Az ALOE VERA története (Aloe Barbadensis Miller)

 

Az írott történelemben először i. e. XV. század táján jelent meg (agyagtáblákon maradt fenn) az Aloé. A feljegyzések említést tesznek egy sokoldalú "csodanövényről" amelyet sikeresen használtak gyógyítási célokra. Az Aloé növény ősidőkből származó festett vázákon is látható, mivel az ókori Egyiptomban az örök élet szimbólumaként tisztelték. A Közel-Kelet számos népe vélekedett úgy, hogy az Aloé nedve bölcsességet és halhatatlanságot nyújt. Macedóniai (Hódító) Nagy Sándor (i. e. 330) is eredményesen alkalmazta a katonái táplálására és sebeik gyógyítására. (Az Aloe növény birtoklása érdekében - Arisztotelész ajánlására - elfoglalta Socotra szigetét.) A föníciaiak szárított porként exportálták a görög-római birodalomba. A római orvoslás egyik előfutára Celsius (i. e. I. század) is magasztalta az Aloé értékeit. Az Ószövetség szent könyveiben (pl. Énekek éneke 4:11-14) és az Újszövetségben (János Evangéliuma 19:39) is találunk az aloéra vonatkozó utalásokat. Ismeretes egy Gróf Bercsényi István által írt levél is, amelyben köszönetet mond gyóntatójának (Nemes Bánfi G. apátnak, akitől kapott egy Aloe növényt, amely kigyógyította őt "bőrfarkas lábbetegségéből" (lábszárfekélyből). A korai civilizációkban különböző neveken vált ismertté. Feltételezések szerint Afrikában fedezték fel és onnan terjedt el az idők során. Napjainkban a növényt Aloe Barbadensis Miller (egy Miller nevű botanikus után), illetve Aloe Vera (latin jelentése szerint az "igazi Aloe") néven ismerik. Az Aloe Vera a liliomfélék családjába tartozik. Kaktuszhoz hasonlító, csokorszerűen elhelyezkedő hosszú, vastag, tüskés szélű levelei, a trópusi és szubtrópusi területeken, természetes körülmények között 75-120 cm magasra is megnövekszik. A levelek mindkét szélén apró tüskék vannak. A védőréteget képező külső héj megszűri a levegőt és a vizet. E külső hártya alatt található az aloint tartalmazó cellulóz bőrszövet, és ezen belül - gyógyhatású tulajdonságai miatt-a növény legértékesebb részét képező áttetsző gél. Körülbelül 250-300 féle aloé létezik a világon, de csak néhány rendelkezik gyógyító hatással (pl. Aloe ferrox, Aloe arborescens, Cap aloe, illetve az Aloe Vera). Gyógyászati felhasználásra az Aloe Vera (más néven Aloe Barbadensis Miller) növény a legalkalmasabb és legelterjedtebb.

Ezt az oldalt is érdemes megnézni: Az Aloe Vera orvosi szemmel, az egeszségünkért