Következő cikk
Előző cikk
Tartalomjegyzék
Nyitólap
Keresés
Vissza

Az isa és az ősmagyar kori *VCV fölépítésű mutató névmási rendszer

A nyelvtudomány megállapította, hogy az ez/az főnévi mutató névmások uráli eredetűek (névmástő és képző kapcsolatából állnak). Nyelvünkben a z nélküli, e/a alakú mutató névmások belső keletkezésűek is lehetnek. A z névmásképző ősi *-t-ből fejlődött. Úgy tartják, hogy az ősmagyar kor elején alakulhatott ki a *VCV fölépítésű mutató névmási rendszer.

A magyar nyelv történeti nyelvtanában, a mutató névmásokról szóló részben nem találunk VCV szerkezetű adatokat. Sipos Pál csak ősi mutató névmási tövek és határozóragok kapcsolódásából alakult alakokat mutat be, így a t- kezdetűeket: túl, tova, tott; m- kezdetűeket: ma, már, majd, most; puszta vokálistövűeket: itt, így, ily, ott. A vokális és t kapcsolatából álló osztják it ’ez’, idi ’így’, zürj. ata ’az’ stb. (Sipos 1991: 383). A közölt adatokat én a tárgyhoz szorosabban kötődő példákkal és vélhető kialakulási módjukkal szeretném kiegészíteni.

Azt hiszem, a bevezető rész tudományos megállapításai és a kimutatható rokon nyelvi hasonlóságok, olykor egyezések kellő alapot adhatnak arra, hogy a címben jelzett rendszer-be soroljunk többféle (VC)V fölépítésű szerkezetet és V+C+V fölépítésű összetételt, és ezek hangalakját közelebbről is rekonstruálni tudjuk.

Ilyen fölépítésűeknek tekintem a mai nyelvben is használatos nyomatékos ez ë ~ ez i! ez a! az a ~ oz a! szerkezeteket. (Ezekben a VCV fölépítés C eleme a z névmásképző.)

Hasonló a névmástövű határozószóval és a z nélküli mutató névmással keletkezett itt ë! ott a! szerkezet is.

A z nélküli mutató névmási elemek írásban először – szerintem – a HB.-beli isában (ysa) jelennek meg. (Azt gondolom ugyanis, hogy ebben az i a közelre, az a a távolra mutató névmás; vö. Gaál 1999).

Az eddigieken kívül a VCV-rendszer további elemekkel is bővülhetett. Így a magánhangzóból álló mutató névmási tő palatális és veláris változatának a hozzátoldó kapcsolatos s ’és’ kötőszóval szerkesztett összetételével: e + s + a ~ i + s + a ’ez és az’ (vö. HB.), ase ~ asi ’az és ez’, asa, ese ’ez és az, ez és ez’. A C elem ezekben a s kötőszó. A fölsoroltakon kívül természetesen lehetett még többféle nyíltabb-zártabb vokálisú alak is. Mind a VCV fölépítésű kikövetkeztetett változatokban, mind a HB.-ből adatolt isa alakokban – alaktani fölépítésükből következően – közelre is, és távolra is irányul a rámutatás. A HB.-ben megőrződött isa z nélküli mutató elemei ezen kívül még a szövegben közöltek szemmel látható, vagyis nyilvánvaló, ’valóban igaz’ voltát is jelzik. Az élőbeszédben tágabb értelemben, minden olyan közlésben lehetett a fenti alakokat használni, amikor két főnévnek vagy mondatnak igaz valóságát akarták kiemelni, hangsúlyozni. – Állításomat megerősíti a HB. ez, az ~ ’az’ mutató névmásai, valamint az isa z nélküli i, a mutató névmásai között meglevő alakbeli különbözőség. Ebből a megkülönböztető írásmódból a névmásnak egymástól eltérő mondatbeli funkciójára lehet következtetni: arra, hogy ez ez, az „csak” mutató szerepű, az i~e és a viszont nyomatékosabb, rámutató szerepű.

Összefoglalóan tehát, az előadottak alapján arra lehet gondolni, hogy a HB.-beli isa szóösszetétel az ősi rendszernek csupán egyik alakváltozata. Vagyis úgy hiszem, hogy ha a nyelvemlékes korszakból – valami „csoda” folytán – még előkerülne isa szó, az is a HB.-beli isa ’ez és az’ jelentését viselné, és annak a szerkezeti fölépítését mutatná. Eltérés legföljebb a közelre vagy távolra mutatástól függően – és annak sorrendje szerint – a vokálisok váltakozó hangalakjában, az író nyelvjárásának megfelelően mutatkozna (pl. asi ’az és ez’).

Ősmagyar kori elődeink még nem ismertek a maihoz hasonló betűírást, így közvetlen bizonyítékaink nem is lehetnek az elmondottak megerősítésére, de a nyelvtudomány ajánlása szerint a rokon nyelvek összehasonlító vizsgálata segítséget nyújthat az ősi rendszer rekonstruálásához. E munka eredményeként a különféle szótárakban és a szakirodalomban jelentős nyelvészeti anyag gyűlt össze. A számunkra elsősorban fontos mutató névmásokról Budenz József és Fokos Dávid műveiből mutatok be adatokat. Budenz ugor szótárában alapnyelvi mutató névmásokat ismertet: to, tu, ta ’az’; ti, te stb. ’ez’. Ezeknél a „kezdő dentális lekopása után” o, u, a, illetve i, e névmástők maradtak meg (Budenz 1873–1881). Fokos mutató névmási tövekből és mutató névmásokból alakult összetételekről ír. Syrjänisches Wörterbuchjában (zürjén nyelvű) példaként említi az ’íme itt’ jelentésű ata, az ’íme ott’ jelentésű ati, asi összetett szókat. Ezekben az első tag közös: az a mutatónévmás-tő. Ezekhez járul második tagként a ta ’ez, itt’, a ti és a si ’ott, ott az’. Fokos arra is utal, hogy „ugyanez a három mutató névmás nyomósító szerepben az ’ez’ jelentésű zürjén e névmástőhöz is járul” (Fokos 1959), tehát eta, eti, esi stb. V(CV) képletű összetételek alakulnak. A finnugor nyelvekben gyakori a mutató névmásnak határozószói használata, például ta ’ez, itt’, ti ’ez, ott’, ta ti ’ez, itt’, tatin ’itt’. A zürjén a megfelelhet a magyar a névmással egyeztetett votják o névmástőnek: o-tin ’ott’.

Budenz és Fokos ide tartozó kutatásaiból kiderül, hogy több finnugor nyelv névmástőjének alakja és jelentése teljesen egyezik a magyarral, sőt az összetétel fölépítési elve, módja is hasonló: mutató névmás + mutató névmás: a ta = ’a ez’, ati, asi = ’a az’ stb., tehát a nyelvrokonságból is kimutatható a (V)CV fölépítés. Nálunk fordított a sorrend, ahogy ezt az ez e! az a! stb. névmáspárok mutatják.

SZAKIRODALOM

Budenz József 1873–1881. Magyar–Ugor Összehasonlító Szótár. Az MTA kiad., Budapest.

Fokos-Fuchs Dávid 1958. Szó- és szólásmagyarázatok. Az, a. MNy. 54: 348–9.

Fokos-Fuchs Dávid 1959. Syrjänisches Wörterbuch I–II. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Gaál Imre Péter 1999. ysa. Szófejtési kísérlet. Nyr. 123: 260, 372.

Sipos Pál 1991. A mutató névmások. In: Benkő Loránd (főszerk.): A magyar nyelv történeti nyelvtana I. Akadémiai Kiadó, Budapest, 382–6.

Gaál Imre Péter

Következő cikk
Előző cikk
Tartalomjegyzék
Nyitólap
Keresés
Vissza

----------

{381} {382}