Aranyhal. Hívószavak Paul Klee követéséhez


A KIOLTOTT KÉP

Az Aranyhal (1925; 48,5 x 68,5 cm) Klee egyik legegyszerûbb, elsõ látásra is áttekinthetõ, mégis kifürkészhetetlennek tetszõ mûve. A csaknem középpontosan szimmetrikus képet vízi jelenet szegélyezi: a mélykék hínárféleségek, zsúrlók és hullámfodrok között kisebb vörös halak úsznak. Középen, széles sötét sávtól övezve, világló sárga halóriás honol. A fehér foltokkal telehintett fekete háttér elõtt a három alapszín mozgalmas egyensúlya teremt harmóniát. A festményt a színek és formák, arányok és fények körkörösen kiegyenlített feszültsége uralja.
Mégsem megszokott csendéletet vagy vizi tájképet látunk. A nézõpont éppoly szokatlan, mint amilyen nyugtalanító a kép rendje és belsõ nyugalma. Alighanem ez a vonása is kihívóan hathatott egyik tébolyult nézõjére: aki ugyanis - a hamburgi Kunsthalle teremõrének elbeszélése szerint - savval locsolta le.

HAL-E AZ ARANYHAL?

Kleenél a nevek nem irodalmias témaközelítések, de nem is egyszerûen a nyilvántartási gyakorlat megkönnyítésére hivatott jelölések. Képcímeit hol költõi erõ hatja át, hol iróniával telítettek, hol meg paradox jelentésekkel játszanak. A nevek mögött egy szellem áll, aki az alkotás utolsó aktusaként a szavak szellemi terében kijelöli azt a a helyet, ahonnan a kép szemlélendõ. Hasonlóan az ikonfestészethez, ahol a névadással, a felszenteléssel nyeri el hierarchikus helyét.
Az Aranyhal esetében a név ránézésre teljesen "fedni" látszik a képet: halforma aranyszín tölti be a kép terének tetemes hányadát. Tüzetesebben szemügyre véve azonban kételyünk támad: aranyló halat látunk-e valóban, az akváriumok, netán a mesék és mondák aranyhalát, vagy esetleg valami mást? Ezirányú kételyünk még tovább is mehet, és azt is kérdezhetjük: hal-e egyáltalán az, amit látunk, és arany-e, ami e képen fénylik?

A HALSZEM SZEMLÉLETE

Kitartó nézés során elõbb-utóbb az a belátásunk támad, hogy nem emberi nézõpontról szemléljük a képen feltárt látványt. Anélkül, hogy ismernünk kellene Klee munkásságát - melyben a legkülönfélébb nézetekig "ereszkedik le", vesz fel ásványi "szempontokat", növényi "létszemléleteket", egészen elemi perspektívákat, vagy emelkedik a kozmikus kilátásokig - rádöbbenünk, hogy mélyvízi nézõpontról, egy hal szemszögébõl szemlélõdünk. Úgy látunk, ahogy egy hal emel(het)i tekintetét az "égre". Így aztán a távlat, a magasság és mélység kérdése kissé másként mutatkozik. Érthetõvé válik a szimmetriába hajló szerkezet, a minden oldalról a centrum felé tartó háttér, és az "aranyhal" értelme is más megvilágításba kerül.

ÚJJÁSZÜLETÉS VíZBEN

A kép kivágata nem ablak környezetünk képzeletbeli falán, mint ahogy nem is akvárium. Sokkal inkább olyan alkotmány, amely a tekintet metaforikus megemelésére szolgál. Ezt a hatást azonban egyáltalán nem "emelkedett" nézõpontjánál vagy "magasztos" tárgyánál fogva éri el. Ellenkezõleg: a képet követve elõbb le kell merülnünk a vizek mélyére és onnan kell felemelnünk fejünket. Át kell mennünk - érzékelésünk és értelmezésünk - elhalasításán. Azaz: egy alámerülés erejéig a metaforikusnál erõsebben kell megváltoztatnunk az életünket: nemcsak lelki szemünkkel kell követnünk szárnyas szavak szólítását, hanem testi szemünk láttára: Képletesen alámerülve a vízben és halként újjászületve.

ELHALASÍTÁS

"Tegyünk - Klee Alkotói vallomásának intencióját követve - egy kis utazást a jobb megismerés honába". Ehhez elõbb a hal szemének (és némileg elméjének) optikájával kell szétnéznünk. Miközben természetesen képtelenek vagyunk teljesen elfeledkezni tulajdon emberi szemléletünkrõl: halomorfizmusunkat antromorfikus hullámok járják át. Szinoptikusan szemlélõdünk. Egyidejûleg két különbözõ magasságban, más és más metszetben látjuk egyazon létszelet megjelenését. A kép irányzósíkja az égre vezeti tekintetünket. Tudományosan tágított embertekintetünk égi testekkel és végtelen távolokkal telítettnek tudja az eget, izzó gömbnek a csillagokat és iszonytatóan hidegnek a köztük tátongó teret.
Egy hal - hétszáz méteres mélységen innen, ameddig leszüremlik a fény - vélheti HAL-HÉLIOSZnak a víztükör fölött újra meg újra átvonuló Napot, hisz a hullámok fénytörésében alakja megnyúlhat, akár napkárásznak is látszhat. A vizek lakóinak minden víz; a levegõóceán és a tértenger közt számukra elhanyagolható a külöbség. Ahogy epifániák nyomán eleink az istenek szakállára vagy ábrázatára is emlékezni véltek, úgy egy hal is vélheti pikkelyekkel és uszonyokkal felszerelkezetteknek az égi testeket.

ÚT ÉS VISSZAÚT

Reménylett utazásunk elsõ felét már megtettük: a kép útmutatásait követve eljutottunk egy elemi, kezdetközeli szerves szemlélethez. Nézõpontváltásunk így az idõben is visszavezetett, nemcsak az élõ világ keletkezéstörténetében, hanem a szemlélet és a szellem történetében is. A kép hívását követve úgyszólván az idõ és a tér mélyébõl meredünk a magasba. A szélvédõként is szolgáló képtábla mögött, villanásnyi idõ alatt végigszáguldottunk a vallástörténet viszontagságos útjain, és eljutottunk a kifürkészhetetlen kezdetekig. Ahol alakzatok vetülnek alakzatokra, állatábrázatok keresztezõdnek más állat- vagy emberábrázatokkal. Ahol az animális történet terébe lépünk, ahol állat- és elõemberszemmel látunk.

IKHTHÜSZ

E ponton elkerülehetetlenül meg kell állni. Ebbe az irányba út nem vezet tovább. Visszaút azonban többféle is van: el lehet fordulni a képtõl és tovább lehet menni, de hátrébb is lehet lépni. A hátrálás azonban képletesen értendõ: olyan szellemi mûveletként, mely az alakzatok egyszerû azonosításánál messzebbre vezet. És abba az absztrahált térségbe visz, ahol az alakzatok jelekké finomodva vonatkozások jelentésteli sûrítményeit hordozzák. Ez a lépés már a visszút része. Az elõidõk egynemû idõtlensége mintegy harmincezer évvel ezelõtt ért véget. Az ember azóta használ jeleket; egyszerû vonásokat, elemi képeket. A két körívbõl kirajzolódó hal ettõl kezdve jelentések sokaságát hordozta.
Mintegy kétezer éve a hal kimeríthetetlen vonatkozásgazdagságú jelképpé vált; a keresztény kultúrkör középpontját jeleníti meg: Krisztus-szimbólum. Görög nevét - IKHTHÜSZ - az ókeresztények Jézus - rejtett - nevének rövidítéseként értették: Ieszousz Khrisztosz, Theou Üosz, Szótér. Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó.

SZIMBÓLUMOK VIGASZTALJÁK A SZELLEMET

Egyedül e kép ismeretében talán túlzottnak tetszene a következtetés, hogy Az Aranyhal e szimbolikus jelentésnek is hordozója. Azonban Klee jónéhány képe - így az Um den Fisch -, különösen pedig az egy évvel késõbb, 1926-ban keletkezett Krisztusa , és számos megnyilatkozása alapján aligha lehet kétségünk efelõl.
Az Aranyhal lehetséges nézeteinek két végletét az elemzésben külön tartottuk. A kép azonban együtt, egyesítve hordozza e jelentéseket, melyek a nézés során át-meg-átjárják egymást. Megengedve azt is, hogy nézõi esetleg csak egyik, közvetlen képi jelentésrétegét érzékeljék. Az alkotói szándék azonban ennél teljesebb; Klee - Alkotói vallomásában közreadott szavai - szerint "a szimbólumok vigasztalják a szellemet, hogy beláthassa: számára nem a földi lét az egyetlen lehetõség ".