EGY MÉG ÉLŐ EMBER PAPÍRJAIBÓL

A SZERZŐ AKARATA ELLENÉRE KIADTA

S. KIERKEGAARD

Előszó

Azt mondják, egy előszó sem szít viszályt; a jelenlegi legalábbis egyet, mely köztem és eme értekezés tényleges szerzője között régóta fennáll, még el is simít. Bár igazán "szívvel-lélekkel" szeretem őt, és igaz barátomnak, alter egom-nak tekintem, távol álljon tőlem, hogy viszonyunk meghatározása érdekében ezt egy másik, az előzővel azonosnak tűnő, kifejezéssel: az alter idem-mel helyettesítsem. Viszonyunk ugyanis nem valamiféle baráti idem per idem; éppen ellenkezőleg, szinte mindig homlokegyenest eltérő véleményen vagyunk, és egymással szakadatlan vitában állunk, miközben a felszín alatt mégis a legmélyebb, legszentebb, legelszakíthatatlanabb kötelék fűz bennünket össze; hát igen, mi - bár gyakran a mágnes két ellentétes pólusaként viselkedünk - a legszorosabb értelemben véve mégis elválaszthatatlanul összetartozunk, még akkor is, ha közös ismerőseink csak ritkán, sőt talán még sohasem láttak együtt minket, bár talán némelyikük olykor elcsodálkozott, hogy mihelyst egyikünktől búcsút vett, szinte ugyanabban a pillanatban a másikunkba ütközött. Ezért tehát felettébb távol áll tőlünk, hogy barátokként örülhessünk annak az egységnek, amelyet a költők és szónokok örökkévalóságot újra és újra megcélzó műveikben az egy lélek két testben kifejezéssel jellemeztek, ami minket illet, sokkal inkább úgy tűnik, két lélek lakozik egy testben. Arról, hogy mindez micsoda veszekedésekhez, időnként milyen házi jelenetekhez vezethet, úgy alkothatsz Te, kedves olvasó, képet magadnak, ha engedelmeddel elbeszélem, hogy mi is történt a jelenlegi kis értekezés esetében, és így ebből a jelentéktelen apróságból könnyedén következtethetsz a többire. A barátom ugyanis a világgal való nagyfokú elégedetlenségben szenved, ami engem gyakran komoly aggodalommal és félelemmel tölt el, hogy ha jó kedélyem nem tudná orvosolni, és nem lenne képes arra, hogy Saul gonosz kedélyét elűzze, barátomra, rám és barátságunkra nézve mindez rossz hatással volna. Mint ismeretes, az emberi léleknek igazán nincs szüksége oly hosszú időre, mint a földgolyónak, hogy tengelye körül megforduljon. De nem csupán ez a mozgás történik sokkal gyorsabban, de a lélek a különböző csillagjegyeken is sokkal gyakrabban halad át, mint ahogyan - természetesen ugyanebből az okból kifolyólag - a keringés sebességének megfelelően sokkal rövidebb ideig tartózkodik egy csillagjegyben. Amikor tehát a lélek belép a remény és a vágy jegyébe, a különböző konstellációk vonzásában barátomban - már amennyire én ezt tudhatom - sötét sejtelmek ébrednek, amelyek kánonszerűen felelgetnek egymásnak, és jól ismert, de gyakran elfeledett igazi otthonunk felől érkező, távoli hangokkal találkoznak. Ilyen alkalmakkor némán és titokzatosan zárkózik be <$Ealpha delta upsilon tau omicron nu >-jába, mi több, még engem is kerülni látszik, pedig egyébként teljesen bizalmába fogadott, előttem nem szoktak titkai lenni, és én, mintegy a lelkében zajló kavargás tünékeny visszfényében, valami csodálatos beleélés segítségével (ami csakis egyfajta felfoghatatlan communicatio idiomatum-mal magyarázható) érzem, mi zajlik bensőjében. És amikor aztán újból visszatér hozzám, kicsit szégyenkezve amiatt, hogy talán észrevettem valamit, és amikor rövid szünet után bánatosan kifakad:

Es blies ein Jäger wohl in sein Horn,

Wohl in sein Horn,

Und alles was er blies das war verlorn -

akkor tényleg közel áll hozzá, hogy kedvemet szegje. És ha olykor-olykor sikerül is megragadnia néhány szökevény eszmét, tusakodnia kell vele, állítja. És ha az áldás pillanatában el is felejti, hogy csípőjére sántít, e pillanat elmúltával annál erősebben érzi. De ha netán egy teljesebb pillanatban (mert hát, bizonyára Te is tapasztaltad már kedves olvasó, hogy egy nap nemcsak az Úr előtt olyan, mint ezer esztendő, hanem - ha csak ritkán -számunkra, emberek számára is) előfordul, hogy sikerül megragadnia és fogva tartania egy-egy eszmét, akkor leggyakrabban attól fél, hogy talán nem kereszteltette meg idejében a gondolatot, így a manók vagy trollok hatalmukba keríthetik, és boszorkányfattyút tesznek a helyébe. Számtalan hasonló nehézség árán készült el ez a kis értekezés, és én - mint az a közvetítő, akin keresztül ő a világgal telegrafál - már fel is hatalmaztam magam, hogy gondoskodjam arról, hogy külső rendeltetésének megfeleljen, azaz hogy nyomtatásban megjelenjen. De mi történik? Ellenvetésekkel áll elő. Jól tudod - mondja -, hogy a könyvírást a legnevetségesebb dolognak tartom, amire az ember csak vállalkozhat. Hiszen ezáltal az ember teljesen átadja magát a sors és a körülmények önkényének, és hogyan is kerülheti el azokat az előítéleteket, amelyekkel az olvasók részéről találkozik, és amelyek nem kevésbé hatnak zavaróan, mint azok az előre kialakított elképzelések, amelyekkel akkor vértezzük fel magunkat, amikor új ismeretségeket kötünk, és amelyek hibásak abban, hogy csak olyan kevés ember van ténylegesen tisztában azzal, milyenek is a többiek. Mert milyen reményeket is táplálhat az ember, ha ex emproviso [váratlanul, felkészületlenül - A ford.] az olvasó kezei közé kerül? Ezenkívül az adott forma is, amelyben ez az értekezés íródott, megköti a kezem, és azért, hogy újra szabadnak érezzem magam, vissza fogom vezetni az anyaméhbe, hagyom, hogy újból belesüllyedjen abba a homályba, amelyből vétetett, ahol az eszme

"megmutatkozik, ránk mosolyog, majd eltűnik

Mint egy áhított földnyelv csücske a ködben"-

talán akkor más alakban születhetik újjá. Ezenkívül nagyon is jól tudom, mi vakít el téged. Szerzői hiúság, Kedvesem! "Te szegény szív, hát nem vagy képes feladni a hiú reményt, hogy négy ív szerzője légy" Ámen! "GöRöG": handabanda. Mindannak, amit itt elmondtál, se helye, se értelme nincs, és mivel jól tudod, hogy az a beszéd, amelynek nincs helye, már önmagában is túl hosszú, egy szót sem akarok hallani többet. Az értekezésről most már én rendelkezem, én parancsolok. Azaz: Előre, Indulj! A jelszó: amit írtam, megírtam.

A kiadó

A fordítás Soós Anita munkája.