Hol vannak a távolságok?
90 perc alatt a Föld körül

Kezdetben volt a vándorlás, a helyek egymásutánja, a tájak állandó változása. Az ezenközben eltöltött évek százezrei hátrahagyták emlékeiket az örökítõanyagban. (Nemileg differenciált hordozóikról anélkül is minden szülõ meggyõzõdhet, hogy a test biokémiájának kutatására kellene hagyatkozni: a lánygyerek kezdettõl fogva jobban kötõdik, a figyerek felfedez.) Amióta megtelepedtünk, azóta visszavágyunk a kezdeti változatosságba.
Az utazás európai tegnapja még a megismerés nagy eszméjének, a Felfedezésnek, és a köz (vélt) javának szolgált. Tegnapelõttjének szakrális vándorai, zarándokai pedig még magasabb célokat követtek: evilágról kivezetõ utakat kerestek. (A más tér-idõben élõ moszlimok ma is a mekkai meteorithoz, mintegy az Ég Kapujához járulnak.) Mára a távoli tájak egzotikus vonzereje - megannyi technológiai fejleménynek és a nyomukban járó homogenizálódásnak köszönhetõen - az utazási irodák vevõkörére terjed ki. Régi és romantikus könyveken kívül az egzotikum már csak a hirdetésipar hitegetõinek eszköztárában, valamint az általuk megtévesztett egyszerû lelkek képzelgéseiben létezik. Victor Segalen, az egzotizmus francia teoretikusa már a századelõn észrevételezte, hogy "a világ egzotikus feszültsége, szellemi, esztétikai és fizikai energiák forrása alábbhagy." A diverzitás esztétikájáról szóló esszéjében arról is ír, hogy "az egzotizmus elkopásának oka a világban: mindaz, amit haladásnak nevezünk." Segalen azt a kérdést is felveti, hogy hová tûnt a távolságból adódó elérhetetlen rejtélye: "Hol a titok? Hol vannak a távolságok?" A Föld "felfedezésére" és az ezirányú földi lehetõségek kimerülésére tekintettel annak a reményének ad hangot, hogy "talán az univerzum más helyein az eltérõ más világai keletkeznek".
Ezek azonban, ha vannak/lesznek, tõlünk elérhetetlenül messze esnek - hacsak az ufológia új világvallásának hitbuzgó hívei földre nem fohászkodják egyes szeleteit... Az odautazás ugyanis ebben az eonban aligha fog menni. Bár a Thomas Cook utazási iroda már elõjegyzéseket vesz föl a holdutazásra, még egy Föld-körüli ûrtúra sem leányálom. Egy német ûrhajós, a fizikus Ulrich Walter útinaplójának olvasói számára ez - különösen részletgazdag beszámolója folytán - egyértelmûen kiderül. Például arról értesülhetünk, hogy felemelkedésük során ezek a felnõtt emberek - a szobatisztaság elérése elõtt használatos - pelenkát hordanak. És a földi altájak fölé emelkedve, a súlytalanságban sem lesznek ezek az altáji kérdések sokkal kevésbé bonyodalmasabbak (szívótölcsér + vákuumtechnika). De nemcsak az ürítés, hanem a táplálkozás és a legközönségesebb életmûveletek (alvás, tisztálkodás) is kínos problémákat képeznek abban a magasságban.
Mindezért, vélhetné egy magunkfajta Földhözragadt, az egyedülálló perspektíva és a kínálkozó látvány némi elégtételt nyújt. Kilencven perces Föld-kerülési sebesség mellett ez is kétséges. Ilyen gyorsaság ugyanis másfél óránként egy napfelkeltével és egy naplementével jár. A napjában tizenhat Föld-körüli fordulat még a táj változásától is megfosztja az ûrutazót - pedig ezt még Kierkegaard is a tévelygõk vigaszának tartja. Az ûrútinaplóból megtudható, hogy a tájék, a színek (szárazföldek) ugyanolyanok, legfeljebb a felhõtakaró mutat némi változatosságot: a felszín kétharmad részét borító tenger kék, Dél-Amerika sötétzöld, Afrika okkerbarna, Ausztrália bíborvörös. Európa pedig, derûs, déli részein kívül szürkészöld. Ez néha innen nézve is elég szembetûnõ, genetikus nomád vonzalmaim ellenére mégis itt maradok. Egyébként is - mint Gilles Deleuze is mondja - "i"...