SAS PÉTER

BÍRÓ VENCEL, A PIARISTA RENDFŐNÖK ÉS TÖRTÉNETÍRÓ

Balanyi György "A magyar piarista rendtartomány története" című kiadványban áttekintette a piaristák iskolán kívüli tevékenységét. Az utolsó háromnegyed századot - az 1848 és 1918 közötti időszakot - vizsgálva megemlékezett azokról a kiemelkedő gondolkodókról, tudósokról, teológusokról, egyházszervezőkről, akik a társadalmi, közéleti, tudományos és irodalmi téren maradandót alkottak, olyan értékeket létrehozva, amelyeket egyaránt számontart a magyar és az egyetemes művelődéstörténet. Trautwein János az Oltáregyesület megalapítója, Szabóky Adolf a "magyar Kolping", Lévay Imre, a kolozsvári és a budapesti Kalazantinum létrehozója, a Budapesti Katolikus Kör megalapítója, Tóth János, Szeged jótevője, a "tanyai iskolák ültetője", Sík Sándor, az "újkori piaristaság Dugonics Andrása", valamint Reisisnger János, Somhegyei Ferenc, Horváth Cirill, Szepesi Imre, Suták József, Czirbusz Géza, Schütz Antal a budapesti, Vajda Gyula a kolozsvári, Kornis Gyula pedig a pozsonyi egyetem tanára. Hám Antal a kolozsvári Kalazantinum kiváló teológusa, Matusik János iskolaszervező és tanár, Csaplár Benedek filológus, rendtörténet író, Prónai Antal, Perényi József irodalomtörténész, Erdélyi Károly, a skandináv irodalom alapos ismerője, Vass József művelődéstörténész és Takáts Sándor, a legkiválóbb és legtermékenyebb történetíró mellett felhívta a figyelmet a történetírás két biztató reménységére is. Miskolczy Istvánra - aki a későbbiekben a középkor története, a magyar és a nápolyi kapcsolatok szaktudósa lett -, valamint Bíró Vencelre, mint az erdélyi fejedelemség múltjának legértőbb kutatójára.

Hogyan lett a kisiparos családban született kisfiúból a piarista rend főnöke és történetírója?

Bíró Vencel 1885. augusztus 9-én született a Komárom megyei Vértessomlón. Elemi iskoláit Tatán végezte el. Középiskolai tanulmányait az 1896/97. tanévben, a piaristák tatai kisgimnáziumában kezdte el, ahol 1900. augusztus 27-én belépett a rendbe. A noviciátusi esztendőt Vácon töltötte, előkészülve az iskolai magánvizsgákra is. A noviciátusból a rózsahegyi főgimnáziumba került, ahol a 8. osztály elvégzése után 1904-ben jeles érettségi vizsgát tett.

Teológiai és egyetemi tanulmányai színhelyéül Magyar Gábor rendfőnök a kolozsvári Kalazantinumot jelölte ki. Szaktantárgyául a történelmet és a latin nyelvet választotta. Választását azok a környezeti hatások magyarázhatják, melyeket életének korábbi állomáshelyein átélt. Tatának és környékének a múltat idéző emlékei: a tatai vár, a komáromi sáncok, Gesztes várának romjai, Majk és Vértesszentkereszt régiségei, a bánhídi Turul-emlék. Rózsahegyen is a történelem vette körül, a hajdan bástyákkal őrzött városrész, a "Ring", Likava várának omladékai. Történelmi érzékének kifejlődésében nagy szerepe volt szülőfaluja tudós plébánosának, Nácz Józsefnek, akinek az Archeológiai Közlemények is közölte tanulmányát. Ezeket a korábbi hatásokat históriai emlékeivel, ódon épületeivel csak fokozta, felerősítette a kincses város, Kolozsvár: várfalaival, bástyáival, egész atmoszférájával és a múltat a leghitelesebben őrző régiség- és levéltárával.

Egyetemi professzorai közül nagy hatást gyakorolt rá Szádeczky Kardos Lajos, akitől magyar történelmet és diplomatikát hallgatott. Hatására terelődött figyelme Erdély történelme felé. Mentora és atyai barátja azonban Márki Sándor, a közép- és újkori egyetemes történelem tanára lett, aki haláláig támogatta és érvényesülésében is segítette egykori tanítványát. Évtizedekkel később mindkét tanárát elkísérte utolsó útjára és megemlékezést írt róluk.

Egyetemi évei alatt, 1906. május 14-én letette szaktantárgyaiból a tanári alapvizsgát, december 24-én pedig ünnepélyes fogadalmat tett. Két év múlva, 1908. április 3-án túljutott a szakvizsgákon is. Szakdolgozata az "Erdély belügyi fejlődése a fejedelemség megalakulása korában 1541-1571" címet viselte. Ez később megjelent a kolozsvári római katolikus gimnázium 1910/11. évi értesítőjében. Az egyetem befejezésekor, 1908. június 11-én summa cum laude minősítéssel megszerezte a bölcsészetdoktori oklevelet is. Doktori értekezésének tárgya "Forgách Ferenc, mint történetíró" volt. Néhány nappal később, június 30-án történt meg ünnepélyes pappá szentelése. Primiciáját, első szentmiséjét szülőfalujában, a vértessomlói templomban mutatta be július 6-án.

Tanári pályája a nagymúltú intézményben, a kolozsvári római katolikus gimnáziumban kezdődött el az 1908/09. tanévben. Ebben az időszakban szerezte meg középiskolai tanári oklevelét is, 1909. május 21-én. Tantárgyain kívül hittant, filozófiát és néhány esetben ábrázoló mértant tanított. Külön érdekesség, hogy Kolozsvárról soha nem helyezték át, haláláig ebben a városban élt és dolgozott. Egyetemi éveit is beszámítva - 1904 és 1962 között - 58 esztendőt töltött kedves városában. Megbecsülésére jellemző, hogy tanársága második éve után házfőnök-igazgatója javaslatára a Mária Terézia fiúnevelő intézet aligazgatójává nevezték ki. Ezt a tisztséget hat éven keresztül látta el.

Ebben az időszakban már sok gondot fordított történelmi, levéltári kutatásaira, melyek középpontjában az erdélyi történelem, főképpen az erdélyi fejedelemség szerepelt. "Erdély belügyi fejlődése" című szakdolgozatáról Lukinich Imre írt kedvező bírálatot a Századokban. Ennek mintegy folytatásaképpen született meg "Az erdélyi fejedelem jogköre 1571-1690" című taulmánya 1912-ben.

A rendek egykori tagjának, Vass József történetírónak az életrajzával maga felé irányította az Erdélyi Múzeum-Egyesület figyelmét is. A Veress Endre felkérésére írt centenáriumi megemlékezést az Erdélyi Múzeum közölte 1913-ban. Ettől kezdve gyakran foglalkoztatták előadóként felolvasó üléseiken és vándorgyűléseiken, így Brassóban, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön.

Figyelme tudományos szempontból is egyre inkább az erdélyi katolicizmus története, intézményei és nagyjai felé fordult. Ennek volt példája "A római katolikusok helyzete és hitélete Erdélyben a jezsuiták első betelepítése korában" című dolgozata. Az erdélyi fejedelemséghez sem lett hűtlen. Ebben a témában írt tanulmányai: "Az erdélyi fejedelmek és a román vajdák" és "Béldi Pál felkelése".

A Magyar Tudományos Akadémia Csánki Dezső indítványára pályázatot írt ki "Az erdélyi fejedelmi hatalom fejlődése 1541-1690" című tárgykörben. Beküldött dolgozatával nemcsak a pályázatot nyerte meg, hanem elnyerte az ezzel járó 2000 koronás díjazású Bojári - Vigyázó Sándor-díjat is. "Az Akadémia tapsolt Bíró Vencelnek" - táviratozta Márki Sándor professzor.

Díjnyertes pályamunkája kedvező hatást gyakorolt munkássága további menetére. Szakmai körökben egyöntetű elismeréssel adóztak teljesítményeinek. Ez a nézet fogalmazódott meg Csánki Dezső, Lukinich Imre, Szekfű Gyula, Veress Endre, Cholnoky Jenő véleményeiben, kritikáiban.

Az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírása után az impérium, az államhatalom megváltozása Bíró Vencel további életére és munkásságára is jelentős hatást gyakorolt. Mint minden romániai tisztviselőnek, neki is hűségesküt kellett tennie I. Ferdinánd királyra és a román alkotmányra, hogy tanár maradhasson. Ezt az esküt 1921. február 24-én tette le. Ezen kívül még vizsgát kellett tennie az állam hivatalos nyelvén történelemből, földrajzból, alkotmánytanból. A tanterv is módosításra került, az addig önálló magyar történelem tantárgy csak a világtörténelem tanításának keretében nyert oktathatóságot. A nemzeti történelem tanításának kérdésével két írásában is foglalkozott: "Erdély történetének tanítása" és "Erdély történelmének jövője" címen.

A felekezetközi tanács 1921. július 22-én hozott határozata alapján Patay József rendtársával és kollégájával közösen megírta az "Egyetemes történet a középiskolák 6-7. osztálya részére" című tankönyvet, melyben a középkori rész kimunkálása volt az ő feladata. Victor Motogna egyetemi tanár hivatalos bírálata után a római katolikus Státus Igazgatótanácsa 1922. szeptember 22-én felkérte a szerzőket, hogy tegyék meg a szükséges változtatásokat és dolgozzák át a kifogásolt részeket, különös tekintettel a Világháború című fejezetre. A tankönyv Dr. Denderle József piarista tanár átdolgozásában 1940-ig volt használatban, segítve a magyar iskolák tanulóit.

Időközben tudományos munkásságát is igyekezett folytatni. Erdélyi diplomáciai kutatásai szolgáltak forrásul következő művéhez, az "Erdély követei a portán" című könyvéhez. Ebben a témakörben - Erdélynek a török portához való viszonyáról - azután több cikket is publikált a Pásztortűzben és a Jóbarátban.

Munkálkodása elismeréséül az Erdélyi Múzeum-Egyesület már korábban választmányi tagjai közé választotta. Az Erdélyi Irodalmi Társaság 1921-ben fogadta soraiba. A szegedi Ferenc József Tudományegyetem bölcseleti-, nyelv- és történettudományi kara 1923. április 12-én magántanárrá habilitálta az "Erdély történelme" tárgykörből. Első előadását "Erdély és a porta" címen tartotta meg. A Szent István Akadémia pedig 1925. február 27-én választotta rendes tagjai közé.

Az elismerések további komoly munkára ösztönözték. "Az erdélyi katolicizmus múltja és jelene" című összefoglaló munkában három fejezet megírása is az ő nevéhez fűződött: Báthoryak kora, Az impréium változás kora, A katolikus restauratio. Szabó Károly centenáriuma kapcsán a történetíróról készített átfogó megemlékezést.

A piarista rend is elismerte munkásságát és képességeit. Amikor az 1925-ben önállósult romániai provincia temesvári első káptalana a rend főnökévé Patay Józsefet választotta, Bíró Vencel asszisztense és a kolozsvári római katolikus gimnázium igazgatója lett. Itt megfelelő módon hasznosíthatta a tizenhét éven keresztül szerzett pedagógiai tapasztalatait. Ebben a beosztásban tagja lett az erdélyi római katolikus Státusgyűlésnek is.

A rend Kolozsvárra költözésének 150. évfordulója megünneplésére öregdiák találkozót tartottak. A templomi ünnepséget a gimnázium dísztermében megrendezett matiné követte. Az ünnepségen megjelentek az iskola volt román diákjai is, akik így fejezték ki ragaszkodásukat volt alma materük iránt. A jelentős esemény kapcsán György Lajos emlékkönyvet szerkesztett, melyben Bíró Vencel megírta a gimnázium történetét. Igazgatósága alatt létesítették az alapítványt tevő Jósika-családról elnevezett új dísztermet és indították el az ifjúság számára a Rózsa József és Uitz Mátyás szerkesztette Jóbarát című lapot.

1927. március 18-án került sor székfoglalójára a Szent István Akadémián, melynek tárgyául gróf altorjai Apor Istvánt választotta. Távollétében Balanyi György, a Akadémia osztálytitkára olvasta fel értekezését. Sorra jelentek meg egyéb munkái is: atyai barátja, Márki Sándor életrajzát közölte a Márki-emlékkönyvben. Tanulmányt írt az erdélyi solymászatról a Csengery-emlékkönyvben, Karácsonyi Jánosról pedig az Erdélyi Helikonban. A Minerva könyvtárban került kiadásra "A mai közszellem erdélyi történelmünk ítélőszéke előtt" című munkája. "Az erdélyi fejedelmek temetkezése" című publikációját pedig az Erdélyi Irodalmi Szemle hozta.

Munkaköre ismét bővűlt, mert Mailáth püspök 1928. december 28-én kinevezte a Báthory-Apor Szeminárium igazgatójává. Ez egyéb teendői mellett újabb tudományos munkára inspirálta, melynek eredménye "A Báthory-Apor Szeminárium története" című dolgozata lett.

Az 1928-ban megalakult Erdélyi Katolikus Akadémia rendes tagjává és tudományos szakosztályának elnökévé választotta. Székfoglaló előadását 1929. november 13-án tartotta - Bethlen Gábor halálának 300. évfordulója tiszteletére - "Bethlen Gábor és az erdélyi katolicizmus" címen. Ezen az ülésen jelentette ki György Lajos akadémiai főtitkár, a Lyceum-könyvtár igazgatója, hogy Bíró Vencel dunántúli születése ellenére teljesen erdélyivé vált. Előadása az Akadémia első kiadványaként jelent meg 1929-ben.

A későbbiekben is felkérték előadások megtartására. Az Erdélyi Katolikus Akadémián "Püspökjelölés az erdélyi római kath. Egyházmegyében" és "A kolozsvári piarista templom alapítása", az Erdélyi Múzeum-Egyesületben pedig "A kolozsmonostori belső jezsuita rendház és iskola a Bethlen és Rákóczy fejedelmek korában" című tanulmányait olvasta fel, melyek később rendre meg is jelentek.

Báthory István születése 400. évfordulója alkalmából az Erdélyi Múzeum-Egyesület sepsiszentgyörgyi vándorgyűlésén tartott előadása jelent meg a Katholikus Szemlében "Báthory István és Erdély" címen. Az évforduló kapcsán még két műve jelent meg Báthoryról, az egyik Kolozsvárt, a másik pedig a Lengyel Tudományos Akadémia által megjelentetett emlékkönyvben. "Étienne Báthory roi de Pologne prince de Transylvanie" címmel.

Báthory István mellett különösen Apor István személye és történelmi szerepe foglalkoztatta. Hosszas kutatómunkája eredményeként jelenhetett meg "Altorjai gróf Apor István és kora" című monográfiája. Műve megírását elősegítette gróf Bánffy Miklós két Erdély történetéből vett monográfiára kiírt pályázata. A kitűzött pályadíj értékét nagyban növelte, hogy Kelemen Lajos és Bitay Árpád bírálata nyomán nyerte el.

Kevéssé ismert, hogy szépirodalmi művekkel is jelentkezett. "Keserű serbet" című történeti regénye Rákóczi György korába vezette el olvasóit. Tíz történelmi tárgyú elbeszélést tartalmazó kötete a "Nagyságos fejedelmek idejében" címen jelent meg. A kisebbségi magyar diák életrét mutatta be az "Első diákév" című elbeszélés-sorozatában.

Alkalmi diákelőadásokra írt néhány színpadi jelenetet is: "Kalazancius megtalálja hívatását", "Jósika Miklós búcsúja", "Szegények angyala" és "Báthory István".

Szemináriumi igazgatósága idején az Apor-könyv mellett még egy nagy munkája készült el, Mailáth püspök életrajza. A befejező részt püspöke halála után írta meg, ezért a "Székhelyi Mailáth G. Károly" címet viselő életrajz csak 1940-ben jelent meg. A mű kiadásának elhúzódása a püspök kérésére történt: "várjunk még az életrajz kiadásával, hogy az élők tömjénezésének még a látszatát is elkerüljük". A "diákok püspöké"-ről szóló műve talán a legszebb és legolvasottabb munkájává vált Bíró Vencelnek.

A piarista rend egyre nagyobb igényt támasztott munkálkodására. 1934-ben a temesvári káptalan rendfőnökké választotta. Megbízatása mellett még két évig viselte a szemináriumi igazgató tisztét is. A rendfőnökség súlyos gondokkal járt számára. A rend jogi személyiségének elismertetését korábbi rendfőnök elődeinek sem sikerült elismertetniük. Ennek hiányában pedig könnyen kialakulhatott volna az a helyzet, hogy a rend elveszíti minden vagyonát. A tragikus helyzetet csak fokozta Onisifor Ghibu kolozsvári egyetemi tanár feljelentése, aki címbitorlás és államellenesnek nyilvánított rendi címer használata miatt irredentizmus vádjával pert indított ellene a bíróságon. Mindezek mellett, a helyzet végsőkig éleződéseként a kultuszminisztérium végzésben értesítette, hogy nem ismeri el rendfőnöknek. A vád súlyát kellőképpen érzékelteti az a körülmény, hogy 100 millió lej kártérítést követel tőle az állam. Hosszas idegeskedés, jogi huzavona után a kolozsvári ítélőtábla 1936-ban kötelezte az államot a rend és a rendfőnök elismerésére. 1938-ban a rendi címer kérdésében is felmentő ítélet született. Nagy segítség volt számára, hogy Márton Áron személyében lelki igazgatót kapott a szeminárium.

Ebben a vészterhes időszakban nyilvánult meg lelki ereje és töretlen akarata. A rend ügyeinek intézése mellett, mint a tudomány elkötelezett munkása sem tétlenkedett. A Pásztortűzben és a Jóbarátban megjelent cikkeiből két kötetet állított össze. Az egyik "Képek Erdély múltjából", a másik pedig "Történeti rajzok" címen jelent meg.

1940 nyarán a káptalan ismételten rendfőnökké választotta. Amikor a második bécsi döntés nyomán egyesült a magyar piarista provincia - Temesvár kivételével -, lemondott megbízatásáról. A magyar provincia kormányzását Zimányi Gyula vette át.

Bekapcsolódott az újjászervezett magyar tudományos életbe. 1940. október 1-én a Kolozsváron visszaállított Ferenc József Tudományegyetemen az "Erdély és Kelet-Európa története" tanszék nyílvános rendes tanára lett. Ott találjuk az újonnan felállított Erdélyi Tudományos Intézet munkatársai között is. Balanyi György, Domanovszky Sándor, Mályusz Elemér, Hajnal István, Madzsar Imre, Eckhardt Sándor ajánlására a Magyar Tudományos Akadémia 1941. május 9-én levelező tagjává választotta. Székfoglaló előadását 1942. március 9-én tartotta meg "Erdélyi nagybirtokos a 18. század második felében" címmel. Az ülésen egykori novíciustársa, Kornis Gyula elnökölt.

A Szent István Akadémia 1942. november 13-án "Karácsonyi János emlékezete" címmel tartott felolvasást. Ezt a tanulmányát korábban maga Karácsonyi is olvashatta.

A megváltozott viszonyok között lehetősége nyílt az általa igazgatott gimnázium félmúltjának a megírására. Ez a munkája "A kolozsvári római katolikus gimnárium a román uralom éveiben" címen jelenhetett meg.

Folytatta az erdélyi katolicizmus történetét feltáró munkásságát. A piaristák Magyarországon való megtelepedésének 300. évfordulója alkalmából megjelent kötetbe több tanulmányt is közölt. Erről a több száz éves jelenlétről emlékezett meg a "Kolozsvár és a piaristák" című írásában is. A Kalazantinum megalapításának 50. évfordulójára a "Farkas utca 4." címen írt emlékező tanulmányt. A gyulafehérvári Batthyáneum alapítója, gróf Batthyány Ignác erdélyi püspök születése 200. esztendejében tisztelgett az alkotás és létrehozója előtt. A ferences Boros Fortunáttal együtt írta, szerkesztette és jelentette meg az "Erdélyi katolikus nagyok" című életrajzgyűjteményt.

A kiemelkedő egyházi személyiségekről szóló munkáit folytatva írta meg "Gróf Zichy Domokos" című dolgozatát, mely hitelesen mutatta be a volt veszprémi püspök és Vazul Groza görög katolikus esperes-plébános baráti kapcsolatát. Kedves előljárójának "Gróf Mailáth Gusztáv Károly püspök a román szenátusban" címen adta ki a román törvényhozás munkájában a magyarság és a katolicizmus érdekében elmondott beszédeit.

Tudományos munkásságának, történelmi kutatásainak mintegy összefoglalásaként írta meg az "Erdély története" című könyvét, mely az Erdélyi Iskola felszólítására készült. Azt tűzte ki célul, hogy egy olyan ismertetőt, egy olyan könyvet adjon olvasói, a téma érdeklődői kezébe, amely eligazítja őket az erdélyi történelem minden számottevő kérdésében.

Az 1944. évi nyári szünetet szokása szerint Tatán töltötte. Itt érte az augusztusi román fordulat híre. Mint a történelem és a politika jó ismerője, tisztában volt a várható következményekkel. Választás elé került és döntése után visszatért Kolozsvárra. Mivel időközben ott kórházba került, a december 1-én megnyílt Bolyai egyetemre onnan járt ki tanítani. Az 1944/45-ös tanév első félévében Balanyi György helyett egyetemes történetet is tanított, a második félévben pedig tanárhiány miatt Erdély alkotmánytörténetét is előadta a jogi karon. Purifikálása után a Közoktatásügyi Minisztérium 1945. szeptember 22-én jóváhagyta tanári kinevezését.

Kutatásait, tudományos publikációs tevékenységét sem szüneteltette. Az Erdélyi Tudományos Intézet adta ki "Az erdélyi udvarház gazdasági szerepe a 18. század második felében" című munkáját. Ennek mintegy kiegészítéseképpen jelentette meg az intézet a korabeli inventáriumok feldolgozása nyomán megírt az "Erdélyre gyakorolt művelődési hatások a 17. század második felében" című dolgozatát.

A katolicizmus története továbbra is élénken foglalkoztatta. A jezsuita rend majd 200 éves története került bemutatásra "A kolozsvári jezsuita egyetem szervezete és építkezése a 18. században" című tanulmányában. Saját közösségéhez sem lett hűtlen. Tanítórendjének múltját elevenítette fel alapos levéltári kutatások eredményeképpen "A kegyesrend Besztercén, Medgyesen és a kolozsvári főiskola bölcsészeti karán" című munkájában, mely a rend alapítója, Kalazanci Szent József halálának 300. évfordulójára jelent meg.

1945 és 1948 között az újonnan alapított Bolyai Egyetemnek volt a prodékánja. 1948. december 1-én vonult nyugállományba. A többször átkeresztelt nevű egyetemnek nyolc éven keresztül volt professzora. Tanszéke az egyetem átszervezése során megszüntetésre került.

Jelentős feladatot kellett vállalnia a rend érdekében is. 1946-ban megint őt választották meg a romániai rendtartomány főnökévé. Szervező munkája eredményeként a rendi utánpótlás érdekében sikerült megnyitnia Nagykárolyban a noviciátust, Kolozsváron pedig a Kalazantinumot.

Az egyházakat és a szerzetesrendeket sújtó rendeletek és törvények nem kerülték el a piarista rendet sem. A rend iskoláit 1948 nyarán államosították, magát a rend működését pedig 1949. augusztus 1-én megszüntették.

A rendi közösség megszüntetése után a rendtagok régi lakóhelyük elhagyására kényszerültek. Számára Barát Béla kanonok-plébános nyújtott szállást és ellátást a Szent Mihály plébánia épületében. Ez alkalmat szolgáltatott arra, hogy bekapcsolódhasson a Szent Mihály templomban a lelkipásztori munkába. Reggelente gyóntatás után ő tartotta a 9 órás misét. 1954-től a piarista templomban vasár- és ünnepnapokon ő mondhatta az esti 6 órás misén a szentbeszédet. Aranymiséjét is ebben a kedves barokk templomban mutatta be 1958. július 29-én.

Még tudományos tevékenységgel is sikerült foglalkoznia. "Erdély 16-17. századi kereskedelmének történetéhez" című tanulmányával tisztelgett régi barátja, Kelemen Lajos előtt, a 80. születésnapjára megjelentetett emlékkönyvben.

Figyelme a 18. században alkotó festőre, Veress Mátyásra terelődött. Sikerült munkásságát feldolgoznia és bemutatnia. Ez az írása Entz Géza segítségével jelenhetett meg a budapesti megjelenő Művészettörténeti Értesítőben, 1960-ban. Utolsó tudományos jellegű megbízatását Barát Béla plébánostól kapta, aki felkérte az 1882. évi latin nyelven íródott egyházmegyei névtár magyarra fordításával. Ő nemcsak ezt a feladatot teljesítette, hanem komoly tanulmányt is írt az egyházmegye történetéről. Munkája kiváltotta Márton Áron püspök elismerő nyilatkozatát is.

1962 tavaszától sokat betegeskedett, bajlódott egészségi állapotával. Még ebben az esztendőben, december 2-án el is hunyt. A Szent Mihály templomban felállított ravatalánál tisztelegtek a kolozsvári tudós kollégák képviselői: Szabó T. Attila, Kristóf György, Jakó Zsigmond, Pataki József egyetemi tanárok, Maksay Albert és Imre Lajos, a Református Teológia professzorai rektorukkal, Juhász Tiborral. A gyászolók, a tisztességtevők nemcsak a fáradhatatlan tanártól, történettudóstól, hanem a még fáradhatatlanabb rendfőnöktől, lelkipásztortól és szerzetestől kellett búcsút vegyenek.

Bíró Vencelre, a piarista rendfőnökre és történetíróra nekrológjában rendtársa, Balanyi György így emlékezett: "egész tevékenységében a keresztény eszmények mellett a színtiszta humánum vezérelte".

Így éljen a mi emlékezetünkben is.