Kékportréban: Fáyné Dr. Nagy Zsuzsanna

Fáyné Dr. Nagy ZsuzsannaKözségünk doktornője 1954. október 31-én Sátoraljaújhelyen született. Majd családjuk Miskolcra költözött, gyermekkori emlékei is a városhoz kötődnek. Nagyon szívesen emlékszik vissza ezekre az évekre, ami elsősorban szüleinek köszönhető. Édesanyjának, aki orosz-magyar szakos tanárnő volt, ő volt az, aki megteremtette a meleg családi otthont. Édesapja orvosként dolgozott. Mind emberileg, mind szakmailag példaként tekintett szüleire doktornő. „Valószínűleg az, hogy orvos lettem, édesapámnak köszönhető” – emlékszik vissza Dr. Nagy Zsuzsanna. Hárman vannak testvérek, húga 15 évvel fiatalabb, ő gyógyszerész lett. Öccse olajbányász, évek óta Szíriában dolgozik. Tanulmányait háziorvosunk a miskolci Selyemréti Általános Iskolában kezdte, majd gimnáziumi éveit a Zrínyi Ilona Gimnáziumban töltötte.Saját bevallása szerint nagyon szorgalmas tanuló volt, mindig nagyon jó eredményeket ért el diákévei alatt.
Érettségi után a Debreceni Orvostudományi Egyetemre nyert felvételt. Egyetemi évei alatt is sűrűn járt haza Miskolcra. 1979-ben szerezte meg diplomáját. Nagy álma akkoriban a gyerekorvosi karrier volt, de Miskolcon erre nem volt lehetősége. Szakvizsgájáig Miskolcon a Szentpéteri kapui kórház belgyógyászati osztályán Dr. Rónay Gábor főorvos szárnyai alatt helyezkedett el. Dr. Rónay Gábor európai hírű tudósember volt, de emberileg is példaképe lett az ott dolgozóknak.
„Édesapám után főorvos úr volt a második példaképem a pályám során” – mondja nagy lelkesedéssel. Ezután került Ongára. Nehéz volt a kezdet, de Kósik Lajos doktor úr mindig toleráns és segítőkész volt, mai napig jó munkatársi kapcsolat van közöttük.
1980-ban ismerkedett meg férjével, aki akkor gyógymasszőrként dolgozott a megyei kórházban. Évekig bejárt régi munkahelyére, de 2 éve itt dolgozik doktornő mellett a rendelőben, ő végzi a számítógépes adminisztrációkat. 1981-ben született meg Zsuzsa lányuk, ő jövőre fog érettségizni a Lévay József Református Gimnáziumban. János fiuk az ongai általános iskola nyolcadik osztályos tanulója.
Dr. Nagy Zsuzsanna immáron 6 éve az önkormányzati képviselőtestület tagja, a szociális bizottságban tevékenykedik. „Számomra elsődleges az orvoslás, emellett csak annyi pluszmunkát vállalok ami nem zavarja az orvosi munkámat” – vallja doktornő. Nagy változásokra nem készül, szereti az állandóságot. „A világ úgy is eleget változik” – vélekedik Dr. Nagy Zsuzsanna. Két-három éve történt változás az alapellátásban, így már nem az önkormányzat alkalmazottjaként dolgoznak. A jogviszony megváltozása miatt 3 éve háziorvosi vállalkozásban működnek, de az önkormányzattal a jó együttműködés ettől függetlenül szükséges.
Doktornő kifejezetten szeret dolgozni, véleménye szerint jó kapcsolatot alakított ki a betegekkel és a munkatársakkal egyaránt. Tavaly háziorvostanból is vizsgát szerzett Debrecenben. Munkája mellett a hétvégeken tanult.
Nagyon kevés szabadidővel rendelkezik, nagyon szeret utazni és olvasni, főleg történelmi témájú könyveket.
Doktornő különösen jó szociális érzékkel rendelkezik, rendkívül türelmesen, lelkiismeretesen végzi munkáját, ezért néha zavarja, hogy saját családja a háttérbe szorul. Ez a szakma egész embert kíván, és legalább akkora türelmet, mint amivel doktornő rendelkezik.

– Csapó Natália –

 

Vissza