Athéntól Londonig mindenki küszködik az expozícióval
Fiatal magyar drámaírók Berlinben

Filó Vera, Haraszti Anna, Lajos Sándor – három húszas éveiben járó drámaíró, akiknek a nevét igen kevesen ismerik, talán csak színházi dramaturgok azon szűk körében, akik azt figyelik, hol jelentkezik valaki, akiből színpadi szerző lesz. Filó Vera több darabot írt már, egyet maga állított színpadra az Egyetemi Színpadon, s írásával (Tulipándoktor) szerepelt a fiatal magyar dráma évi műhelyének, a zalaegerszegi Nyílt Fórumnak a programján 1997 ben. Lajos Sándor színházi kritikáit többhelyütt olvashattuk már s két színpadi írását (Caspar Hauser és Szűrővizsgálat) játszotta a Stúdió K. Haraszti Anna különlegesebb eset: első színdarabját angolul írta, egyetemi tanulmányainak részeként, drámatörténeti esszének indulva született Beckettreflexiója. E három fiatal ember május végén Berlinben járt, egy nemzetközi találkozón. Interplay címmel másodízben rendeztek Németországban összejövetelt: fiatal európai drámaírók fesztiválját, melyre az idén tizenöt országból harmincöt ifjú színpadi szerző jött össze. A tanári kar is nemzetközi volt, köztük olyan neves szakemberek, mint Carl Miller, a londoni Royal Court Színház dramaturgja, az amszterdami Nirav Christoph, drámaíró és tanár, a marosvásárhelyi Alina Nelegda Cadariu, aki az első román kortárs dráma fesztivált szervezte az idén. Magyarországot ketten is képviseltük a tanári karban: Cziráki Judit, a Budapest Bábszínház dramaturgja, aki az Interplay magyar összekötője, és e sorok írója. A fesztivál munkaformája a kiscsoportos és a négyszemközti konzultációkra épült. Hatnyolc fős csoportokban a résztvevők elolvasták egymás darabját és megvitatták a jelen lévő tanárok vezetésével. Ezen felül minden résztvevő három tanárral különkülön is folytatott elemző beszélgetéseket színdarabjáról. A munkanyelv az angol volt – a résztvevő íróknak angol fordításban kellett magukkal vinniük vitára színt darabjukat is. Lajos Sándor a Szűrővizsgálat (Screening Test), Filó Vera a Kereső (Seeker), Haraszti Anna a Broken Spell (Megtört varázs) c. darabjával szerepelt a fesztiválon. Hazatérésük után jó tíz nappal ültünk le beszélgetni a magyar delegáció tagjaival. Cziráki Judit – Az Interplay drámaíró találkozót Ausztráliában találták ki azért, hogy az ausztrál drámairodalom fejlődését előmozdítsák, érdekes darabok szülessenek, tehát ne csak európai drámákat mutassanak be ausztrál színházak. Ehhez az ötlethez kapcsolódott német kollégánk, Henning Fangauf, a Német Szövetségi Gyermekszínházi Központ igazgatóhelyettese, aki úgy döntött, hogy hasonlóképpen az ausztrál Interplayhez európai nemzetközi találkozót szervez. Frankfurtban két évvel ezelőtt volt az első és most Berlinben a második... Solténszky Tibor – Engem leginkább az érdekel, hogy valójába mit hoztunk haza magunkkal. Lajos Sándor – Eleve jó érzés volt, hogy érezte az ember, nincs egyedül a problémáival. Hogy látta, Athéntól Londonig mindenki küzd az expozícióval, hogyan indítson el egy darabot. Solténszky Tibor – Nyilván kiki a saját problémáival, problémacsomagjával ment ki... Kaptatoke választ vagy hasznosítható észrevételeket azon túl, hogy néhányan elolvasták a darabotokat és beszélgettetek róla? Filó Vera – Nem gondoltam volna, hogy más lesz a fogadtatása, mint itthon, hiszen ott is ugyanolyan emberek élnek, mint itt. Jó volt szembesülni azzal, hogy ott sem értik azt, amit itt, tehát tényleg sok a szövegemben a metafora; tényleg jobban kell a közönségre, az olvasóra figyelni és nemcsak annyira befelé figyelni, ahogy én ezt teszem. Haraszti Anna – Kérdezted, hogy személyesen milyen problémákkal indultunk neki, és ezeket megoldottuke. Én nem magyarul, hanem angolul írok, ami nekem folyamatos harc, hogy ezt hogyan interpretálom magamnak és másoknak. Berlinben találkoztam több olyan diákkal, akiknek ugyancsak nem anyanyelvük az angol és mégis angolul írnak, és ez nekem sokat jelentett, hogy nem vagyok egyedül ezen a téren. Solténszky Tibor – És miért angolul írsz, amikor nem ez az anyanyelved? Haraszti Anna – Amikor fiatal voltam kint éltünk a szüleimmel angol nyelvterületen és ott kezdtem írással foglalkozni, ez aztán továbbra is megmaradt, az egyetemen is ezt a nyelvet használom. Ez mintha valami másik sík lenne. Valaki azt mondta, hogy ez milyen biztonságos állapot, merthogy a szülőhazádban kapsz egyfajta tiszteletet azért, mert más nyelven írsz, külföldön meg azért, mert az ő nyelvükön írsz. Talán van ebben egy bizonyos távolságtartás. Az embernek nagyobb bátorsága van kifejezni valamit, amit az anyanyelvén nem biztos, hogy le merne írni. Persze ez nagyon bonyolult. Nagyon örülök annak, hogy a fesztiválon jelen volt ausztrál tanár, Marion Potts arról beszélt, hogy őket érdeklik az angolul író fiatalok, lehet hogy megjelentetik majd a darabjainkat. Cziráki Judit – A görög tanár, Nikos Kamtsis pedig Vera darabját szeretné majd színpadra állítani. Filó Vera – Kihívásnak tekinti. Rendezői kihívásnak, meg lehete csinálni. Lajos Sándor – Végig kérdése volt a találkozónak, hogy lehete tanítani a drámaírást, tehát vannake olyan objektív szempontok, amelyeket számon lehet kérni egy drámai művön. Néha csodálkoztam, amikor a beszélgetésekben a klasszikus kérdésekkel rákérdeztek egyegy műre, hogy mi a konfliktus, fejlődneke a jellemek. Az éreztem, hogy egyrészt ezek nem adekvát kérdések, másrészt pedig csak van valami olyan rejtélyes alapja a drámaírásnak, ami független az időtől. Ha nincs tétje annak, ami történik, akkor nem válik drámaivá a darab. Tehát nagyon érdekes tapasztalat volt, hogy egyrészt azt éreztem, iskolás ez a fajta rákérdezés, ugyanakkor nincsen jobb eszközünk arra, hogy egyegy drámáról beszéljünk. Solténszky Tibor – Amikor egy ilyen fesztiválon vagy szemináriumon szövegekkel foglalkozunk, lehetséges előadásváltozatokat próbálunk összevetni, valóban előjönnek a hagyományos kérdések. Magyarán a hagyományos dramaturgia fogalomtárával próbáljuk az abból kilógó darabokat is valahogy megragadni... Lajos Sándor – Igen, azt gondolom, hogy amit mi hagyományosnak titulálunk, az valami permanens dolog. Haraszti Anna – A mi csoportunkban fontos vita alakult ki arról, hogy többen megkérdezték az egyik drámaírótól, mi volt az üzenete azzal a darabbal, mit akart átadni. És ez egy nagyon kegyetlen kérdés szerintem, általában nem tudtak rá válaszolni az emberek, mert ez egy annyira komplex és belülről jövő... Filó Vera – De hogy lehet így? Ezt nem is értem, hogy lehet nekikezdeni az írásnak, ha azt sem tudod, mit akarsz vele üzenni. Teljesen megdöbbentem ezen, komolyan. Haraszti Anna – Szerintem pedig ez egy olyan dolog, amit nem lehet definiálni. Mi legalábbis arra a következtetésre jutottunk, hogy ezt az ember nem fogja definícióként kimondani, főleg nem darabírás közben. Hiszen voltak közöttünk olyanok, akik a folyamat közepén tartottak, még nem fejezték be a darabot. Lajos Sándor – Akkor most szerinted van értelme ennek a kérdésnek? Haraszti Anna – Szerinted nincs? Lajos Sándor – Szerintem van, csak... vannak veszélyei a dolognak. Nyilván nem egy tételmondatot keresünk... Filó Vera – De hát körülírni csak lehet, vagy van egy szó..! Nem tudnak egyáltalán válaszolni arra, hogy mit akarnak üzenni?! Vagy mégis miről szól? Hogy ők honnan indulnak, mit adnak át másnak? Ne hülyéskedj már! Solténszky Tibor – Vane valamilyen divat vagy általános tendencia a drámaírásban azon túl, hogy Beckett hatását majdnem mindenkin lehet érezni? Lajos Sándor – Nem hiszem, hogy lenne divat. Divatos témák vannak. Főleg angolszász területen divatos társadalmi problémákkal foglalkozni. Ez nekünk, éppen itt, Magyarországon most furcsán hat egy olyan korszak után, amikor ezt a visszájára fordították. Szerintem azért tanulságos az angolokat látni, mert azt mutatják, lehetséges hitelesen társadalmi problémákról írni. Nekünk is meg kell keresni egy újfajta szemléletmódot, ahol újra lehetséges majd drámát írni egy nagyon konkrét problémáról. Aztán persze szerelemről, halálról, barátságról írnak darabokat, ahogyan már több ezer éve. Solténszky Tibor – Engem meg is lepett, hogy – nem tudnék statisztikát mondani, de a darabok túlnyomó többségében, amit 17 és 25 év közötti fiatal emberek írtak –, a halál milyen erősen van jelen. Több darab alaphelyzete volt az élet és a halál közötti átmenet pillanata, nemcsak a mi csoportunkban, hanem majdnem mindenhol. Van erre magyarázat? Lajos Sándor – Szerintem az egy nagyon sűrű léthelyzet. Tétje lesz a dolognak hirtelen, ha ott van az a lehetőség, hogy meghal valaki. Rálátás nyílik általánosabb dolgokra a halálközeli helyzetben. Filó Vera – Mintha az lenne az egyetlen lehetőség. De hogy mire? Mi az üzenet? Lajos Sándor – Az utólag van, hogy megfogalmazod. Nyilván nem úgy van, hogy van egy recept, hogy írjunk valami jó kis halálosat, hanem keresel valamit... Filó Vera – Nem is keresel... Haraszti Anna – Csak kialakul... Filó Vera – Nem, már az sem. Már nincs keresés. Én nem tudom, hogy a többiek miért pont arról írnak, de egyszerűen leülsz és ez jön. Érted? Solténszky Tibor – Attól, hogy minden nap annyi halált hallunk, látunk? Filó Vera – Nem hiszem. Haraszti Anna – Nem hiszem. Mintha valami miatt fontos lenne ezzel foglalkozni, ezen gondolkodni. De nem hiszem, hogy erre válaszolni tudnánk most, hogy miért.

Solténszky Tibor