PÁLFALUSI ATTILA
festőművész
kiállítása
a Szombathelyi Képtárban

Pálfalusi Attila 30 éve tűnt fel, de azóta nem állított ki. Amitől viszont az a három évtized elválaszt, az egy nagyon fontos dátum. Ekkor mutatkozott be az Iparterv kiállítás keretében a magyar neoavantgarde. Ezt a korszakot rekonstruálta a Dr. Fabényi Julia álta rendezett "A magyar neoavantgarde első generációja” c. kiállítás. A kiállításban és a hozzá készült forrás értékű katalógusban találkozhattunk már Pálfalusi Attila nevével, munkáival. Bár az ezt követő évekből a róla szóló híranyag szinte a semmivel egyenlő, mégiscsak büszkélkedhet olyasvalamivel, amit most utólag sokan szeretnének magukénak tudni. Belekerült a kelet-európai avantgardról szóló könyvbe, ami egyenlő azzal, hogy a nemzetközi művészettörténet írás tud róla, számol vele.

Több pályatársától eltérően a kilencvenes években sem tért vissza a művészeti közélet színterére. Idegenkedik a harctól, a megszólalásért folyó küzdelemtől.

Pálfalusi Attila versenyen kívül, versenyképes alkotásokat hoz létre. Forrásai belülről erednek, nem gyűjtött külföldi folyóiratokat, albumokat. Ami van, egy kis kézikönyv a huszadik századi művészetről, melynek képei nem a gyönyörködést szolgálják, inkább a megerősítést, a bizonyosságot, - igen van ilyen, létező az az út, amit a maga számára kijelölt.

A figyelem kitüntetettje Jackson Pollack és az absztrakt expresszionizmus. Erre a stílusirányzatra érzett rá a hatvanas évek második felében és ennek szellemében készíti ma is több munkáját. E nemzetközi és nemzetek feletti tendencia mellett azonban Pálfalusi Attilának meg van a maga egyéni hangja, világlátása, és ez érdekesen kapcsolódik életpályájához.

Iskolái, foglalkozása szerint műszaki-gazdasági vonalon dolgozó ember.Ha elvonatkoztatunk alkotói tevékenységétől, azt mondhatnánk, egy szabályos polgári életpályáról van szó.Talán csak az időnkénti helyváltoztatások kisebb-nagyobb fordulatok utalnának valamiféle nyugtalanságra, ami talán a művészi beállítottságból ered.

Életének egyik meghatározó korszakában üzemvezetőként dolgozott az egyik Távhő Vállalatnál. Mit adhat egy ilyen munkahely a művészembernek? Többet mint gondolnánk. Rendelkezésére állt egy nagy csarnok monumentális munkái elvégzéséhez. De nemcsak az infrastruktúra segítette a kiteljesedésben. A hálózatokban, a rendszerekben, kapcsolódásokban való gondolkodás serkentően hatott rá, és ezt munkáiban fel is fedezhetjük. Feltűnik a képek struktúráiban, de plasztikáiban is, melyek többnyire korábbi szakterületének tárgyaiból keletkeztek, ironikus metamorfózis közbeiktatásával.

Bár képei minden részletükben kidolgozottak, az ecsetnek alárendelt szerep jut - inkább csorgatással, fröccsentéssel, születnek a kompozíciók. Az előbbi esetben rácsszerű kompozíciók születnek, amelyeknek készülése során a művész rétegről rétegre zárja el magát a külvilágtól, mintegy a transz állapotába kerülve a műben teljesen feloldódik.

Képeinek másik részénél a cselekvés iránya épp ellentétes a kifelé való terjeszkedésre, a nagy méretű felület festői leigázására törekszik. A szabad folyást kapó festés egyik esetben visszafogott minimalista, a másik esetben expresszív kompozíciót eredményez.

A kiállítás 1999. március 17 - április 18-ig volt látható.