„Ádám :
Fogd hát e sárgult pergameneket
E fóliánsokat, miken penész ül,
Dobd tűzre mind.
Ezek feledtetik
Saját lábunkon a járást velünk,
És megkímélnek a gondolkodástól.
Ezek viszik múlt századok hibáit
Előítéletül az új világba.
A tűzre vélök! és ki a szabadba!”

Madách Imre Somogyi István rendezésében új produkció látható a Török Pál utcai Pince Színházban, „Madách”– címmel. Idézet egy nyilatkozatukból, amelyet még az előadás bemutatója előtt tettek: „A Margit – szigeti Madách szobornak nemrég levágták és elvitték a karjait. A szobor így, megcsonkítva azt az üzenetet hordozza, hogy elhalt látnokaink élő karokért kiáltanak. Olyan utódokért, akik megteszik azt, amit ők nem tehettek. Készülő előadásunk ennek a kihívásnak próbál megfelelni.” Az előadás alapanyaga Madách: Az ember tragédiája című drámai költeménye. De nem „Az ember tragédiáját” kívánja eljátszani a társulat, hanem azt mutatja be, amit ez az irodalmigondolati anyag 1998 ban nekik jelent. Nincs még egy olyan dráma, amelyből annyit idéztek volna, s idéznének ma is, mint a Tragédia. Soksok szállóigeként használt mondás ered Madách szövegéből. Tizenéves koromban Lucifer mondatait idéztem szinte minden élethelyzetben. A tinédzserkor értékválasztásának kétkedő, cinikus alapállása magának követeli Lucifer szerepét. Közünk van ehhez a darabhoz! – s mégis nehéz olyan előadást teremteni, amelyben a mű élvezetesen érvényesen megszólal. Végeztek felméréseket, hogy egy ismeretlen irodalmi szöveg első hallásra mennyire befogadható. Talán 3O35 % ban, s akkor igen jó előadó, igen intenzíven követit koncentrált, figyelmes közönségnek. Ha a szövegértelmezésben segít a szituáció, a látvány, a ritmus, a zene, a fény stb. (a színház eszközei) akkor az eredmény valamelyest javul.

Madách mindent a szavakra bízott.

Gyönyörű, máig igaz, de nagyon nehéz bölcselete szavak halmazában bújik. A mai „befogadókat” ismerve a madáchi dráma eljátszása szinte lehetetlen feladat. HACSAK nem épül a drámai költemény és a XX. század végi színházlátogató közé egy olyan híd, amely lehetővé teszi a madáchi gondolatok „fájdalom mentes”, élvezetes fogyasztását.

A Pince Színházban – Somogyi István segítségével – megépül ez a híd.

A darab szövegének töredékét használják, de a jól szerkesztett játék, a helyzetgyakorlatok sorozata, a pillanatra sem nyugvó, értelmezést segítő látvány, tér kompozíció, a játék intenzitása, fegyelme, pontossága minden szónál hívebben közvetíti a művet. Az előadás olyan meglepetésekkel szolgál, amelyeket nem szeretnék kritika címén kifecsegni. Látni kell, átélni, meglepődni és reagálni a meglepetésre! Minden reakció az aznapi előadás közös élményévé válik. A mű oly gazdag tartalomban, az előadás oly gazdag formai megoldásokban – egyszeri látásrahallásra – természetesen – nem befogadható, feldolgozható minden részletében. Az előadás azonban meggyőz arról, hogy átgondolt, bölcs, tehetséges módon választódtak ki a használt formák, hogy minden forma tartalmat takar, – érdemes hát napok múlva is fejet törni. mi lehet megoldása ennek vagy annak a rejtélynek. Gondolatébresztő, friss, eredeti előadás. „

Ádám: A szabályt, a mintát hagyd pihenni

Kiben erő van és Isten lakik
Az szónokolni fog, vés vagy dalol,
S bár új utat tör, bizton célra ér.”

Madách Imre Mivel ezeket a sorokat nem irodalmár, színikritikus, hanem érzelmi, érzéki alapokon szemlélődő színésznéző írja, engedtessék meg nekem, hogy köszönetet mondjak a rendezőnek és a társulat tagjainak az előadás feledhetetlen szép pillanataiért. Én nagyon szerettem – a világra csodálkozó,világot tanuló ősemberjátékát. (Szavakat próbálgat, nehéz a szó, birtokba kell venni tárgyakat, élőlényeket a megnevezés erejével. Nehéz a küzdelem, de siker minden hang, értelmet nyert hangsor. Aminek nevet adtunk, már tulajdonunk! Megismerni tanul az emberiség.) – szép gondolat, hogy az Úr miután elhagyja teremtményét díszletezője, kellékese, segítője lesz az ember játékának. Kiszolgálójává válik tévedéseinknek. – emlékezetes az egyiptomi kép ritmus lüktetése, – a sivatag porának érzékletes lebegése, mely pár ezredév alatt a gúlákat is beássa. – a Homousion – Homoiusion egyszerű, érthető, kifejező megjelenítése (csaknem teljes színpadot betöltő rönk fából összekötözött keresztet „kínlódik” be a színre két barát. Keresik a kereszt helyét. Az egyik jobbelől, a másik balelől kívánja felállítani. Mindketten makacsul ragaszkodnak elképzelésükhöz. Rángatják, győzködik egymást: Homousion – jobbelől, vagy Homoiusion – balelől az üdvözítő megoldás. Egyik is, másik is követőre talál, egyre többen kapaszkodnak a keresztbe, kétségbeesetten, elszántan, vak hittel – erővel kiki a maga igazát követeli. A ha talmas kereszt végül is felnyársal egy hivőt, majd szétszakad, és egyik darabja a máglya oszlopaként azonnal hasznosításra talál.) – nagyon tetszett a „Hozsanna néked szeretet” gyilkoshumora – a római szín jelmez–életmód–kor váltása. – Ádám – Kepler „Igen” áriája – a francia forradalom áldozatainak kivégzése. – a küzdelem–elhullás–újrakezdés koreográfiája – mai korunk szellemes izgalmas megjelentése Ilyen emlékezetes színházi pillanatok sorozatát csak képzett, nagyon fegyelmezett, nagyon alázatos, tehetséges csapattal lehetett létrehozni. Gratulálok az előadás minden közreműködőjének!

Szereplők: Cérna Ágnes, Farkas Dorka, E. Paál Gábor, Kövesdi László, Nagy András, Redő Dániel, Szabó Judit, Szatmáry Zoltán, Ternyák Zoltán, Tóth Móni Dramaturg: Magyar Ágnes, Rejtő Gábor Zene: Laár András Jelmez: Horváth Viktória Technika: Gáspár Zoltán, Veres Gábor, Pokorny Attila Rendező: Somogyi István

Jancsó Sarolta