logo » refresh design: zavodszky
  • Jobb oldali hasáb

    • megyerconsulting (1)
    • (2)
  • Kapcsolatok


    Neumann János apja az I. világháború előtt nemesi címet kapott Ferenc Józseftől, Magyarország Alkotmányos Királyától (akit 1916-ban követett hazánk utolsó törvényes királya, IV. Károly- Károly egyébként 1914-ben Ferenc Ferdinándnak , Ferenc József fiának tragikus halálát követően válhatott a trón várományosává). Neumann János már az Egyesült Államokban, a Princetowni Egyetem tanáraként vált John von Neumann professzorrá és aztán ezen a néven lett világhírű tudós. Ne felejtsük el, ez a tudományos siker az akkori magyar oktatási rendszer világszínvonalának is köszönhető, természetesen nem kisebbítve Neumann zseniális képességeit (aki fejben számolva ellenőrizte az általa kifejlesztett első számítógépek számolásait, aritmetikai műveleteit). Már a fasori evangélikus gimnáziumban a nagyszerű matematika tanár, Rátz László oktatta, többek között itt osztálytársa volt a későbbi Nobel-díjas Wigner Jenő is. A világháború után, budapesti matematika-szakos egyetemistaként, sokat járt át Berlinbe, ahol Wigner mellett barátságot kötött Gábor Dénessel és Szilárd Leóval. Azt is állítom, hogy a világhírű oktatási színvonal a magyar nyelv milyenségéből gyökerezik.

Teljes hosszában épített

 

A magyar nyelv és a Microsoft Vista

A Microsoft cég ma nem létezne, ha egy maygar, Neumann János nem alkotja meg az első számítógépet. Magyarország lélekszámában nem tartozik a nagy nemzetek közé, de ezer éve Európa közepén létezik. A magyar nyelv az európai nyelvek egyike. A világ egyik legnagyobb nyelvi filozófusa, a német Martin Heidegger azt mondta, hogy a magyar nyelvnél alig van szebb szellemi terméke az emberiségnek. Ez a nyelv hiányzik a Microsoft Vista Európai Nyelvek listájáról.

 

 

Néhány adalék:

 

Neumann János apja az I. világháború előtt nemesi címet kapott Ferenc Józseftől, Magyarország Alkotmányos Királyától (akit 1916-ban követett hazánk utolsó törvényes királya, IV. Károly- Károly egyébként 1914-ben Ferenc Ferdinándnak , Ferenc József fiának tragikus halálát követően válhatott a trón várományosává). Neumann János már az Egyesült Államokban, a Princetowni Egyetem tanáraként vált John von Neumann professzorrá és aztán ezen a néven lett világhírű tudós. Ne felejtsük el, ez a tudományos siker az akkori magyar oktatási rendszer világszínvonalának is köszönhető, természetesen nem kisebbítve Neumann zseniális képességeit (aki fejben számolva ellenőrizte az általa kifejlesztett első számítógépek számolásait, aritmetikai műveleteit). Már a fasori evangélikus gimnáziumban a nagyszerű matematika tanár, Rátz László oktatta, többek között itt osztálytársa volt a későbbi Nobel-díjas Wigner Jenő is. A világháború után, budapesti matematika-szakos egyetemistaként, sokat járt át Berlinbe, ahol Wigner mellett barátságot kötött Gábor Dénessel és Szilárd Leóval. Azt is állítom, hogy a világhírű oktatási színvonal a magyar nyelv milyenségéből gyökerezik, mely egyedülálló, a gondolkodást feltételező és mintegy a magból kikelő organizmus, egyben szülője és velejárója, de fejlesztője és eredménye is egyfajta sajátos, körkörös gondolkodástechnikának.

Egyszerű Post

Posted on 2009 by zavodszky

Egy hharom a blockquote tag utan:

“a gondolkodást feltételező és mintegy a magból kikelő organizmus, egyben szülője és velejárója.”

Számozott bajuszos lista

  • bajuszos lista 1

Számozott lista

  1. Számozott lista