Konténer
Konténer
Varró Daniéknak szurkolva
Konténer, felpörög a kontinuitás,
és van ahogy van, és haiku.
Felpörög, van, ahogy van, és
az. Haiku:
Kontinuitás:
ami voltál, mind “túl” volt,
semmi, minden, más.
Él-e még az öreg Kooning?
Felesége tüdőrákban meghalt. “Itt
senki se bírja elviselni az egyhangúságot
(a festészetben)”, mondta Elaine de Kooning a
monokromitás és az ultimátus festészet mellett
szólva. A konténer mellett egy fél pár női cipő,
negyed évfolyam Barkács Lap, egy flakon.
Hozok valakinek két üveg sört. Schvvechat,
Stella. Egyszer jártam Rotterdamban, ott szü-
letett de Kooning. Letettem róla, hogy
bármit megismerjek, Berlint faluvá
tettem, könnyű volt Rotterdam után: ugyana-
zok a körök. Nem lehet zokon venni, ha
szalmakrumplievéssel gyalázok meg helyszínt.
Vissza és vissza és vissza, vissza-
térni. De valaki néz: egy tojó veréb egy fa
ágáról a Zoo Állomás környékén. Gyorsan egy fél
szál krumplit neki! Megérkezve annyira nem törődtem,
hogy kb. tudtam, ellenkező irányba indulok, de olyan
könnyű volt a táskám, hogy tényleg le volt szarva, nem
mindegy?
Mind-az
Egyik napról a másikra élek, és egyik nap rettenetesebb,
mint a másik, és ez még viccnek se változatosság, várakozásaim olykor elfelejtem,
bár úgynevezett szellemi és fizikai képességeim birtokában vagyok, és kétségbeesve
olvasom, hogy egy 1904-ben született festőnek (de Kooning, mindegy) csak
1989 körül kezdett elborulni az elméje, és 1993-ban még mindig élt. De
hagyjuk ezt, legfőbb kérdéseim: hozzak-e krumplit a Vámház térről, a Vámház
térről hozzam-e, vagy a Holdba menjek, és mit hozzak még, és egyáltalán
nem borult el semmim, és mindenem el van borulva. (Kint szürke hajnal,
Totyiék lassabban ébrednek, azért tudom nyugodtan írni ezt.) Rettenetes
és széttépett terep (szerep?), hallgatom a zene szövegét. Ha egyedül, ha
mással, ha vegyesen, a nap mind rettenetes, mind-egyre rettenetes minden
nap. Kilépni a kapun észak felé: rettenetes. Keletnek: az bele a Dunába,
nem megy. (Az egyetlen, amit még nem próbáltam.) Délnek: újabban van arra
egy boltom megint. Elfelejtek cigarettát venni. Sosem tudom, mit kellene
csinálnom. Közben mindig volna valami. Csak rettenetes. Nyugatnak az Alagúton
át kell menni. Mindből elegem volt. Nem lehet teljes napokat itthon kibírni,
csak mikor még alig vagyok a szemközti parkban, visszafordulnék abból is,
abból, hogy elmegyek. Hova menjek? Egy sor mindenért el kell menni. (Posta,
madárholmi, saláta, krumpli.) Vásárolni jószerén már csak a madarainknak
vásárolok. Nyár jön, nagy fény lesz. Egyik nyáron lehúzogattam nappal a
rolót. Sokféleképpen volt már, nem is tudok egészen úgy visszanézni az
életemre, hogy ez az én életem volt. Sok részletét, ha jobban megnézzük,
nem jó, ha egy szót is szólok. Most akkor lapuljak meg? Puljak meg? Mint
egy Puljakoff, szinte mint a másik festő. Mindegy, kérem versbe szedni,
az eredeti tördeléssel. Kéz. Rohé, ha volna itt egy Rohé nevű, azt mondanám:
“Rohadt életbe, Rohé.”
Kezd újra. Kezdd újra: kezd megint lerohadni a konyhai
vízmelegítő. Lassan kéthavonta csináltatjuk, és akkor ezt csinálja velünk.
Ezt csináltatjuk vele. Játszd újra, Sam! Bábeli Csontváz a biológiaórán.
Szam, szam, nem izdatsz bele, játszd! Ha mindjárt de Kooning ingéért is.
Sam Erazmusz! Sült krumplit ettem Rotterdamban, Hágában nem is kerestem
a Hágai Bíróságot, keresse a Kardzsi! Nem én. A múzeumot kerestem Rot,
kezdd újra. Hágában, nem voltam rest, kerestem. Nem találtam meg. Fekete
ma az ég, ez kéne legalább egy hajnalban, hogy Bécsbe utazom. Lenne
legalább sötét darabig. Amennyire. Lenne annyira sötét, legalább. Viszik el lenn a konténereket. Fekete erdőn feketeség. A Fekete-erdőben minden és satöbbi. Fekete. De várjuk meg, míg feljönnek a dombra, mit menjünk le, feketébe, svarcban. Feljönnek a dombra, világos, mint a nap. Azt hiszem, egész nap ez a fekete idő lesz, a nap olyan, mintha. Uram, avval gloszter. Nem jött volna föl. Kezd megint leromolni, kezdek felpendülni. Három javítás ára egy új vízmelegítő, plusz az egész ország villamosítása. Most ezt nyögjük, és semmi ellenesség, hogy megbaszhatjuk. Megbaszhatjuk, ami vár ránk, de jöjjön fel a dombra.