Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

Az egyetemes sport történetének főbb szakaszait, a fejlődés jelentősebb állomásait megismerve kövessük nyomon a magyar sport kialakulását, fejlődését. A magyarság igazi története a népvándorlás korában kezdődik. Feltételezhető, hogy alkalmanként lovaglásban, íjászatban és vadászatban vetélkedtek is azon a hosszú úton, amíg ideértek. Sok küzdelmet kellett vívniuk a területekért, ezért a harckészültség létkérdés volt: meg kellett óvni a velük vándorló családot és az állatállományt. Meg kellett küzdeni azokkal, akikkel útközben találkoztak. Az idősebbek erre a harcra készítették fel a fiatalokat és a gyerekeket. Érdekes sajátosság, hogy a nomád, vándorló életmódot folytató magyar törzsek gyerekeinek nem voltak játékszereik, mert az eddigi ásatások, kutatások során a magyar gyereksírokban egyetlen játékszert sem találtak. Kicsinyített, gyerekméretű harci eszközökkel játszottak – ez is már a felkészülést szolgálta.

A honfoglalás folyamatában, majd az azt követő évszázadokban a kalandozások korának fő “sportja” a harci felkészítés volt a sztyeppvidéki, lovaspásztor jellegű harcmodorra. Botond mondája sporttörténeti emlékként is felfogható. A magyar kalandozó csapatok eljutottak Konstantinápolyig. A város falai előtt letáboroztak. Megjelent egy nagytermetű görög harcos és két magyart hívott ki birkózóviadalra. Botond felkapta csákányát, nagy rést ütött vele a városkapun, majd megmérkőzött a göröggel és gyors küzdelemben legyőzte. Sportteljesítményként említhető a Zotmund (Búvár Kund) nevű vitéz tette, aki 1052-ben, a Pozsony alatti Duna-szakaszon kikötött német hajókhoz úszott az éj leple alatt. Baltájával a víz alatt minden hajó fenekén rést vágott, azok megteltek vízzel és harcképtelenné váltak.

A magyar lovagkor kialakulása a XIV. században az Anjou-királyok idején kezdődött. A nyugati szomszédainknál már kialakult módon tartottak páros és csoportos viadalokat. Károly Róbert az 1330-as években sok fényes lovagi tornát rendezett, alkalmanként részt is vett ezeken. Az egyik összecsapás alkalmával egy udvari fiatalembernek három fogát verte ki. Az illető fájdalomdíjul három falut kapott. 1335-ben a visegrádi kongresszushoz kapcsolódva is rendeztek lovagi tornát, ez már nemzetközi volt, mert János cseh király is ott volt a küzdők között.

A lovagi tornák mellett a lovagi és főúri udvarok kedvelt szórakozása a vadászat volt. Éltek még az ősi, a népvándorlás korából megmaradt vadászati módok is: vadfogás pányvával (lasszó), karikás ostorral. Az előkelők kedvelt szórakozása volt a solymászat, színpompás lovagi kirándulás keretében. A lovagi készségek között szerepelt a versírás és a sakk ismerete is. A nem vérre menő lovagi tornák mellett megjelent egy jellegzetesen feudális igazságszolgáltatási forma, a perdöntő párviadal. Ezt több esetben a bíró rendelte el a pereskedők között, de elfogadott volt az egyik peres félnek kihívási joga is. Párviadalban csak szabad emberek vehettek részt, amelyek általában nem életre-halálra folytak, hanem első vérig. A lovagi vitézség virágzása idején a peres felek személyesen küzdöttek, a későbbiekben kialakult szokás szerint joguk volt maguk helyett viadorokat a porondra küldeni. A viador alsó néposztályokból kikerült “bérharcos” volt. Ha győzőtt, nem becsülték sokra, ha veszített megbüntették. Sem az egyház sem a kialkuló városi polgárság nem nézte jó szemmel ezeket a viadalokat, több alkalommal betiltották, de mégis sokáig fennmaradt a párbaj intézménye, később karddal vagy pisztollyal bonyolították ezeket.

A humanizmus és a belőle kialakuló reneszánsz kultúra hatásai megjelentek Magyarországon is. Kedvezően változott a testkultúra megítélése is. Az Itáliából jött papok hozták magukkal a reneszánsz szellemét, amelyben az értelmi és erkölcsi nevelés mellett a testkultúra is fontos szerepet kapott. Hunyadi János humanista szellemben nevelte fiait és nem véletlen, hogy Mátyás uralkodása idején fejlett udvari testkultúra volt a király környezetében. A test edzése, erősítése mellett annak ápolására is gondot fordítottak. Mátyás idejében lovas és kocsiversenyekkel, valamint hivatásos birkózók küzdelmeivel bővültek a lovagi viadalok, tornák. Ő maga is részt vett a küzdelmekben és legtöbbször győzelmet aratott.

 Különös gonddal foglalkoztak a testedzéssel Mátyás híres fekete seregében. A zsoldos hadsereg folyamatos kiképzését hivatásos oktatók vezették. Futó, dobó, birkózó, vívó, úszó, kocsihajtó és lovasgyakorlatokkal, harci táncokkal készültek a katonák a harcra. A török hódoltság és később a Habsburgok elnyomása alatt a testkultúra, a sport is háttérbe szorult. Sporttörténeti szempontból még a végvári katonák tevékenysége említésre méltó. Náluk is a harcra való felkészülést, a harckészség szintentartását, javítását szolgálta a testedzés. A lovasviadalok kopjával és karddal egymás között, vagy a törökök ellen zajlottak. A harcok szünetében kedvelt volt a birkózás, a kőhajítás, a nyilazás és megjelent a “pálya-futás” is. Futóvidadalokról van szó, amelyek szerepeltek a végvári harcosok gyakorlataiban.

A XV–XVI. században kezdtek elkülönülni a városi polgárság egyes rétegei. A városi lakosság hozta létre a céllövő egyesületeket és nagy versenyeket rendeztek. Lőttek céltáblára, szerepelt a műsorban madárlövészet és harci lövészet is. A győztes elnyerte a lövészkirály címet és értékes ötvösmunkát kapott ajándékba. A városokban a XVI. század második felében már viszonylag fejlett fürdőkultúra jött létre. Különösen a budai hőforrások környékére épített fürdők voltak híresek, de hasonló intézmények voltak a felvidéken is. A köznép is élvezhette a fürdés, úszás örömeit a természetes vizekben. Edward Brown angol utazó feljegyzéseiben olvasható.”A gyermekeket itt igen edzetten nevelik... igen gyakran fürdenek.” Megjelenik a turistáskodás, különösen a hegyvidéki városok diákjai tesznek hegyi túrákat. Fröhlich Dávid késmárki rektor pl. kiemelkedő egyénisége volt a Tátrában kialakult hegymászó életnek.

Johannes Amos Comenius, cseh pedagógus mindent megtett a testkultúra fejlesztésért. Tanított Sárospatakon is és munkássága meghatározó a magyar sport történetében, elsősorban az iskolai testnevelés kialakításában. A szellemi nevelés mellett komoly jelentőséget tulajdonított a higiéniának és a testnevelésnek. Minden munkájában foglalkozik ezzel a kérdéskörrel. Felvilágosult, széles műveltségű ember volt, aki szerint “Nemcsak a gazdag és nemes emberek gyermekeit kell iskoláztatni, hanem a nemeseket és jobbágyokat, gazdagokat és szegényeket, fiúkat és leányokat városban, községben, falun és tanyán egyaránt.” A játékokat és a testgyakorlatokat iskolai tantervébe is beiktatta. Jól látta, hogy a diákok számára mennyire fontos a szellemi fáradtságot ellensúlyozni képes testmozgás.

Comenius Lorántffy Zsuzsanna meghívására az idő tájt érkezett Sárospatakra, amikor még a magyar társadalom nem teremtette meg a feudális kötöttségtől mentes, polgári irányú nevelés előfeltételeit. Comenius felismerte a hazai elmaradottságot, és kidolgozta pedagógiai programját. Úttörő tevékenységének sajnos követője nem akadt, és a nevéhez fűződő fellendülés csak rövid életű volt.

A XIX. század mozgalmas történelmében a reformkor időszakában találunk sporttörténeti szempontból említésre méltó törekvéseket. Ezek Széchenyi István és Wesselényi Miklós nevéhez fűződnek. A modern magyar sport alapjainak megteremtőiként is lehet őket jellemezni, mindketten a nemzeti felemelkedés fontos részének tartották a testnevelést. Nyugati minták alapján és saját példájukkal igyekeztek a magyar fiatalságot meggyőzni a sport hasznáról és szükségességéről. Erőfeszítéseket tettek a lóversenyek meghonosításért. Széchenyi létrehozta a Csónakdát – mai értelemben evezősházat – a Dunán, ezt tekinthetjük a magyar evezőssport kezdetének. Az 1820-as években Wesselényi kezdeményezésére megindult a sportszerű vívás. 1824-ben Kolozsvárott megnyitották a Kolozsvári Viador Iskolát, ahol olasz mesterek oktattak. 1825-ben Pesten megalakult a Nemzeti Vívó Intézet, amelynek 1836-ban nyomtatásban is kiadták az alapszabályait. Domján János mester 1839-ben “Ví-tan” címmel megírta és kiadta az első magyar vívószakkönyvet. A XIX. század elejének jellegzetesen új polgári testgyakorlati ága volt a torna – lásd német és svéd tornamozgalmak – amely az 1820-as években hazánkba is eljutott. Napoleon egykori gárdakapitánya, Clair Ignác 1833-ban megnyitotta a Pesti Gimnasztikai Iskolát. Ebben az intézetben fiúkat és lányokat egyaránt oktattak. Az iskola 1839-ben részvénytársasággá alakult és Pesti Testgyakorló Intézet néven működött tovább. Pesten is megjelentek – angol mintára – a hivatásos futók és több viadalt rendeztek. A bírkózók is számos alkalommal küzdöttek a pénzdíjas versenyeken. Virágzott a lövészegylet és élénk élet volt a fürdőkben, nyáron pedig a Dunán kialakított szabadtéri – kosaras – uszodában.

Az 1848-as forradalom pezsdítő hatással volt a sportra is. 1848. július 20-án, 257 résztvevővel összeült és az új eszmék szellemében tanácskozott az első magyar tanügyi kongresszus. Itt dolgoztak ki és fogadtak el olyan iskolai reformtervet, amelyben az óvodától a felső iskoláig, végig rendes tantárgyként szerepel a testnevelés. A megvalósítás késett, mert a nemzet erejét a szabadságharc kötötte le. Az ország összes sportszervezete: a lövészegyletek, a vívóintézetek a szabadságharc sikeréért dolgoztak. Oktatták, segítették a nemzetőröket. Sajnos a kudarcot követő Habsburg önkényuralom idején sokat betiltottak, megtorpant a sport fejlődése is. A stagnálás évei után az arisztokrácia körében jelenik meg a szervezett sportélet. Magánlovardákban, lövészegyeletekben, vadásztársaságokban találhatók meg a sport hívei. 1861. április 20-án megalakították az ország első evezősklubját Budapesti Hajós Egylet néven. 1863-ban nagy regattát rendeztek a Margitsziget és a Lánchíd között. 1865-ben engedélyezték a Pesti Torna Egylet működését. Az 1860-as évek közepétől érzékelhető gazdasági fellendülés hatással volt a sport fejlődésére is. A korabeli újságok 1869-ben már 17 versenynapról számolnak be a lóversenyek világából. 1871. augusztus 19-én megalakították az Országos Nemzeti Lövész Egyletet. 73 tagegyesületében, azonos szabályok szerint zajlott az élet. Az egylet keretében: “az országban ügyes lövészek képeztetése céloztatott.” 1869 decemberében a jégsport hívei a Pesti Korcsolyázó Egyletbe tömörültek. 1873-ban Tátrafüreden megalakult a turisztikai, alpinisztikai, néprajzi és természettudományi kutatásokat is magára vállaló Magyarországi Kárpát Egyesület. Gróf Eszterházy Miksa Londonban töltött több évet és ott szerzett tapasztalatai alapján angol mintára sikerült megalakítania 1875. április 8-án a Magyar Atlétikai Clubot.

 A sportolók felkészülése is egyre nagyobb jelentőséget kapott. A nagy versenyekre, mérkőzésekre edzeni kellett, megjelentek az edzők, a trénerek. A sporttudomány még kezdetleges volt, egymás tapasztalatait próbálták felhasználni az edzések során. Érdekes tény, hogy a terhelések adagolását, az edzések ritmusát elsősorban a lovak versenyzésre való felkészítésének tapasztalataiból próbálták átültetni az emberek sportjába. A századfordulón már az orvosokat is kezdték bevonni a sportba.

A modern sport kiterjedését a századforduló után az első világháború lassította, de a háború utáni időszakban ezen a területen is rendeződtek a viszonyok. A két világháború között elsősorban az élsportban születtek szép eredmények. Azokon az olimpiákon, ahol részt vettek a magyarok, mindig volt magyar győzelem és sok értékes helyezést szereztek versenyzőink. Labdarúgó válogatottunk 1938-ban világbajnoki döntőt játszott Olaszország ellen, de győzni nem sikerült. 1925-ben megindult a testnevelő tanárok képzése, az akkor alakult Testnevelési Főiskolán. Az itt végzett szakemberek nemcsak az iskolákban tevékenykedtek, hanem egy-egy város vagy körzet sportjának meghatározó egyéniségei is voltak. A két világháború között szélesedett a magyar sport alapja, stadionok, pályák épültek és szaporodtak az egyesületek is. Említésre méltó a KISOK mozgalom, amely a diákság jól szervezett versenyrendszereként működött és a katonai felkészítést szolgáló levente rendszer.

A II. világháború után teljesedett ki igazán a magyar sport. Az újjáépítés után tömegek kapcsolódtak be a rendszeres testedzésbe, az állam kiemelt szerepet szánt a sportnak. Igaz, segítségével igyekezett elfogadtatni a szocialista rendszert külföldön, idehaza pedig a sport révén elterelte a tömegek figyelmét a meglévő gazdasági és társadalmi problémákról. Kialakult egy erős olimpiacentrikus szemlélet és központi kérdés lett az eredményes olimpiai szereplés. Ennek meg is volt mindig az eredménye. Különösen nagy siker volt 1952-ben, amikor 16 magyar aranyérem született Helsinkiben. 1990-ig szinte teljesen állami irányítással működött a sport. A rendszerváltás után megnövekedett az adott közösségek – egyesületek, szövetségek – önállósága és jelentősen csökkent az állami támogatás mértéke. A nemzetközi küzdőtéren ezek a változások nemigen érződtek, a magyar sportolók 1990. után is jelentős eredményeket értek el. A sportszervezetek működési feltételei viszont romlottak az újtípusú gazdaság még nem képes eleget segíteni a sportnak. Ennek hatására az egyesületek és szakosztályok száma csökken, kevesebb fiatalt tudnak foglalkoztatni. Ezt némiképp ellensúlyozza az iskolai testnevelés és sport feltételrendszerének javulása, a tornateremépítési program és a diáksport szélesedő versenyrendszere.

Németh Csaba [Változó Világ 10.]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010