Cifrafejfa 1885-ből
Bénye, Pest megye, 1972

Jellegzetes díszítettségű
fejfa a hartai evangéli-
kus temetőben
Harta, Bács-Kiskun
megye, 1975

Domború faragású tábla
alakú fejfa (1883) az
irsai evangélikus
temetőben

Fejfák a Duna-Tisza közén

állandó néprajzi kiállítás

Ez a kis összefoglaló egy nagyobb földrajzi terület - a Duna-Tisza köze - protestáns falvainak népművészetével, ezen belül is egy jellegzetes ágával, a fejfakészítéssel foglalkozik. Ahhoz, hogy jobban megismerhessük ezt a vidéket, érdemes elmélyednünk annak vallástörténetében, különböző szertartásaiban, temetkezési szokásaiban, mert ezek is szoros kapcsolatban állnak vallásával.

A reformáció a XVI. század első felében hódított teret Magyarországon. Számos teológiai vita tisztázása után a protestánsok, főleg a magyar protestánsok elfogadták Kálvin eszméit, a kálvinizmust. Mindez Erdély középső területein történt, de a török hódoltsági területeken élő magyarok is átvették. Ez az esemény nagyon fontos eleme volt a mezővárosok fejlődésének és önkormányzatuk megszervezésének. A vallási, társadalmi, gazdasági, politikai és közösségi élet szoros kapcsolatban állt egymással: a kálvinizmus a török uralom alatt élő azon magyarok elfogadott eszméje lett, akik nemzeti létüket szerették volna megtartani.

Fejfák a protestáns temetőkben találhatók, főleg a református magyarok körében volt elterjedt ilyen síremléket állítani halottaiknak..

A fejfakészítés szokását tekintve a gyökereket a vallási szertartásokban kell keresnünk, hiszen a sírok megjelölése (azaz a fejfeállítás) e szertartások része. A fejfa nem egyedüli kultikus jel a sírhanton. Sok helyen a sír lábához is tűztek sírjeleket, ezeket nevezzük lábfáknak. A Duna-Tisza közén azonban ez nem terjedt el.

Feltételezések alapján már a honfoglaló magyarok körében elterjedt volt a lándzsa, a harci fegyver sírhantba tűzése, mint sírjelölés. Az államalapítással a pogány szokások háttérbe szorultak, később meg is szűntek. Azonban a magyar főúri réteg temetkezési szokásaiban fellelhetőek voltak az archaikus szokások részei (harci pompával, lándzsával, gyászlobogóval történt a temetés). Mindez nem ellenkezett a katolikus szertartásokkal, hanem szerves részét alkotta.

A sír kőlappal vagy fával való leborítása általános középkori szokásnak tekinthető. A kőlappal való sírjelölés a módosabb, rangosabb embereket illette meg, amíg az egyszerűbb sírokat, ha egyáltalán szokás volt, fával jelölték meg. A főúri katolikus temetkezések során a XVII. században sem volt ritkaság a "faepitáphium", amelyet fegyverekkel, méltóságjelvényekkel vittek a gyászmenetben.

Az alföldi protestáns mezővárosok sírjelölő kultúrája sem nagyon térhetett el a szokásostól. A nagykőrösi példák szerint követ nem tettek a sírra, hiszen az alföldi vidékeken még a XVII. században is luxusnak számított a vörös mészkő és a márvány. A fa azonban viszonylag bőségesen rendelkezésre állt, így a sírokra ebből az anyagból készítettek emlékjeleket.

A török kiűzését követő időben Magyarország a Habsburg dinasztia uralma alá került. Az erőskezű politika céljai közé tartozott, hogy a protestánsokat vissztérítse a katolikus hitre. II. József rendelete értelmében azonban a protestánsok újra szabadon gyakorolhatták vallásukat. A fejfaállítás szokásának eredete tekintetében szintén döntő jelentősége van az 1781. évi vallási türelmi rendeletnek. Ez tette lehetővé, hogy bármely vallású ember bármilyen sírjelet állíthasson a sírjára. Ezért történhetett meg, hogy a fejfák protestáns temetőkben mutatkoztak meg és váltak általánossá. Gyors elterjedésük nem csak vallási okoknak köszönhető, hanem az emberek nemzeti tudatra eszmélésének is: tehát ez nem más, mint vallásos formába öntött nemzeti érzés. A XVII. században a lovagi harcok befejeztével megváltoztak a temetkezési szokások, és megszűntek a díszes temetések. Később, a XVIII. század végén éledt fel újra ez a szokás, de sokkal egyszerűbb, kevésbé pompás ceremóniákkal.

A katolikusok fa keresztet állítottak a sírokra, a protestánsok pedig egy kis jelzőt, vagy még azt sem. Általában a fa oszlopokat (amelyeket a koporsó szállításához használtak) betették a sírba, egyet a fejhez (ez volt a fejfa), egyet a lábhoz (ez volt a lábfa).

A fejfáknak alak tekintetében két csoportja van: az oszlop és a tábla alakú fejfa. Az egyszerű fejfa (fejéhez való fa, főtől való fa) sokat fejlődött alakjában, mintájában, díszítésében, egyre gazdagabb és szebb lett. Az első lépcső az úgynevezett gombosfa volt. Nevét onnan kapta, hogy a felső végére gomb formájú díszt faragtak. Ez a fajta fejfa tehát hasonlít egy lándzsára. Másik nagy típusuk az "antropomorf" fejfák. Ezek látványosan sejtetik az emberi alakot, az új stílusú fejfák többsége ornamens elemei révén kelti ezt a hatást.

Az szabadságharc leverése után a Habsburg uralom alatt üldözték a szabadságharcos katonákat és elnyomták a magyar népet. Az 1867-es kiegyezéssel a magyar népművészet újra feléledt és megerősödött. Ez természetesen meglátszott a fejfákon is. Ettől az időszaktól kezdve az emberek gyönyörűen díszített fejfákat készítettek halottaiknak. Különféle motívumokat faragtak: tulipán, csillag, korona, gyűrű, gomb. Ezek a fejfák voltak a cifrafejfák.

A XIX. század második felében jelentek meg a fejfák újabb fajtái. Ezen fejfák díszítőelem-rendszerük alapján mintegy "életfának" tekinthetők.

A XX. század elején a fejfakészítés kultúrája hanyatlani kezdett, amikor a szimpla oszlop alakú fejfák terjedtek el egész Magyarországon. A XX. század közepére a korábban gyönyörű erdélyi fejfák is sokkal egyszerűbbekké váltak. Csak az 1970-es évektől vált újra szokássá a fejfaállítás, a kézművesmesterség remekeit állították elő a fafaragók.

A Duna-Tisza közének területén régi és új stílusú fejfákat a protestáns, kálvinista és baptista temetőkben találhatunk. A régi stílusú fejfák azokban a temetőkben találhatók elsősorban, amelyek folyamatosan alakultak ki (a török időkben hozták ezeket létre és azóta folyamatosan használatban vannak.)

Szép, díszített fejfák találhatók például Áporkán, Majosházán, Izsákon, Kiskunlacházán, Fülöpszálláson, és a tót temetőkben.

Gombosfák a "három város" - Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét - temetőiben, valamint a környező településeken is megtalálhatók (Abony, Tószeg, Tiszavárkony, Vezseny). Ezek a területek a török uralom alatt a szultán földbirtokához tartoztak, és fokozatosan fejlődhettek is.

A későbbi évszázadokban a táblás fejfák jelentek meg a Duna-Tisza közén. Ezek a fejfák szintén szépen díszítettek, kézművesek, fafaragók készítették ezeket, de nem tartalmazzák a helyi hagyományos elemeket.

Nagykőrösi gombosfák

Gombosfák
Pánd, Pest megye, 1972

Egy törzsből faragott cifra
fejfa az irsai temetőben

Tószegi és vezsenyi fejfák
az állandó kiállításon