Helytelen népies neve: vöröspók. Apró, 0,4 mm nagyságú. a felnőttnek négy, a lárvának három pár lába van. Károsak mind a lárvák, mind a kifejlett egyedek. Szájszervük szúrásra és szívásra alkalmazkodott. A takácsatka átszúrja a növény bőrszövetét és szívogatja a sejtnedveket, ugyanakkor a sejtekbe juttatja mérgező nyálát. A szúrás helyén barnás-rozsdás színű foltok jelennek meg. A kártevő májustól októberig támad, erőteljesebben tavasszal és nyáron. A megtámadott szövetek sejtjei közti kapcsolat felbomlik, a sejtek belső tartalma kiürül és levegővel helyettesítődik. Ha nem védekezünk idejében az atka ellen, a szártőt egész kerületén károsítja és lassacskán halad felfelé a tenyészcsúcsig. A növény vöröspók által megtámadott része barna-rozsdabarna színű, száraz felületű lesz, többé nem vesz részt az anyagcserében, nem fejlődnek rajta új hajtások és virágok sem. A növény elég rövid idő alatt elpusztul.

A takácsatka szűznemzéssel (megtermékenyítetlen petével) is szaporodik, egy évben 10-18 atkanemzedéket is létrehozhat. Az évről-évre való fennmaradásukat az áttelelő nőstények biztosítják, amelyek a hideg évszakban a talaj felső rétegeiben, levelek, talajrögök, növényi maradványok alatt, fák kérgének repedéseiben, melegágyak, üvegházak farészeiben húzódnak meg. Az atkákat a szél, madarak, rovarok terjesztik, de önálló helyváltoztatással is terjedhetnek. Az ismert takácsatka fajok száma több százra tehető, közülük a kaktuszokat több faj is megtámadhatja. A legérzékenyebb kaktuszok: Rebutia, Aylostera, Chamaecereus, Coryphanta, Echinocereus. Más kultúrnövényeket is megtámad, például a krizantémot, hortenziát, alma-, szilva-, körtefát és a burgonyát.