XVI. alkalommal rendezték meg Csurgón az Országos Csokonai Diákszínjátszó Fesztivált 1998. április 30. és május 3. között. A találkozóra 19 előadást juttatott be a nevezett több mint száz csoport közül az előzetesen válogató zsűri. A döntő színhelye az igen impozáns – Makovecz által tervezett – Csokonai Vitéz Mihály Közösségi Ház volt, melynek lenyűgöző színpadméretei ellenére sem volt igazán alkalmas színpadi produkciók bemutatására, vagyis a tér „nagyszerűsége” sok előadást agyonnyomott. A „bátrabbak” ezt felismerve levették a színpadról a játékot és vagy a nézőtéren – annak átszervezésével –, vagy a régi művelődési házban tartották meg műsorukat. A zsűri triumvirátusa: Bagossy László, Csányi János és Lukáts Andor személyéből állt – néha (ki)feküdt –, kik hősiesen, néha éjfél utánig is elemezték a látottakat. A „hangulatjelentés” után nézzük az előadásokat: a megnyitó estéjén a Kompánia társulata lépett színre, Budakesziről. Bergman: Fafestmény című darabját mutatták be, Lukács László rendezésében. Az előadásból magasan kiemelkedett Pelyák Gréta „boszorkány” ábrázolása. Majd a Pesti Barnabás Középiskola Federico García Lorca: Yerma című darabját láthattuk, melyet Szabados Mihály rendezett, nagy hittel és lelkesedéssel. A nyitónapot egy vidámzenés előadás zárta, a ReakciJó csoport, a Vörösmarty Gimnázium diákjai Budapestről, akik Tekergők rendje címmel a Carmina Burana és a korabeli költészet alapján próbáltak meg kellemes hangulatot teremteni Jancsó Sarolta rendezésében. A szereplők közül meg kell említeni Steiner Kristóf nevét, aki a „sült kacsa” szerepében parádés alakítást nyújtott. A következő nap reggelén igazi csemegét láthattunk: az Uray Péter rendezte Muszorgszkij: Egy kiállítás képei mozgásszínházat. Mostantól a teljesség igénye nélkül folytatom: Az Ajkai Amatőr Színjátszók Forrás Színpada, Adrian Mole titkos naplóját vitték színre. Tanulva az addig látottakból, a közösségi ház galériáján tartották meg bemutatójukat. Egy könnyed, jó humorú, személyes, őszinte hangvételű előadást élvezhettünk, amely mentes volt minden túldíszítettségtől, gondolok itt arra, hogy az összes kellék egy gitár és néhány sapka volt. Valódi diákszínpadi csemege volt, Pataki András rendezésében. Majd a házigazdák előadása következett, amely minden szépsége, meghatottsága és jóindulata ellenére is túl komorra sikeredett, szigorú pátosz jellemezte az előadást, melyben a hősök mély hittől áthatva „formagyakorlatoztak” a színpadon. A félreértések elkerülése végett, nem az ünnep ellen vagyok, hanem az ellen, amikor a hősként tisztelt emberek elvesztik hétköznapi mindennapi arcukat és bálvánnyá merevednek, megfojtva ez által a bármilyen ünnep – ha mégoly szomorú is – azon jellegét, hogy „mindkét” oldalon emberek véreztek el a maguk igazáért! Ezután egy ismét egy fergeteges „komédiának” lehettünk „beavatott” szereplőinézői. Szabó Miklós: Levéláradás című művét a Sopron Városi Diákszínpad adta elő, a szerző rendezésében. Mindannyian kaptunk már olyan levelet, amely így kezdődik: „... Ez a levél már háromszor járta be a Földet... ne dobja el... nagy szerencse fogja érni... X nem hitt benne és meghalt... Y lemásolta és nagy összeget nyert... stbstb.” Ezt figurázta ki az előadás, megjelenítve „kishazánk” azon típusait, kik mindennapjaink „bearanyozói”, így pl. a merdzsóssusogós aranyfaszik, a politikai bérencek és tartóik, a sajtó nőstényhiénái és a mindennapok lumpenproli egyedei. Az előadás érdeme a könnyedségen és az ízléses, jó humoron túl a szereplők karakterében, természetes játékmodorában rejlett. Majd következett az 516os Színjátszó Műhely Dombóvárról, róluk tudni kell, hogy a nevükben szereplő szám az intézmény szakmunkásképző és szakközépiskola jellegét jelöli. Mindez csak annyiban érdekes, hogy a színjátszó találkozók nem holmi arisztokratikus gőggel megáldott bennfentesek programja. (Szerencsére.) Szóval, ők Thornton Wilder: Hiawatha hálókocsi című művét adták elő Wéber József rendezésében. Ezt a korántsem könnyű darabot értő kezek állították színpadra, minden groteszk és abszurd helyzetének ellenére nem volt idegen a diákoktól ez a játékstílus, hitelesen tudták megszólaltatni a műben rejlő tragikomédiát illetve mély szomorúságot. A zsűri első díjjal jutalmazta a produkciót. A délután egy hamisítatlan musicallel kezdődött, a debreceni Adyák Színpad mutatta be a Thebai Hospital, avagy az antik kór háza című önálló művét, vagyis az egész előadást a diákok írták, rendezték, hangszerelték, énekelték. Az alapeset ismerős: Antigoné a Vészhelyzet és egyéb sorozatok modorában. Mindezt a zsűri nem értékelte, illetve értékelte: egyöntetűen elutasították, bár nem a műfajjal volt gondjuk – mondták. Tény, maga az előadás egy iskolai záró bulin fergeteges sikert aratott volna, itt azonban elvérzett. Mindenesetre dicséret illeti Bálint Albin munkáját, aki rengeteg energiát fektet az előadásba, írta, rendezte stb. Illetve a szereplők nagyon jó énektudását is. Késő este került sor a második nap záróelőadására: Jean Anouilh: A pacsirta, a Vörösmarty Mihály Gimnázium 4. d. osz tályának bemutatásában, Vidovszky György rendezésében. Igazi színházi csemege volt, kezdődött minden azzal, hogy az egész előadás lekerült a nézőtér hátulsó harmadába, vagyis megfordult minden, a nézők dobogókon – kvázi színpadon – ültek, a játszók pedig két kivételtől eltekintve a csupasz kőpadlón játszottak. Nem célom ismertetni az előadást – bár megérné –, de annyit mindenképpen el kell mondani, hogy professzionális játékot láthattunk, élvezhettünk és érezhettünk, nagyon szép, megható pillanatokkal. Mindez a zsűri értékelésén is meglátszott: A női főszereplő díját: Hegyi Nóra; a férfi főszereplő díját: Barabás Dániel, a rendezés díját: Vidovszky György vehette át. S mindezt „űberelte” a közönségdíj, amely szintén ezt az előadást illette. És elérkezett az utolsó nap, ahol bemutatkozott Szentesről a Horváth Mihály Gimnázium, Békéscsabáról a Csabai Színistúdió, Brassóból a Grimasz Csoport. Igazi különlegességet azonban két előadás jelentett, az Egyetemi Színpad Veszprémből, kik A fizikusok című Dürrenmatt drámát adaptálták tökéletes színészi játékkal, és a Pesti Barnabás Középiskola játéka, akik Karinthy Visszakérem az iskolapénzt c. művét jelenítették meg fergeteges ritmusban, megérdemelt közönségsikertől kísérve. Minden szereplő birtokában volt karakterformálás képességének, de ki kell emelni a földrajztanárt játszó Molnár Patrikot, aki leheletfinom eszközökkel ábrázolta az alkoholista tanárt; mint tudjuk részeget játszani az egyik legnehezebb feladat, de Patrik ezt úgy és olyan módon oldotta meg, amit csak Gelley Kornél tudott egykoron (gondolok itt például egyik utolsó szerepére, a Revizorban). Végezetül, mintegy zárszó gyanánt, az itt „megmérkőző” csapatok színvonalában, felkészülésében természetesen mutatkozott eltérés, az azonban figyelemreméltó, hogy nem kevesen vállalták a megmérettetést, illetve jutottak el Csurgóra; ami azonban – számomra? – hiányzott az a főiskolák és egyetemek színjátszó csoportjai, ugyanis csak a veszprémi társulat állt egyértelműen „egyetemistákból”, annak ellenére, hogy előfordultak még a színjátszók között főiskolások, egyetemisták. Ez egy olyan kérdés, amit egyértelműen tisztázni kell, hogy ez csak középiskolások találkozója-e, vagy valóban diákszínjátszó találkozó? A gyulai találkozóra a Kistarcsaiak kaptak meghívást, akik az ODT '98 Fődíját kapták, ők Ördögi kör néven A kasszafúró királyfi cigány népmesét adták és adják majd elő. Az előadást Sereglei András és Egervári György rendezte. A fesztivál egész hangulata, előadásai sikeresnek ítélhetők, remény van arra, hogy a diákszínjátszás méltó rangot vívjon ki magának a hazai színházstruktúrában. Ezért jövőre „újra találkozunk” Veszprémben, Csurgón pedig két év múlva lesz ismét Fesztivál.

Főszereplőként színészi fődíjat kapott:

fizikusok)

Rendezői különdíjat kapott: Vidovszky

4.d, Budapest, J. Anouilh: A pacsirta)

III. díj:

R.: Perényi Balázs

II. díj:

R.: Pataki András

I. díj:

R.: Wéber József

Az ODT '98 Fődíját kapta:

R.: Sereglei András–Egervári György

Az ODT '98 Közönségdíját kapta:

R.: Vidovszky György