Következő cikk
Előző cikk
Tartalomjegyzék
Nyitólap
Keresés
Vissza

Az életkor hatása a mentális lexikon működésére

Az ember mentális lexikonának nagysága és a hozzáférési stratégiák különbözőek az egyes életkorokban. Ez a különbözőség nem más, mint változás, egyetlen ember életének egyes szakaszaiban is jól látható, akár az aktív, akár a passzív szókincset, akár a hozzájuk vezető utat elemezzük. Mindazonáltal a szókincs nagyságának változását meglehetősen nehéz objektíven mérni, a pszicholingvisztikai kísérletek csupán megközelítések, amelyek ugyanazon módszert alkalmazva igyekszenek egy adott kérdésre tudományosan értékelhető választ adni. A szókincs nagyságának változása a tanulás és a felejtés, illetőleg az emlékezés egyfajta végeredménye, amely nemcsak az életkor, hanem számos egyéb tényező hatására is bekövetkezhet. A hozzáférési folyamatok döntően tapasztalati működések; mindez különösen jól megfigyelhető az anyanyelv-elsajátítás során. A mentális lexikon egységeinek előhívási gyorsasága és pontossága nem független a gyakoriságtól; ez az idegen nyelvek tanulása során sokszor szembetűnőbb, mint az anyanyelv használatakor. A lexikális hozzáférési folyamatok kritériumai között találjuk az akusztikai és fonetikai sajátosságokat, a fonológiai ismérveket, a kontextus hatását, az előfeltevéseket, a gyakoriság már említett tényét és további, kisebb jelentőségű, rendszertelenül érvényesülő tényezőket (Gósy 1999). A jelen tanulmány az életkort helyezi a vizsgálatok középpontjába. A cél az akusztikai-fonetikai hatás bemutatása a mentális lexikon működésében; a hangzás alapú szóasszociációs stratégia alkalmazásának sajátosságai a lexikális hozzáférés során a gyermekkortól az időskorig. Kísérleteinkkel arra is próbálunk választ kapni, hogy az időskori, nyelvhasználattal kapcsolatos memóriaproblémák valóban a kontextus nélküli műveletek során jelentkeznek-e (Wingfield–Tun–Rosen 1995).

A mentális lexikon felépítésére vonatkozó egyik elmélet az úgynevezett pókhálóelmélet. Ennek lényege az, hogy az egyes szemantikai egységek (itt: szavak) egymáshoz úgy kapcsolódnak, hogy egy egységnek akár több más egységgel is lehet közvetlen kapcsolata. Ugyanakkor a közvetlenül nem kapcsolódó egységek is tarthatnak kapcsolatot egymással további egység(ek)en keresztül (Aitchison 1987). Ennek igazolására a szóasszociációs kísérletek adatai a legnyilvánvalóbbak. Az első ismert ilyen jellegű kísérlet Francis Galton nevéhez fűződik, aki 1883-ban saját magán próbálta ki a szóasszociációs működéseket, illetőleg azok gyorsaságát. Szabad szóasszociációs kísérleteket gyermekekkel Dolch végzett elsőként 1927-ben. A szóasszociáció módszerét nemcsak a mentális lexikon felépítésének, de nagyságának, sőt bizonyos értelemben a működésének a megismerésére is használják. Az asszociációs stratégia – mint logikai művelet – révén, továbbá a beszédfeldolgozás kváziautomatikus működéseinek eredményeként képesek vagyunk értelmetlen hangsorokat is értelmes szavaknak megfeleltetni. Ez a leggyakoribb módja egyébként a kommunikációs félreértések sikeres korrekciójának is.

A mentális lexikon őrzi a hangzási élményt, s erről a beszélőnek/hallgatónak tudatos ismeretei vannak. A szemantikai egységekről tárolt neurális hangszínkép rendkívül rugalmas és meglehetősen bonyolult akusztikai-fonetikai jegyrendszer, amely tartalmazza az invariáns elemeket (egyes beszédhangokról, koartikulációs sajátosságokról stb.) éppúgy, mint a feldolgozáshoz nélkülözhetetlen lehetséges változókat (például gyermeki ejtés -> <- felnőtt ejtés, normál elhangzás -> <- telefonon közvetített hangzás). Az invariáns elemek döntően az anyanyelv-elsajátítás során rögzülnek, míg a lehetséges (akusztikai-fonetikai) változók tapasztalati úton, azaz a nyelvhasználat révén alakulnak ki, az anyanyelv-elsajátítás befejeztét követően is, életkortól függetlenül.

A szavak felidézésével kapcsolatosan az egyik legismertebb hipotézis az úgynevezett „fürdőkádhatás”. Ennek az a lényege, hogy az emberek legkönnyebben a szó elejére, majd a végére emlékeznek, de alig a közepére (ez megfelel a kádban ülő ember vizuális képének: legtöbbet a fejéből, majd a lábából látunk, szinte semmit a „közepéből”, vö. Brown–McNeill 1966). Jelenleg még nincs elegendő adatunk annak eldöntésére, hogy a fürdőkádhatás nyelvspecifikus vagy univerzális jelenség-e.

Anyag és módszer

A jelen kísérletben a szóasszociáció módszerével igyekeztünk választ kapni a mentális lexikon életkorfüggő vagy életkortól független működésére. Húsz értelmetlen hangsorból álló listát állítottunk össze oly módon, hogy létező, értelmes szavakat fonetikailag torzítottunk. A szavak két és három szótagból álltak, relatív előfordulási gyakoriságuk különböző volt; negatív, pozitív és semleges szemantikájú főneveket választottunk. Az eredeti szavak: mosoly, éjszaka, vidámság, gyűlölet, csillag, betegség, mókus, háború, fösvény, giliszta, kínzás, győzelem, sarkantyú, vírus, karácsony, óceán, kígyó, halál, őzike, hóhér. A fonetikai torzítások egy (2 esetben, például: hóhér – kókér), két (12 esetben, például: csillag – sillad) vagy három (6 esetben, például: éjszaka – íjsata) artikulációs konfiguráció valamilyen mértékű megváltoztatását jelentették, amely két vagy több beszédhangot is érinthetett. Ezek a változtatások a beszédhangok képzési helyére és módjára, illetőleg a hangszalagműködésre vonatkoztak. Nagyobb mértékben érintették a mássalhangzókat, mint a magánhangzókat. A torzítás célja az eredeti szóétól különböző mértékben távolodó hangzás létrehozása volt. A létrehozott értelmetlen hangsorok (a szavak felsorolási sorrendjében): noszoj, íjsata, fitámsák, nyűröred, sillad, dekegség, nókusz, kápolú, pösfény, kiliszpa, tínszás, tyűszelen, zarkangyú, fílus, talásony, úzeám, tínyó, harár, űzite, kókér. A torzítások eredményeként a logatomok egy részében célzottan az eredeti szó eleje, más részében a vége őrződött meg.

A kísérleti személyek feladata a hangsor elhangzását követően egy értelmes szó előhívása volt. Egyfajta fonetikai asszociációs stratégiát kívántunk meg, amikor a résztvevőknek a hangzási hasonlóság alapján kellett a mentális lexikonuk egy egységét megtalálniuk. Nem siettettük a kísérleti személyeket, de gyakorlatilag azonnali választ vártunk. Megadtuk a „nincs válasz” lehetőségét is. Négy különböző életkori csoportot vizsgáltunk. Noha a feladat mindenütt azonos volt, a három fiatalabb csoport esetében írásban, az idősektől szóban kértük a választ (ez az idős emberek bizonyos életkori nehézségeiből adódó könnyítés érdekében történt). Az első csoportban 9-10 éves (harmadik osztályos) gyerekek vettek részt, összesen 39 kislány és kisfiú. A második csoportban 20-21 éves egyetemi hallgatók voltak (magyar szakos lányok és fiúk, összesen 61 fő), a harmadik csoportot úgynevezett középkorú felnőtt nők és férfiak alkották, életkoruk 40 és 55 év között mozgott (14 fő). A negyedik kísérleti csoportban 10 idős ember vett részt, életkoruk 72 és 89 év között szóródott. Valamennyien életkoruknak megfelelően ép halló személyek voltak. (Az összes csoportban több lány/nő vett részt, mint fiú/férfi.) Érdemes hangsúlyozni, hogy az időskorúak beszédének vizsgálata nemcsak pszicholingvisztikai szempontból fontos, hanem mintegy társadalmi jelentősége is van, hiszen arányuk az összlakossághoz képest növekszik. A KSH 1999. január 1-ji statisztikai adatainak megfelelően a kísérletünkben részt vevő idősek korosztályának országos aránya több, mint 9%!

A kísérletnek nem volt célja szociolingvisztikai vagy egyéb személyi tényezők tekintetbe vétele. A gyermekcsoport két átlagos osztály tanulóiból került ki; a középkorú és az idős felnőttek között hasonló arányban fordultak elő a különböző iskolai végzettségűek és foglalkozásúak. A gyerekek és a fiatalok közötti életkori eltérés mintegy 11 év, az egyetemi hallgatók és a középkorúak között átlagosan 27 év, a középkorúak és az idősek között pedig átlagosan 32 év volt. A legfiatalabb és a legidősebb résztvevő életkorának különbsége 80 év.

Eredmények

A nyelv különböző szavai az aktiválás különböző időzítési szintjein valósulnak meg, vagyis általánosságban kimondható, hogy a gyakrabban használt szavak felidézése gyorsabb. Mennyire őrződik meg az értelmetlenné torzított szavakban a gyakoriság faktora az egyes életkori csoportokban? Hogyan jellemezhető a felidézések azonossága (hasonlósága) és különbözősége gyermekkortól időskorig? Életkorfüggő-e a lexikális hozzáférés stratégiája?

A kísérleti eredményeink igazolták a fonetikai asszociáció működését, vagyis valamennyi kísérleti személy – életkoruktól függetlenül – képes volt a hangzás alapján egy hasonló hangzású valódi szót felidézni. Ezzel a neurális hangszínkép rugalmassága is megerősíthető. Megnéztük, hogy a kísérleti személyek válaszai mennyire felelnek meg az eredeti szavaknak (1. ábra).

gyerekek: 51,73%, fiatalok: 46,1%, középkorúak: 47,8%, 70 fölött: 49,0%

1. ábra
Az eredeti szavak felismerése az egyes korcsoportokban

Az összes csoport átlagértéke 48,6% (az egyes csoportok közötti eltérés maximálisan 5%), vagyis a kísérleti személyek – életkortól függetlenül – az eredeti szavak közel felét a fonetikai változtatások ellenére jól felismerik. Ez egyben arra is utal, hogy a félreértések korrekcióját a beszédpercepciós mechanizmus mindenféle kontextus nélkül is képes „félig” megoldani. A gyerekek és az idősek érik el a hozzáférés során a legnagyobb arányban az eredeti szavakat, a fiatal és a középkorú felnőtt csoportok teljesítménye lényegesen nem különbözik egymástól (46,1%, 47,8%). Úgy tűnik, hogy a hangzás meghatározó a legfiatalabbak (átlaguk 51,73%) és a legidősebbek (átlaguk 49%) számára. Minthogy a gyermekek még az anyanyelv-elsajátítás folyamatában vannak, így esetükben a fonetikai elsőbbség feltételezhető volt. Angol anyanyelvű idős emberek is gyorsan és pontosan voltak képesek azonosítani a torzított szavakat (Stine-Morrow–Soederberg Miller–Nevin 1999). Ez valószínűleg azzal magyarázható, hogy az idősek gyakran kerülnek olyan helyzetbe, amikor a bizonytalan beszédészlelésük alapján kell a hallottakat például szóként felismerniük.

Elemeztük, hogy a fonetikai torzítás mértéke és az eredeti szó felismerése között van-e összefüggés. Az adatok nem minden esetben mutatnak határozott összefüggést, helyenként nagyobb szerepe van a mentális lexikon kiépítettségének és a szófelismerés egyéb tényezőinek. Bizonyos szabályszerűségek azonban megfogalmazhatók. A torzítás mennyisége és minősége egyaránt befolyásolja a lexikális hozzáférést. Az eredeti óceán szóból háromféle változtatással létrehozott úzeámban mindössze 27,6%-ban ismerik fel az eredeti szót (a gyerekek 28,2%-ban, az egyetemisták 54%-ban, a középkorú felnőttek 28,5%-ban, az idősek pedig egyáltalán nem). A kétféle változtatással létrehozott kiliszpa hangsor 83,5%-ban felidézte a giliszta szót (98,4%-ban a gyermekeknél, 72,7%-ban az egyetemistáknál, 93%-ban a középkorúaknál és 70%-ban az időseknél). Jellemző, hogy a zöngésség tekintetében változtatott szavak felismerése feltűnően jó; a vidámságé (fitámsák) például 84,8% az összes csoport átlagát véve, pedig itt háromféle, bár azonos típusú torzítás történt. Ez nyilvánvalóan összefügg azzal, hogy suttogáskor, illetőleg zaj hatására a „zöngésség/zöngétlenség” jegy azonosítása igen bizonytalanná válik, tehát a hallgató fel van készülve az igen gyors korrekcióra. Nehezebb, ha a képzési hely (is) változik, a zarkangyú ~ sarkantyú felidézése 71%-os. A mássalhangzók képzésének helyét és módját is érintő változtatások már erősen csökkenthetik az eljutást az eredeti szóhoz. A talásony ~ karácsony azonosítása mindössze 37,3%. A mássalhangzók képzési helyét és az egy magánhangzót érintő torzítás gyakorlatilag megakadályozta az eredeti szó felismerését az íjsata logatom esetében (éjszaka), az összes adatközlő átlaga 26,7%. Az eredeti szóhoz való hozzáférést az is befolyásolja, ha a létrehozott logatom hangzásban egy másik, értelmes szóhoz közelebb áll. Ilyen például a tínyó, ami jobban emlékeztette a kísérleti személyeket minden korcsoportban a tinóra, mint az eredeti kígyóra. A magánhangzó változtatása nagymértékben csökkenti az eredeti szó felismerését.

Feltételeztük, hogy az egyes korcsoportokban a hangzás alapú szóasszociáció ellenére a gyakoriság tényezője is érvényesül: a kísérleti személyek az adott életkorban gyakrabban előforduló/használt szavakat fogják felidézni. A legnagyobb mértékben azonosan felismert szavak döntően az eredeti, torzítatlan szemantikai egységek; kisebb mértékben pedig korcsoportonként változó szavak. Az adatok igen hasonló arányokat mutatnak (a gyerekeknél 56,7%, a középkorúaknál 55,75%, az időseknél 56%). A fiatalok átlaga kismértékben különbözik a többi csoportétól, az 51%-os érték azonban szignifikáns eltérés. Az összes adatközlő átlaga 55,3%. Minthogy az egyes csoportok adatai is e körül szórnak, megállapítható, hogy az emberek a hangzás alapján mintegy 50%-ban ugyanazon szót fogják azonosítani. Természetesen ez az egyes hangsorok tekintetében óriási különbségeket jelenthet, de mindebben már a szófelismerés egyéb faktorai is érvényesülnek. Az úzeám (eredeti óceán) hangsort valamennyi csoportban legnagyobb mértékben múzeumnak ismerték fel (az összátlagérték 42,4%). A tínyó (eredeti kígyó) azonosítása a gyerekeknél 38,5%-ban dínó (!), a felnőtt csoportokban pedig tinó (az életkor növekedésével: 31,1%-ban, 28,5%-ban és 50%-ban). A tínszás (eredeti kínzás) szót a gyerekek és az idősek 32,7%-ban, illetve 40%-ban az eredeti szóként, míg a fiatal és a középkorú felnőttek a tintás szóval azonosítják (26,2%-ban, illetve 38,7%-ban). A számadatok alapján egyértelműen kimondható, hogy a szóasszociációs kísérletben a hangzás a meghatározó tényező, a gyakoriság életkortól függetlenül másodlagos.

A gyerekek szóasszociációi szignifikáns különbséget mutatnak a variációk számának tekintetében: lényegesen többféle szót hívtak elő a kislányok (116-félét), mint a kisfiúk (74-félét). Úgy is fogalmazhatunk, hogy a korosztályi egyöntetűség sokkal nagyobb a kisfiúk, mint a kislányok esetében. A kislányok ugyanakkor mintegy 14%-ban éltek a „nincs válasz” lehetőségével, míg a kisfiúk csak 9%-ban. Az űzite logatomot – az elvárásoknak megfelelően – a kislányok a kisfiúknál nagyobb mértékben, 80,8%-ban azonosítják az őziké-vel (a fiúk 69,2%-ban, a különbség szignifikáns). A csillag szó is 61,5%-ban jelentkezik a kislányoknál a sillad logatom hatására, míg a fiúknál csak 23,1%-ban. A tínszás hangsor a kislányoknál 46,2%-ban, a kisfiúknál 69,2%-ban az eredeti kínzás szó, de a kisfiúknál 7,7%-ban előfordul a hímzés főnév is! Érdekes, hogy a kisfiúknál közel 30%-kal nagyobb mértékben jelentkezik a múzeum szó, mint a kislányoknál. A kápolú logatom a kislányoknál 11,5%-ban felidézi a háború szót, a kisfiúknál egyszer sem. Megdöbbentő volt, hogy a nyűröred hangsor a gyerekeknél közel azonos arányban, több, mint 60%-osan előhívta a gyűlölet szót (az egyetemistáknál ez az arány 39,3%, a középkorúaknál 30%, az időseknél pedig csak 10%!). A kérdés az, hogy vajon a fonetikai hasonlóság érvényesült a gyermekek felidézéseiben, avagy a gyakoriságnak is volt valami szerepe…

Minthogy az egyetemisták csoportjában lényegesen több volt a lány, a nemek közötti esetleges felismerési különbségek részletes elemzésének nincs értelme. Néhány sajátosság azonban megfigyelhető. A nyoszolya szót a noszoj logatomra a lányok 24%-a, a fiúknak csupán 9%-a azonosítja. A sarkantyút viszont (torzítottan: zarkangyú) a fiúk 63,6%-a, a lányoknak pedig csak 46%-a ismeri föl. A halál (harár logatom) a lányoknál több mint 30%-kal nagyobb mértékben jelentkezik, mint a fiúknál. Érdekes, hogy míg a kínzás szót a lányok 16%-a azonosítja, addig a fiúk a tisztás és a tintás szavakhoz jutnak el nagyobb arányban, egyedi azonosításaik a tészta, tésztás, tinta, tinó és birkás szavak, de a kínzás egyáltalán nem jelenik meg.

Elemeztük, hogy vajon a variációk száma hogyan alakul a négy korcsoportban. Azt akartuk megtudni, hogy az értelmetlen hangsorok hatására hányféle értelmes szóhoz jutnak el a kísérleti személyek a csoport szintjén, s ez mutat-e életkor-specifikus eltéréseket. A feltételezésünk az volt, hogy az életkor növekedésével a variációk száma is növekszik, hiszen az élettapasztalat egyfajta következményének ítéltük a lexikális hozzáférés nagyobb mértékű egyediségét.

Az adatok alátámasztották a feltevésünket, vagyis a gyerekek lényegesen kevesebb különböző szót hívtak elő, mint a középkorúak vagy az idősek. Némiképpen meglepő volt, hogy az egyetemisták adatai (20,7%) e tekintetben a gyermekekéhez (18,2%) álltak közelebb, nem a felnőttekéhez (középkorúak: 34,8%, illetve idősek: 38%). Úgy látszik, hogy az életkori különbség itt arányos a variációs teljesítménnyel. A gyerekek és a két felnőtt csoport, valamint az egyetemisták és a két idősebb felnőtt csoport válaszvariációi között a különbség szignifikáns. Lássunk néhány egyedi szót a nókusz (mókus) és a tyűszelen (győzelem) logatomokra a különböző életkorúaktól (nem az arányok szemléltetése, hanem az egyedi szavak bemutatása a cél)! Gyermekek: kókusz, rókus, illetve műterem, műszerek, gyűszű, fűszer, fütyül. Egyetemisták: kókusz, nyuszi, glóbusz, fókusz, illetve gyűszű, gyűrű, kesztyű, ügyetlen, szemtelen. Középkorú felnőttek: kókusz, fókusz, lótusz, fikusz, illetve tűzhelyen, tüsszentés, gyűszűvirág, tűszelep, tűszerű. Idősek: fókusz, kókusz, lótusz, szoknya, nózi, illetve hűtelen, szőrtelen, csőtelen (?), küzdelem, csőszeren (?), hűtlenség.

A szavakra emlékezés stratégiájában a fürdőkádhasonlatot az angol nyelvre állították fel; kérdéses, hogy vajon az olyan nyelvek esetében érvényesül-e, ahol gazdag a morfológia, illetőleg a szavak sok szótagból is állhatnak. A toldalékok befolyásolják-e vajon ennek a stratégiának a működését vagy nem? A szófelismerés egyik teóriája, Marslen–Wilson cohort elmélete jól alkalmazható a magyarra is. Eszerint az elhangzás időviszonyainak megfelelően haladva (mondjuk „balról jobbra”) elemezzük a szót, s amikor eljutunk addig a „pontig”, amelytől a kívánt egység biztosan bejósolható, akkor megtörténik a szófelismerés. Itt megint a szótövet követő toldalékok kérdése merül fel problémaként, de ez a kontextusban elhangzott szavaknál más nyelvi szinteken feltételezett működésekkel megmagyarázható. Esetünkben izolált szavakról van szó, tehát felmerül akár a fürdőkádhasonlattal jellemzett stratégia, akár a cohort elmélet igazolásának lehetősége.

gyerekek eleje: 15%, vége: 85%; fiatalok eleje: 25%, vége: 72%; középkorúak eleje: 52%, vége: 42%; 70 év fölött eleje: 21%, vége: 78%

2. ábra
A hangsorok elejének és végének alapján történt összes szóasszociáció átlaga

Elemeztük, hogy az értelmetlen hangsorok hatására asszociált szavak vajon a logatom elejével, végével vagy esetleg a közepével mutatnak azonosságot/hasonlóságot. Tekintettel arra, hogy az eredeti szavak torzításakor igen hasonló arányban őrződött meg a szavak eleje vagy vége, az összevetés reálisan elvégezhető. Valamennyi adatot figyelembe véve, az látható, hogy az elölről történő azonosítás lényegesen ritkább, mint a hátulról történő. A kísérleti személyek döntő többsége a hangsorok vége alapján talált „könnyebben” értelmes szóra. A talásony logatom alapján például felidéződhet a karácsony vagy a találom szó (és számos más is), attól függően, hogy az adott kísérleti személy a hangsor eleje vagy vége alapján (esetleg a közepe alapján) képes gyorsabban egy szemantikai egységhez eljutni a lexikális hozzáférés során. Az egyes korcsoportokat tekintve csupán a középkorú felnőttek adatai ellentétesek az általános stratégiával: náluk valamivel nagyobb mértékű a hangsorok kezdete alapján végzett szóasszociáció. A 2. ábra ennek az elemzésnek az eredményeit szemlélteti az egyes korcsoportokban.

A már említett középkorú felnőtteken kívül (akik a többiek általános stratégiáját nem követik) minden korcsoportban nagyobb mértékű a „visszaható” szóazonosítás alkalmazása, mint az előrehatóé (a különbség a gyerekeknél 76%, az időseknél 56%, az egyetemistáknál 38%). A gyerekek és az idősek eredményei a leghasonlóbbak. Példák a hangsor vége alapján működő szóasszociációkra: kókér -> hóhér, fílus -> stílus, ilus, dekegség -> kedvesség, noszoj -> oszolj, talásony -> bársony, sillad -> lankad; példák a hangsor eleje alapján működőkre: kókér -> kókler, kóró, űzite -> űznie, harár -> harag, harács, nyűröred -> nyűgödet. Ezek az adatok a cohort elméletet csak részben támasztják alá, a fürdőkádhatásnak alapvetően nem mondanak ellent, csupán az annak kapcsán leírt arányok nem érvényesültek e kísérletben. További vizsgálatok hivatottak azt eldönteni, hogy ez összefügg-e a magyar nyelv agglutináló voltával vagy nem. Akadtak természetesen olyan szóasszociációk is, amelyek a hangsor közepe alapján jöttek létre, például zarkangyú -> varangy, arkangyal, kókér -> oké, nókusz -> rókus vagy tyűszelen -> tüsszentés, kápolú -> ápoló. Egyetlen olyan adatunk van, amikor az elhangzott hangsor vége alapján történt a szóasszociáció, de úgy, hogy az a lexikális hozzáférés egységének kezdetévé vált: nyűröred -> redőny.

Nagyon ritkán fordult elő, hogy az értelmetlen hangsor alapján nem kizárólag fonetikai jellegű szóasszociáció történt. Ezek a válaszok azért érdekesek, mivel kivétel nélkül kettős asszociáció eredményei: elsődlegesen létrejön ugyan egy fonetikai alapú lexikális hozzáférés, amelyet azonban igen gyorsan követ egy szemantikai, és a kísérleti személy ez utóbbit mondja ki. Például kiliszpa -> (giliszta) -> cseresznye, fitámsák -> (vidámság) -> jókedv, illetve boldog, íjsata -> (éjszaka) -> este van, tínszás -> (tintás?) -> suli vagy nyűröred -> (nyűg/ös?) -> panaszkodik.

A „jelentés” feltételezett hatása látszik érvényesülni az eredeti betegség és halál (torzítások: dekegség, harár) lexikális hozzáférésében. Jellegzetesen életkorspecifikusak a felismerési arányok. Az idős kísérleti személyek mindkét hangsornál kivétel nélkül az eredeti szavakra asszociálnak. A középkorúaknál hasonlóan magas a betegség felismerése, de erőteljesen csökken a halál szóé. A húsz év körüli egyetemisták a két szót még kisebb arányban azonosítják. Megdöbbentő eredmény ugyanakkor, hogy a gyerekek adatai az idősekéhez állnak legközelebb! A betegség szó esetében ez magyarázható is, hiszen éppen életkoruknál fogva e szó előfordulása gyakori. A halál szó több mint 80%-os azonosítása esetükben azonban nagyon elgondolkodtató… (3. ábra).

betegség, halál: gyerekek (92%, 83%), fiatalok (77%, 70%), középkorúak (99%, 70%), 70 fölött (99%, 99%)

3. ábra
A betegség és a halál szavak megjelenésének aránya az egyes életkori csoportokban

Számos további szemantikai érdekesség található az adatokban, a legtöbb esetben azonban a magyarázat nem vagy csak igen bizonytalanul fogalmazható meg, ezért ezekkel részletesen nem foglalkozunk. Példaként mégis említünk néhányat. A kápolú hangsor leggyakrabban a káposzta és a kápolna szavakat idézte fel valamennyi csoportban. Az arányok azonban jellegzetesen különbözőek. A gyerekeknél a káposzta 23,1%, a kápolna csak 3,8%. Az időseknél és a középkorúaknál az adatok csaknem azonosak, a káposzta 30%, illetve 40%, a kápolna 50-50%. Az egyetemisták a kápolnát 64%-ban, a káposztát pedig csak 27,8%-ban azonosítják. Feltételezhető, hogy minden esetben egyfajta használati gyakoriság eredményezi a sajátos eloszlást. A noszoj logatom az egyetemistáknál felidézi a nyoszolya szót 21,3%-ban, a középkorúaknál mindössze egyszer fordul elő, a gyerekeknél és az időseknél egyszer sem. A mentális lexikon zéró helyére kell gondolnunk a gyermekek esetében, akik valószínűleg nem ismerik a nyoszolya szót. A tyűszelen hatására felidéződik a hűtelen szó. Az időseknél 30%-ban, a középkorúaknál 7%-ban, az egyetemistáknál 1,6%-ban, a gyerekeknél egyszer sem. Óvatos hipotézisünk szerint az érzés, illetve a hűtlenség átélésének „tapasztalata” eredményezhette a kapott adatokat. Minthogy azonban nem ismerjük az összes nyelvi és nem nyelvi tényezőt, amelyek az asszociációkat általában, illetőleg a fonetikai asszociációkat meghatározzák, így a fenti példákra megkísérelt magyarázatok csupán a gyenge feltevés szintjén mozognak.

Az agglutináló nyelvekkel kapcsolatosan rendszeresen felmerül a toldalékolt és a nem toldalékolt szavak kérdése a mentális lexikonban. Korábbi kísérleteink szerint a toldalékolatlan szemantikai egységek megjelenése gyakoribb a mentális lexikon aktiválása során magyar anyanyelvűeknél, mint a toldalékoltaké (Gósy 1998). Ennek alapján hasonló eredményeket feltételeztünk a jelen kísérletben is. Megjegyezzük, hogy a létrehozott logatomok „végződése” bizonyos esetekben létező toldalékok homofónja lett. Például az -ed, az -ák, az -en vagy a -ség kelthette valóságos toldalék benyomását. Az adatok elemzésével arra is választ kerestünk, hogy az életkor hatással van-e a mentális lexikonban tárolt egységek toldalékolt vagy toldalék nélküli aktiválására. Az izoláltan elhangzott értelmetlen hangsorok természetszerűleg a toldalékolatlan formák előhívásának kedveztek. Eredményeink ez utóbbit teljes mértékben alátámasztották, hiszen a toldalék nélküli szavak aránya 82,95%, a toldalékoltaké pedig 17,05%, az összes csoport adatait tekintetbe véve. A toldalékolt szavak megjelenése azonban életkorspecifikus. A 4. ábra grafikonja ezeket az adatokat összegzi.

gyerekek: 37%, fiatalok: 4%, középkorúak: 12%, 70 fölött: 16%

4. ábra
A toldalékolt szavak aránya az egyes életkori csoportokban

Előzetes feltevéseinkben nem gondoltuk, hogy az egyes életkorok között lényeges különbség legyen a toldalékolt és a nem toldalékolt szavak között. Az eredmények azonban azt igazolták, hogy a gyerekek rendkívül nagy mértékben hívnak elő különféleképpen toldalékolt szavakat, és viszonylag magas ezen egységek aránya az időseknél is. Valamivel kisebb a középkorú felnőtteknél, míg szinte „hibahatáron” mozog az egyetemi hallgatók esetében. Példák a gyermekek anyagából: találnom, fiús, pöszén, kolompolunk, koszolj, fűszerek, maráson, elásom, igazat, halászok, dilinyós, ússzál, űznie, uborkák, múmiám, pókért, tűzeti. Példák az idősektől: linkelés, félős, szőrtelen, írok, oszolj, siklott, kiitta, kaktuszt, úszás. A középkorúak anyagából: űzik, csókért, talányos, húzd reám, tyúkszemem, találom. Az egyetemisták adatai: lufis, sátáni, kínzata, találom, búzám. A fonetikai asszociáció mint vezető (és a kísérletben elvárt) stratégia eredményezi, hogy bizonyos toldalékok minden korcsoportban megjelennek, illetőleg hogy vannak olyan logatomok, amelyek különösképpen aktiválják a toldalékolt formákat. Az elsőre példa az -ért, a többes szám jele, az egyes szám első személyű igei személyrag és a birtokos személyjel. A másodikra talán a legjobb példa a nyűröred hangsor. Az erre kapott összes toldalékolt szó a teljes anyagból (nem egy közülük többször is előfordult) a következő: nyűgösek, nyűtt, nyűtt öreg, nyűvő, fanyűvő, nyűvöd-e, gyűröd, nyögöd, nyűgöset, nyűgödet, nyűgösség, nyüves, nyüvek, gyűrött, gyűrődhet, gyűröget, gyűlölöd, nyűglődés. Az adatokból levonható az a következtetés, hogy bár a lexikális hozzáférés elsősorban toldalék nélküli formákat eredményez, a toldalékoltak megjelenése bizonyos életkorfüggést mutat. Az okokra vonatkozóan annyi biztosan megállapítható, hogy az anyanyelv-elsajátítás be nem fejeződése miatt nincs olyan nagy különbség a toldalékolt és a toldalékolatlan formák között a gyermekeknél. A toldalék nélküli alakok sokasodásához hozzájárul a többéves oktatás ténye is (nyelvtani, szótári ismeretek), amely az idősebbeknél befolyásolja a lexikális keresési stratégiát, s a tendencia az úgynevezett „szótári alakok” megjelenését mutatja. Ezt a tényt egyértelműen alátámasztják az egyetemisták adatai.

Noha a kísérleti anyag kiinduló szavai mind főnevek, a torzítások ezt többé-kevésbé elfedik. Így érdemes annak elemzése, hogy milyen szófajú szavakat aktiváltak a kísérleti személyek. Korábbi kísérleteink a főnevek túlnyomó többségét igazolták az izolált szavak aktiválásakor. A kérdés ismét az, hogy vajon a szófaji megoszlás tekintetében az életkornak van-e valamiféle szerepe. Az eredményeket az 5. ábra összegzi.

főnév, ige, melléknév: gyerekek (86%, 8%, 4%), fiatalok (82%, 7%, 9%), középkorúak (82%, 9%, 7%), 70 fölött (73%, 9%, 15%)

5. ábra
Az asszociált szavak szófaji megoszlása korcsoportonként

A főnevek feltételezett többsége egyértelműen jelentkezik valamennyi adatközlőnél. Az idős emberek a többiekhez képest kisebb arányban hívtak elő főneveket (a különbség 12-14%). A fiatalok és a középkorúak főneveinek százalékértéke gyakorlatilag megegyezik (82,2% és 82,1%); hozzájuk képest kissé nagyobb a gyermekeké (86,4%). A magyar anyanyelvű 9-10 évesek szabad asszociációinak elemzése – mintegy négy évtizeddel ezelőtt – hasonló szófaji arányokat eredményezett. A főnevek 85,1%-ban, az igék 9,2%-ban (esetünkben 8,5%-ban), a többi szófaj 5,6%-ban (nálunk 5,1%-ban) fordult elő (vö. Cser 1939). Nincs lényeges különbség az egyes csoportok között az igék arányában, leggyakrabban az időseknél, legritkábban az egyetemistáknál fordulnak elő. A melléknevek megjelenése azonban korcsoportonként eltérést mutat. A legkevesebbet a gyermekek mondták (4,2%), a legtöbbet az idős emberek (14,5%), a fiatalok és a középkorúak átlaga hasonló (8,5% és 7%). Anyagunkban előfordultak még határozószók és igenevek, utóbbiak többsége melléknévi igenév, továbbá egyetlen számnév (gyermeknél) és egyetlen kötőszó (középkorúnál). Az imént felsorolt kategóriákba tartozó szavak aránya 0,3% és 1,75% között mozog; kismértékű különbség csak a határozószók előfordulásában jelentkezett az egyes életkorokban (a fiatalok és a középkorúak ötször annyit mondtak, mint a gyerekek és az idősek). Az életkortól függetlenül a fonetikai szóasszociációs kísérlet szavainak szófaji megoszlása a következő: főnév – 81,2%, ige – 8,7%, melléknév – 8,58%, számnév – 0,02%, határozószó – 1,08%, igenév – 0,4%, kötőszó – 0,02%. Arra a tényre, hogy az idősek miért mondtak kevesebb főnevet és több melléknevet, mint az összes többi csoportban résztvevők, a rendelkezésre álló adatok alapján tudományosan elfogadható választ nem tudunk adni. (Feltehetően az idősek spontán beszédének elemzése vihet közelebb a megoldáshoz.)

A kísérletek során lehetőséget adtunk a résztvevőknek a zéró válaszra, vagyis ha rövid gondolkodás után nem jutott eszükbe értelmes szó a hallott hangsor alapján, akkor a lexikális keresést nem erőltettük. Erre azért volt szükség, mert biztosak akartunk lenni abban, hogy – a lehetőségekhez képest – csak a fonetikai asszociáció működjön. Minden korcsoportban éltek a kísérleti személyek a „nincs válasz” lehetőségével, ennek aránya azonban korspecifikus (6. ábra).

gyerekek: 12%, fiatalok: 7%, középkorúak: 5%, 70 fölött: 11%

6. ábra
A „nincs válasz” aránya az egyes korcsoportokban

A lexikális hozzáférés „zsákutcájának”, vagyis annak a ténynek, hogy a keresés során a beszélő nem talál megfelelő szót, számtalanszor lehetünk tanúi a mindennapi kommunikációban. Fokozott érzelmi állapotban, különösen szorongáskor a lexikális hozzáférés sikertelensége még gyakoribb és szembetűnőbb. Kétségkívül más okokra vezethető vissza a beszédprodukcióban bekövetkező, illetőleg az asszociáció során keletkezett lexikális zsákutca. Adataink ezúttal ismét a gyerekek és az idősek működési hasonlóságát igazolták: e két korcsoportban a legnagyobb a „nincs válasz” aránya. Bár a különbség nem szignifikáns a fiatal és a középkorú felnőttek között, mégis érdekes, hogy a 40 év körüliek kerültek szembe legritkábban a hozzáférés zsákutcájával. Itt jegyezzük meg, hogy értelmetlenséget szóként egyetlen adatközlőnk sem mondott, bár némely válasz fejtörést okozott (pl. úzó ’görög ital’, hókusz ’a Hókuszpók rajzfilm-figura nevének első része’ vagy csőszeren [?]).

Összegzés

A kutatás kezdetén feltett kérdéseink többségére a kísérleti eredmények egyértelmű választ adtak. A mentális lexikon működése és a hozzáférési folyamatok változnak az életkor növekedésével. Az idősebbek többféle szót tudnak aktiválni, azaz az egyes emberek mentális lexikona és a hozzáférési út között nagyobb az eltérés, mint a fiatalabbak esetében. Az idősebbek és a gyermekek ugyanakkor gyakrabban kerülnek a lexikális hozzáférés zsákutcájába, mint a fiatalok és a középkorúak, azaz a szókeresésük több ízben eredménytelen. A gyermekeknél ez elsősorban a mentális lexikon kiépítetlenségével, illetőleg nyelvhasználati gyakorlatlansággal, az idősebbeknél pedig mindenekelőtt a hozzáférés lassúbbá és bizonytalanabbá válásával magyarázható (utóbbira vö. Craik 1994). A végeredmény azonban igen hasonló. A gyerekek és az idősek nagyobb mértékben használják fel a lexikális hozzáférés során az aktuális hangzást, mint a fiatal és a középkorú felnőttek. Az előbbiekre jellemző az is, hogy gyakrabban alkalmazzák a szó vége alapján történő szókeresési stratégiát, és jellemzően több toldalékolt szót hívnak elő.

A mentális lexikon műveleteinek jó része egyértelműen életkorspecifikus. Hangsúlyozandó azonban, hogy a fiatalabbak és az idősebbek részfolyamatainak működése, illetőleg a teljesítményük nem feltétlenül különböző; a kísérlet során kapott adatok nem minden esetben az életkor szerint térnek el. A mentális lexikon működésének pontos megismerése az egyes életkorokban még sok célzott kutatás elvégzését teszi szükségessé.

SZAKIRODALOM

Aitchison, J. 1987. Words in the Mind. An Introduction to the Mental Lexicon. Basil Blackwell. Cambridge, Massachusetts.

Brown, R.–McNeill, D. 1966. The “tip of the tongue” phenomenon. Journal of Verbal Learning and Verbal Behaviour 5. 325–37.

Craik, F. I. H. 1994. Memory changes in normal aging. Current Directions in Psychological Science 3. 155–8.

Cser János 1939. A magyar gyermek szókincse. Magyar Paedagogiai Társaság. Budapest.

Dolch, E. W. 1927. Grade vocabulary. Journal of Educational Research XVI, 3–16.

Gósy Mária 1998. Szókeresés a mentális lexikonban. Magyar Nyelvőr 122/2. 189–201.

Gósy Mária 1999. Pszicholingvisztika. Corvina. Budapest.

Stine-Morrow, E. A. L.–Soederberg Miller, L. M.–Nevin, J. A. 1999. The effects of context and feedback on age differences in spoken word recognition. Journal of Gerontology: Psychological Sciences 54. 125–34.

Wingfield, A.–Tun, P. A.–Rosen, M. J. 1995. Age differences in veridical and reconstructive recall of syntactically and randomly segmented speech. Journal of Gerontology: Psychological Sciences 50. 257–66.

Gósy Mária

SUMMARY

Gósy, Mária

The age factor of the mental lexicon

There are numerous things researchers know about the mental lexicon and there are many more to be explored. It is well known that the size of the mental lexicon and the strategies of lexical access develop as the speaker grows older. However, less is known about age-related changes in the operations of the mental lexicon. The present paper analyses the nature of phonetic word associations on the basis of various subjects’ data from children to elderly people.

Következő cikk
Előző cikk
Tartalomjegyzék
Nyitólap
Keresés
Vissza

----------

{410} {411} {412} {413} {414} {415} {416} {417}

{418} {419} {420} {421} {422} {423}