Schubert Gusztáv - Tatár György - Tillmann J.A.
Hollywood felett az ég. Beszélgetés a celluloid-angyalokról

Schubert: A transzcendencia az utóbbi tíz évben - a Ghost, az X-akták majd a Hatodik érzék óriási sikere óta -- hihetetlen módon átjárja az amerikai filmet: alig van film, amiben fel ne bukkannának angyalok, ördögök, kísértetek, ufók, ufó-hívõk, új new ages pszichológiai trendek, különféle szekták. Az X-akták szlogenje -- "az igazság odaát van" -- a századvég talán legdivatosabb jelmondata lett. Angyalok, ördögök, kísértetek, parafenomének korábban is szerepeltek az amerikai filmekben, csak mindig valamiféle zsánerben, például a horrorban vagy a scifiben. A 90-es évek abban hoz újat, hogy a halál kérdéseirõl, a túlvilágról beszélni, angyalokat, kísérteteket mutatni, ehhez már semmiféle zsáner nem kell, merthogy ez többé nem mesebeszéd, hanem halálosan komoly dolog, nem periféria, hanem fõsodor. Mi lehet ennek a változásnak az oka?

Tatár: Folyik a planetáris méretû globalizáció. Az, amirõl most beszélünk, tulajdonképpen a hülyeség globalizációjaként foglalható össze, de ezt nem csak ironikusan mondom, hanem úgy gondolom, hogy ez valószínûleg az egyik aspektusa a globalizációnak. Régen általános szinkretizmusnak hívták, most globalizációnak hívják.

Tillmann: Egy interjúban a Jean dArcot alakító Milla Jovovich, a kérdésre, hogy vallásos-e, határozottan közölte, hogy nem vallásos, õ spirituális. Öntudatos válaszában kinyilvánította, hogy ismeri a korszerûség követelményét, távol áll tõle a régies religiozitás, és tud élni a mai szellemi felhozatallal. A spirituális salátabár kínálata tényleg példátlanul széles, és önkiszolgálásra ösztökél. Ami a világ hitvilágáról korábban tudományos publikációkban jelent meg, az már egy ideje popverzióban -- édesvízben felengedve, kötelezettségmentes kiszerelésben -- kapható. Tulajdonképpen meglepõ, hogy a filmipar csak mostanában reagál erre a globális piaci átrendezõdésre...

Tatár: Okkal gondolhatjuk, hogy a mindenkori tudomány-felfogásnak köze van ahhoz, hogy a mindenkori tudományon kívüli szféra hogyan jelenik meg. Ha a tudományosságban a hiper-racionalitás és az elfogulatlan, módszeres objektivitás uralkodik, a spirituális tébolyra is ez lesz jellemzõ. Tudományosnak akarja tudni magát. A Stigmata egészen jellegzetes példája ennek a tudomány- blõdlinek, a kumráni tekercsektõl a nag-hamadi kódexig az egész hittudomány és az egyháztörténet bele van keverve a filmbe.

Tillmann: A paranormális filmekben is a tudomány logikáját és logisztikáját használják, elég belenézni az X-aktákba, a legképtelenebb zöldség is tudományos mázzal van leöntve. A hagymázra a tudományos színezet üti rá a hitelesség pecséjét.

Tatár: Tisztára úgy mûködik, ahogy Kierkegaard Don Juanról szóló írása szerint a kereszténység hozza létre az érzékiséget, furcsamód épp azáltal, hogy kirekeszti a szellem világából. Valahogy így idézi elõ a tudományos típusú racionalitás ezt a fajta mai babonás hitvilágot, amely ettõl fogva körülveszi. Hajdani korok félmágikus mítoszai úgy jelennek meg benne, mint a valóság objektív és kutatásra váró mélyszerkezete. Ez a kor a tudományos módszerekkel felderíthetõ túlvilág és lélekvándorlás kora.

Tillmann: Már a francia forradalomban megjenik ennek a klasszikus példája: a racionalitás korának csúcsfokán templomot emeltek az Ész-istennek, és az észkultusz megsértését mint blaszfémiát büntették. A ráció mitikussá válván egy ponton nyíltan vallásként mutatkozott meg.

Tatár: Amivel persze csak a saját titkát mondta ki.

Tillmann: És azóta tulajdonképpen idõrõl idõre átlendül az inga egyik végletbõl a másikba. A 10-es, 20-as évek expresszionista filmjeiben látni a maihoz hasonló misztikus hullámot: a Gólemtõl A kék hegyig. Utóbbi fõszerepében Leni Riefenstahl, aki késõbb rendezõként már egy másik kultusznak , a "XX század mítoszának" áldozott.

Tatár: Shirley MacLean filmjében (Ég és föld között), mely ennek az ezredvégi miszticizmusnak egyik korai filmes jelentkezése, hosszú-hosszú jelenetek vannak, amelyek mintha a Däniken-filmekbõl lettek volna kivágva. Däniken hazudozása egyszerûen üzleti vállalkozás volt, mint mondjuk az ufóbiznisz. Az Ég és föld között jelentõs lépést tesz elõre Dänikenhez képest, itt ugyanis nem az történik, hogy az isteneket leleplezik le mint ufókat, hanem az ellenkezõje. Az ufókat leplezi le, mint isteneket. Itt kinyilatkoztatás történik. Shirley MacLean elolvasta Dänikent, és isten beszédét hallotta belõle.

Tillmann: Vallás és tudomány évszázados hidegháborújának is köszönhetõen a religiózus tradició -- a logikája, a nyelve, a képvilága -- látszólag meghaladottá vált. Ezért a globalizált populáció legszélesebb körei számára mindaz, amit hagyományosan a vallás hozott szóba, az most a tudományos-technicista dizájnt használó ufológia, "korszerû" köntösében értelmezetõ. Ami nemcsak mérhetetlenül ellaposítja, hanem el is odázza a kérdéseket. Mert ha mindenre a "földönkívüliek" felbukkanása a megoldás, akkor már nem is kérdés az élet, az értelem, a lét eredete. Akkor elég keresni a gabonaköröket, a távoli jövevények nyomait.

Tatár: Tömérdek ember él a világban, aki ezekben a dolgokban valóban hisz, ufóklubokban tölti az életét, anyagot gyûjt az elméletéhez. &k a tudományos tiltást összeesküvésnek tekintik, mondván, hogy a tudományos intézmények ellenérdekeltségük miatt nem engedik ezeket a spirituális ihletettségû teóriákat azonos súlyú konkurensként fellépni. Számukra az adott kor tudományos paradigmája nem más, mint világ-összeesküvés. Ezt a jelenséget érdemes összehasonlítani a bibliai szöveg félreértelmezésével. Az Ószövetség -- soha, sehol nem vonja kétségbe igazából sem az idegen istenek létezését, legalábbis kereken nem mondja ki, hogy nincsenek. Azt mondja, hogy "ne legyenek neked más isteneid!" Nem vonja kétségbe azt sem, hogy halottak szellemét meg lehet idézni és jóslásra lehet kényszeríteni, lásd az endor-i boszorkány történetét Saullal. Csak éppen mindezt tiltja. Ez ellen a tiltás ellen lázad fel a New Age. Nem rendelkezik új ismeretekkel, csak lázad. Gnosztikus lázadás, de megváltó gnosztikus tudás nélkül. Ez borzasztóan fontos különbség.

Tillmann: Akárcsak Hollywood és vidékének sajátos hiedelemvilága. Emerson szerint az amerikai vallásosság kezdettõl meglévõ sajátsága az önmagára hagyatkozás, a selfreliance. Ezért is alakulhatott ki ott a közösség és a religiozitás új fajtája. Egy vallástudós, Otto Kalschauer nemrég arra a megállapításra jutott, hogy az amerikai isten-élményt nárcisztikus magányosság jellemzi. Ahány individuum, annyiféle spirit.

Schubert: Tehát kire-kire rábízzák hogy újra találja fel a vallását? Azért kérdezem, mert a 90-es évek ez new ages szellemiségében valami ilyesmit érzek, a kiindulópont szerint a régi világ, a kereszténység és a ráció világa rombadõlt, kinek-kinek szabadságában áll vallást alapítani.

Tillmann: A kereszténység története kétféle kisiklást ismer. Az egyik, amikor egy hatalmi struktúrával összefonódva totális religiózus kontroll alakul ki, s ez egészen az inkvizícióig vezet. A másik pedig az, amikor egyre inkább szétágazik, egyre színesebb képzeletmintákat mutató vallásosságra bomlik fel. Amerikában elõbb a kereszténység különbözõ mutáció jönnek létre, majd ennek a "keresztény" fogékonyságnak a talaján a mormonoktól a vudun át, a pueblo animizmusig, lásd Castaneda, bármi burjánzásnak indulhat.

Schubert : A kétely - még a hitbéli kétely is -- nagyon fontos eleme az újkori európai kultúrának, az amerikaiak nem egészen úgy gondolják. Prakticisták, a hitben is valami nagyon egyértelmû dologhoz szeretnének eljutni. A new age-dzsel az a legnagyobb problémám, hogy miközben lépten-nyomon azt hangsúlyozza, hogy megrendült a hagyományos vallásosság, illetve hogy a tudomány képviselte haladás-hit sem hihetõ tovább, képtelen új egységet teremteni, ahogy Hamvas mondja: "ezek az irányzatok éppen úgy, mint az alexandriai és hellenisztikus gnósis túlnyomó része, nem megújulási, hanem felbomlási jelenségek."

Tatár: Bocsánat, egy mondatot hadd szúrjak közbe. A new age-nek az európai tradíció egyik legfontosabb alapját képezõ fogalomhoz, a hithez az égvilágon semmi köze nincs. Más dimenziókat használ. A középkori gondolkodók, filozófusok, teológusok számára hit és tudás problémája, harca, egymáshoz való viszonya, igazi, mély, gondolati probléma volt. Ehhez képest a new age világát úgy lehetne jellemezni, mint a tudományos tudás valamiféle furcsa, megzavarodott viszonyát a spirituális tudáshoz. Úgy hogy még abban sem vagyok egészen biztos, hogy a tradicionális hit megrendüléséhez mekkora köze van ennek a dolognak. Sokkal több köze van ahhoz, amit az európai tradíció mágiának, varázslásnak nevezett, amirõl egyáltalán nem gondolta azt, hogy hamis hit. Tudta, hogy annak semmi köze a hithez. Az, ha tetszik, nem másféle hit, hanem hamis tudás.

Tillmann: A tudományos és a spirituális tudás közti zavar egyik következménye az elhallgatás volt. Hosszú ideig hallgatás övezte ezeket a kérdéseket. Aztán egyre harsányabban -- és egyre torzabb hangon --kezdték el firtatni õket. Mintegy húsz éve magyarul is megjelent az Élet a halálon túl címû könyvecske -- szerzõje, Moody azóta szektát alapított -- hosszú sorok álltak ott és várták a könyv megjelenését. Az emberek ki voltak éhezve a túlnani tudósításra. Ami elég régi és némileg érthetõ érdeklõdés. Van aki ennek központi jelentõséget tulajdonít az emberré válásban:a filozófus Hans Jonas szerint -- a szerszámkészítés és a képalkotás mellett -- a túlnan határára állított emlékmû, a síremlék teszi emberré az embert. Errõl a különös emlékezésmédiumról tényleg elmondható, hogy a "médium az üzenet". A megalitokig visszavezethetõ kiindulópontja az emberi kultúrának, mindennemû kép-zésnek. Végsõsoron a mozgókép-kultúra is ennek köszönheti létét.

Tatár: Az 50-es, 60-as években még nagy számban készültek a tradicionális "vallásos" filmek. A Ben Hurban az összes csoda - mint a leprások gyógyulása -- a szemünk láttára zajlik a vásznon. Abszolút kedvencem, a Kirk Douglas játszotta Mózes. Látjuk, ahogy a két kõtáblára mintha lángszóróval lõnék rá a Tízparancsolatot. A mai spirituális film egész eszköztára - de csak az eszköztára! - ezekbõl a kosztümös giccsfilmekbõl ered.

Schubert: A ketté választott Vörös-tengert, ha jól tudom, a mai napig mutogatják a hollywoodi látogatóknak. Egy szerkezet segedelmével a turisták száraz lábbal kelhetnek át a Vörös-tengeren. Az amerikai képkultusz (nem véletlen, hogy ott lett a moziból filmipar) és az európai hit találkozása nagyon begerjesztett valamit.
Maguk a filmek nem sok szót érdemelnének, de a jelenségnek szerintem korszakos jelentõsége van, ezért érdemes beszélgetni róla. Nem mindegy, hogy milyen Hollywood fölött az ég, mert az az ég borul szinte az összes mozinézõ fölé. Nagy kérdés, miért nincs a 20. században vallásos film, vagy keresztény film. Pontosabban miért csak a magasmûvészetben létezik ilyen. Rossellini, Bresson, Bergman, Tarkovszkij csak az art mozik katakombáiba jutnak el, egy maroknyi mûvészethívõ elé, nem õk adják a hit nyelvét, a hit képeit. Régen ez nem így volt.

Tatár: Én hajlok egy leegyszerûsített magyarázatra. A magas középkorban is alapvetõen kétféle vallásosság élt egymás mellett. Mondjuk az egyiket Aquinói Szent Tamás képviselte, a másikat pedig a tõle 200 méterre, a piacon zöldséget árusító Mici néni. Hollywood esetében mindössze az történik, hogy a filmeket a Mici néni csinálja. A Tamásnak nincs se pénze, se ideje, se energiája, valószínûleg kedve sem arra, hogy õ állítsa elõ a mindennapi betevõt. & a Summa contra gentilest írja. Most próbáltam hirtelen elgondolni, ha Bergmannak kellene leforgatni a ketté váló Vörös-tengert, vajon hogy oldotta volna meg? Függetlenül attól, hogy ilyen filmet sosem csinálna. De ha mégis, valószínûleg egy baltával kifaragott arcú nordikus férfihõs, komor hangon felolvasná a bibliai szöveget. És csak az õt hallgatók arcán látnánk, hogy valóban megnyílt-e a menekülõk elõtt a tenger. Egy ilyen film tömegméretekben valószínûleg nem eladható.

Schubert : A minimalista Bresson akart rendezni egy Genezis-filmet. Az lett volna ilyen, az özönvíz arcokon elmesélve. A Bábel tornya - belülrõl. A huszadik század egyik legnagyobb - keresztény - filmese a mozi felõl nézve a dolgot, igazi képromboló volt.
De visszatérve a középkorra, a kora-reneszánsz óta a tömeg a magasmûvészeteten nevelõdött, a templomban Giotto vagy Michelangelo freskóit látta. Hol van az már. Szóval, ha kifogásunk van a new age ellen, látnunk kell, hogy sikerét a kereszténység gyengeségének, csökkenõ népszerûségének köszönheti. Kitöltötte a vákuumot.

Tatár: A sixtusi kápolna le lett gyõzve. Mici néni megnyerte a meccset.

Tillmann: Ez a probléma a barokkban robban be, a barokk festészet tökélyre fejleszti az illuzionizmust. A film tulajdonképpen ennek a barokk technikának az örököse. Igen sajátos kompromisszum ez Aquinói Tamás és Mici néni között.

Tatár: Vagy a Tamások között, hogy a Mici néniknek ezentúl ezt fogjuk eladni.

Tillmann: Mindhárman arról beszélünk, hogy a képnek különös hatalma van. Amit a zsidó tradíció tudvalevõen elég hamar észlelt és kellõen szankcionált. Mert a kép, ahogy Flusser mondja, eredendõen a világban való tájékozódás segítésére szolgál. Térkép, hogy eligazodjunk a világban. Csakhogy a kép hajlamos elfedni azt, amit ábrázol. A kép használata képimádattá fajul. Hollywood esetében is képkultuszra bukkanunk, amely mögött egy sztárkultusz, vagyis egy csillaghit húzódik. És ennek a csillaghitnek a különbözõ szerpapjai szerveznek számunkra látványosságokat. Ennek a kultusza kevereg a föld különbözõ spiritualizmusaiban.

Schubert: Ha Mici néni gyõzött, túlgyõzte magát. A teória, ha úgy tetszik, visszavág. A kommersz sem tud meglenni summák, rendszeralkotás nélkül. Mici néni teoretizál, Aquinói Tamás módjára summázza saját hitelveit.
Tehát a hollywoodi transzcendencia nem úgy mûködik mint a biblia pauperum: íme, lássátok szemetekkel, hogyan is néz ki a bûnbeesés. Mert a klasszikus Biblia-filmek még így mûködtek. Illusztráltak. A new age túlvilág filmjei nem illusztrálnak, maguk teremtik a hitet.

Tatár: Egy mondatot hadd szúrjak ide. Van a Lucas Cranachnak egy olyan feltámadásképe, ami Krisztust ábrázolja, amint kilép a sírból. És borzasztóan fontos, hogy a sírt õrzõ római légionáriusok úgy tántorodnak vissza, mintha egy szembeötlõen fizikai robbanás lökéshullámai tepernék földre õket. Ez közel áll a Biblia pauperum típusú ábrázoláshoz, de itt csírájában már ott van az összes hülyeség, ami például a torinói lepel körül adódik. Ennek a képnek az elõbb említett értelemben vett tudáshoz - hiszen a téves tudás is tudás! - sokkal több köze van, mint bármiféle hithez. Tehát azért meggyõzõ, azért hihetõ el, hogy Jézus Krisztus feltámadt, mert látjuk, hogy ez olyan dinamikus erõvel történt, hogy a földhöz vágta azokat, akik a közelben voltak. Az ábrázolás már nem eléggé szimbolikus, éppen átbillen science-fiction realizmusba. Innen már csak egy ugrás az az állítás, hogy a torinói leplen tulajdonképpen a feltámadást kísérõ -- szó szerint idézem, mert nagyon szeretem - "hõ- és fényjelenségek hagytak nyomot".

Schubert: A Csodás álmok jönnek, vagy a Hatodik érzék szóról szóra ennek a szellemiségnek, vagy testiségnek a jegyében fogant. Ezeknek a filmeknek a klasszikus dramaturgiához az égvilágon semmi közük. Mindkettõ a tapasztalaton túlit akarja kézzelfoghatóan bizonyítani. A Csodás álmok jönnek megmutatja a túlvilágot. Ott barangolunk másfél órán keresztül a túlvilágon, akkor tehát léteznie kell. A történet másodlagos, (egy halott férfi keresi halott feleségét, aki öngyilkossága miatt pokolra jutott), mindössze az a célja, hogy plasztikussá tegye a túlvilág mûködését. Dante forog a sírjában, õ ugyanis nem a túlvilág létére, hanem az evilág titkaira keresett magyarázatot odaát. A hatodik érzék története ugyancsak eléggé soványka. A nagy poénja, hogy a film végén kiderül, a fõhõs halott és ennek ellenére létezik. A film nálunk is óriási kasszasiker lett, nem a sztorija, nem a kísértetek látványa miatt, egy B-szériás horrorban is több a rémség, hanem, mert "bizonyíték" a túlvilág létére. Az evangéliumok elmesélnek egy rendkívüli történetet, ez a történet a bizonyíték, és ebbõl a bizonyításból ered a hit, a "torinói lepel" - és a századvégi angyalfilmek - esetében épp fordított a helyzet. Ezek a filmek nem drámai eseteket akarnak elbeszélni, bizonyítékot akarnak szolgáltatni. Hiszem, mert lehetetlen - mondja a kereszténység, hiszem, mert kézzelfogható.-mondja a new age. A new age ott végzõdik, ahol a kereszténység kezdõdik. A kétségeknél.

Tillmann: A klasszikus hit, illetve tudás problematikája ez, azáltal hogy a tudományra testálódott az abszolút igazság letéteményesének a szerepköre, megszûnik a transzcendencia. A tudomány által feltárt igazságon túl nincsen semmi. Illetve, ami mégiscsak homályban marad, azt majd a holnapi tudomány fogja feltárni. És ezáltal az, ami túl van a tudományon, jelesül, hogy "a világ van" elsikkad, és válasz nélkül marad. Szóval erre a kérdésre, "az egyetlen misztériumra" a tudomány, sem a mai, sem a holnaputáni állapotában nem ad választ, mert nem tartozik az illetékességi körébe. Azáltal viszont, hogy abszolút érvényességre tart igényt már jó kétszáz éve, a tudható és a hihetõ viszonylatrendszere egészen megváltozott a középkorihoz képest. Akkor még hit és ráció, hogy úgy mondjam, kölcsönös tiszteletben tartották egymás felségterületeit.

Tatár: Ha harcoltak is egymással. Anélkül, hogy a hit fogalmát megpróbálnánk definiálni, tradicionális értelemben a hiten mindenekelõtt azt értették, ami elvileg sem tudható. Egyszerûen ami nem tartozik a tudás felségterületéhez. És innen fakadt aztán a harc állandóan a hit és tudás közt, hogy ez vagy az a terület most hová is tartozik. Abban a jelenségben, amirõl beszélünk, az az ijesztõ, hogy a tudományos paradigmák továbbfejlõdésének útja valóban kifürkészhetetlen. Mindez a zagyvaság egy napon tudományos paradigmává is válhat. Elméletileg nem tartom kizártnak, hogy például idõvel kiderítik, hogy a lélekvándorlásban van valami, amit experimentális módon is megpróbálnak majd kikutatni. A paradigmaelméletébõl tudjuk, hogy ez nem azon múlik, hogy be tudják-e bizonyítani vagy nem, hanem hogy tudományos kérdésnek tartják-e vagy sem.

Tillmann: Pár évvel ezelõtt az amerikai parafizikai társaságot felvették az amerikai fizikai társaságok szövetségébe.

Tatár: Jelentõs lépés abba az irányba, amirõl beszélünk. Mindez egyre távolabb visz attól, amit a hit valamikor jelentett. Egészen feltûnõ az is, hogy még a mi beszélgetésünkben is ingadozunk a nyelvhasználatunkban, és gyakran hitnek nevezzük a hittõl egészen idegen jelenségeket. A felvilágosodástól kezdve egyre ironikusabb, egyre pejoratívabb értelemben használják a "hit" fogalmát, magyarul elkezdik annak a köznyelvi fordulatnak a mentén értelmezni a hitet, hogy "nem tudom, csak hiszem". Na most a tradícióban a hit ezt soha nem jelentette.

Schubert: A new age spiritualizmusa ennek ellenére a hit örökösének tartja magát, ami magánügy volna, ha ezt az újfajta spiritualizmust nem a pillanatnyilag legerõsebb kommunikációs rendszer tekintené saját tudásának, lelkiségének, vallásának. Nemcsak a filmekrõl van szó, ahogy a tudomány és a hit megjelenik a televízióban, abban megint nincsen köszönet.
Legyen bár mégoly tudományos vagy hittel teljes egy mûsor, abban az információ-áradásban, amit tévémûsornak nevezünk, akarva-akaratlan kivetkõzik önmagából. A képözön teljes összevisszaságban sodorja magával a legkülönfélébb ismerettörmelékeket, hittörmelékeket, és mindez valami hihetetlen kaotikusan és irtózatos erõvel tódul a nézõ képébe. A szinkretizmust, a globális vallási vagy tudományos katyvaszt a televízió gyártja le nekünk. Márpedig, amit a televíziók sugallnak, az lesz a korszak "világvallása". A média másik fontos aduja: miközben a vallásosság és a tudomány egy civil számára megfoghatatlan rébuszokban beszél, a filmek hús-vér bizonyítékot hoznak például arra nézve, hogy van-e élet a halál után. Az Egyenesen át (Flatliners) például megmutatja, hogy orvostanhallgatók egy csoportja hogyan kísérletezik azzal, hogy klinikai állapot halálát mesterségesen elõidézve, hogyan tudnak két percre, aztán három percre, aztán tizennégy percre odaátra átmenni. "Egyetlen vallás sem ad választ arra, mi van odaát, eljött az orvostudomány ideje!" - mondja az egyik medikus a filmben. Igazi "hit-tudományos" idea.

Tatár: Nekem nem az az igazi problémám ezekkel a filmekkel, hogy micsoda hülyeségeket állítanak, hogy pl. kísértetek jelennek meg a filmben, pedig a valóságban ez nem is így van. Nekem gõzöm sincs arról, hogy ez hogyan van valójában. Tehát nem ez a bajom, hogy ezek a filmek kolosszális mennyiségû babonás hitet terjesztenek, hanem az, hogy semmiféle egyszer s mindenkorra elkötelezettséget diktáló törvény vagy szabály nincs ebben: bármi bárhogy lehet.

Schubert: Ha összehasonlítanánk a Berlin fölött az ég eredetijét és az amerikai remake-jét, akkor világossá válna, hogy Wenders ereje nem abban rejlik, hogy õ árnyaltabban mutatja meg a Berlinben kóricáló angyalokat, hanem abban, hogy a kérdésfeltevése egészen más. Ha úgy tetszik, Wenders is azt állítja, hogy vannak angyalok. Csakhogy míg az amerikai angyalok szerepeltetése nagyjából abban ki is merül, hogy bizonyítékai legyenek a túlvilágnak, tehát annak hogy létezik valamilyen transzcendens, Wenders angyalai nem bizonyítékai semminek, ellenkezõleg, zavarba ejtenek. Hogy miért akar egy angyal emberré válni, azon van mit töprengeni. Amerika angyalait nézve az ember csak megnyugvást érez, végre megtudtam a moziban, hogy van élet a halál után, megtudtam, hogy vannak angyalok. A hit bonyolult kérdéseire - a magánélet, egészség, betegség, stressz kérdéseire nemkülönben -- a new age-tõl nagyon prakticista és nagyon amerikaias válaszokat kapunk. Szóval nekem az a problémám ezzel a századvégi csodavárással, hogy igazából betetõzi azt az ultraracionalizmust, ami ellen lázad, kézikönyvekbe sûríti a megválaszolhatatlant, mi a világ, mi az ember, mi a hit?

Tatár: A nézõ úgy megy haza, hogy lehet, hogy így van, következésképpen lehet, hogy van élet a halál után, következésképp lehet, hogy megnyugszom. És lehet, hogy nem félek többé. Talán-okból és lehet-ekbõl összeszerkesztett az egész világ.

Tillmann: Az, amit most szóba hoztál, tulajdonképpen a filmes kvalitás kérdése. Azt látom, és ez némi derûre azért okot ad, hogy aki egy kicsit is magánál van, az hihetetlenül szkeptikus és ironikus filmeket csinál, illetve nézõként ugyanily módon viszonyul az élet hollywoodi jelenségköreihez. Figyelemreméltó frontátrendezõdés folyik körülöttünk: mintha a hit és a szkepszis évszázados háborúsága után az eddigi ellenfelek egy közös táborban találnák magukat az új idõk spirituális zanzájával szemben.

Tatár: E filmek egyik legfontosabb funkciójának az tûnik lenni, hogy megakadályozzák az embert ama kérdés felvetésében: van-e Hollywood a halál után?

Schubert: Ez szinte végszónak hangzik.