Helytörténeti Gyűjtemény

 

Törökszentmiklós Város Helytörténeti Gyűjteménye működési engedélyét 1966-ban kapta meg. Több mint 30 éves léte alatt gyakorta költözött, sőt átmenetileg szünetelt több éven át, míg végre méltó otthonra talált 1992-ben. Ettől az időtől fenntartója a város.

Öt kiállítóterme, három raktárhelyisége, parkosított udvara ad helyet a mintegy 5000 darab dokumentum és tárgyi anyagának. Az öt teremből három az állandó kiállítást foglalja magában, kettő az időszakit. Az előbbi az 1900 előtti korszakok régészeti - történeti anyagát, illetve XVIII-XX. Század első felének helyi néprajzát szemlélteti útmutató szövegekkel. Az időszaki kiállítótermek évente 7-10 alkalommal szolgálják egyik célkitűzésünket, városunk és a szomszédos települések értékeinek bemutatását. Esetenként helyt adunk kulturális rendezvénynek.

Évenként egy-egy alkalommal várostörténeti előadások szervezésével, helytörténetünkben jártas kutatók közreműködésével bővítjük múltunk ismeretanyagát, de lehetőséget adunk azoknak a kutatóknak is, akik igénylik anyagunk tanulmányozását.

Helytörténeti Gyűjtemény

5200 Törökszentmiklós

Almásy út 20.

Kedd:

8-13

14-16

Szerda:

10-12

14-16

Csütörtök:

8-12

14-16

Vasárnap:

 

15-16

Bejelentkezésre a hivatalos látogatáson kívül is.

A Helytörténeti Gyűjtemény épülete

Vissza a főlapra