LAPO LOMBARDI
MAGYARORSZÁG ÉS A SZENTSZÉK A HIDEGHÁBORÚ HAJNALÁN*
A budapesti apostoli nuncius, Angelo Rotta 1944 decemberében annak a reményének adott hangot, hogy a fegyverszüneti tárgyalások októberi kudarca ellenére hivatala továbbra is segítségére lehet a magyar nemzetnek. A háború alatti kritikus helyzetekben a nunciatura már felajánlotta segítségét a magyar kormánynak. Rotta ugyanis latba vetette - igaz nem a leghatározottabban - befolyását,1 hogy Sztójai Dömét 11felváltsák Lakatos Gézával, akinek révén 1944 augusztusában Horthynak sikerült fenntartani a kapcsolatot a szövetségesekkel azt követően, hogy Hitler kikényszerítette Kállay felmentését.2 Az év utolsó napjaiban tehát a nuncius még nem tett le arról a reményéről, hogy új cselekvési lehetőség adódhat a Vatikán számára, melynek köszönhetően ismét szerepet játszhat a magyar események alakulásában. Rotta elképzelése az volt, hogy az esetleges új fegyverszüneti tárgyalások3 alkalmat kínálnának arra, hogy a Szentszék ismét bekapcsolódhasson a Magyarországgal kapcsolatos politikai-diplomáciai kérdések menetébe. Természetesen ahhoz, hogy ez bekövetkezzék, elengedhetetlen volt a nyugati szövetségesek támogatása. 1944 szeptemberében-októberében azonban azok a tárgyalások - amelyek során a szövetséges hatalmak a fegyverletétel körülményeit tisztázták a magyar állammal - úgy folytak, hogy azokba a vatikáni diplomáciának semmilyen beleszólása nem volt. 1945. január 20-án Moszkvában egy magyar delegáció Molotov, Balfour és Harrimann jelenlétében fegyverszünetet írt alá. Így zárult tehát a magyar állam és a szövetségesek közötti konfliktus e fejezete, és kezdődött meg az, amelyet ez utóbbiak által diktált fegyverszüneti rend alkalmazása jellemzett. A fegyverszünet határozatai előirányozták a Szövetséges Ellenőrző Bizottság működését (SzEB), amely K. Vorosilov orosz marsall elnökletével az amerikai és brit kormány képviselőiből állt. E bizottság "hivatalos" feladata annak ellenőrzése volt, hogy a magyarok betartsák a fegyverszüneti záradékok előírta valamennyi kötelezettséget. Az angolszász hatalmak képviselőire várt továbbá az a feladat, hogy a szovjetekkel együttműködve garantálják egy olyan független magyar állam újjászervezését, amely jó kapcsolatot alakít ki egykori ellenségeivel és közülük is különösen a szovjetekkel. A bizottság Debrecenben kezdte meg működését, majd a felszabadulás után Budapesten 1945 áprilisában folytatta azt. Az 1944 decembere és a következő év márciusának vége között eltelt időszakban Rotta nuncius, bár nem kapcsolódott be a fegyverletétel menetébe, intenzív és fontos tevékenységet fejtett ki. Hosszas magyarországi jelenlétének köszönhetően Rotta nuncius nemcsak az egyházat, de az egész magyar társadalmat érintő kérdésekben komoly ismeretekkel rendelkezett.4 Elérkezett tehát az idő, hogy hasznosítsa is ezeket. Nem volt nehéz előrelátni ezen időszak végén a társadalom és a kormány régi oligarchikus szerkezetének szinte totális megsemmisülését, ami a Magyarországgal kapcsolatos szövetséges politika5 célkitűzéseibe beleillett és aminek maga Rotta is lényegében véve tudatában volt. A budapesti kormány mellett - olykor azt támogatva - kifejtett diplomáciai tevékenysége 1943 nyarától arról győzte meg, hogy a Horthy-rendszer megmentése a szövetséges hatalmaknak nem áll igazán szándékában. Sokatmondó volt ezzel kapcsolatban az 1944 októberi kudarcba fulladt fegyverszünet szerencsétlen epizódja. E szorult helyzetben világossá vált az angolszász hatalmak, különösképpen Anglia álláspontja Moszkva politikai irányvonalával egyezően, vagyis, hogy a lehető legkisebbre csökkentsék a Horthy-rendszer túlélési lehetőségeit. 1945 januárjának első heteiben az uralmon lévő kormány bukása után Rotta kénytelen volt tehát érzékelni azt az új színteret, amely a katolikus egyház magyarországi tevékenységét fogja majd befolyásolni. A Szentszék számára a magyar problémát az alábbi két kérdésben lehetett összefoglalni: a) Milyen következményekkel jár a Horthy-rendszer bukása az egyház számára? b) Milyen feladatot vagy szerepet tölthet be az egyház ebben az új helyzetben? Ami az első kérdést illeti, az uralmon lévő rezsim bukása a magyar államon belül hatalmi vákuumot idézett elő.6 1945 januárjában még nehéz lett volna előre látni, milyen új kormányzási struktúra léphet a régi rendszer helyébe. Így az egyház-állam közötti kapcsolatokat illetően a magyar egyház teljes bizonytalanságban volt. Tisztán politikai-ideológiai síkon a rendszer bukása nem járt egyértelműen pozitív következményekkel az egyház számára, amely korábban ugyan nem támogatta a Horthy-kormányt, de ténylegesen nem is szállt vele szembe. A győztes hatalmak, különösen a szovjetek szemében a magyar egyház egy olyan kormányhoz kötődött, amely azon túl, hogy a náci Németország szövetségese volt, támogatta is azt az Oroszország elleni invázióban. A magyar klérust így potenciálisan a náci-barátság vádja sújtotta. A Szentszék diplomatái felismerték, milyen kényes is e szempontból a magyar papság helyzete: könnyen válhatott célpontjává azoknak a vádaknak, amelyeket a szovjet sajtó (már 1944 decemberében) a Szentszék ellen intézett. Ezek a (náci-barát) vádak a római egyház érdekeit még nyíltabban sérthették a Duna-menti országban, mint ahogy az a korábbi események kapcsán Lengyelországban történt. Ettől az országtól eltérően (ahol Moszkva vádjai lényegében véve a helyi klérus és a Pápa közötti kapcsolatot sértették) Magyarországon magának a magyar egyháznak a tekintélyét ásták alá. A régi politikai rendszer összeomlása, mint már utaltunk rá a második kérdéssel kapcsolatban, nem lesz következményektől mentes az ország gazdasági-társadalmi szerkezetére nézve. A magyar gazdaságot sújtó krónikus problémák, amelyeket a Horthy-rendszer "befagyasztott", most teljes komolyságukban fognak újra felszínre kerülni. Mindez lehetőséget biztosított a katolikus egyház számára Magyarországon. Más szóval elérkezett a pillanat azon társaságok számára - mint például az Actio Catholica vagy a KALOT7 -, amelyek már egy ideje felhívták a figyelmet az agrárreform jellegű problémákra és amelyek, olykor a kormányszervekkel is ellentétben, eltusolták a probléma megoldásait.8 Rotta nuncius mindig is követte és bátorította e társaságok tevékenységét,9 amelyeknek különösen az agrárreform tervezetét illető javaslatai iránt nem maradtak érzéketlenek a magyar főpapok sem, mint pl. Serédi Jusztinián prímás.10 Az új magyar belügyi helyzet tehát aktív szerepet követelt a katolikus egyház részéről. Feladata az lett, hogy olyan témák, mint az agráreform, ne annyira drasztikus módon vetődjenek fel, mint ahogyan azt a magyar kommunisták elgondolták, akik, a nyilvánvaló szovjet támogatásból erőt merítve, minden valószínűség szerint nagyobb súlyra tesznek majd szert az ország jövőbeli társadalmában. Szükséges volt tehát - a magyar katolikusok Rotta által is osztott véleménye szerint -, hogy a gazdasági problémák megoldása ne váljék a kommunisták monopoliumává. Érdemes párhuzamot vonni ezért ezen elgondolások és a britek által a magyarországi gazdasági-társadalmi kérdések kapcsán kidolgozott értékelések között. A Foreign Office tagjai számára e problémák forradalmi jellegű megoldásának elkerülése szintén csak arra irányult, hogy valamennyi olyan ellenzéki erő lépjen szövetségre - a parasztoktól kezdve az értelmiségen keresztül a munkásokig - , akik valóban készek és képesek voltak, hogy ilyen kérdésekkel szembenézzenek.11 Valamennyi ellenzéki erőnek, és nemcsak a kommunistáknak, foglalkozni kellett volna a britek szerint az agrárreform problémájával. Ez az analógia a magyar ellenzék és az angolok közötti, különösen 1944 nyarát jellemző folyamatos kapcsolattal magyarázható. Nem tudjuk, vajon Rotta nunciusnak volt-e tudomása ezekről a kapcsolatokról, az azonban bizonyos, hogy a pápai diplomata felvállalta a katolikus ellenzék terveit és megragadta a lehetőségét. Miután kirajzolódtak a következmények és a lehetséges feladatok is, amelyek a Horthy-rendszer bukásától kezdve az egyház számára jelentkeztek, az alkalmazandó ellenlépések meghatározásán volt a sor. Más szóval, a problémák pontos meghatározásáról a megoldások megjelölésére kellett rátérni. Mons. Rotta elhatározta, hogy a magyar katolikus hierarchián belül keres olyan főpapokat, akik személyes tapasztalatuk és képességük folytán alkalmasak az új helyzettel szembenézni. Az országban kialakult hatalmi vákuumhelyzet bizonytalanná tette azokat a határokat, amelyeken belül át lehetett rendezni az állam és az egyház közötti viszonyt. A szovjet befolyás, még ha nehéz is volt megjósolni 1945 elején, meddig is terjedhet, potenciális veszélyt hordozott. Mégis e bizonytalan időszakban a magyar egyháztól elvárták, hogy képes legyen a lehető legjobban függetleníteni magát azoktól, akik a politikai hatalom új centrumai lehettek. Mindez azt jelentette, hogy az egyház azon tagjainak kellett cselekvési teret engedni, akiket mindig is az jellemzett, hogy függetlenedni tudtak az állami befolyástól. Ezenkívül különösen fontos volt előnyben részesíteni azokat a főpapokat, akik a Szálasi-kormány idején a zsidók védelmében folytatott konkrét tettekkel vonták magukra a figyelmet, és akik többször is felsorakoztak a magyar társadalom olyan gazdasági-társadalmi megújhodási kísérletei mellett, melyeket a katolikus értelmiségiek javasoltak. Politikai hatalomtól való függetlenség, zsidók melletti konkrét elkötelezettség az üldözések idején, valamint érzékenység az agrárreform jellegű kérdések iránt: ezek voltak azok a kritériumok, amelyekkel Rotta a magyar egyházi hierarchián belül mozgott, hogy esetleges új főpapokat találjon vagy a már meglévőket magasabb rangra emelje. Mons. Rotta mindig is fontos szerepet töltött be a magyar püspökök "kiválasztásában".12 A kiválasztottak között Serédi Jusztinián esetleges utódjaként a pápai diplomata akkoriban két püspököt részesített előnyben, akik rendelkeztek a fent említett tulajdonságokkal. Ezek Mons. Apor Vilmos és Mons. Mindszenty József voltak. Az előbbit mindig is a pápa iránti hűség jellemezte, valamint az az igyekezet, hogy az egyházat mentesítse az állami befolyástól; ezentúl a zsidók védelmében is aktív tevékenységet fejtett ki (nagyon fontos szempontként a szovjet vádak visszaverésére), valamint magáévá tette az agrárreform szükségességét.13 Olyan tulajdonságok voltak ezek, amelyekkel - olykor még hangsúlyosabb formában - rendelkezett a második jelölt is. Akárcsak Apor, Mindszenty is osztotta egy ilyen reform szükségességét; többször is magára irányította a figyelmet azzal, hogy határozottan védelmébe vette az egyház kiváltságait bármilyen közhatalmi beavatkozással szemben.14 Bárhogyan is alakulnak majd a magyar ügyek, Apor és Mindszenty, Rotta szándékai szerint, alapvető szerepet kellett hogy játszanak. Az apostoli nuncius e sajátos tevékenységét, amely - ahol csak lehetőség nyílt rá - a helyi püspökség tagjaival való kapcsolattartásból állt, a szovjetek magatartása is bátorította, akik sem a fegyverletételi egyezmény után, sem pedig Budapest felszabadulását követően alapjában véve nem voltak ellenségesek a nunciaturával szemben.A DEBRECENI ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG HIVATALBA LÉPÉSÉTŐL ROTTA KIUTASÍTÁSÁIG
Budapest felszabadulása után tíz nappal érkezett Debrecenbe, az ideiglenes magyar kormány átmeneti székhelyére, az Ellenőrző Bizottság brit delegációja.15 Az Ideiglenes Nemzeti Kormány a kommunista, szociáldemokrata, kisgazda és a nemzeti paraszt párt képviselőiből tevődött össze. A kommunista párt tagjai az Ideiglenes Nemzetgyűlésben megtartották a többséget (28%).16 A kisgazdák képviselői között szerepelt a katolikus klérus néhány tagja. Közülük az egyik, Balogh István, annak a delegációnak is tagja volt, amelyik aláírta Moszkvában a fegyverletételt.17 A debreceni kormányban Baloghé lett az államtitkári megbízatás. A katolikus klérus képviselőinek jelenléte ebben a kormányban (Baloghon kívül meg kell még említeni Varga Béla18 és a jezsuita Jánosi József19 nevét) abból - a magyar klérus egy (kisebbségi) részénél elterjedt - meggyőződésből fakadt, amely lehetségesnek tartotta a szovjetekkel való, ha nem is éppen együttműködést, de legalább egyetértést.20 Ez a magatartás, amikor nem pusztán politikai opportunizmus terméke mint Balogh esetében, a magyar klérus történelmi gyengeségéből fakadt, amely a jozefinizmus hatása alatt hajlamos volt az államtól való "függésre" és a vele való káros összefonódásra. Ezek az összefonódások különösen veszélyeseknek látszottak ebben az adott pillanatban az Ideiglenes Nemzeti Kormányban domináns súllyal rendelkező kommunisták miatt. A szovjetekkel való barátkozási vonallal szemben sorakoztak fel a katolikus egyházon belül egészen más jelentőséggel bíró személyiségek, mint Serédi prímás, Apor és Mindszenty, akik feladatuknak tekintették, hogy a klérus a szovjet-kommunista erőktől való távolságtartásra törekedjen. Maga Rotta is fontosnak tartotta, hogy az egyház ebben az időszakban a politikai erőktől függetlenül tevékenykedjen és ezért ismét Aporra és Mindszentyre összpontosított. Éppen ez utóbbi állapította meg személyesen, hogy néhány pap különösképpen hajlik a szovjetekkel való egyezkedésre. 1944 novemberében nem kevesen a klérus tagjai közül, a náci üldöztetést elkerülendő, átmentek az ellenséges vonalakon, hogy az orosz hadsereg által már elfoglalt területeken tudják magukat biztonságban. Egyikük, Mikes János püspök, erre próbálta rávenni magát Mindszentyt is, mivel lehetségesnek tartotta a jövőben a szovjetekkel való együttműködést. A veszprémi püspök az ilyenfajta magatartást azzal magyarázta, hogy néhány pap a kommunista ideológia radikálisan keresztényellenes nézeteit tette magáévá. Mikes javaslatára Mindszenty nemmel válaszolt és kijelentette: "Egy püspök csak akkor állhat át a kommunistákhoz, ha saját ügyéről lemond."21 Mindazonáltal a kommunistákkal való "barátság" hasznos lehetett bizonyos értelemben, hogy a programok (mint pl. az agrárreform) forradalmi jellegű elintézését elkerülhessék. Olyan feltételezés ez, amely azonban nem volt helytálló attól fogva, hogy az ideiglenes kormányban a mezőgazdasági minisztériumot, úgy tünt, teljesen kisajátították a kommunisták. 1945 február végén tehát a magyar belpolitikai helyzetet fények és árnyékok jellemezték. Az árnyékokat azok a veszélyes kontaminációk jelentették, amelyek a klérus néhány tagja és a debreceni kormány kommunista elemei között jöttek létre. Rotta nuncius számára további aggodalmat jelentett az, hogy Mindszenty püspök még mindig nem szabadult ki.22 Mindenesetre nem lehetett elfelejteni, hogy a szovjet hatóságok magatartása nem volt ellenséges a Nunciatúrával szemben, amely így képes volt ismét felvenni a kapcsolatot a helyi püspökségekkel, ahol erre lehetőség nyílt. A Szentszék Rotta kapcsolatain túlmenően is tájékozódott a magyar eseményekről néhány olyan beszámoló révén, amelyet Apor G. báró közölt az államtitkársággal. A szentszéki magyar követ, bár funkciója hivatalosan megszűnt a Horthy-rendszer bukása után, továbbra is kapcsolatban maradt országával és informálta a Szentszéket. 1945. február 20-án Mons. Tardini feljegyezte egy találkozását Aporral, aki két kifejezésben foglalta össze hazája helyzetét: "A szovjet hatóságok eddig megtartott tisztelete az egyház és a vallás iránt. A földosztás kezdete".23 A követ tehát közvetlenül tájékoztatta a Szentszéket a debreceni kormány első, az agrárreform krónikus problémájának megoldására tett manővereiről. Mint ahogyan tartottak is ettől a katolikus értelmiségiek és maga Rotta is, a földtulajdon átstruktúrálására hozott rendeletek radikális jellegűek voltak, és közvetlenül sértették az egyház javainak jó részét. Az a gyorsaság, amellyel a debreceni kormány útjára bocsátott egy ilyen programot, nemcsak hogy felkészületlenül érte a kormányon belüli mérsékeltebb vonalat és a magyar egyházat, de egyben megakadályozta azt abban is, hogy a problémára tett alternatív javaslatokkal beavatkozhasson. 1945. március 15-én az ideiglenes kormány egy olyan határozattal egészítette ki a reformra vonatkozó rendelkezéseit, amely nagy mértékben csökkentette a kisbirtokot úgy, hogy a magántulajdoni rész maximális határát 57,4 hektárban szabta meg.24 Érdemes ezzel kapcsolatban idézni Alvary Gascoigne25 véleményét, amelyet egy ilyenfajta reform természetéről és következményeiről alkotott. Az angol diplomata szerint olyan drasztikus mesterkedésről van szó, amely a magyar politikai, gazdasági és társadalmi szerkezetet alapjaiban fogja megrengetni.26 Olyasmi volt kialakulófélben, amit mind a nyugati szövetségesek (különösen a britek) mind pedig, még nagyobb mértékben, a világi és nem világi magyar katolikusok kiemelkedő alakjai szerettek volna elkerülni: vagyis a korábbi gazdasági szerkezetek forradalmi jellegű megváltoztatását, potenciális előjátékaként a magyar társadalmat jellemző erős kommunista jelenlétnek. Számos egyházi ember az egyház birtokának csökkentését olyan kísérletként értelmezte a kommunisták részéről, amelynek célja, a földtulajdontól való megfosztás révén, az egyház szellemi befolyásának megrendítése a Duna-menti országban. Magának Gascoignenak is módjában volt néhány paptól ilyen kritikákat hallani.27 A magyar püspöki kar e negatív vélemény ellenére mégsem foglalt állást soha hivatalosan az agrárreform ellen.28 Ez a magatartás két meggondolásból fakadt: mindenekelőtt a magyar püspöki kar, bár elhamarkodottnak és veszélyesnek ítélte meg az akkori agrárreformot, a reform szükségessége felől meg volt győződve;29 másodsorban nem tartotta véglegesnek a debreceni kormány összetételét, így közvetetten annak intézkedéseit sem. A reform kiváltotta ellentét csak a kezdete volt az egyház és a szovjet-kommunista hatóságok közötti súrlódásnak, amely március végétől egyre erősebbé vált. Bizonyos esetekben összecsapások történtek szovjet katonák és egyházi hatóságok között, amelyeket szinte mindig a katonák fegyelmezetlen magatartása váltott ki. Egy ilyen összecsapásban vesztette életét Mikes püspök30, aki az előző évben még megpróbált menedéket és együttműködést lelni a szovjeteknél. 1945. március 29-én súlyos gyász sújtotta a magyar egyházat. Aznap halt meg ugyanis Serédi prímás.31 Rendkívül súlyos veszteséget jelentett ez a magyar egyház számára nemcsak a főpap kiváló kulturális és szellemi felkészültsége miatt,32 hanem főleg azért, mert - a Szálasi által kibocsátott faji törvények elleni nyílt állásfoglalása révén33 - Serédi jelentette a legjobb védekezést Moszkva vádjai ellen, amelyek, mivel a pápát nácibarátsággal illették, közvetetten a magyar katolikus klérust is sújtották. Az egyház élén Serédi által hagyott űr arra indította Rottát, hogy sürgesse a katolikus hierarchia helyreállítását, amelyet ő maga is még ősszel kilátásba helyezett. A prímás-utódlás különösen sürgetővé vált abban a pillanatban, amikor a magyar politikai helyzet kritikusabbnak és bizonytalanabbnak tűnt mint valaha. Mielőtt azonban a pápai nuncius kapcsolatba léphetett volna Serédi lehetséges utódaival, egyiküket, Apor Vilmost, megölték az orosz katonák.34 Győr püspöke ellenállást fejtett ki a szovjet katonákkal szemben, akik be akartak nyomulni rezidenciájára, ahová nők menekültek. Ez a védelem az életébe került.35 Rotta mélységesen megrendült Apor halálán, nemcsak a magyar főpaphoz kötődő őszinte barátsága miatt,36 hanem azért is, mert halálával semmivé foszlottak a pápai diplomata tervei, amelyektől azt remélte, hogy sikerül megvédeni a magyar egyházat az újabb veszélyekkel szemben. Ráadásul Rottának Apor halálakor még nem volt tudomása Serédi másik potenciális utódja, Mindszenty szabadon bocsátásáról. Mindszenty szabadon bocsátása kétségtelenül pozitív hír volt abban a sajátos pillanatban; Rotta nunciusnak mégsem állt elegendő idő a rendelkezésére, hogy a főpappal akárcsak egy egyszerű együttműködési tervet is felvázoljon. Április 4-én ugyanis, azon a napon, amikor az orosz seregek végleg elfoglalták Magyarországot, a szovjet Főparancsnokság elrendelte a nunciatúra diplomatáinak, hogy hagyják el az országot. Olyan döntés volt ez, amely tíz nappal később hatályba lépett és ami következtében Rotta nuncius kénytelen volt elhagyni Magyarországot.37 Ez a kiutasítás volt az első komoly csalódás mindazok számára, akik a katolikus klérus köreiben lehetségesnek tartottak a szovjetekkel bármilyen megegyezést. Ami a Szovjetunióban való "bizakodókat" leginkább megrendítette, az a Rotta kiutasításáról hozott döntés gyorsasága volt.38 Azok számára viszont, akik nem ringatták magukat illúziókba az oroszok szándékait illetően - köztük Mindszenty - , ez az epizód újabb bizonyíték volt arra nézve, hogy békés úton valóban lehetetlen a szovjetekkel eljárni. Az Ideiglenes Nemzeti Kormányhoz "közeli" néhány pap, mint a jezsuita Jánosi József, megpróbálták rávenni a kormányt, hogy gátolja meg ezt a döntést. A kormány mérsékelt szárnya (a kisgazda párt képviselői), magáévá téve Jánosi kérését, megpróbálta elfogadtatni a szovjetekkel a Nunciatúra egyszerű Apostoli Delegációvá való "redukálását".39 A szovjet főparancsnokság azonban határozottan visszautasította a javaslatot. Rotta kiutasításában a szovjet főparancsnokság szerepe bizonyos szempontból másodrendű Rákosi Mátyás ez ügyben kifejtett szerepe mellett.40 A Magyar Kommunista Párt vezetője határozottan fellépett minden kezdeményezés ellen, amely azt célozta, hogy Rotta ne hagyja el az országot, így többen a kiutasítás fő felelősének tartották.41 Nem zárható ki ugyanis, hogy a szovjetek részben hajlottak volna arra, hogy helyén hagyják a nunciust: nemcsak azért, hogy jó benyomást keltsenek a nyugati szövetségesekben, hanem inkább azért, hogy jóvá tegyék a közvélemény előtt az olyan kellemetlen incidenseket mint Apor halála. Rákosi határozott döntése kapcsolatba hozható a Vatikánnal és magával a helyi egyházzal szembeni vádak kérdésével. Maga Rákosi ugyanis 1945 vége felé XII. Pius pápa és következésképpen a magyar egyház nácibarátságával szemben felhozott kemény vádak szószólója lesz.42 Ilyen értelemben Rotta kiutasításának - akinek a Szálasi kormány fajüldöző politikája elleni fellépése sokak számára ismert volt43 - az lett a következménye, hogy az egyházat és a híveket megfosztotta attól a személytől, aki hatékonyan tudta volna védelmezni az egyházat a magyar kommunisták részéről elhangzó, nácibarátság vádját tartalmazó kirohanásokkal szemben. Az agrárreform drasztikus rendelkezései és néhány főpap megölése után Rotta kiutasítása a Szentszék és Magyarország közötti súrlódás tetőpontját jelentette. 1945 áprilisát valóban a két fél közötti kapcsolatok legkritikusabb időszakának tarthatjuk. Amint az gyakran megesett ekkoriban, XII. Pius nem késlekedett a Szentszékre akkreditált amerikai delegációt is bevonni a Közép-Kelet Európát érintő kérdésekbe. Magyarországra tett nyílt utalással M. Taylor 1945. április 19-i keltezéssel írt Trumannak és Stettentiusnak a pápával folytatott megbeszéléséről: "Ez alkalommal - írta Taylor - arról az ellenséges magatartásról beszéltünk, amelyet a szovjet kormány a katolikus egyház ellen tanúsít Oroszországban, Litvániában és máshol... Ha ezt a magatartást utánozzák és fenntartják, ahogyan ez az orosz seregek által most elfoglalt országokban történik, mint Magyarországon,... természetszerűleg katolikus tiltakozást von maga után."44 A katolikus egyház és a magyarországi kommunista hatóságok közötti esetleges összeütközésre utalva Taylor azt hangsúlyozta, amit XII. Piusnak a nyugati hatalmakhoz intézett egyfajta üzeneteként lehet értelmezni. A pápa ugyanis félreérthetetlenül kifejezésre juttatta, hogy a katolikus egyház Magyarországon a további túlkapásokat a szovjetek részéről nem fogja passzívan elfogadni, hanem biztosan ellenlépésekre szánja el magát. Olyan "ellenlépésekre", amelyeket XII. Pius semmiképpen sem fog meggátolni annak érdekében, hogy megkönnyítse a szövetségesek számára azt az együttműködési politikát a Szovjetunióval, amelyet a háború befejezésekor elgondoltak. Pontosabban, hacsak nem enyhül a szovjet ellenségeskedés, a katolikus egyház Magyarországon bizonyára nem fog csatlakozni ahhoz az oroszokkal szembe nem helyezkedő politikához, amelyet az angolszász erők követtek ebben az országban. Természetesen olyan helyzetértékelésekről volt szó, amelyek, a lehetőségek felmérése ellenére a magyar viszonyok alakulásának nem kielégítő ismeretéről tanúskodtak. Éppen a jaltai döntések (amelyek a Duna-menti országban is egy szabad választások révén létrejövő új kormánnyal számoltak) kínálták fel az első lehetőséget ahhoz, hogy a magyar kérdést ne tekintsék végleg lezártnak, vagy még kevésbé olyan problémának, amelynek a megoldása jóvátehetetlenül veszélybe került.1945 ÁPRILISÁTÓL AZ 1945 NOVEMBERI VÁLASZTÁSOKIG
Rotta nuncius kiutasítása után a magyar és a lengyel kérdés közös vonásokat mutatott. Lengyelországban, akárcsak Magyarországon, megszűnt a Vatikánnal való hivatalos diplomáciai kapcsolat, ezenkívül a két országban lévő kormányok ideiglenesek voltak és tényleges demokratikus legitimizálásra vártak. Ez utóbbi ponton azonban, és ezzel a Szentszék is tisztában volt, jelentős különbség mutatkozott. Míg Lengyelországban a nyugati szövetségesek - akik ugyanis további átszervezést kívántak - nem ismerték el az ideiglenes kormányt (1945 áprilisában), addig Magyarországot illetően a Debrecenben létrejött és most Budapesten működő kormány összetételét elismerték az angolszász hatalmak. Olyan kormányról volt tehát szó, amely - a kommunista elemek többségi jelenléte ellenére - a kisgazdák mérsékelt pártjából származó embereket is soraiba fogadott. Jelentősen eltért tehát a varsói ideiglenes kormánytól, amely a Lublini Bizottság folytatásaként teljes egészében szovjet-barát elemekből tevődött össze. A Szentszék számára a fő probléma Magyarországgal kapcsolatosan az volt, hogy elveszítette a Rotta által biztosított közvetlen kapcsolatot. Grősz, kalocsai érsek, aki Serédi halála után a rangidősségre való tekintettel ad interim megszerezte a Magyar Katoliku Püspöki Kar elnöki tisztjét45 - a nuncius hiányát pótolandó - úgy gondolta, hogy a Budapesten székelő amerikai delegációt felkéri, hogy diplomáciailag működjék közre a helyi püspökség és a Vatikán közötti kapcsolatok ügyében. A kalocsai érseknek az amerikaiakba helyezett bizalma egyike volt azoknak az utolsó megnyilvánulásoknak" amely az ország szovjetektől való "megmentését" az amerikaik iránti - a háború során többször tévesen támasztott - reménybe helyezte. A főpap azonnal ki is ábrándult: az amerikai delegáció a Vatikánnal való közvetítést megtagadta. Mons. Grősz ugyanezzel a kéréssel fordult a brit delegációhoz is, amely 1945. június 22-én elvállalta a magyar püspökség és a Szentszék közötti kapcsolattartás - bár időszakos - biztosítását.46 A Szentszék számára ez nem volt optimális megoldás. Az angoloknak az az elkötelezettsége ugyanis, hogy információkat szolgáltasson a Vatikán számára a Vörös Hadsereg által elfoglalt területeken élő katolikusok sorsáról, a háború alatt teljesen tartalmát vesztette. Ráadásul a Vatikáni Államtitkárság ismerte a brit politika Magyarországi kereteit és feltételeit: olyan politikát, amely a szovjet szövetségessel való együttműködésen alapult és arra törekedett, hogy a lehető legkisebbre csökkentse a súrlódási lehetőségeket. Teljesen ki volt zárva tehát, hogy az angoloktól megbízható híranyag érkezzen, amely esetleg jelezné a veszélyeket vagy a helyi egyház ellentétét a szovjet-kommunista elemekkel. Nem szabad elfelejteni, hogy az a kevés információ, amely a britektől érkezett még áprilisban a Vatikáni Államtitkárságra a lengyel kérdéssel kapcsolatosan, másodkézből származott, és alapjában véve pontatlan volt. Mons. Tardini már rámutatott arra, hogy ezek az információk, amelyek lényegében pozitív képet festettek a lengyel klérus és a szovjet hatóságok közötti kapcsolatokról, tisztán ellentmondtak más - közvetlenül a helyi püspökök által továbbított - információknak, amelyek viszont számos olyan esetre világítottak rá, amelyek a szovjet csapatok lengyel papok iránti ellenséges érzületére (deportálások) világítottak rá.47 Minden kellemetlenség ellenére is, hála Grősz elkötelezettségének, a magyar egyház mégsem maradt teljesen elszigetelve a Szentszéktől. Ebben az időszakban, 1945 nyarán, a magyar klérusban különböző értékelések fogalmazódtak meg a kommunista hatás lehetséges alakulásáról az ideiglenes kormányon belül. A legvitatottabb téma akörül forgott, vajon megkíséreljék-e vagy sem a szovjetekkel való együttműködést. Rotta kiutasításával csökkent azoknak a száma, akik bíztak még az együttműködésben. A magyar kléruson belül mégis voltak olyanok, mint Balogh István és Varga Béla, akik meggyőződéssel vallották a szovjet-kommunista erőkkel való egyetértési politika szükségességét. Minden valószínűség szerint a Szövetséges Ellenőrző Bizottság angolszász elemei bátorították olyan embereknek az állásfoglalását, mint Balogh, akivel kapcsolatban emlékeztetni kell, hogy az ideiglenes kormány tagja volt. A britek (akárcsak az amerikaiak) azon törekvése ugyanis, hogy csökkentsék a szovjeteknek a magyar belpolitikában játszott szerepét, közvetlenül kapcsolódott a mérsékelt helyi erőknek a szovjetek irányában kifejtett együttműködési, s nem pedig ellenzéki magatartásához. Olyan alapvető irányelv volt ez, amelyhez alkalmazkodni kellett a mérsékelt erőknek és sosem lett volna szabad brit és amerikai támogatást keresni a szovjetekkel szemben.48 Ebből a szempontból sokatmondónak bizonyolt Gascoigne magatartása, amelyet a katolikus hierarchia néhány tagjával való találkozás során tanúsított. Egyikük, Mons. Grősz, aki a kommunistákkal való bármiféle megegyzést határozottan ellenzett, azt kérte az angol diplomatától, hogy tiltakozását fejezze ki a teljes egészében kommunista erőkből összetevődött politikai rendőrség (ÁVO) durva és önkényes magatartása ellen. Gascoigne, habár tudomása volt az ÁVO túlkapásairól a potenciális politikai ellenfelekkel szemben, tisztes távolban tartotta magát a magyar főpap kérésének támogatásától.49 A nyár elején Balogh István és Varga Béla ellátogattak Mindszentyhez Veszprémbe és azt tanácsolták neki, hogy menjen el Budapestre, és a Vörös Hadseregnek és Parancsnokságának fejezze ki a magyar egyház köszönetét szabadon bocsátásáért. Nyilvánvaló volt az egyház "közelítési" kísérlete a szovjet hatóságok felé a tavaszi szomorú események után. Mindszenty azonban nem fogadta el a két pap javaslatát, mivel úgy vélte, egy ilyenfajta állásfoglalás félrevezetné az embereket a kommunisták természetét és valós szándékait illetően.50 Mindszentynek az volt a benyomása mind Baloghról, mind Vargáról, hogy a két pap már teljesen a kommunisták kezében van, akik akkoriban kizárólagos hatalmat gyakoroltak a titkos rendőrség fölött és - amint Mindszenty megjegyezte - beférkőztek még a katolikus közösségekbe is.51 A veszprémi püspök megállapította, hogy a katolikus sajtót bizonyos fokig korlátozzák a szovjet-kommunista erők.52 Mindszenty szerint az egyháznak a lehető legjobban függetlenedni kellett volna ezektől az erőktől és ugyanakkor fel kellett volna készülnie az ezekkel való összeütközésre. Még április 19-én Taylorral folytatott egyik megbeszélése során XII. Pius pápa előrevetítette a katolikus egyház és a kommunista erők közötti valószínű konfliktus veszélyét Magyarországon; ugyanakkor a Rotta által csak potenciálisan felvázolt program egyik lényegi pontjaként szerepelt annak a szükségessége, hogy a magyar katolikus egyház a jelenlegi ideiglenes kormánytól függetlenedési politikát folytasson. Mindszenty elképzelése, XII. Pius aggodalmai és ott a terveinek alapvető része között tehát analógiát fedezhetünk fel. Olyan tervekről volt szó, amelyek nem maradtak teljesen megvalósítatlanok, hiszen a pápa 1945. szeptember 8-án Mindszenty püspököt Magyarország prímásává nevezte ki. A brit delegáció által biztosított kapcsolatnak köszönhetően azon a napon tájékoztathatta Mons. Grősz Mindszentyt, hogy a pápa esztergomi érsekké, így Magyarország prímásává nevezte ki.53 A veszprémi püspök prímássá való kinevezését meglehetős kritikával fogadták a kommunisták. Rákosi az idő tájt propagandisztikus vádakkal igyekezett elhalványítani Mindszentynek a nácibarát rendszerben kifejtett ellenzéki múltját.54 A kommunista párt vezetője természetesen a helyi lakosság által tisztelt emberre akart csapást mérni.55 Rákosi biztosan ismerte a prímás határozott antikommunista állásfoglalását. Mindszenty politikai tevékenységét úgy kezdte, hogy tudatában volt annak, hogy Budapesten a britek és az amerikaiak által képviselt nyugati hatalmaktól kevés segítséget várhat el az egyház ügye. Ez az meggyőződés nem annyira az angolszász delegácóikban tevékenykedő vezetők kiismeréséből eredt, mint egyszerűen azon objektív nehézségek konstatálásából, amelyek között ez utóbbiaknak tevékenykedniük kellett. Szeptemberben és októberben Mindszentynek módjában állt találkozni a Bizottság angol képviselőivel, kedvező benyomást keltve Gascoigneban.56 Az angol diplomata nagyra értékelte azt a nyíltságot, amellyel a prímás megvilágította a problémákat, valamint azt a realista látásmódot, ahogyan a nyugati szövetségesek Magyarországon betöltött nehéz szerepét szemlélte. A brit diplomaták azonban gyorsan megváltoztatták a főpapról alkotott véleményüket hajthatatlan szovjetellenessége miatt.57 Magyarország belügyeiben fordulópontot jelentett 1945 októbere. Közeledett ugyanis a választások időpontja, amelyeknek a jaltai határozatok értelmében az új magyar kormányt kellett létrehoznia. Ezek eredményeiből lehetett felmérni a szovjetek, tehát a kommunisták jelentőségét és erejük jó részét, hogy tudják-e a magyar élet további fejlődését befolyásolni vagy meghatározni. Mindszenty a maga részéről 1945. november elsején a Magyar Katolikus Püspöki Kar több tagjával együtt egy olyan püspöki levelet fogalmazott meg, amelyben felhívta a katolikus hívők figyelmét a kommunizmus veszélyére és ugyanakkor határozott váddal illette a titkos rendőrséget a múlt rendszert felidéző elnyomó magatartásáért és módszereiért. Ez a levél implicit módon felszólította a magyar katolikusokat, hogy az egyetlen mérsékelt párt, a kisgazdák felé orientálódjanak. A debreceni kommunista hatóságok (1945 telén) ugyanis megakadályozták egy kereszténydemokrata párt létrejöttét, amely az Actio Catholica-ban megérlelt tapasztalatokból táplálkozó egyéneket tömörített volna.58 A politikai rendőrség pedig, amint maga a prímás is megállapította, kezdett beszivárogni az ilyenfajta társaságok soraiba, belülről fosztva meg azokat erejüktől. A püspöki hatóságok különösen ezt ítélték rendkívül veszélyes esetnek. A kisgazda párt ellenzéki erejét a szocialista-kommunista blokkon belül, úgy tűnt, mégis veszély fenyegeti Vorosilov, orosz marsall parancsa miatt, amelyet az októberi választások után adott ki valamennyi pártvezetőnek, nevezetesen, hogy a választási testületbe közös listát nyújtsanak be. A kisgazdák néhány képviselője, mint például Balogh és Tildy Zoltán (a párt elnöke) nem utasították vissza az orosz marsall javaslat-parancsát. Balogh úgy vélte, hogy a közös lista révén pártja a mandátumok többségét megszerezheti az új parlamentben anélkül, hogy harcolni kellene az oroszokkal.59 A magyar prímás határozottan elutasította a közös lista benyújtását.60 Mindszenty érthetetlennek tartotta, hogy a kisgazdák ily módon hagyjanak ki egy lehetőséget, amellyel hatásosan megfékezhetik az orosz befolyást Magyarországon. A főpap keményen bírálta a túl gyengének, hogy ne mondjuk alkalmatlannak tartott Tildy politikáját a kommunisták elleni fellépéssel kapcsolatban.61 Mindszenty tehát teljesen más szinten mozgott, mint Balogh. Feltételezhető (nem alaptalanul), hogy a prímás szerette volna Baloghot helyettesíteni Tildy "tanácsosi" szerepében. Mindszenty azonban nemcsak ebben a harcban volt a közös lista ellen: a kisgazda párton belül is voltak akik, mint Nagy F. és Auer Pál, ellenezték ezt a megoldást. A pártnak ez a szárnya felül tudott kerekedni a Tildy álláspontját követőkön és elvetették az egyetlen lista elképzelést. Mindenesetre részleges (azt mondhatjuk Pirruszi győzelemről) volt szó, mert az egyetlen lista kompromisszumát egy másik követte. A többi párttal egyetértésben ugyanis Tildyék egy olyan nyilatkozatot írtak alá, amely - a választások után és függetlenül annak kimenetelétől - koalíciós kormány létrehozását jelentette be. Ez az új mesterkedés hallgatólagosan elismerte a kommunisták biztos jelenlétét az új kabinet kulcsfontosságú minisztériumaiban. A szintén nem meglepetések nélküli, korrektül lezajlott november 4-i választások a kisgazdáknak a szavazatok 57%-át juttatták, ami több mint negyven százalék pont eltérést mutatott a kommunistákhoz képest. A korábban kötött kompromisszum jegyében néhány kulcsfontosságú minisztériumot bíztak a kommunistákra és szovjetbarát elemekre. Tildy Zoltán miniszterelnök lett. 1945. november 6-án Tildy és Varga Béla látogatást tettek Mindszentynél, hogy magyarázatot adjanak az újabb "kiegyezés" okaira. A prímás természetesen bírálta a minisztériumokkal kapcsolatos új kompromisszumot.62 Tildy ás Varga álláspontjukat azzal igazolták, hogy emlékeztettek Vorosiliv fenyegetéseire, és azt állították, hogy a béketárgyalások befejezése után bizonyára könnyebb lesz a szovjetektől való igazi függetlenségi politikát folytatni. Nagyon is nyilvánvaló rámutatni arra, hogy ezek az utóbbi érvek nem Tildy és Varga saját okoskodásának eredményei, hanem azokból a brit helyzetértékelésekből eredtek, amelyeket a prímás két beszélgetőpartnere elfogadott. A prímás nem adott sok hitelt az ilyesféle magyarázatoknak, valóban elszalasztottak egy talán vissza nem térő alkalmat a kommunista befolyás meggátolására. Az új miniszterelnök gyengesége miatt Mindszenty még szkeptikusabban fogadta mint valaha, azt a lehetőséget, hogy az új kormány a jövőben a szovjetektől valóban függetlenül tudjon cselekedni. A prímás értésére adta a két politikusnak, hogy az érsekség semmiféle segítséget nem fog nyújtani az új kormánynak. E találkozó alkalmával Tildy azt kérte a Rómába készülő Mindszentytől, hogy tolmácsolja azt a hivatalos kérést a pápának, hogy "küldje vissza" Rotta nunciust Budapestre.MINDSZENTY TALÁLKOZÓJA XII. PIUS PÁPÁVAL
A Magyarország és a Vatikán közötti diplomáciai kapcsolatok újrafelvételére tett javaslat, amely Mindszenty közvetítésével jutott el XII. Piushoz, valamint a pápának ez ügyben kialakított álláspontja a Szentszék és a magyar állam kapcsolatában kulcsfontosságú momentumot jelentett. Annak a politikai irányvonalnak megfelelően, amely a demokratikus és független kormányok létrejöttében (jaltai határozatok) a Vatikánnal való diplomáciai kapcsolatok visszaállításának lényegi előfeltételét látta, a mérsékelt erőket győzelemre juttató 1945 novemberi választások alkalmat nyújtottak Budapestnek, hogy a Szentszékhez közeledjen. XII. Pius ugyanis kedvezően fogadta az új magyar kormány azon kérését, hogy mihamarabb küldjék vissza Rotta nunciust Budapestre.63 Mindszenty viszont lebeszélte a pápát a javaslat elfogadásáról. A prímás számára a magyar kormány javaslata "azt a célt szolgálta, hogy kedvező színben tűnjék fel a Vatikán előtt és ily módon semlegesítsék azokat a Mindszenty által is a pápához juttatott információkat, amelyek a kommunisták egyházellenességére vonatkoztak."64 Egyházellenesség alatt Mindszenty olyan tevékenységre gondolt, mint a katolikus sajtó erős korlátozása és a kommunisták beszivárgása (titkosrendőrség) különböző katolikus közösségekbe. XII. Pius tudomására hozva ezeket az eseteket, a magyar főpap jellemezte a szovjet-kommunista erők vallási intézmények elleni magatartásának jellegzetes szempontjait. Különösen a titkosrendőrség különböző katolikus társaságokba való beszivárgása emlékeztette XII. Piust arra, ami Németországban történt a náci üldözések idején. Abban az esetben is a rendszer rendőrsége beférkőzött e társaságok soraiba és belülről gyengítette a katolikus jelenlétet német földön. Azt sem lehetett várni, hogy a mérsékelt erők által megnyert választásokból született új magyar kormány képes lesz leállítani ezeket a beszüremléseket. Mindszenty elmagyarázta XII. Piusnak, hogy a választások előtti kompromisszum értelmében e kormány néhány kulcsfontosságú minisztériuma, mint pl. a belügyminisztérium, amelytől a rendőrség függött, kommunista kézen maradt. Megvolt tehát valamennyi előfeltétele annak, hogy a katolikus egyház és a magyar kormány között az addig még lappangó konfliktus fellobbanjon;65 esetleg éppen a magas egyházi hatóságokkal való olyan összetűzésből kiindulva, amint azt Rákosinak vádjai sejtetni engedték Mindszenty ellen, prímássá való kinevezése után. A főpap helyzetértékeléseit XII. Pius megalapozottnak vélte. Ezek ugyanis felidézték a kommunisták egyházzal szembeni magatartását, amely teljesen hasonlatos volt ahhoz, ami azokban az országokban történt, ahol szovjet-kommunista erők és katolikus egyház konfliktusba került (például Litvánia 1940-41, Lengyelország 1939-41-ben a szovjetek által elfoglalt területeken). A pápa tehát nem engedte meg Rottának, hogy ismét felvegye hivatalát Budapesten, ahogyan azt a magyar kormány kérte, az a kormány, amelyet maga Mindszenty nem habozik inkább oroszbarátnak mint valóban magyarnak definiálni.66 A főpap érvelései meghatározó szerepet játszottak abban, hogy Pacelli pápa arra az elhatározásra jutott, elutasítja a budapesti kormány kérését, jóllehet pusztán ezekkel az érvekkel nem magyarázható teljesen a pápa döntése. Ha ugyanis a Mindszenty által leírt magyar helyzet indította arra XII. Piust, hogy tegye félre a diplomáciai kapcsolatok felújításának elképzelését, gyanítható, hogy a magyarországi események valós alakulásáról nem voltak tökéletes ismeretei, különösen ami a kommunista erők és a katolikus egyház közötti kapcsolatokat illeti. Más szóval valószínű, hogy XII. Piusnak az ország belpolitikai helyzetéről határozatlan elképzelései voltak, amelyeket ő maga sem tartott kimerítőnek. Feltételezhető, hogy a dolgok valóban így álltak. Nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy 1945 júniusától a Szentszék és Magyarország közötti összeköttetést a britek biztosították, akik - a Szovjetunióval kapcsolatos politikájuk miatt - mindig is fukaran bántak mind mennyiségileg, mind minőségileg olyan információkkal, amelyek a szovjetek által elfoglalt területeken a katolikusok valós helyzetére vonatkoztak. Ebben az időszakban a Vatikáni Államtitkárságnak tehát az egyház magyarországi helyzetéről és gondjairól olyan jelentésekkel kellett rendelkeznie, amelyeket - maga a Titkárság is - nemcsak hogy ki nem elégítőnek, de joggal feltételezhető, egyenesen kétes értékűnek tekintett. Olyan kétségekről volt szó mindenesetre, amelyeket Mindszenty csak megerősített, amikor leírta a tényeket és a hívők számára jelentkező valószínű veszélyeket: XII. Pius ezeket ténylegesen nem ismerte, de aggasztónak tartotta. Az esztergomi érsek így vált Pacelli pápa elsőszámú informátorává a magyar kérdésben. A főpap véleménye alapján kellett a Szentszéknek eldöntenie, vajon a magyar kormány képes lesz-e az oroszoktól valóban függetlenül cselekedni, avagy az oroszok a helyi kommunista erők révén végülis nemcsak a magyar külpolitikát, de az ország belső politikai-társadalmi fejlődését is befolyásolják. Mindszenty biztosította még a Szentszéket arról, hogy a magyar egyház távol fogja magát tartani azzal a politikai hatalommal való veszélyes keveredéstől, amelyről maga a prímás is úgy látta, hogy szovjetbarát elemek szinte teljesen hatalmukba kerítették. A XII. Pius-Mindszenty tengely így fogja új alapokra helyezni a Vatikán magyarországi politikáját.Fordította: Vígh Éva
LAPO LOMBARDI
HUNGARY AND THE HOLY SEE AT THE BEGINNING OF THE COLD WAR