kallós Zoltán koncertjét a Jász Múzeum
kertjében az Ökrös, valamint a Szászcsávási zenekarokkal már nem
vártam meg. Tudjátok, az aktívabb részvételt igénylő programokat kedvelem, így átmentem a
Kalotaszentkirályi Táborba. Muszka Gyuri kalotaszegi román tanításáért érdemes is volt.
A jubileumi 10. tábor közel 400 vendéget fogadott. A rendező Archivum Alapítványt - a
marosvásárhelyi Folk Center Alapítványhoz hasonlóan - a millenniumi ünnepségek erdélyi
megrendezésével is megbízták, így elmondhatjuk, hogy idén két fronton is kiválóan helytállt.
A kazettás mennyezetéről híres Bánffyhunyadtól 6 km-re fekvő magyarlakta falu XIII. századi
templomába a vasárnapi református istentiszteletre még ma is népviseletben járnak a helyiek. Közülük sokan a szombati gálaműsorra
is eljöttek, ahol a hangsúlyt arra helyezték, hogy a tátborlakók is bemutathassák, mit is tanultak
egy hét alatt. A szentkirályi hagyományőrzők lent hagsúlyos kalotaszegi tánca, a gyereksereg tekeredő
dunántúli "kígyója", az énekverseny helyzettjeinek
bemutatója, a legényes verseny győzteseinek tánca nagy tapsot váltott ki. Nem szeretnám megsérteni
a rendezőket, deúgy érzem, hogy a gálaműsort érdemes lenne összegyúrni a vajdaszentiványi tábor
tavalyi ötórás gálaprogramjával, ahol magyar. román és cigány hagyományőrző csoportok
követték szorosan egymást. Lehet, hogy mindkét tábornak hasznára válna.
Válaszúton a Kallós-birtokon minden évben sok magyarországi vendég nyaral - ennek
megfelelően az ő ízlésük szerint választják meg az oktatókat is. Nagy Zoltán József
a haladóknak tanított bonchidai és válaszúti táncot - most azonban egy kis baj volt a megjelentek
felkészültségével. A lányok felének forgástechnikája, a fiúk egy részének ritmusérzéke és
(lány)vezetési képessége bizony alatta maradt annak a szintnek, amellyel jól lehet haladni.
Aztán 'Púder" is lassítani kényszerült a második napon.
György Karcsi több mezőségi falu anyagának tanítására vállalkozott. Bíztató szavai, betanított
hosszabb folyamatai már a Molnár utcai táncházakban is nagy sikert arattak.
Both Jocó és Zsuzsa a kezdőket oktatták nagy szeretettel a mezőségi táncok alalpjaira.
Számukra ez a feladat egyáltalán nem szokatlan, mivel év közben is főleg gyerekeket
tanítanak.
Az egyedülálló - sokszor délelőtt és délután is 1-1 órás - népdaltanításra is felhívnám az
érdeklődők figyelmét. Moldvai énekesek, Maneszes Marci bácsi, a Téka és sok hagyományőrző
tanítja a táborozókat Kallós Zoltán vezetésével. Aki nem tanul meg legalább tíz mezőségi
népdalt, az magára vessen!
Aki még teheti, feltétlen látogasson el a 12-i Gálaműsorra!
BILIBÁNCS'2000 népi hagyományőrző tábor Rábapatonán: júl.24-29.
BILIBÁNCS'2000
Tudós Nagy Ferenc, az utolsó besenyő táltos emlékére minden évben megrendezik ezt a
szemléletében egyedülálló találkozót a művészetszerető fiatalok számára. Az étkezés - hála
a szívét-lelkét beleadó szakácsnői "teamnek" - ízletes és olcsó. Az italok is elérhető áron
kaphatók - a többi dolog meg ingyen van. Ez utóbbit meg is érdemlik azok, akik az eldugott
Rába-parti faluba ellátogatnak, sátrat vernek. Reggelente sokan lesétálnak a "kikötőhöz" -
fürdeni, vagy lesni, érkezik-e valaki a Vén Diófához címzett fogadóba. Mert csónakon, kenun
könnyebb és érdekesebb ide eljutni, mint autón vagy busszal. Érdemes eljönni - érdekes
emberekkel találkozhatsz, formalitástól mentes közösség része lehetsz. A közeg nagyon is toleráns
- még sincs soha balhé. Miért is lenne - hisz itt nem tiltják, ami máshol beindítja az indulatokat.
A szabály csak annyi: ne zavard a másikat (és idéntől egy folyománya: reggel ötkor hagyd
végre két-három órát aludni a háziakat, a rendezőket is). Lefordítva magyarra ez azt jelenti, hogy
a fogadó udvarában is beszüntettetett a hangoskodás a gyerekek megébredéséig - mert nagyon
sokan jönnek már családostól, kisgyerekestől), jó példát mutatva a Bilibáncs girl-öknek
(akiket méltón reprezentált néhány egészségesen exhibicionista lány az egyik koncert
táncbetéteként), valamint boy-oknak, akik nehezen tudtak dönteni a remek művészeti
programok és a vonzó lányok hajkurászása között. Patthelyzet esetén néhány sör vagy fröccs
segített nekik, hogy a problémát másnapra halasszák - ez sokszor egyáltalán nem baj, hiszen
a holdfény csalóka: a reggeli nap más, őszintébb árnyalatokat hangsúlyoz a másik
(nem) arcán. Rábapatonán még sokan oda tudnak figyelni a finomságokra, a csalfa verbalitás
még nem nyom el minden mélyről jövő érzelmet, hangulatot. Ezért érdemes a Vén Diófához
(Györe Gabriella és Hártyándi Jenő szervezésében) ellátogatni
a májusi Mediwave és a júliusi Bilibáncs tábor kapcsán.
Ízelítő a programból:
- hallás utáni zenetanulás Németh Ferenccel,
- a Közép-európai Fényműhely alkotótábora és kiállítása,
- Eibert Jánosnak, a Magyar Fotóművészek Szöv. elnökének művészi fotókkal szemléltetett előadása a
fotózás csínjáról-bínjáról - megtudtuk azt is, hogyan lehet diaporámát készíteni,
- Nemezelés, kovácsol(gat)ás, fazekasság, kosárfonás, íjászat, lovaglás (ez utóbbi csak a
hozzáértőknek),
- ízelítő a Mediawave filmjeiből (egy volt közülük Káldi László filmje: a falusi élet
mindennapjainak humoros bemutatása - egy koncert és kocsmai "párhuzama"),
- a Térszínház "Holdbéli csónakosa" Weöres Sándor nyomán (csak azokat a békés sumerokat
ne cikiznék ki Vitéz László történetében...),
- Bajuszfesztivál (mint tudjuk, már Arany János is megírta "A bajusz" című versében,
mekkora gond, ha nincs... - a Térszínház a közönség segítségével el is játszotta azoknak, akik
nem emlékeztek rá,)
- a Vaskakas Bábszínház cigány népmeséje (pont eltalálták, mi kell a közönségnek),
- koncertek (Besh o'drom, Dresch Trio /csak hárman voltak.../, Dél-alföldi Szaxofonegyüttes,
Köménymag /aki a kemény magnak húzta/, Mosonszentmiklósi citerazenekar),
a Frigid Air helyett hideg zuhany (lehülés és eső jött az együttes helyett).
Végezetül következzen egy a Bilibáncs - azaz a Katicabogár - Fesztivál nyitónapjának
hangulatát felidéző szubjektív vallomás:
VILÁGOK TALÁLKOZÁSA
Bilibáncs Fesztivál, csütörtök, júl. 27.
Ha valami ingyen van, máris gyanús. Ráadásul ha kiderül, hogy népszerű és értékes, végképp nem tudnak mit kezdeni vele azok, akik csak pénzért tudják. Valami titkot sejtenek a háttérben. Be nem vallott, bizonyos érdekszférába tartozó szponzorok létezése után kutakodnak, keresik az érveket, hogy az egész nem is olyan jó dolog, mint amilyennek látszik.
Hiába no, ilyenek vagyunk mi, emberek. Nem az eredményt nézzük, hanem önzésünkben, féltékenységünkben hajlamosak vagyunk pl. kijelenteni: lehetetlen, hogy jó legyen, hiszen nincsen szakirányú papírja annak, aki teszi. Különben is, ha értékes lenne, pénzt kér(het)nének érte.
A körkörös érvelés ezen gyakran tapasztalt csapdájába könnyű belesétálni - mivel az iskolában is így tanítják, s szinte mindegyikünkbe belevésődik, a természetes önkontroll se véd már meg tőle. Pedig a titok egyszerű: szeretni kell azt, amit csinálunk. S ilyenkor a másoknak élményt, felüdülést biztosító tett jutalma - önmaga. Ezt képletekkel kiszámolni, hatékonyságelemzéssel vizsgálni persze nem lehet. Csak megérezni. A véges érzékenységű érzékszerveinkkel torzított tapasztalás ebben nem segít. Az idő megállítása reménytelennek tűnő kísérlet a belénk nevelt tudományosság alapján - de miért ne lehetne megpróbálni?
Rábapatonán, a Bilibáncs Fesztivál nyitónapján a mosonszentmiklósi citerásoknak ugyan még ez nem sikerült, de a Fényműhelybe délelőtt ellátogatókban már felcsillanhatott a remény. Elvégre a képzőművészettel, fénnyel írással foglalkozva hamar eljutunk a Naphoz, ahhoz a csillaghoz, amely a Földön minden fény, tudás és információ, energia biztosítója. És mellesleg periodikus mozgásaival keretet ad a földi mikrovilágunkban oly fontosnak tekintett időnek. A Besh o' drom koncertje is hasonló úton indult el: távoli kultúrák divatos ritmusokba rejtett dallamaihoz szoktatta a fülünket. Szalóki Ági beleéléssel megjelenített, népi technikára alapuló éneke jól megfért a dübörgő szaxofonokkal, a cimbalommal, a pattogó dobbal. A koncert bizonyította, hogy a két világ - a természethez közeli paraszti és a mesterségest kedvelő városi - között a zene képes hidat építeni. A siker jele, hogy a kísérlet többször is gerjedéssel végződött - egyszer a táncoló közönség, máskor az erősítő hergeltetett túl.
A Vaskakas Bábszínház nagy átéléssel bemutatott, rögtönzésektől sem mentes produkciója - A bőgős fia és az ördögök - közben már én is úgy éreztem egy pillanatra, hogy mégis lehetséges az idő megállítása. A cigány népmese jól érzékelteti, hogy Szent Péterrel együtt mindnyájan emberek vagyunk - de egyben Istenből is bennünk van egy fél hajszálnyi. Megláthattuk, hogy a dogmatika sejtetéseitől eltérően Szent Pétert is meg lehet győzni, hogy pár percre engedje be a kapun a kalapját kereső Zsigát a mennyországba. Engedi is, hiszen Zsiga igaz feladatot teljesít: elkóborolt apját keresi a holtak birodalmában. Fenn nem találja - logikus, hogy ekkor lefelé kezdi keresni. Az ördög kineveti, és el akarja kergetni - azonban a buzgó templomépítési szándék a pokol bejáratánál meggyőző erővel hat. Az öreg Zsiga mellett még egy szép leánykát is sikerül visszavezetni az élők világba.
A csillogó szemekkel figyelő gyermekének mesélő roma története ott lebeg a valóság és a fikció határán. Minél jobban megkérdőjelezi a kultúrájára oly büszke Nyugat-Európa vallási és társadalmi axiómáit, annál jobban hiszünk neki. Elvégre a XIV. századi katolikus Bibliában még ott szerepelt a reinkarnáció, aminek alapján az időutazás lehetősége a mennybe és a pokolba nagyon is kézzelfogható közelségbe kerül. Ha az önmagunk alkotta korlátokon hittel és elszántsággal túl tudunk lépni, szinte minden csoda lehetséges. Csak fel kell tudni ismerni a lehetőséget, tudomásul venni azt, hogy Isten bennünk van, s mindnyájan együtt rezegve mi magunk alkotjuk őt. Ezután már nem marad más, mint elkezdeni működtetni. Ha ez egy varázsütésre sikerülne, egy pillant alatt visszatérhetne az aranykor. Én ezt tanultam Búzás Misi. Kocsis Rozi és Rab Viki látszólag vidám, ám egyszerre véresen komoly produkciójából. Ma még talán nincs itt az ideje, hogy mindnyájan így is tegyünk - de jó érzés tudni, hogy lehet. S reméljük, hogy nem csak a mesében.
/felidézte: Záhonyi András/
Nemzetközi néptánc fesztivál Gyulán
A Koronázás 1000 éve címmel rendez nemzetközi néptánc fesztivált augusztus 16-tól 20-ig a Gyulai Vár melletti Tószínpadon, a helyi Erkel Ferenc ÁMK és Gyula város önkormányzata. A fesztivál programján Magyarországról, valamint Törökországból, Szlovákiából, Japánból, Romániából, Jugoszláviából, Olaszországból és Izraelbôl érkezô együttesek musora szerepel. A találkozó egyik legkülönlegesebb attrakciója a Japánból érkezô "Tokió Kalotaszegi Táncegyüttes" fellépése lesz.
ERDÉLYI NÉPTÁNCTÁBOROK
Lehet-e mindig megújulni?
A jobbágytelki csoda
A zömében városi tánckedvelő fiatalság élő példát láthatott a nyelv, a hagyományok megőrzésére, a kitartásra a nehézségek közepette is (pl. a falu ivóvize olyan összetételű, hogy a kényesebb gyomrú vendégeknek meg is tiltották a kútvíz fogyasztását). Vagy megszoksz, vagy megszöksz - a helyiek az elmúlt évszázadokban az elsőt választották. A táborlakók követték a jó példát: a meghűlések, hasmenések ellenére is végig kitartottak. Nem is maradt el jutalmuk: a nyárádselyei táncok mellett a magyardellői román táncanyaggal is megismerkedhettek. A zenészpalánták pedig a péterlaki zenében tehettek komoly előrelépéseket, amikor Csiszár Aladár és Vavrinecz András vezetésével naponta sok-sok órát gyakoroltak.
Székelyföldi tánctábor, Felsősófalva
Megrakják a tüzet...
Aznap valahogy kevesebben reklamáltak a mosdók minősége, az étel hőfoka és változatossága, a táncoktatók módszertani megközelítése, a román szappanok illata, a néha kifogyó WC-papír miatt, és már alig akadt, aki megróvóan nézett a haladó táncosok között a párcsere során hozzá került partnerre, ha ne hagyj' isten tévesztett.
Valami beindult ezzel a tűzrakással. Alázat, megérétés jelent meg azok viselkedésében, akik addig többnek, gazdagabbnak érezték magukat.
A nevükben is elnézést kérek az okozott kárért és a történtekért az iskola fenntartóitól, dolgozóitól. És kérem őket, hogy ne nehezteljenek - lehet, hogy így kellett lennie. Az eredmény kiváló: közel tucatnyi fiatal döbbent rá, hogy vannak olyan helyzetek, amikor pénzért nem lehet meleget, iható vizet, meleg ételt kapni - de tábortüzet rakni, elgyalogolni a tiszta vízforráshoz, begyűjteni a hagymát, a paradicsomot és a pityókát (burgonyát) lehet - és pénz se kell hozzá, csak munka. A városlakók számára ezek a dolgok mindaddig mosolyogni valók, amíg a bevásárló központokban éjjel-nappal minden kapható, a csapot elforgatva azonnal folyik a melegvíz és a légkondi automatikusan tartja a hőmérsékletet.
Azonban az előrelátó ember a vészhelyzetre is felkészül. Gondolataiban elképzeli, mit is tenne árvíz, földrengés, vulkánkitörés, meteoritbecsapódás esetén. Mert érzi, hogy csak mindenre felkészülten lehet nyugodt.
Az emberélet csak néhány pillanat a bolygók, a galaxisok élettartamához viszonyítva. Valóban kicsi az esély, hogy pont a mi - világidőben gondolkodva - milliomod másodpercnyi létünk alatt következzen be valamilyen tragédia. Az előrelátó ember erre a kicsi eshetőségre is felkészül. Legalábbis azok, akiket vonz Noé szerepe. Azok, akik az anyagelvűség, az állandó növekedés, az egoizmus, az agresszivitás csapdáit képesek kikerülni.
Noéból eddig nem sok született a Földre. És egyikből sem lett médiasztár, hős, vagy példakép.
Nem tudom, miért, de engem valahogy mégis vonz ez a szerep.
És remélem, már nem vagyok egyedül.
II. Szent István-napi néptánctalálkozó
A Heltai Alapítvány rendezésében hét ország nemzeti kisebbséget képviselő néptánccsoportjai találkoznak augusztus 17-től. Az ötnapos találkozó helyszínei Kolozsvár, Kisbács, Magyarfenes, Várfalva, Szamosújvár, Inaktelke és Kalotaszentkirály. Amint Pillich László, a Heltai Alapítvány elnöke sajtótájékoztatóján elmondta, mintegy 200 külföldi vendégre számítanak.
FELVIDÉK