CSEL01.GIF (5560 bytes)

 

A Miskolci Sportiskola JUDO szakosztályának célja, hogy összegyűjtse a sportág iránt tartósan érdeklődő haladókat, valamint. hogy e népesebb csoportból kiválassza és felkészítse az országos bajnokságokra nevezhető versenyzőket.

Ennek érdekében leigazolja az előkészítő csoportokban övvizsgát tett kezdőket, akik közül a legtehetségesebbeket az utánpótlás hazai élmezőnyébe juttatja el.

10 éves kortól 14 éves korig a körzeti csoportban, 14 és 18 éves kor között a városi válogatott csoportban végzik edzéseiket meghatározó részét a női és férfiversenyzők.

Három év alatt szeretnénk a DIÁK C, B és A korcsoportban (10-11-12 évesek) az ország első hat csapata közé kerülni.

Távlati célunk, hogy OLIMPIAI reménységeket juttassunk az utánpótlás válogatott keretekbe.


EDZŐINK:
Nagy József az MVSC és az EGER SE színeiben válogatottak sorát nevelte fel, közöttük HAJTÓS BERTALANT kétszeres EURÓPA BAJNOKUNKAT.

Flórusz János az MVSC jelenlegi vezető edzője, akinek tanítványai országos sikereket értek el.

Nyeste Sándor testnevelő tanár, aki a közelmúltban többször volt országos bajnokságok döntőse az MVSC versenyzőjeként.

Gecsei László testnevelő tanár, aki a miskolci óvodákban széles körben népszerűsítette a JUDOT.

Für,jész István testnevelő tanár, szakedző, aki edzőként és versenyzőként az MVSC. a SZEGED és a válogatott színeiben dolgozott és 8 éve iskolai JUDOVAL foglalkozik.

 

EDZÉSEINK:

AVAS                 Pattantyús Ált. Isk. H-SZ-P 16.00-18.00 Nagy József

BELVÁROS       Fazekas Ált. Isk. H-K-P 17.00-18.30 Nyeste Sándor

                Hunyadi Mátyás  Ált.Isk. H-K-CS 17.00-18.15 Gecsei László

GYŐRI KAPU   40. Sz. Ált. Isk. H-SZ-P 13.30-15.00 Flórusz János

DIÖSGYŐR       21. Sz. Ált. Isk H-SZ-P      16.30-18.00 Fürjész István

 

VERSENYEINK:

VÁROSI DIÁKBAJNOKSÁG
Évi 4 forduló, Miskolcon