BEMUTATKOZIK AZ 1. SZÁMÚ ÓVODA

 

Dobrozsi Zoltánné óvodavezető

 

Az Arany János úti Óvodában 1981. januárjától fogadjuk a község óvodás korú gyermekeit. Korábban Ongaújfaluba működött egy óvoda, amit a Nagymiskolci Állami Gazdaság üzemeltetett.

Az első évben az 50 férőhelyre 73 gyereket vettünk fel és sokat helyhiány miatt el kellett utasítanunk. Akkor még csaknem minden szülőnek, nagyszülőnek volt munkahelye, munkalehetősége, így a 3-6 éves gyerekek elhelyezésének egyetlen módja volt az óvodai ellátás. 1982-ig szombati napokon is fogadtuk a gyerekeket. Ebben az időben tíz felnőtt dolgozott az óvodában. Az udvarunk, környezetünk kialakításában sokat segítettek a szülők, a környező üzemek, gyárak, szövetkezetek szocialista brigádjai is.Blaskó Sándorné dajka,Milos Sándorné óv. vez. helyettes, Szabó Attiláné óvónő és Kiss Lajosné dajka

A község kiépülése, gyarapodása, az óvoda nem mérséklődő zsúfoltsága tette szükségessé az újabb 50 férőhely kialakítását. 1984 szeptemberétől már 100 férőhellyel, 4 csoportszobával, 111 felvett gyermekkel és 19 dolgozóval kezdtük a tanévet. A felvételre került gyerekek száma azóta is, évről-évre meghaladja a férőhelyek számát, annak ellenére, hogy 1992-ben egy újabb 100 férőhelyes óvoda is megépült a községünkben. Tornatermünk sajnos nincs, de a szépen beépített, kialakított játszóudvarunk tágas, elegendő teret kínál a gyerekek mozgásigényének kielégítéséhez. Az esztétikus fa udvari játékokat pályázatokon nyert pénz segítségével szereztük be. Saját konyhánk gondoskodik a gyerekek korának, az előírt mennyiségi- és minőségi normáknak megfelelő étkeztetésről.

A hozzánk járó gyerekek változatos társadalmi környezetből érkeznek. Ezt figyelembe vettük a nevelési alapelvünk kialakításakor. A községben jelentkező nagyfokú munkanélküliség a családok nagy részét érinti. E családok egyedüli, elérhető kulturális szórakozása a TV nézés és az olvasás. Egyrészt az ingerszegény környezet, a családi modellből hiányzó tapasztalat, élmény -és kommunikációs hiány határozza meg feladatainkat, másrészt figyelembe kell vennünk azon családok óvodánkkal szemben támasztott elvárásait, akiket nem érint a munkanélküliség, illetve lehetőségeik igényeik tágasabbak. A családi nevelést kiegészítve gondozzuk, ápoljuk, védjük, neveljük őket.

Szathmáry-Király Zsoltné, Bencze Dezsőné óvónők és Tamás Jánosné dajka Nevelési gyakorlatunk alapja a gyermekszeretet, a harmonikus, nyugodt, családias, egymásra figyelő, segítő, érzelmi biztonságot nyújtó, pozitív tulajdonságokat megerősítő óvodai élet. A tevékenységeket, a tapasztalatszerzést a játékra alapozva szervezzük, a gyerekek igényeihez, szükségleteihez igazítva. Hangsúlyozzuk a nyelvhez, a környezethez, a tájhoz, az emberekhez, társakhoz való érzelmi viszonyt. A ránk bízott gyerekek személyiségének kibontakoztatásait úgy kívánjuk elősegíteni, hogy közben tekintettel vagyunk az eltérő adottságaikra, képességeikre, szokásaikra, nembeli, érésbeli, vérmérsékleti különbsége és a családok értékrendjének sokféleségére.

Alapelvünk olyan szeretetteljes óvodai légkör megteremtése, amelyben a gyereket megbecsülés övezi, a másság elfogadott és tiszteletben tartott, ahol a gyermek elsősorban önmagához képest fejlődik. Valamennyien azon dolgozunk, hogy a hozzánk járó gyerekek nyugodtak, boldogok, élményekben gazdagok legyenek, kötődjenek a mesékhez, a zenéhez, az alkotó tevékenységhez. Mindent megteszünk azért, hogy önállókká, kiegyensúlyozottakká, önmagukat értékelni és másokat elfogadni tudó emberré váljanak.

Nevelőtestületünk jól felkészült, stabil, a pedagógiai megújulásra törekvő egymást tisztelő és megbecsülő közösség. Igyekszem segíteni őket abban, hogy gyermekcsoportjuk összetétele, sajátossága figyelembe vételével, egyéniségükhöz igazítva színesítsék az óvodai munkát.

A költségvetésből a működtetés egyéb, itt nem említett költségei mellett az alapvetően szükséges játékeszközöket tudjuk biztosítani. Pályázatok eredményeként bővült a sport -és mozgásfejlesztő eszközkészletünk. A szülők is sok feleslegessé, vagy megunttá vált játékot, meséskönyvet ajándékoznak az óvodának. Az óvó nénik is sok, hasznos eszközt készítenek, amelyek az egyéni fejlesztés során fontos szerepet kapnak.

Nevelésünk keretét képezi az egészséges életmód kialakítása, az érzelmi nevelés és szocializáció, valamint az anyanyelvi nevelés.

Ebben a tanévben a gyerekek korcsoportonkénti megoszlása szerint két nagy, egy középső és egy kiscsoport szerveződött. A tanköteles korba lépő beszédhibás gyerekekkel heti három órában logopédus foglalkozik. E foglalkozások a szülők számára ingyenesek. Az elmúlt években kialakult hagyományok szerint minden csoportban megrendezzük a farsangot, az anyák napi, a mikulás napi, a karácsonyi és az évzáró ünnepséget. Kis műsorral szoktunk kedveskedni az időseknek. Rendszeresen visszük a gyerekeket bábszínházba, alkalmanként kirándulni. A szülők igényei és lehetőségei szerint nyitottak vagyunk egyéb programok megszervezéséhez is. A következő tanévtől kezdve ingyenes formában a nagycsoportosok részére népi gyermektánc tanfolyamot indítunk. A szülők, nagyszülők többsége partnerünk a nevelésben, érezzük, tapasztaljuk segítőkészségüket, érdeklődésüket.

Dobrozsi Zoltánné

óvodavezető

A dolgozók A dolgozók
A dolgozók Az óvóda dolgozói

Fenn jobb oldal: Buzás Lászlóné óvónő,
Kerti Csabáné dajka, Bőcsi Erika óvónő

Fenn bal oldal: Nagy Miklósné és Urbán Jánosné
konyhalányok Kerékjártó Pálné szakács
Ujvári Ferencné élelmezésvezető
Tirk Józsefné konyhalány

Lenn: Péterné Kovács Katalin dajka
Berényiné Molnár Éva dajka
Takácsné Szabó Zsuzsa óvónő
Trézsiné Tamkó Anikó óvónő


Vissza