KUBINYI ANDRÁS

VALLÁSOS TÁRSULATOK A KÉSŐ-KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGI VÁROSOKBAN

A középkori ember vallásosságának egyik legfontosabb kifejezési formái a vallásos célú társulatok voltak. Ezek a miséken, zsolozsmákon, körmeneteken való közös részvétel mellett többnyire gondoskodtak tagjaik ünnepélyes eltemetéséről, valamint fontos közösségi szerepet is játszottak. Az ember társas lény, így egy egyesületbe történő belépés a társas összejövetel, a közös-evés-ivás céljait is szolgálta, nem véletlen tehát, hogy ilyenkor a tágabb közösséget érintő dolgokkal is foglalkoztak. A középkori kézművesek, olykor a kereskedők is, a maguk érdekvédelmi szervezeteit  (céheket) mint alább látni fogjuk, általában a vallásos társulatokhoz hasonló módon hozták létre, hiszen ők is hívő keresztények voltak, tehát a vallásos társulati formával tagjaik lelkiüdvét is elő akarták mozdítani.

A magyar szakirodalom az utóbbi évtizedekben nem sokat foglalkozott a vallásos társulatokkal. Néhány középkori társulattal a századforduló táján találkozunk a szakirodalomban, említendők pl. Timán Kálmánnak az Örökimádás folyóiratban megjelent tanulmányai,¹  majd különösen sok adatot hoz egyetlen városra Házi Jenő 1939-ben megjelent soproni egyháztörténete. ² A legfontosabb azonban mindmáig Pásztor Lajos 1940-ben megjelent könyve a Jagello-kori vallásos életről.³

Középkori okleveleink zöme latinul, ill. német anyanyelvű városokban németűl íródtak, így a vallásos társulatok megnevezése is német, vagy latin. Előfordulnak - többek között - a cecha, confraternitas, fraternitas, collegium, de találunk szóösszetételeket is: confraternitas wlgo kalandus, congregatio wlgariter kalandas, stb. ⁴ Németül a Bruderschaft, vagy a Zeche a leggyakoribb. A bajor-osztrák eredetű "céh" szó⁵ tehát valamennyi társulatra, legyenek azok tisztán vallásos, vagy kézműves érdekvédelmi szervezetek, egyaránt használható, de talán helyesebb lenne a céh szót szűkített értelemben az érdekvédelmi szervezetekre, míg a pusztán vallásosokra a mesterséges, a (con)fraternitas, ill. a Brudereschaft szót értelmező "testvérület" kifejezést alkalmazni.

Különben a TESz szerint a céh

1. iparosok, kereskedők egykori érdekvédelmi szervezete,

2. baráti (szórakozó) társaság,

3. gyülekezet. ⁶ Nem említi a testvérület jellegű céhet. Láttuk azt is, hogy a "kalandos" szó is szinonimája a vallásos társulatnak. Ezt a TESz így értelmezi: "eleinte csak papokból, később világi személyekből álló, jótékony célú, vallásos szervezet, társulat, különösen az elhunyt tagok tisztességes eltemetésének, gyászmisék mondásának stb. céljával."⁷ Azért kellett a "kalandosokkal" külön foglalkoznunk, mert legkorábbi ismereteink róluk maradtak fenn.

Már Szent László 1092-es szabolcsi zsinata (un. I. tv.) 14. cikkelye kimondja, hogyha valaki nem vesz részt a "calendákon" - anélkül, hogy papja, vagy az atyafiak (fratrum, azaz a társulat tagjai) erre engedélyt nem adtak, váltsa meg 10 penzával kezét, amellyel ígéretet tett a fraternitas-ba való belépésre. A 39. cikkely kimondja, hogy az apátok és a szerzetesek ne üljenek a kalendás testvérek közt, de azok adományait (oblaciones) a kolostorban osszák fel a regula szerint. A törvényt kiadó Závodszky arra utal, hogy Hincmar rheimsi érsek (9. sz.) előírta a papoknak, hogy csak keveset igyanak, és utána menjenek haza. A Kálmán-kori esztergomi zsinat 48-49. cikkelye ugyancsak ezzel foglalkozik. Ha egy pap lakomán, vagy kalendán észreveszi, hogy mást ivásra kényszerítenek, meg kell akadályoznia. Ha a pap maga teszi azt, vagy lerészegedik, le kell tenni.⁸

Ez a három cikkely pontosan mutatja, hogy a "kalendának" nevezett testvérületek vallásos céljaikon kívül a testvérület tagjai számára eredetileg minden hónap első napján (ezt jelenti a kalendae szó) közös lakomázási és ivási alkalmat jelentettek, pap tagjai is voltak, a zsinatok azonban a botrány elkerülése végett meg akarták szüntetni az alkalmat, hogy papok lerészegedjenek. A belépés esküvel, vagy kézfogással lett megerősítve, ezért kell az igazolatlanul távol maradónak a kezét megváltania. A korai testvérületek külföldön is gyakran voltak lakomával és ivással összekötve.⁹ Később a kalandos társulatok - főként Észak- és Kelet-Németországban - elsősorban egy terület papságát tömörítették, bár laikusokat is felvettek tagjaik sorába.¹⁰ Ez Magyarországon is megvolt: 1348-ban pl. a Liptó megyei plébánosok alakítottak kalandos társulatot.¹¹ A bártfai Irgalmasság Anyja "confraternitas sew kalendinum"-ot is a bártfai esperesi kerület papsága alapította 1449-ben, ide is beléphettek laikusok.¹² Valószínűleg az ismertnél jóval több kalandosnak nevezett társulat létezett, és ezek gyakran nem nagyon különbözhettek a testvérületektől. Bizonyára épp elterjedése következtében választotta az 1525-ben a királyi hatalom erősítésére létrejött politikai szövetkezés magának a "kalandos" elnevezést.¹³ Erdélyben a temetkezések megszervezésére alapított kalandos társulatok, vagy dékánságok még e század közepéig is működtek.¹⁴ Itt jegyezzük meg, hogy a középkori német kalandos társulatokat többnyire dékánok irányították.¹⁵

Pontosan nehéz elkülöníteni egymástól a kalandos társulatokat és a testvérületeket, annál kevésbé, hiszen - amint láttuk - az elnevezést gyakran szinonimaként alkalmazták. A továbbiakban a vidéki papság kalandos-társulataival nem foglalkozunk, hanem csupán a városok és mezővárosok testvérületeivel és céhjeivel. A fenn idézett szótári meghatározások (TESz) lényegében helyesek, mégsem adják meg a teljes képet. A fő nehézséget a testvérületnek is nevezett céhek, valamint a céhnek is nevezett testvérületek közti határ megvonása jelenti. Ez összefügg azzal is, hogy mennyiben laikus, és mennyiben vallási célúak.

A céhek és a testvérületek egymáshoz való viszonya a nemzetközi és a hazai szakirodalomban is vitatott,¹⁶ hiszen a vallásos szereppel is rendelkező céhek elsősorban érdekvédelmi, sőt várospolitikai szerepet játszanak.¹⁷ Igaz, a vallásos testvérületek is befolyást gyakorolhattak egy város politikai életére, ahogy azt még látni fogjuk. A szakirodalom azonban inkább arra hajlik, hogy a céheket és a testvérületeket egymástól megkülönböztesse.¹⁸ Emellett szól, hogy a nem céhjellegű testvérületek többségét - amennyire erre egyáltalán adat van - az egyházi hatóság erősíti meg: a megyéspüspök vagy helynöke, a pápai legátus, sőt olykor maga a pápa.¹⁹ A szorosabb értelemben vett céhek esetében viszont a városi hatóság, vagy a földesúr gyakorolja a jóváhagyás jogát.²⁰ Mind a testvérületek, mind a céhek alapszabályokat állítottak össze, a testület jóváhagyása általában az alapszabályok elfogadását jelentette.

Igaz, előfordul, hogy a céhet jóváhagyó világi hatóság elvileg nem az érdekvédelmi céhet, hanem valamely oltár testvérületét erősíti meg. A pesti városi tanács pl. a szűcsök kérésére engedélyezi a plébániatemplom Sarlós Boldogasszony oltára testvérületét (confraternitas).²¹ A földesurak pedig 1516-ban kiadják a rimaszombati ötvösök, kovácsok, lakatosok, szíj- és nyereggyártók, valamint csiszárok kérésére a Keresztelő Szent János plébániatemplom Szent Mihály oltára céhe és testvérülete számára az alapszabályokat.²² Mindkét testvérület szokványos céhszabályzatot kapott.

A céh és a testvérület közti rokonságot mutatja továbbá, hogy az előbbi épp úgy kap kegyes adományokat, mint a vallásos jellegű testvérület. Olykor az oklevelekből nem is derül ki, hogy céhről, vagy confraternitasról van szó. Az eperjesi végrendeletekben gyakran hagyományoznak pl. a Szent Katalin testvérületre, ez előfordul fraternitas, cecha, contubernium formában is.²³ Máskor a szűcsök Szent Katalin testvérületére,²⁴ vagy egyszerűen a szűcsök testvérületére gondol a végrendelkező.²⁵ Azt is meg kell jegyezni, hogy a végrendelkezők zöme nem szűcs, azaz nem a szűcs céhre, hanem az általa fenntartott oltár testvérületére hagyományoznak.

Igaz, ha ritkán, de mégsem nem minden céhlevél utal arra, hogy ez a testület egyben valamely oltárt fenntartó testvérület is.²⁶  Ez természetesen nem zárja ki, hogy az illető céh nem tartott-e fenn oltárt is, de nem is állítható.

A magam részéről megkülönböztetném egymástól a céheket és a testvérületeket, bár mindkettő azonos feladatokat ellátó vallásos társulat, de a céheknél az elsődlegesek a gazdasági és politikai szempontok, ezért csak a mesterség gyakorlói léphetnek meghatározott feltételek mellett be. A testvérületeknél viszont a vallásos cél az elsődleges, ide bárki beléphet néhány megkötéssel, pl. a tisztességtelen életet folytatók, vagy akiknek a felvétele ellen a társulat tagjai tiltakoznak, azok nem lehetnek tagok.²⁷

Kérdéses még, hogy a testvérületek milyen mértékben tömörítették a laikusokat és az egyházi rend tagjait. Láttuk, hogy a kalandos társaságok gyakran egyháziakból álltak, noha már a kezdettől fogva laikusok is beléphettek. A késő középkori városainkban is léteztek - valószínűleg az ismerteknél nagyobb számban - papi testvérületek. Ide tartozik pl. a Sopronban 1422-ben a Szent Mihály plébániatemplomban alapított egyházi Krisztus teste "céh", azaz testvérület, amely évente egy prépostot választott, és az oltárigazgatókat, káplánokat gyűjtötte össze,²⁸ vagy a pécsi Szent Bertalan plébániatemplom papságát tömörítő, a pápa által is megerősített Szent Bertalan testvérület.²⁹ 1467-ben négy bíboros ad búcsúengedélyt az erdélyi besztercei papi és laikus testvérületeknek (confraternitates seu societates presbyterorum et laicorum), amelyek püspöki engedélyoklevelekkel rendelkeznek.³⁰ Minden jel arra mutat tehát, hogy ebben a városban is működött papi testvérület.

Minden testvérület, valamint minden kereskedő és iparos céh saját választott vezetővel rendelkezett, gyakorolta a testvérület oltára, vagy kápolnája felett a kegyúri jogokat. Mint jogi személy, mind ingó, mind ingatlan javakat elfogadhatott,³¹ gyakran székházzal is rendelkezett, amelyet - vallásos testvérület esetében is - sokszor céhháznak neveztek.³² A testvérület nem egyszer jobbágyfalvakhoz is hozzájuthatott, pl. a brassói Krisztus teste confraternitas Zernyest és Tohány falvak földesura volt.³³

A középkori vallásosság ismeretéhez nyilvánvalóan fontos, hogy milyen szenteket, vagy szent titkokat tiszteltek a legjobban, azaz a testvérületek és céhek oltárai ki(k)nek a tiszteletére voltak szentelve, mi volt a patrociniumuk. Leszámítva négy céholtárt, amelyek több szent nevére voltak felszentelve, valamint néhány olyan testvérületet, vagy céhet, amelyeknél egyelőre nem ismerjük az oltár (vagy kápolna) titulusát, mai ismereteim szerint 27 településen 78 testvérületről tudok. Közülük 16 szabad királyi, vagy hasonló jogállású város, 2 püspöki város és 8 mezőváros. 49 egy titulusú és 4 több szentes patrocíniumú céholtárra, összesen 53-ra maradt adat 22 településen, közülük 14 szabad királyi, vagy hasonló jogállású, 1 püspöki város, valamint 8 mezőváros.³⁴ Nyilvánvaló, hogy ez minimális szám, a későbbi kutatás ezt bizonyára bővíteni fogja, viszont mégis elég magas ahhoz, hogy belőlük statisztikai következtetéseket vonhassunk le.

Összesítve a testvérületek és a céhek adatait a következő rangsor mutatható ki. Élen áll Szűz Mária, 26 oltárral, de hozzája számítható még egy közös Szűz Mária, Szent Borbála, Szent Erzsébet és Szent Ilona oltár 27.-ként.³⁵ Követi 22 oltárral Krisztus teste, majd 7 Szent Mihály, 6 Szent Borbála (az említett közös oltárral 7), 6 Szent Katalin és 5 Szent Anna. Megjegyezzük, hogy a Szűz Mária tisztelet egy féltucat Mária ünnep között oszlik meg.

Talán nem lesz érdektelen, ha külön tárgyaljuk a vallásos testvérületek és a céhek által tisztelt oltárokat.

Vallásos testvérületek

(beleértve a bizonytalan patrocíniumú domonkost)

A 79 testvérületi oltár patrocínium közül 8 háromszor, vagy annál többször fordul elő, ami 61 oltárt, az összes 77,2%-át jelenti, 53 oltárból háromszor, vagy annál többször csak négy fordul elő, ami 18 oltárt, azaz 34%-ot jelent. Ha a négy több szentre felszentelt oltárt is figyelembe vesszük, akkor a háromnál többek száma 22-re, 41,5%-ra növekszik.³⁶ A céholtárok patrocíniumai között tehát jóval nagyobb a szóródás, mint a vallásos testvérületeknél, noha a választott titulusok általában hasonlóan oszlanak meg mindkét csoportnál. Lényeges különbség, hogy az elterjedtebb titulusok közül a céheknél hiányzik a Krisztus Teste és a Szentháromság.

Ha leszámítjuk a domonkos kolostorbeli ismeretlen patrocíniumú oltárt, valamint a négy, több szent tiszteletére emelt céholtárt, a titulusok megoszlása érdekes képet nyújt. Krisztussal, Szentlélekkel és a Szentháromsággal összefüggő oltár a testvérületeknél 29, azaz 37,2%, a céheknél csak 5, azaz 10,2% található. Szűz Mária oltár, ideértve a Rózsafűzért is, a testvérületeknél 19, azaz 24,4%, a céheknél 18, 16,3%. Az apostolok 5-5 oltárral rendelkeztek, ami a testvérületeknél 6,4%, a céheknél 10,2%. Más szentek az előbbieknél 25, azaz 32%-ban, a céheknél 31, azaz 63,3%-ban fordulnak elő. Ez arra utal, hogy az érdekvédelmi feladatokat ellátó céhek nagyobb arányban tisztelték a szenteket a testvérületeknél. Viszont ritkán fordult elő, hogy a céhek saját mesterségük védőszentje oltárát kezelték, bár van Szent Eligius oltár az ötvösöknél,³⁷ vagy Szent Lukács oltár a festőknél.³⁸

A testvérületek és a céhek egymáshoz hasonlóan szabályozták vallásos kötelezettségeiket. Mindkét társulattípus foglalkozott a meghalt tagok közös temetésével, a halottról megemlékező misékkel. Mindkét típusnál a tagoknak gyertyákat, ill. viaszt kellett adni az oltárhoz, a körmenetekben pedig égő gyertyákkal vonultak fel. A testvérületek belépési és tagdíjat szedtek, viszonylag alacsony összeget.³⁹ A céheknél a belépést más módon szabályozták: a mesterség kitanulása, a remek elkészítése, mesterasztal (az új mester megvendégeli a céhet) stb.⁴⁰

A tagok rendszeresen összejöttek. Ez a testvérületeknél általában a kántorbőjtre esett és gyakran vigílián való részvétellel és közös szentmisével volt összekötve. Meg kellett ünnepelni az oltár védőszentje ünnepét, nem egyszer pedig örökmise alapítványt is létesítettek. Pl. a pozsonyi Krisztus teste társulat, amely három káplánt tartott, naponta hajnalban misét mondatott az élő és meghalt tagokért, csütörtökön pedig énekes nagymisét Krisztus teste tiszteletére.⁴¹

Hasonlót látunk a céheknél is: a pesti tímárok, akiknek oltára Szent István, Szent László és Szent Imre tiszteletére volt felszentelve, kötelesek voltak mindhárom szent ünnepén kettős gyertyával résztvenni a szentmisén, és obulust fizetni az oltár számára, körmeneteken, temetéseken megjelenni. Amennyiben elmaradtak volna, egy font viaszt kellett bírságként fizetni.⁴²

Voltak különleges testvérületek is. Ilyen volt Sopronban a fraternitas omnium fidelium animarum, allerglaubigen seelenzech, amely a tisztítótűzben szenvedők lelkét akarta misékkel, imádságokkal megkönnyíteni.⁴³ Valószínűleg Budán is működhetett egy ilyen testvérület, ugyanis az egyik házat "domus animarum"-nak nevezték,⁴⁴ amely bizonyára az ő tulajdonukban állt. A "fraternitas exulum", vagy "ellendczech" nemcsak a száműzötteket és a börtönben lévőket támogatta,⁴⁵ hanem minden nyomorgó idegent, zarándokot stb. Egész Európában el volt ez a karitatív testvérület terjedve.⁴⁶ Az egyik legkésőbb, 1524-ben alapított, és a pápai legátus által jóváhagyott pesti testvérület, a "Collegium charitatis" (szeretet társulás) szinte a tagok számára létrehozott szociális segélyegyletnek volt tekinthető: betegápolót adott, a tagokat saját költségén eltemette, beleértve az elhunyt hazahozatalát pap kíséretével, amennyiben nyolc mérföldes távolságon belül halt meg (ez a Buda - Székesfehérvár távolság), misét mondott érte, valamint szükség esetén kamatmentes kölcsönt nyújtott kézizálogra tagjainak.⁴⁷

A testvérületek tagjai egymást testvérnek szólították. Be lehetett akár több testvérületbe is lépni, amely módot nyújthatott sokak számára bejutni valamelyiknek a vezetőségébe. A soproni Polcz Kálmán pl. 1502-ben céhmesterével együtt a Szent Borbála-céh (azaz testvérület) "zechbruder"-eként jár el, 1508-ban pedig már az Allerglaubigen seelen céh céhmestere.⁴⁸ Nem tartozott a város legelőkelőbb, leggazdagabb polgárai közé. 1495-ben a 4., külvárosi negyedben lakott, és 1 forint adót fizetett. Ekkor 126-an laktak ebben a negyedben, és közülük 28-as fizettek nála magasabb adót. A legmagasabb adó akkor 6,5 forint volt abban a külvárosban, de a belvárosban a 10 forintnál magasabb sem volt ritka.⁴⁹ 1505-ben már 2 forint az adója, de 110 ott lakó közül még mindig 11-en fizettek többet nála.⁵⁰ Igaz, ebben az évben adószedő volt, ami már bizonyos várospolitikai tekintélyre utal, amit lehet, hogy épp testvérületi szereplésével ért el.

A Poltz-példa azt mutatja, hogy a testvérületek vezetésébe egy átlagpolgár is bejuthatott. Voltak ellenben olyan konfraternitások is, amelyek elsősorban a városi vezetőréteget tömörítették, ami természetesen nem jelenti azt, hogy nem fogadtak el mindenkitől adományt, és ne vettek volna fel - nyílván megfelelő szűrés után -, mást is tagjaik sorába.

Ilyen volt Sopronban a "magna fraternitas", "gross bruderschaft" (nagy testvérület), amelyet "bürger bruderschaft"-nak (polgár testvérület, ami feltehetően a "polgár" szó szűkebb értelmét, azaz a városi vezetőréteg tagságát⁵¹ jelentette) is neveztek. Ez a Szent György-kápolnában jött létre még a 14. században. az 1490-es években hozott határozatuk szerint a testvérületbe a városi tanács összes tagja, és valamennyi pap, aki a várostól kapja javadalmát, köteles belépni. Ez a leggazdagabb soproni testvérület, noha feladata a többihez hasonlított, nyílván a várospolitikai irányításában is szerepet játszott. Elképzelhető, hogy a kántorbőjtök csütörtökein tartott közgyűléseik inkább politikai jellegűek voltak.⁵²

Az Oltáriszentség iránti nagy tisztelet Európában mindenütt létrehozta a Krisztus teste testvérületeket.⁵³ A hazai - főként német polgárságú - városokban - Sopron kivételével - a Nagy testvérület szerepét nem véletlenül a Krisztus teste "céhek" látták el. Budán a német vezetőréteg leggazdagabb testvérülete volt, két céhmestere 1529-ig, a budai németek kitelepítéséig, a legtekintélyesebb német polgárok közül került ki. Amikor 1436-ban a magyar polgárok Budai György altárnokmester vezetésével meg akarták a német uralmat szüntetni a fővárosban, terveik szerint először a Krisztus teste céhet akarták feloszlatni, és vagyonát elkobozni. Ez természetesen nem sikerült.⁵⁴

A pozsonyi Krisztus teste céhnek fennmaradtak alapszabályai. Már idéztem a szentmisére vonatkozó előírásokat. Foglalkozik azonban a szabályzat más dolgokkal is. A társulati tagok ne legyenek egymás ellenségei, és ha valaki ilyen ellentétről tud, jelentse, hogy kibékítsék őket. Aki nem hajlandó kibékülni, azt egy év múlva zárják ki. Aki nem tetszik a tagoknak, az nem vehető fel közéjük. Azt sem szabad felvenni, akinek a felesége nem járul hozzá a belépéshez. Az engedetlen tagot ki kell zárni. A fennmaradt tagnévsorok bizonyítják, hogy a város legelőkelőbb polgárain kívül a plébános, olykor a pozsonyi prépost, a Pozsony megyei ispán, vagy a várnagy, sőt néha a szomszéd nagybirtokos Szentgyörgyi és Bazini grófok is tagok voltak.⁵⁵

Hasonló szerepet játszott a már említett pesti Collegium charitatis is. Szabályzatát Nagyrévi Pál felszentelt püspök, pesti plébános és Szegedi Pál  "atya" (azaz a testvérület elnöke), három szénior és két dékán nyújtotta be Thomas de Vio (Cajetanus) bíboros legátusnak jóváhagyásra. Az "atya" többszörös városbíró, a széniorok a városi vezetőréteg tagjai, a dékánok pedig kézműves családból valók voltak. A vezetőség megerősítésének a joga a mindenkori plébánosé. Tanulságosak a következő szabályok: ha egy tagot mások, akik nem tartoznak a testvérülethez, zaklatnának, akkor a többi tagnak védelmére kell sietnie, kivéve, ha a viszályt a tag maga provokálta. (Természetesen a törvényes, bírói úton történő "zaklatás" nem számít annak.) Talán a leginkább a következő rendelkezés árulkodó. Mivel a testvérület tagjai tartanak attól, hogy zaklatni fogják őket, ezért a legátus felhatalmazza az esztergomi érseket és a váci püspököt, hogy - szükség esetén a világi hatalmat is igénybe véve - egyházi büntetéssel sújtsák ezeket a "rebelliseket".⁵⁶ Azt hiszem ehhez nem szükséges hosszú kommentár. A városi vezetőréteg (vagy annak egy csoportja ?) létrehozott egy testvérületet, amelyet ellenfelei ellen is fel kívánt használni. A tagokat viszont jelentős szociális juttatásokban részesítette.

Minden arra utal tehát, hogy akár a céhek, a testvérületek egy része is látott el várospolitikai feladatokat. Ez természetes is, hiszen a vallás nagy szerepe következtében a középkorban a politika is nem egyszer vallásos mezben jelentkezett. Hiba volna azonban az alapvető vallásos célt lebecsülni. Kegyes adományokkal az iparos céheket (és oltáraikat) olyan személyek is elhalmozták, akik nem tartoztak eme mesterség gyakorlói közé,⁵⁷ valamint a polgárok többsége nem csupán egy testvérületet támogatott, és nem csak egybe lépett be. A késő-középkori polgárság vallásos szükségleteit épp ezek a testvérületek, beleértve az érdekvédelmi céheket is, (hiszen ezek is egy céholtár köré tömörült testvérületek voltak) elégítették ki.

Bár a Krisztus teste-társulatok politikai szerepet játszottak, a háttérben mégis az Oltáriszentség iránti tisztelet állott. Tanulságos a következő adat. Eperjesen 45 végrendelkező 94 esetben hagyományozott egy testvérületre, vagy egy céhre. Ez a következő módon oszlik meg. 58 esetben egy testvérület, 36 esetben öt különböző céh kapott adományt. Messze a legtöbb adományt a Krisztus teste-társulat kapott. A 45 végrendelkező közül 39 hagyott valamit erre a testvérületre. Ezt követik a Boldogasszony titulust viselő testvérületi és céholtárok, amelyekre 22-en hagytak. Az Oltáriszentség és Szűz Mária örvendett tehát a legnagyobb tiszteletnek.⁵⁸

Nem kell azonban minden esetben, ha egy oklevélben testvérületről (confraternitas) olvasunk szervezett vallásos társulatra gondolnunk. Az egyes szerzetesrendek ugyanis gyakran vették fel jótevőiket rendjük confraternitasába. Ez lényegében azt jelenti, hogy az illető - többnyire családjával együtt - a rend imáiban, búcsúiban stb. olyan mértékben részesül, mint maga egy rendtag.⁵⁹ Olykor engedélyt kap a rend templomában történő eltemetésére is.⁶⁰ Ide kell számítanunk a római Szentlélek-társulatban belépő nagyszámú magyart is,⁶¹ akik a társulat lelki javaiban részesültek. Ez nem hasonlítható össze a fenn leírt testvérületekkel, ahol a tagok aktívan résztvettek, itt - akár a szerzetesrendek confraternitasaiban - csak passzívan részesültek búcsúkiváltságokban, stb. A szerzetesrendi confraternitasokban elsősorban főurakat, tekintélyes nemeseket vettek fel.

Középkorvégi városainkban a vallásos társulatok - beleértve a céheket is -, a lakosság jelentős részét tömörítették, ezzel szemben - legalábbis ma - nem tudjuk, hogy mi volt a helyzet a falvakban. Az újkorban ott is működtek testvérületek,⁶²  és így nem zárható ki, hogy ez már a középkorra megy vissza, azonban egyáltalán nem igazolható. Vannak ugyan adatok falvainkban céhmesterekre, akik biztosan nem egy érdekvédelmi testületet irányítottak, mégsem köthetjük őket a testvérületekhez. Ők ugyanis építkezésekkel kapcsolatban fordulnak elő, pl. építőanyagot vásárol Csepreg Boldogasszony templomának céhmestere. (A mezővárosban több plébánia volt.)⁶³ Ilyen esetre a városban is akad példa. Ezek a templomi céhmesterek az egyházközséget irányító, és a templom anyagi ügyeivel foglalkozó templomgazdákkal (vitricus) azonosak.⁶⁴ (Középkori magyar nevük különben egyházfi volt.) A "céhmester" kifejezés délnémet területről ered erre a feladatra. Talán mondhatjuk azt, hogy egy templom híveinek közönsége, amely maga választja meg gondnokait, egyben maga is céhnek, bizonyos mértékben testvérületnek számított.