Kocsis László Levente:


DE MI IS AZ AZ OM?

OM Europe Fesztivál Hollandia
1998. április 2126.

wpe4.jpg (6962 bytes)

Előzmények: 1998. április 45én rendezték meg Kecskeméten az Erdei Ferenc Művelődési Központban az OM Országos Bajnokságot, ahonnan 5 csapat (3 debreceni és 2 pesti) jutott ki a hollandiai fesztiválra, és egy pedig az amerikai versenyre. De mi is az az OM? Odyssey of the Mind (Az Értelem vagy Szellem Odüsszeiája). Ed. D. Samuel Micklus, a glassboroi egyetem design professzora 1978ban hívta életre az OM elnevezésű kreativitás versenyt. Célja az volt vele, hogy a fiatalok alkotóképességét, szellemi energiáját folyamatosan és mindenütt fejlesszék. A verseny nagyon hamar népszerűvé vált, és nemsokára világméretűvé fejlődött. A nemzeti OM Tásaságok versenyében az első helyezettek az USAban évente megmérkőznek a világbajnokságon, míg a második helyezettek és a meghívottak pedig egy európai fesztiválon mutatják meg, hogy mit tudnak, illetve ismerkednek egymással.
Magyarország immár hatodik éve vesz részt a világbajnokságon, és már a kezdetektől jelentős sikereket ért el. Az Odessey of the Mind Program a kreatív gondolkodás és a megoldó készség fejlesztését segíti elő a versenyző gyerekeknél. Az általános iskolai korosztálytól az egyetemiig indulhatnak versenyzők. (Sajnos Magyarországon egyetemi csoportok eddig még nem indultak.) Az OM szigorú és kötött szabályok szerinti versenyzést tesz lehetővé, amely mégis helyet ad az egyéni kezdeményezésnek. A Program nem tekinti hátránynak az átlagtól való különbözést, sőt, a gyerekek egyéniségének kibontako zásának próbál a lehető legtágabb teret nyújtani. A feladatok megoldása során a diákok igen hasznos képességet sajátítanak el, mint pl. a csapatmunka, az ötletek és anyagok hasznosítása, a döntéshozatal képessége. Mindez abban a szellemben, amely kizárja a közönségességet, a durvaságot, az obszcenitást a produkciókból. A felkészülés: A munka ún. edzők irányítása alatt folyik. Minden csapatban 57 gyerek van, akik a feladatok megoldásán dolgoznak. Az edzők feladata a helyzetbe hozás, nem pedig a rendezés vagy a feladatok megoldása. Minden évben új feladatokat dolgoznak ki, melyek 4 életkori kategóriában teszik lehetővé a versenyzést. Az I, II, és III. életkor alapján kijelölt kategória; a diákoknak különféle (de kategóriánként azonos) feladatokat kell megoldaniuk. Az OM Verseny szerkezete helyet ad mind a technikai mind humán érdeklődésnek. A problémák ugyanakkor alapvetően két csoportra oszthatóak: a hosszú távú– és a rövidtávú problémák csoportjára. Ezen problémacsoportok közötti alapvető különbség, hogy a hosszú távú probléma megoldására a versenyző csapatnak hónapok állnak a rendelkezésre, míg a rövidtávú problémákat csak az Országos (majd a legjobbak a Fesztivál illetve a Világ) Bajnokságon ismerik meg, és ott is kell megoldaniuk. Hollandia: A német holland „határon” fekvő Kerkrade nevezetű kisvárosban került sor az európai fesztiválra, ahol az amerikaiaktól kezdve a kazahokig sok nemzet képviseltette magát. Ami azonnal szembetűnő volt, az a kötetlen és vidám hangulatú kapcsolatteremtés, ami szinte rögtön kialakult a résztvevők között. A fesztivál programja megegyezett az eddig már ismertetett menettel, bemutatkozások, hosszú távú problémák bemutatása, majd pedig a spontán feladatok megoldása. Ami igazán érdekes volt az az ún „mix” feladat, ahol is három különböző nemzetiségű csapatot sorsoltak ki és nekik kellett együtt dolgozniuk egy napig, majd bemutatni a megoldást. Ezen program különlegessége, hogy minden csapat azonos feladatot kapott, így egy sokszínű, és érdekes módon sohasem azonos, de mégis ugyanazt a történetet láthattuk az össze csoporttól. Itt a multikulturalitás sokszínűsége, kreativitása kapott teret. Mivel az OM szelleme azt vallja, hogy a kreativitás fontos tulajdonság, mely minden gyerekben jelen van, ennélfogva az OM elősegítheti a diákokat abban, hogy kipróbálják már megszerzett tudásukat, és egy másik nézőpontból is képesek legyenek a világra tekinteni. Valamint az OM célja a nemzetközi és személyközi együttműködés, és a másik ember tiszteletének és megbecsülésének elősegítése és életre szóló barátságok kialakítása a diákok között. Akiknek sikerült felkeltenem az érdeklődését az OM iránt, azok a következő címen informálódhatnak tovább; a Szervezet székhelye az Országos Diákszínjátszó Egyesület irodájában található:

Budapest, 1085 Horánszky u.11. tel/fax: (061) 1187583 email: pigi@vmg.c3.hu daniel@adam.hu (tapir_cs@ludens.elte.hu)