Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

 Pécs a hódoltság korában

A mohácsi csatában, 1526. augusztus 29-én veszítette életét bandériumával együtt Móré Fülöp püspök, a város egyik földesura akirõl a mai Uránváros határán egy utcát is elneveztek. A csatavesztés hírét a Pécsen át menekülõk hozták meg. A csatát követõ napokon "Mihaloglunak és a többi akindzsi bégeknek megengedett volt a portyázás", a menekülõk üldözése. A törökök megjelentek Pécsett is; a lakosok ahelyett, hogy védekeztek volna, kaput nyitottak. Három napon át fosztogatták a várost, aki nem menekült el, azt a Piactéren gyilkolták meg. Egyedül a belsõvárban lévõ székesegyház menekült meg. A székeskáptalan tagjai a hegyek között találkoztak az ugyancsak menekülõ Báthory István nádorral és kíséretével, aki miután magához vette a káptalan kincseit Pozsonyba ment és csatlakozott az ugyancsak menekülõ Mária királynõhöz. A baranyai nemesség 1526. novemberében Szapolyai János erdélyi vajdát ismerte el királynak, míg a pécsi polgárság Habsburg Ferdinándot. 1528-ban Ferdinánd 12 évre adómentességet adott a városnak, így annak nagy erõvel városfalakat kellett volna építenie. 1531-tõl János király többször is volt Pécsett, itt tárgyalt a francia király követeivel és megerõsítette a Jakab-hegyen letelepedett pálos szerzeteseket javaikban. 1541-ig, az éppen adott érdekeinek figyelembevételével többször pártot cserélõ és taktikázó városvezetés, az ellenséggel való megegyezést tekintette a legfõbb véderõnek. Buda elfoglalása után azonban a török célba vette Pécset is. Szándékának alig állhatott ellen a térség kisszámú katonasága. Elõször Siklóst foglalták el, majd 1543. július 20-án elfoglalták Pécs városát is, melynek ekkor sem kapitánya, sem katonái már nem voltak. A török ellenállás, egy kardcsapás nélkül özönlött a városba martalócaival. A polgárok újracsak ellenállás nélkül nyitották meg a kapukat Kászim bég elõtt. A török hosszú idõre berendezkedett a városban.

1606 novemberében, a zsitvatoroki békeszerzõdést követõen a magyarok mellett feltûnnek a budai külvárosba települõ katolikus horvátok is. Szlavóniából hozták magukkal Matkovics Simon lelkészt, akinek segítségével sikerült visszaszerezni a magyar unitáriusok kizárólagos használatából a Mindenszentek templomát, ahol ekkor horvát nyelvû hitélet folyt. A magyar katolikusok egy fatemplomot építettek a kõtemplom szomszédságában és ott húzták meg magukat. Késõbb a kanizsai beglerbég és a pápa megbízottja megállapodtak abban, hogy Pécsett mûködhet egy szerzetes és elkezdõdhet a katolikus hitélet. A krónikák szerint ekkor vezették be a katolikus "újnaptárt" és bizonyos Mihály deák 1620-ban egy "latin iskolában" oktatott 40 tanulót.

Az újkor

Zrinyi Miklós és Wolfgang Julius Hohenlohe elfoglalták a várost 1664 januárjában, de a várat ostromgépezetek és más eszközök hijján nem kísérelték meg bevenni, így Pécs 143 éven át maradt török uralom alatt, amely csak 1686. október 22-én ért véget. Ekkor a török helyõrség a vízvezetékek felrobbantása után, nagyszámú civil lakossággal együtt elvonult Mohács irányába a Szent Liga Bádeni Lajos vezette csapatai elõl. Addig azonban rengeteg szenvedésen kellett magyarok, keresztények nemzedékeinek átmenniük. Kevés sajnos a forrásunk a város életének újrakezdésérõl, mert a közigazgatási iratok az 1704-es háború során mind megsemmisültek. Lipót 1703-ban a várost nova donatioként földesúri birtokká tette, a püspök uralma alatt. A pécsi püspökök -- báró Nesselrode Vilmos beiktatása után 1705--1777 között -- Baranya, Tolna, Valpo vármegye örökös fõispánjai lettek. A város vezetõ polgárságának a harca azonban már ekkor megkezdõdött a szabad királyi városi rang visszanyeréséért, amit végülis 1780-ban a püspöknek fizetendõ 66 888 forint térítés ellenében Mária Terézia meg is adott.

A szabad királyi város

A városi szabadságjogokat garantáló privilégiumlevél nagy ünneplés közepette érkezett meg Pécsre. Érthetõ is volt a diadalmámor. A város közel nyolc évtizeden át küzdött a püspöki uralomtól való megszabadulásért, ami a privilégiumlevél átvételével valósággá vált. (Különlegességek gyûjteménye. Baranya Megyei Levéltár kiadása. In: Baranyai Helytörténetírás, 1980. Pécs, 1981.) Ma a városban 18 nyilvános helyen látható a város címerének néhány változata és számtalan csatornafedél -- a városi közmûhálózatok tulajdona -- hovatartozását is ez jelöli. Az uralkodói szabadalmi levél 21. paragrafusa szerint a "címerpajzs kék színû, ettõl elváló zöld alsó részébõl három hegycsúcs emelkedik ki. A középsõ, amely a fallal körülvett város felett van, a Mecseknek nevezett hegyet ábrázolja és egyszerû arany koronával van ékesítve. Jobb oldalról az Aranyhegy, bal oldalról a másik hegy, a Tettye látszik, melynek tövébõl ugyanazon nevû folyócska csörgedezik a zöld réten át." II. József és Mária Terézia nevének rövidítése kapott helyet a címerpajzs legfelsõ részén. Érdekessége e törvényhozói gesztusnak, hogy az új városi rangot -- egy a pécsi káptalannal folytatott, végtelennek látszó birtokper miatt -- az országgyûlés nem cikkelyezte be, így a királynõi döntés nem emelkedett törvényerõre. A város azonban ennek ellenére a kiváltságlevélben rögzítettek szerint mûködhetett 1848-ig. Igen érdekes az a felmérés -- ma minõsítésnek mondanánk -- amit II. József rendeletére készítettek a városi tisztségviselõk általános ismereteirõl 1788-ban. 24 hivatalnokot "mértek fel" Szombathelyi Imre városbírótól Bentsok János negyedmesterig. Legtöbbjük ismerte a városban használt négy nyelvet, a magyart, németet, latint és a horvátot. Általában igen jól ismerték Magyarországot, a tanácsnokok ezen felül Erdélyt, Stíriát (Stájerország), Szlavóniát, a Szerémséget, Cseh- és Morvaországot, Horvátországot. A városi szószóló beszélt csak közepesen németül. Bizonyára jótékonyan szolgálta az igazi európai típusú várossá válás folyamatát a kerületi akadémia áthelyezése Gyõrbõl Pécsre 1785-ben, ami aztán 1802-ig itt is maradt. Ennek örökébe lépett a Szepesy Ignác alapította bölcsészeti és jogi liceum 1835-ben. A kaszinók, az 1839-ben épült elsõ kõszínház, könyvtár, iskolák is mutatják az új minõségû település megerõsödését, s hogy 1845-ben itt rendezték a Természettudósok Országos Vándorgyûlését, továbbá, hogy Liszt Ferenc is koncertezett, vendégeskedett a városban 1846-ban. A modern kisipar, tudomány, szolgáltatások újtípusú kapcsolatára utal, hogy 1820. december 12-én a pécsi borbélyok és sebészek céhe véglegesen elkülönült. Sebésznek ettõl kezdve az számíthatott csak, akinek volt négy latin iskolai osztály végzettsége és orvosi bizottság elõtt nyilvános vizsgát tett sebészeti ismereteirõl. A borbélyok tevékenysége pedig egyre inkább az általános higiene-t és divatot szolgálta.

Pécs, 1848

A polgári forradalom nem érintette Pécset olyan mértékben, mint a hadjáratok útvonalában, vagy a politikai élet centrumaiban lévõ városokat. Országos jelentõségû események ugyan alig voltak, de azt azért nem mondhatjuk, hogy ne tükrözõdött volna a "nagy politika" a város életében, hangulatában. A pécsi polgár nem is lehetett más, mint "fontolva haladó". Mindig lelkesedett a reformokért, de amikor döntenie kellett, akkor a legkevésbé szélsõséges vélemények mellé szegõdött. A külvárosok népességének némiképpen más volt a viszonya a forradalomhoz. A szegény szõlõmunkások, céhlegények, szerb és bosnyák alkalmazottak természetesen sodródtak a baloldali, sõt olykor a szélsõséges politikai megfontolások mellé. Igen érdekesen zajlott például az 1848-as megyei tisztújító gyûlés január 15-én. A jobboldal 585 szavazattal lett úrrá a "vörös párt" 435 voksa felett. Scytovszky Márton, Somsich Pál lett az országgyûlési követ. Leginkább meghatározóak a konzervatív Scytovszky János püspök és Majláth György fõispán voltak, akik az országos fõrendekkel megegyezõ véleményt képviseltek minden, a társadalom demokratizálását illetõ kérdéssel kapcsolatban.

A márciusi események híre Pestrõl Mohácsra egy hajóslegény jóvoltából került, aki magával hozta a Nemzeti Dal és a "12 pont" egy-egy példányát. Pécsett csak március 18-án szerezhettek tudomást a pesti eseményekrõl. Az utcákra kezdetleges plakátokat ragasztottak ki "Éljen az alkotmányos szabadság és Békés egyetértés" -- felirattal. "A megye és a város székházaira kitûzettek a nemzeti zászlók, a vörös, fejér, zöld hármas színekkel: Perczel Miklós és Katits István a város háza elõtt hordókra állván az összesereglett temérdek népnek hirdették, hogy a szabadság megjött, nincs többé robot, nincs dézsma..." A városi tanács a nagyteremben megvitatta a "12 pontot" és díszpolgárokat is választott, az elsõ Felelõs Ministerium tagjait, a forradalom és a demokratikus gondolat érlelésében oly nagy szerepet vállaló költõket. Az ekkor megalakult polgárõrségben mindenki részt vett, "aki számított", csak amikor fegyvert kellett volna fogni, akkor csappant meg a szervezet létszáma. A módos pécsi polgároknak ekkor más dolga támadt. Elég érdekes az az esemény is, ami a toleranciájáról híres városban március 21-én esett. A hazafias lelkesedés árnyékában sikerült a közhangulatot a városi zsidóság ellen hangolni olyannyira, hogy március 26-án kiutasító határozatot fogalmaztak meg a forradalmi gondolat mellé egyöntetûen álló pécsi zsidósággal szemben. A pécsi nemzetõrség listáján majdnem minden pécsi zsidó család képviselõje ott volt. A fokozódó antiszemitizmus ellen azután a kormánynak kellett fellépni. Mindezek az események nem segítették a város társadalmának egységes reakcióit a forradalommal kapcsolatosan, pedig a Dráva menti védelmi vonalak megszervezésében a hadügyminisztérium kitüntetett szerepet szánt Pécs népességének. A védelmi vonal központja Eszék volt, Pécs az utánpótlási és ellátó központ szerepét kapta. De az üggyel-bajjal fenntartott védelmi rendszer az ellenséges Róth és Filipovics tábornokok szeptember 17--20 közötti támadásának következtében összeroppant, a nemzetõrség fejvesztett menekülésbe kezdett. Hiába hirdettek a városban általános felkelést, a horvát--osztrák csapatok (7000 katona) szeptember 21-i elszállásolása ellen már nemigen lépett fel senki. Az ellenség azután 23-án továbbvonult Fehérvár felé. Batthyany Kázmér fõispán rendeletére 110 önkéntes és valamennyi nemzetõr megtámadta az ellenséges katonaságot Oroszlónál, a foglyokat és hadizsákmányt Mohácsra szállították. Az 500 granicsár, akit a horvátok visszaküldtek, nem tudott átkelni a Mecseken, mert 5000 pécsi polgár elzárta a hegyi utakat. Windisch építõmester (aki ez idõ tájt a püspöki palotát átépítette) nemzetõrkapitányként a Hardegg vasasezred és a Kress lovasezred pécsváradi raktárait elfoglalta. Az itt szerzett felszereléssel a baranyai önkéntesek ezredét fel tudták fegyverezni. Valójában ezekkel a -- inkább erkölcsi példának, mint hadieseménynek tekinthetõ -- "kalandokkal" be is fejezõdött Pécs részvétele a szabadságharcban. Az osztrákok 1849. január 31-én elfoglalták a várost és amikor a forradalom hadserege az eszéki várat is feladta, Dél-Dunántúl végleg elvesztette a reményt a nemzeti célok megvalósítására. A császári fõvezér által kinevezett ifj. Majláth György városbiztos leváltatta a korábbi városi vezetést és teljhatalmat gyakorolva a konzervatív, forradalomellenes erõket hozatta vissza a tanácsba. A püspök sietett tudomására hozni az új városi berendezkedésnek, hogy örömére szolgál a változás. Ezt a levelet írta: "Tekintetes Tanács! õ császári s apostoli királyi Felségének elsõ Ferencz Józsefnek boldog és szerencsés kormányzásáért, nemkülönben a Dunántúli kerületben helyreállott áldott békességért folyó év március 4-én reggel 9 órakor a székesegyházban ünnepélyes hálaima (Te Deum laudamus) fogván végeztetni a Ttes Tanácsot bizalmasan felkérem: miszerint ezen ünnepélyben részt venni szíveskedjék, ki minden tisztelettel vagyok Pécsett febr. 23-án 1849. Szcytovszky János püspök. "

Pécsnek nincs szerepe ezek után a tavaszi hadjáratban, nem is lehet, hiszen tartós megszállásra rendezkedett be itt Ottinger tábornok és a helyõrsége. Elsõ ténykedése volt, hogy a városra hadisarcot rótt ki: százezer pengõ forintot, ezerötszáz fehér ruhát és ezer pár "bakancsot". A város, képtelennek érezve magát a rendelkezés teljesítésére, nyomban elküldte küldöttségét Jellasics János tanácsnok vezetésével a Dunaszekcsõn tartózkodó fõparancsnokhoz, Jellaschich tábornokhoz, aki, félvén a gerillák támadásaitól, kedvezményezni akart a magyaroknak és elengedte a hadisarcot. A korabeli rendõrségi feljegyzések azonban igen gyakran adnak számot arról, hogy a forradalom eszméje mélyen élt a város lakóinak gondolatvilágában. Május 29-én két kovács- és két szabólegényre ötven botot vágattak a városháza elõtt, mivel azok Kossuthot éltették. Külvárosi polgárokat elzártak azért, mert Kossuthot éltették és kapáikra vörös kendõt aggattak. A megszállók félelme valójában nem volt alaptalan. A város népessége, ahol csak tehette, ellenállt, szembeszegült a császáriakkal. 1849 júniusában a megszállók egy idõre elhagyták a várost, nyomban ezután Majthényi József kormánybiztos vezetésével magyar honvédcsapatok érkeztek. A kormánybiztos meghirdette népfelkelésre ezrével jelentkeztek megint a polgárok, akiknek az volt a terve, hogy a délrõl közeledõ császáriakat a mai bõrgyár helyén lévõ kõhídnál fogják megállítani. Az összecsapásra végülis igen kevesek mentek el, Stokucha õrnagy császári ezredének semmiféle gondot nem okozott a város megszállása, néhány durranással szétugrasztották a nemzetõröket, egy-két löveget kilõttek a városra, majd bevonultak. Az ezúttal kirótt kétszázezer forint hadisarcot már senki nem engedte el és a megtorlás is kegyetlen volt. Elégették a Kossuth-pénzeket, börtönöket terveztettek, a meglévõ fogházakat feltöltötték és 16, korábban városi vezetõ honatyát kivégeztek. A városi tisztségeket csak a teljesen "megbízható" polgárok kaphatták meg. Egyikük, Horváth János, nem volt hajlandó még magyarul sem megszólalni odaadó császárhõségében.

A forradalom után...

A Dunagõzhajózási Társaság (DGT) 1853-tól morva, cseh, krajnai, stájer, szerb, horvát, tiroli, karintiai, olasz és német munkásokat telepített le bányáiban, vasútjainál. Amíg 1853-ban csak 53 munkást foglalkoztattak, 1860-ban 774, 1870-ben 1705, 1880-ban 2753, 1890-ben 2613, 1900-ban 4021 munkás élt Pécsett. A bányászok a DGT által épített kolóniákban, Pécsbányán, Meszesen, Vasason laktak. A kiegyezés körül az egyes vállalatok munkáslétszáma alig haladta meg a húsz fõt. Többnyire magyar szak -- és segédmunkások voltak. Velük szemben állt a DGT nagy bányaüzeme, tipikusan internacionális, nagyüzemi proletárjaival. A kisipari szakmunkásság állt a munkásmozgalom kezdetleges szervezeteinek élére az 1860-as években. Az 1868-as általános Munkásegyletnek Pécsett is létrejöttek a sejtjei. 1869-ben a Taizs Nyomdában szedték ki az egylet Pécsi Fiókjának alapszabályát. Létrejött az Általános Munkásképzõ Egylet, 1873-ban kapcsolatot találtak a budapesti szocialista mozgalommal is. 1880-ban megalakult az Általános Munkáspárt, melynek pécsi szervezete elsõsorban a bányászok körében fejtette ki hatását. Közülük néhányat az 1882-es sztrájk után visszatoloncoltak Németországba. 1891-ben, bár a legális szervezkedés minden formáját nehezítették, sikerült megalakítani a Szociáldemokrata Párt pécsi szervezetét: a Pécsi Munkáskört. 1893-ban egy 3000 munkást érintõ, majdnem egyhónapos sztrájk eredményeként sikerült létrehozni a Pécsi Munkásképzõ Egyesületet, ekkor még a falusi agrárproletárokkal is sikerült kapcsolatot találni. 1903 után alakultak meg a bányász-szakszervezetek is. A pécsi bányászok megmozdulásai az elsõ világháborúig országos jelentõségõek voltak.

Mindezek ellenére igen gyakran az élet legegyszerûbb tragédiái zökkentették ki a várost életének megszokott -- esetenként átpolitizált -- menetébõl. Pethõ Imre házának pajtájából például gondatlanság okán pattant ki a 19. századi Pécs egyik legnagyobb tûzvésze. Petõék házában volt elszállásolva egy temesi bánságból érkezett rác katona, akinek pipája okozta a tüzet. Leégett a Ferenciek utcája, az Irgalmasok utcájának nyugati házsora az Irgalmas templommal együtt. A tûzkárosultaknak adómérséklést ajánlott fel a városi elöljáróság, de a következményekkel még hosszú ideig együtt kellett élnie a város lakosságának.

Aknai Tamás [Változó Világ 12.]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010