Négy nyugat-keleti égtáj: SI - LA - GI Álma a gondolkodásról

A termek SI-LA-GI (ejtsd: szilágyi) kiállításának ideje alatt négy egymástól távolesõ égtájra nyíltak. Elsõ látásra ez nem volt ennyire nyilvánvaló; az egyik kiállítótérben csak egy terített asztal képe húzódott hosszan, pultmagasságban; rajta üres és magrakott tányérok, tálak, félig ürített poharak. A kép elõtti pultra is poharak, palackok, tányérok kerültek, méghozzá a maguk kézzelfogható tárgyiasságában - mint a vernisszázs odahagyott kellékei. A másik helyiségben egyetlen hatalmas, négybetûs szó állt a falon: JUDE. A harmadikban színes öltözetû, rituális táncot járó alak szimmetrikusan megkettõzött fényképe látszott; valamint egymást metszõ aranyozott és natúr fa keretek matt üvegfelületeket övezõ rendszere. Az utolsó helyiséget egy kockákat rakosgató porcelánfiú és kivetített árnyképe töltötte be.
A kiállítótérben nyíló tájak egyszerre földiek és égiek: a geográfiai kelet és nyugat, dél és észak földjeit, valamint a fölöttük honoló egek szellemi-kulturális vetületeit mutatják. Az egyes "tájak" meglehetõsen különbözõ metszetükben, más-más módon, a fokozatosan elillanó italok anyagszerûségétõl, a hívószó absztrakcióján át a fotografikus leképezésig menõ eljárások révén vannak jelen. Amennyire különbözõ ábrázolásmódjuk, olyannyira eltérõ történeti fázisaik és közvetettségük fokozatainak megjelenítése is. SI-LA-GI-nak ezen a kiállításán nemcsak a körülöttünk nyíló égtájak "kulturális topográfiáját" sikerült felvázolnia, hanem e jelen szellemi légkörének alapáramlatát is: a kortárs szellem mélységes lehangoltságát - ahogy Hans Jonas filozófus megfogalmazta -, amiben a transzcendentális rend megzavarásának visszahatása mutatkozik meg.
Az egyes égtájak statikus megjelenítése ellenére ez a "klimatikus" térkép mégis meglehetõsen mozgalmas: az "égtájak" közti törésvonalakat, a köztük húzódó "frontokat" és feszültségeket a kiállítótér tagoltsága közvetíti és erõsíti fel. A (spirituális) NYUGAT egy keskeny - Leonardo Utolsó vacsorájából kimetszett - sávra szûkül; összhangban azzal a folyamattal, melynek eredményeképpen - asztalközösség és eucharisztia hiánya mellett - a kenyér és a bor élelmiszeripari termékké, a vacsora kellékei táplálkozástechnikai tárggyá, maga a tevékenység pedig tudományosan kontrollált kalóriafogyasztássá vált. A képnek a kézzelfoghatóban, a vernisszázs hátrahagyott maradványaival történõ folytatása - a mûvészettörténeti utalásokon túl - finom (ön)iróniával mutat rá az asztalközösségnek a kiállítási tér, a White Cube (Brian O'Doherty) sajátos szertartásformájává való átalakulására.
A ZSIDó felirat, a maga sokértelmûségében, egyszerre utal a kezdetekre (DÉLre-KELETre), Izráel szólítására, ki nem hunyó különbözésére és tanúságára más népek közepette, valamint (a felirat rajzolatában is megjelenõ) megpecsételõ, kirekesztõ jelentés-lehetõségére, az elõbbiek hárítására és kioltására.
A harmadik helyiséget egy ünnepi öltözetben táncoló tibeti láma megkettõzött fényképe uralja. A távoli KELET egzotikus fenségét a kép negatív színekbe fordítása egyszerre teszi szemkápráztatóan széppé és távolságtartóvá - egy más-világ megjelenésének helyévé.
Az utolsó terem ÉSZAKra nyílik; oda, ahol minden ember észak fok, titok, idegenség. Ezen a képletes égtájon egy régi ready-made-figura és árnyképe rakosgatja a kockáit, mint gyerekkorunkban magunk is, hogy összeálljon az építmény. A képek azonban, akárcsak a szomszéd helyiségben a keretek, szét- és összecsúsztak. És itt és most nem is csak képeket kell kiraknunk, hanem az összemosódott világképek és képletes égtájak között is el kell igazodnunk. SI-LA-GI kiállítása ehhez a feladványhoz kínál ajánlást.