2000/2 Megyeri Zsuzsa

Gianni Rodari /1920-1980/ az olasz gyermekirodalom nagy megújítója. A fantázia nyelvtana című elméleti műve mellett számos mesekönyv szerzője. Munkásságáért 1970-ben Andersen díjat kapott. Műveit számos nyelvre lefordították, magyarul is jelentek meg írásai. A Ponte Alapítvány gondozásában látott napvilágot kétnyelvű kiadásban a Meséld te a végét című könyve, mely nyelvtanulóknak és nyelvtanároknak egyaránt hasznosan forgatható.

Alapvető és alapozó gyermekirodalom-elméleti műve először jelenik meg magyar nyelven a PONT Kiadónál.

Munkásságához a szakmai alapokat tanítói tevékenysége alatt szerezte, de volt amatőr bábos és hivatásos mesélő, aki sorra járta Olaszország óvodáit s iskoláit, és játszva tanított pedagógust és gyereket egyaránt arra, hogy szabadon, gátlások és rossz beidegződések nélkül alkosson mondatokat, szavakat, meséket, történeteket. Ez a kötet azoknak az előadásoknak a szövegét tartalmazza, melyeket elméleti szakemberként tartott az ország legkülönbözőbb pontjain.

Az egyes fejezetek sorra veszik azokat a lehetőségeket, amelyek mind a szülőknek, mind a nevelőknek segíséget nyújthatnak abban, hogy a gyermekekkel való foglakozás során hogyan fejlesszék és hozzák felszínre a gyermekekben szunnyadó kreativitást. Mint író, költő, természetesen elsősorban a szó és az írás ez az eszköz, de a mű kitekint a tudomány minden területére. A matematika, a gyurmázás, a rajzolás vagy az együttjátszás is lehet kreatív tevékenység, sőt ezek össze is kapcsolódhatnak. Alaptézise, hogy minden gyerek és minden ember alapvetően kreatív, az alkotás nemcsak a művészek privilégiuma, hanem a hétköznapi ember sajátja. Hogy ez mennyire fejlődik ki az egyénben, abban nagy szerepe van a környezetnek, az ingereknek, a szülőknek és a nevelőknek egyaránt.

A könyv egyes fejezetei konkrét ötleteket adnak arra, hogy hogyan lehet az élet leghétköznapibb tevékenységét is játékosan felfogni, és már a legkisebbeknél alkalmazni az „elvonatkoztatás" elvét. A kreativitás egyik legjobb fejlesztője, ha a tárgyakat kiemeljük megszokott környezetükből, és új feladatokkal, tulajdonságokkal ruházzuk fel őket, akár konkrétan /felöltöztetünk egy kanalat/, akár egy metafora szó szerint való értelmezésével /kifut a tej/. Ez nemcsak alkalom arra, hogy felnőtt és gyerek együtt nevessen, ami már önmagában is érték, de arra is kiváló lehetőség, hogy az elvonatkoztatás technikáját alkalmazzuk. Ennek később nemcsak a nyelvi képességek fejlesztésében, hanem a matematikai, zenei fejlesztésben is fontos szerepe lehet.

A könyv sok oldalt szentel a tabuk felszabadításának. Ez annyit jelent, hogy meg kell engedni a gyereknek, hogy csúnya szavakat is használjon, hogy azt mondhassa ki, amit gondol, akkor, amikor arra ösztönözzük őt, hogy kifejezze érzéseit, gondolatait. Ebbe a kategóriába tartoznak az úgynevezett „ürülék-dalok", melyek, ha jó időben hangzanak el, akkor sokat segíthetnek a gyerekeknek szorongásaik, félelmeik leküzdésében, amire mindenkinek szüksége van, hiszen ha nekünk felnőtteknek jogunk van nevetni egy disznó viccen, miért tiltanánk meg gyerekünknek, hogy a „szar" szót használja az udvariasabb, de talán adott esetben nem éppen helyénvaló „kaki" helyett.

Rodari nem kárhoztatja a pszichológusok és nevelők által egyaránt elítélt műfajokat sem, mint például a képregényt. Egy bizonyos korban, ha az olvasás kezdetekor kerül a gyerek kezébe, Rodari szerint nem jelent veszélyt a gyerek olvasási kultúrájára. Abból a szempontból, hogy lehetőséget teremt egy önálló, nem kötelező jellegű olvasmány feltérképezésére, ráadásul megtanít a „képregényolvasás" technikájára, ami igen bonyolult szabályok szerint működik, még akár fejlesztő jellegű is lehet.

Rodari védelmébe veszi a felnőtt szemmel kevéssé tanulságos vagy erkölcsileg kifogásolható végkicsengésű meséket és történeteket is. Ide tartozik a Csizmás Kandúr, aki képmutatással, csalással jut hatalomhoz, és arra taníthatna, hogy mi is tegyük ezt, ha sikereket akarunk elérni az életben. Ám a dolog nem ilyen egyszerű, hiszen a legkisebb fiú szinte értéktelen öröksége ez a macska, aki kitartó barátsága, hűsége révén kicsiből hatalmas lesz, és megleckézteti mindazokat, akik kicsi korában lenézték. Ez a tanulság sokkal fontosabb a gyerek számára, és elsősorban ezt látja benne, erre utalnak a témában szerzett közvéleménykutatás eredményei. A Csizmás Kandúr azt mutatja meg, hogy a kicsi és kisemmizett is győzedelmeskedhet, és hogy nem az a fontos, hogy az embernek vagyona legyen, hanem hogy barátai legyenek, akik segítik a bajban. Ez pedig lehet nagyobb tanulság, mint a ravaszsággal szerzett vagyon.

Az írások többször is visszatérő motívuma a „párban való gondolkodás". Ezek szerint minden szó, amely felötlik bennünk már magával hoz egy másik szót, akár hangalakja, akár jelentése folytán idéződik fel tudatunkban, mindenesetre ott motoszkál, és ha van rá mód, elő is bukkan. A versfaragás, a rímes mondókák mind alkalmasak arra, hogy ezt a képességet játékosan fejlesszük.

Rodari szerint életünknek - akár az iskolában, akár az otthonunkban - nincs olyan szeglete, melyet ne használhatnánk fel arra, hogy a gyerek fantáziáját megmozgassuk, ezzel értelmi képességeit, kreativitását fejlesszük. Néha meglepő és első olvasásra nem is érthető, olykor bosszantóan szájbarágós és direkt módon ösztökél minket, olvasókat a gyerekek világának megértésére. Mint szülő és mint pedagógus egyaránt mondhatom, hogy sokszor tettem félre bosszankodva a könyvet, de mindig újra kezembe vettem, és amikor még egyszer elolvastam a kritikus részt, mindig megtaláltam benne azt, ami az autodidakta pszichológus, nyelvész, filozófus segítségével a pedagógust ihlette.

Mesét hallgatni, mesét kitalálni a világon a legjobb dolgok közé tartozik. Részt vesz benne egész intellektusunk, és ez nemcsak a gyerek számára fontos. Nagyon lényeges azonban, hogy ezek a mesék pozitív kicsengésűek legyenek, hogy ott legyen az a remény, hogy bármi jó megtörténhet. A kisgyerek minden mesehős szerepébe beleéli magát, sorsán keresztül önmagát látja megvalósulni, sikeres, boldog emberré válni. Nem foszthatjuk meg gyerekeinket ettől a reménytől. Ezért Rodari nem javasolja a mamáknak, hogy didaktikus céllal meséljenek, a gyereket magát tegyék kis történeteik szereplőjévé, ahol esetleg megfeddi, amiért nem issza meg a tejet, vagy nem szeret bilire ülni. A mese azért kell, hogy nagynak, erősnek láthassa magát, és megszerezze azt az önbizalmat, hitet, ami majd az életben felnőttként segíteni fogja. „Mert ki venne minket rá, hogy elmenjünk a fogorvoshoz, ha nem bíznánk egy jobb jövőben?" /Rodari/

A könyvhez falhasznált bibliográfia igen széles skálán mozog. Descartes-tól Schilleren és Novalison keresztül a marxistákig merít a filozófia, a matematika, a nyelvészet, irodalomelmélet és pszichológia témaköréből. Minden esetben hozzáteszi azonban, hogy távol áll tőle, hogy magát polihisztor képében állítsa be, mindössze azért sorolja fel ezeket az olvasmányélményeit, hogy indokolja, egyes gondolatok miért, kinek révén ötlöttek fel benne.

Tanári tapasztalataimból kiindulva azt mondom: ennek műnek mindenképpen el kell jutnia a neveléssel foglalkozók kezébe. Azon túl, hogy ötleteket ad, és némi komplexust ébreszt bennünk az elmulasztott lehetőségek felismerése miatt, mindenképpen elgondolkoztat és egy másfajta, már nem új, de mindig újra felfedezhető módszert propagál: a középpontban mindig a gyerek áll. A dirigáló, hatalmát fitogtató, elnyomó, kinyilatkoztató, igazságosztó felnőtt, akár szülő, akár pedagógus képében tetszeleg, mindenképpen nevetséges. Ennek bármilyen jelét tapasztaljuk, forduljunk Rodarihoz!

A fantázia nyelvtana, ha nem is újítja meg alapjaiban a neveléssel kapcsolatos elképzeléseinket, mindenképpen elgondolkoztat, és felhívja a figyelmünket arra, mennyi lehetőségünk van a gyerekek világának megértésére, gondolkodásuk, kreativitásuk fejlesztésére, és arra is ráébreszt bennünket, hogy milyen kevéssé élünk ezekkel a lehetőségekkel. Számomra ezért volt nagyon tanulságos ez a könyv, és jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki valaha került már kapcsolatba gyerekekkel, és nyitott arra, hogy előítéletek nélkül vegye újra szemügyre saját meggyőződését, beidegződéseit, esetleges dogmáit.