Kerámia Nagykőrösön

Első hallásra talán furcsának tűnik beszélni Nagykőrös és a kerámia kapcso-latáról, azonban elmélyedve a témakör vizsgálatában, megbizonyosodhatunk annak jogosultságáról. A kétely elsődlegesen abból fakadhat, hogy Nagykőrös nem tartozik a jeles, ismert kerámiaközpontok közé, mivel itt helyben nincsen meg az alapfeltétel, a jó minőségű agyag.

Nagykőrös a Duna-Tisza közi homokhátság vidékén helyezkedik el. Határá-nak túlnyomó részét barnahomok (Fekete, Hangács, Barátszilos), valamint silányabb, futóhomok borítja (Homolytája, Száraz-dűlő, Alsó-, Felső járás, Csemő). Vizenyős részek is előfordulnak. A Kőrös-, Csíkos-, Gógány-ér mentében kiterjedt laposok találhatók (Alsó-Füzes, Gáttó, Gógány, Kürti-lapos), ahol a szik mellett előfordul az agyag. A város északi részén, a Cegléd felé vezető út mellett nagy kiterjedésű bányagödör keletkezett az építkezés-ekhez szükséges agyag kitermelése során (itt van a Csónakázó-tó, ezt a részt nevezték a XX. század elején Mierka-kertnek). A várostól délre fekvő területen szintén folyt agyag- bányászat, s a XIX. század második felében itt kezdte meg működését a téglagyár (az 1970-es években számolták fel). A jobb minőségű agyag a kerámiakészítést is lehetővé tette, azonban ennek kisebb volt a jelentősége.

A viszonylag nagy lélekszámú mezőváros (a XIX. század végén, a XX. században 26-27 ezer fő körül alakult a népesség száma) háztartásai nagy mennyiségű cserépedényféleségekre tartott igényt, melynek kielégítése jelentős volumenű behozatalt tett szükségessé. Ennek megfelelően, igen széles és színes skálájú kerámia anyag került Nagykőrösre, amely sajátos népművészeti értéket is képvisel.

Az elmúlt évtizedekben sarkalatos változás állott be a háztartások felszereltségében - elterjedtek a műanyag, hőállóüveg, rozsdamentes eszközök -, ami a hagyományos cserépedény- és eszközfélék háttérbe szorulását eredményezte. A cserép tárgyak funkciójukat veszítették, illetve - mint dísztárgyak - másodlagos funkciót töltenek be. A múzeum fontos szerepet játszik abban, hogy a régi háztartások cserépanyaga viszonylag nagy számban megőrzésre került, annak ellenére, hogy az 1960-as, 1970-es években reneszánszát élte a műtárgy-kereskedelem.

Az Arany János Múzeum közel ötezer darabos néprajzi gyűjteményének jelentős részét alkotják a cserépedényféleségek (500 darab körül). Ennek az anyagnak többségét V. Faragó Eszter magángyűjteményét képezte, s az 1950-es években vásárolta meg a múzeum részére dr. Balanyi Béla. Számos évszámos tárgy közül talán legérdekesebb és értékesebb a zöldmázas, kígyófiilű, áttört díszítésű váza 1791-es évszámmal. Az Arany János Múzeum 1972-től rendelkezik néprajzos muzeológussal, s azóta folyik tervszerű gyűjteménygyarapítás. Akkor még gyakori volt az adományozás a múzeum számára, de vásárlással is gazdagodott a gyűjtemény. Ekkor került a múzeumba az a sötétzöldmázas cserépkorsó, amelyet a Varga Céh atyamestere készíttetett 1698-ban. Ez a díszes cserépedény a néprajzi gyűjtemény legrégibb datálású darabja.

Figyelemre méltó cserépanyagot őriz a régészeti gyűjtemény is. A kőrösi határból számos cserépeszköz dokumentál egy-egy régészeti korszakot. Megtalálható újkőkori, geometrikus elemekkel díszített tál, bronzkori fazék, urna. Az Árpád-kort mázatlan cserépbogrács, cserépfazekak, edénytöredékek képviselik A nyársapáti udvarház régészeti feltárása az 1940-es évek végén történt. A XIV-XV. századi leletek között találhatók meg a zöldmázas, liliom, oroszlán figurával díszített gótikus, farkas ábrázolású töredék, s az impozáns, reneszánsz stílusú mázatlan vörös kályha szemek. A régészeti emlékek között található néhány török eredetű cserépedény, így tányér, tál, valamint kis korsó.

A kerámia történetét részletesen a XVII. századtól tudjuk nyomon követni. Az 1626-tól meglévő városi számadáskönyvek egészen a XIX. század első feléig a cserépre, mesterekre, kereskedelemre vonatkozóan bőséges adatokat szolgáltatnak. A néprajzi tárgyi anyag ritkaságként őrzi egy-egy korai datálású vagy beazonosítható cserépedényt a XVII-XVIII. századból. A XIX. századból már nagyobb számmal akadnak évszámos edények, s datálatlanok. A cserépedény használata, nagy számban való előfordulása a XX. század közepéig virágzott. A néprajzi gyűjtemény nagyobb részét a XIX. század végi, XX. század első feléből származó cserépedény-féleségek alkotják.

Vissza

Bozsik-féle zsiráfváza XX. sz. elejéről