(1996/2. számból)

Leoltják a villanyt - érzik, hogy magukért dolgoznak. Interjú a Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. MRP Szervezete elnökével -


Ez a gyár a miénk, és ahhoz, hogy az is maradjon, dolgozóinknak meg kellene tartaniuk részvényeiket - mondta az MRP Hírfutárnak adott nyilatkozatában Winkler László, a Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. gazdasági igazgatója, a társaság MRP Szervezetének elnöke. -

A Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. nagy hagyományokkal rendelkezõ cég. Már 1826 óta sikeresen szerepel mind hazai, mind nemzetközi kiállításokon és piacokon. A cég legnagyobb értéke az emberek tudása, munkája. Mi nem gépekkel dolgozunk, hanem - ahogy azt a nevünk is jelzi - dolgozóink valóban kezük munkájával készítik el világhírû termékeinket. Éppen ezért nagyon fontosnak tartottuk, hogy cégünk a privatizálás során ne kerüljön külföldi tulajdonba. Tudomásunkra jutott ugyanis, hogy az ÁVÜ jelentõs befektetõnek számító külföldi cégekkel tárgyalt a Herendi Porcelánmanufaktúra eladásáról. Másrészt úgy gondoltuk, azzal, hogy dolgozóink maguk is tulajdonosai lehetnek cégüknek, sokkal inkább a magukénak érzik, szívesebben is dolgoznak itt.

- Mennyire változott meg azóta a gyár belsõ élete? Mennyire lett sikeresebb azóta, hogy dolgozói résztulajdonba került?

- Cégünk nem lett sikeresebb, mivel - ezt minden szerénység nélkül állíthatom - eddig is sikeres volt. Azonban a belsõ légkör mára sokkal kellemesebbé vált. A dolgozók sokkal takarékosabbak, mivel sajátjuknak érzik munkahelyüket.

- Ez miben nyilvánul meg?

- Hogy a legegyszerûbb példát említsem, leoltják a villanyt. Jobban odafigyelnek az elkészült termékek csomagolására, a gazdaságosabb anyagfelhasználásra. Röviden, azonosulnak a cég céljaival, érdekeivel. Megható volt az, hogy az MRP szervezet megalakulásakor szinte minden dolgozónk belépett.

- Hogyan mûködik az MRP szervezet? - Mennyire veszik ténylegesen figyelembe a dolgozók véleményét?

- A döntéseket mindig a közgyûléseken hozzuk, ahol résztvehetnek és részt is vesznek dolgozók. A részvételi arány általában 70 százalék körül mozog. Egyébként az ügyvezetõség tagjai a cég összes területérõl információval rendelkeznek ismerik az aktuális gondokat, bajokat.

- Mit éreznek most a legnagyobb problémának?

- Talán az emberek továbbképzését. Fontosnak tartjuk a mûvezetõ, illetve általános vezetõ képzést, ezért tanfolyamok beindítását tervezzük Fontos az MRP-vel kapcsolatos tudnivalók elmélyítése is. Az MRP elindításakor olyan elõadásokat hallhattunk, amelyek a program mûködésérõl, céljairól és lehetõségeirõl szóltak. Úgy érezzük azonban, hogy ideje lenne elmélyíteni az akkor megszerzett tudást. Ennek érdekében ügyvezetõségünk tagjai kiscsoportos tanfolyamokat kívánnak indítani amelyben tudatosítani szeretnék a dolgozókkal milyen jogaik és kötelezettségeik vannak. A legfontosabbnak azt tartjuk elmondani, hogy ez a gyár a miénk és éppen ezért mindenkinek meg kellene tartania a részvényeit .Sajnálatos módon azt tapasztaltuk, hogy dolgozóink gyakran eladják a Herendi Porcelánmanufaktúrában megszerzett tulajdonukat. Mi úgy gondoljuk, hogy aki most eladja részvényeit az elesik a késõbbi osztaléktól. Az idei osztalék osztás után megindult a belsõ részvényforgalom, ami szerencsés abból a szempontból .hogy akadtak olyanok akik az összes osztalékukat részvények vásárlására költötték, de ehhez sajnos azok is kellettek akik eladták. Persze ezzel csak azt akartam érzékeltetni mennyire fontos nekünk az, hogy a részvények dolgozóink kezében maradjanak. Amit még fontosnak tartunk, hogy a dolgozók jogaikon kívül kötelezettségeikkel is tisztában legyenek. Ilyenek például a dolgozói kezdeményezések. Tehát az, hogy a dolgozó maga is kreatívan hozzájáruljon a cég termeléséhez. Ez Angliában már nagyon jól mûködik nekünk is át kellene venni ezt a mentalitást.

- Ahogy említette a Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. mindig is sikeres volt. Mi ennek az oka?

A kulcsszó a minõség. Itt azonban nem csupán a kizárólag kézmûves módon elõállított luxusporcelánok minõségére gondolok, hanem a termékeket elõállító egész rendszer mûködésére is. Nálunk a minõség biztosítása a manufaktúra minden egyes szervezeti egységének, továbbá minden egyes dolgozójának kötelessége. A dolgozók azonban fõleg a három éve sikeresen végrehajtott privatizáció és az MRP szervezet megalakítása óta természetesnek érzik a legjobb minõség elérését. Hiszen már õk is tulajdonosok.

VISSZA A TARTALOMHOZ

VISSZA A KEZDÕLAPRA