Térey János  Sonja útja a Saxonia mozitól a Pirnai térig

Nincs a kezünkben statisztika.
Sohasem derül ki, hányan szerelmeskedtek
Drezdában azon az éjjel,
kicsodák, miféle pózban, miféle hálószobákban.
Éles riadó volt, semmi kétség,
mégsem vált szét az a két test,
egek felé tornázták magukat,
és még csak félúton
járhattak a szerpentinen.

Voltak, akik akkor sem rebbentek szét.
Például Sonja Dressler és Veronika Möhring.
Sonja, boroszlói menekült,
bolti eladó, tizenhat éves,
farsang utolsó napján érkezik a városba.
Arcába ezüstcsillám, nyakába konfetti zúdul.
Mindenütt karneváloznak a gyerekek,
papírszerpentineket feszítenek keresztbe az úttesten,
és óriási örömrivalgással nyugtázzák,
ha egy arra haladó villamos
égszínkék szalagukat átszakítja.

Sonja, hogy nyugta legyen, beül
egy középáras filmszínházba,
az Anna utcai Saxoniába.
A szomszéd zsöllyét foglalja el
Veronika Möhring, harminc fölött lehet,
foglalkozására nézve hadiözvegy,
és tenyere már a híradó alatt
rátapad Sonja igen formás combjára.
Sonja fölsikkant, de azonnal meg is
neszül, szomszédja technikás ragadozó,
már a harisnyatartó magasságában matat,
és ott sem fog megállapodni.

Odakínálta a kagylócskáját meg a mellét
– töpreng Veronika mozi után
egy Posta téri kávéházban –,
csókolózni bezzeg nem hajlandó
nyilvános helyen.
“Még nem vagyok készen” – úgymond.
“Különben sincs olyanom.”
Nincs a fenét, angyalom.
Szerintem neked egyfolytában olyanod van.

Veronika boldog, markában tartja
az együgyű lányt. Arra gondol,
hogy az együgyűség, amennyiben
nem szellemiekben mutatkozik meg,
hanem a szív terén, biztos jele
a tapasztalatlanság hamvának.
“Van hol laknod? Ugye, hogy nincs?”
Talán még fiúja sem volt,
nemhogy lányszeretője.
Veronika ablakai a Pirnai térre néznek.
Rendes körülmények között
a Commerzbank fényreklámja villogna
alattuk, csak hát most elsötétítés van.
Ez az a mutatós, kupolás ház!
Sonja emlékszik rá kislánykorából.
Arra sem marad idő, hogy lehajtsák
a konyakot, amit a háziasszony
töltött ki a vastag falú poharakba.
Veronika a “körkörös ingerlés”
mesternőjének bizonyul.
A nyelvével rajzolja Sonja
csiklójára az ábécé betűit,
akkurátusan, egymás után.

Az M következne, csakhogy fölvisítanak
a szirénák, szaggatottan és félreérthetetlenül.
Veronika kiegyenesedik az ágyon,
vékony, izmos teste megfeszül,
most valami rovarra emlékezteti Sonját,
imádkozó sáskára leginkább,
és azt zümmögi ez a leszboszi rovar,
azt zümmögi Sonja fülébe,
hogy szeretkezzenek a puskaporos
hordó gyomrában, ott van
ez a Pirnai téri vaságy,
szeretném iderajzolni a betűrendet,
rajzolnék a végén egy ipszilont meg egy zét.