Trópikus trisztessz: Szemzõ: Cuba - Buena Vista

Éppen tíz éve, hogy Szemzõ Tibor - egy, a korabeli Közel-Keleten közkeletû, ma már technikatörténeti egzotikumnak számító szovjet felhúzós filmfelvevõvel - több tekercset is elforgatott Kubában. Azóta idõrõl-idõre megnézem az ebbõl készült BBS-filmet (Cuba - Cámera y direccion Tibor Szemzõ). Nem utolsó sorban azért, mert az idõrõl szól. Az idõk viszonylagosságáról. Arról, hogy akár másmilyen is lehet minden. Nem pusztán lokális kolorba mártott Mediális Világmáz. Plurálisra púderezett Globális Homogén. Lehet még hely, úgyszólván a holocénben, ahol akár most is fecskefarkú Fordok és potrohos Pobjedák teremnek az utcán. (Az autók rendszámtáblái akárha Amerikában. Ez is arra emlékeztet, mi volt egykor Kuba, és mi lesz majdan: Miami meghosszabítása.) Aminek persze, akarva-akaratlan megadják az árát. (Fidel, a "Maximo Líder" és más camerádok gondoskodtak róla.)
A filmen feketén-fehérben látszik minden: a lepusztult lakóházak, a parti szélben hajlongó pálmák, a fövenyen felfutó hullámok - szocreál szürkeségben. A Habana libre hatása alatt álló halandók. És mégis: õk, az õslakosok, láthatólag ráérnek. Nincs okuk a sietségre. Akárcsak a filmben feltûnõ aligátorok, nem percre mérik az életet. Ha nem is évszázadok, de a pillanat idõtlenségében élnek. Nem mintha nem ismernék a sebességet - a nyugalmon olykor Ikaruszok hasítanak át -, de arányaik még nem álltak fejre.
Szemzõ filmje állóképek sorozata. Az álló idõ mozgóképe. Fekete-fehérben, kissé homályosan, elmosódva. Miközben másutt a Tõke & Technologika adja az alaphangot. (Nemcsak a tevékenységek, azaz az idõ tárgyát jelölve ki, hanem a pillanatok tartamát is felparcellázva: lemérve, számlázva és "érdemek szerint" kiosztva.)
Kuba különbözésének egyedülálló következményei vannak. Errõl mostanában nemcsak ilyen képek, hanem hallás révén is tudomást lehet szerezni. Ry Cooder, a kihaló hangokat kutató kitûnõ amerikai zenész, tavaly kiadott válogatása, a Buena Vista Social Club lenyûgözõ bizonysága ennek. Az elszigeteltségnek, a szigetszerûségen túlmenõ ISOLAtionak elõnyei is vannak. "Kuba sokáig elmaradottnak számított, és a nyugati világ mellõzte - mondja Ry Cooder - Ezért tudott ott a "son" régi zenekultúrája valamivel tovább élni. Nem utolsó sorban a sziget fejlett közösségi érzése miatt; a zenészek ott egyfajta nemzeti testvériségben élnek.
A "son" azért maradhatott fenn, mert a közösségi zenének ez a formája fenntartotta. A "son" elsõsorban emberek zenéje emberek számára, és mindenekelõtt nincs köze az üzlethez."
A Buena Vista Social Clubban tényleg jó a kilátás: a "son", a sziget szelleme példátlan távlatokat tár fel. Hallatlan az, ahogy az öreg, reszelõs hangú rezgõtestek, akárcsak az általuk kezelt szerkezetek, hangokat keltenek. Ahogy a torokszorongató érzéseik felszakadnak. Ahogy a fájdalomkiáltásuk átformálódik és temperált dallammá finomodik. És ahogy a latin lendületen is átüt a trópikus trisztessz, ennek az izolált világnak a fájdalmas-gyönyörû felindulása.