Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

Konferenciánk időhatárt szab, megjelölve a harmincas éveket, amelyet az áttekintésnél kénytelen vagyok átlépni. Jobbára csak kiemelések következhetnek. Mindenekelőtt azért, mert az ún. tanyakérdés és irodalma - gyakran a parasztsors, vagy a földmunkás-, az agrárszocialista mozgalom részeként - jóval a harmincas évek előtt már teret nyert Magyarországon. Jelentős tudományos teljesítményei pedig később is jelentkeztek. Ez utóbbiak közül kettőre utalok: Erdei Ferenc Magyar tanyák című munkájára, amely hatvan éve, azaz 1942-ben jelent meg, illetve A magyar tanyarendszer múltja című munkára - Pölöskei Ferenc és Szabad György szerkesztésében -, amely 1980-ban jelent meg. Egyik sem a harmincas éveké - dátum szerint - hanem az egész századé.

Következzék néhány mozaik a tanyákról szóló szakirodalomról, álláspontokról.

A huszadik századi sor kezdetét egy fiatal agrárszakértő írásával lehet jelölni. A szerző 1912-ben és 1913-ban nyolc vármegye tanyavilágát felmérve 164 olyan tanyás térséget jelölt meg, ahol a szórványban ezernél több lakos élt, tehát központot, (iskolát, közigazgatási kirendeltséget stb.) közlekedést kívánt.

A javaslatot a 33 éves Czettler Jenő, az agrárpolitika és gazdaságtörténet későbbi akadémikusa tette. Egy másik kutató négy évtizeddel később, szintén leltárba vette a tanyavilágot. Erdei Ferenc - mint közismert - 32 évesen már több könyv szerzője volt a Magyar tanyák kiadása idején. Erdei hivatkozik - Czettler és Kaán Károly mellett - harmadik klasszikusként - még Gesztelyi Nagy Lászlóra, aki a Duna-Tisza-közi Mezőgazdasági Kamara igazgatója volt, s Magyar tanya című könyve 1927-ben jelent meg Kecskeméten. Tizenöt évvel Erdei összegzése előtt.

A szakírók, kutatók álláspontja a tanyavilág gondjainak megoldását illetően lényegesen különbözött egymástól. Már a kiindulásukat tekintve is. Az egyik álláspont - nevezzük gazdaságinak - a termelés korszerűsítési követelményeiből, az okszerű földművelés megvalósítási feltételeiből indult ki. Gesztelyi Nagy ezért még a gyapottermesztési kísérleteket is támogatta. A másik felfogás képviselői a társadalmi összefüggéseket helyezték előtérbe, sőt mindenek fölé, és a polgárosulás lehetőségét látták a tanyavilág létében, megtartásában is. A harmincas évek törekvéseiben kombináltan is találkozhatunk mindezzel, nem is szólva a néprajz, a történeti földrajz, a szépirodalom vagy éppen a politikai irodalom egy-egy, esetenként a tényeket másképpen kezelő jelentős opusáról. Ez utóbbiakat - összefoglalóan - a tanyavilág népéleti felfogású csoportjába sorolhatjuk, amely leírások gyakran mint a "romlatlan erkölcs", a jó levegő, a "kiváló katonaanyag" rezervátumának ábrázolták a tanyákat és lakóikat. Nem ritkán a tényekkel, a bírálatokkal szemben.

Az érzelmekkel egyébként - mint a szociográfiától sem idegen megnyilvánulással - a tanyák ügyében, a kutatási eredmények publikálásában is gyakran találkozhatunk. Hogy időben messzebb ne menjünk, Czettler 1921-ben írta a következőket: "A szívem fájt, amikor a tanyákat bejárva, mindenütt csak nyomort találtam... kulturális és közegészségügyi nyomort. Mintha csak a Kongó-vidék négerei között jártam volna, oly elmaradt ezeken a tanyai vidékeken a posta, iskola, orvosi szolgálat... Láttam gyermekeket, amint apjuk csizmájában bukdácsoltak a barázdák között a 4-5 kilométernyire levő iskolába, hogy megtanulják azt, ... hogyan kell a nemzet oszlopának lenni." A világháborúban legyőzött Magyarországon érthető, hogy erősödik a tanyák - valójában az országon belüli relatív súlyában megnőtt Alföld - iránti figyelem. Szabó Kálmán írja 1936-ban: "A háború után... közgazdászok, politikusok kezdtek a magyar tanyai paraszttal és a tanya kérdésével foglalkozni. Közülük adta valaki a magyar parasztságnak a "nemzetfenntartó elem" elnevezést, amelyen eleget csóválták a fejüket az öregebb tanyai magyarok."

A legfontosabb, az általános földreform ugyan elmarad, de a gazdálkodás, a közigazgatás, a közlekedés javításának reformját mind erőteljesebben és mind többen fogalmazzák meg. A szakirodalom és a falukutatás mellett a sorra rendezett tanyakongresszusokon és a kamarai állásfoglalásokban is. Egyre jobban teret nyer az a felismerés, hogy az agrártársadalom fele - jóllehet nem a hangadó fele - tanyákon, pusztai majorságokban él. Ezt ugyan már 1867-ben leírta német nyelvű könyvében Heinrich Ditz: "A falu és a mező viszonyában a tanya legtöbbször nem szerencsétlenség a Magyar Alföldön, hanem az egyetlen formája a távol eső földek megművelésének. Nem a tanyás gazdálkodást kell okolni, hanem a szerencsétlen körülményeket, melyek azt szükségessé teszik. [...] Gazdaságilag a tanyarendszer vitathatatlanul a legelőnyösebb." Látja friss szemmel, hogy a gazdasági kényszerűség, a megélhetés parancsa győz minden más igény fölött. A német szakértő jól látta a települési viszonyokat, az ipar hiányát, a kereskedelem elmaradottságát is: "Hiányzik a tőke, a tőkeképzés ösztönzése pedig gyenge" - szögezi le. Könyvét azzal fejezi be, hogy: "Magyarország szegényebb, mint lennie kellene", a gazdálkodásra utalva pedig azt írja: "Nem a politikus Széchenyi jósolta meg az ország jövőjét, hanem a nemzetgazda..."

Az alföldi puszták, óriás határú falvak és mezővárosok agrártájainak arculata nem sokat változott, az idézett leírások óta eltelt két-három emberöltőben sem. A viták is fennmaradtak a követendő, a célszerű település-, agrár- és tanyapolitikát illetően. A százezer hektáros határú városok földjeit továbbra sem hálózták be épített utak, a vasutak is messze voltak. Az áruszállítás, sőt, a megközelítés lehetősége is időszakos maradt a tengelyig érő sárban. A falukutatás az agrártársadalom alapkérdéseivel, a nagy, általános dolgokkal foglalkozik. A Magyarország felfedezése sorozat szerkesztője, inspirátora, Sárközi György is ezt szorgalmazza. A tanya nem vagy alig kerül be a szociográfiának ebbe a fő áramába. Megmarad ugyan a harmincas évek falukutató irodalmában, főleg a tanyai ember, esetenként mint egzotikum, de a tanya inkább hivatkozási alap, argumentációs tétel. Adalék a Néma forradalomhoz is, a Futóhomokhoz is, meg a Viharsarokban is. Féja Géza azért leszögezi: "A tanyarendszer igen kellemes volt a városok gazdasági helyzete szempontjából. Nem igényelt költséges intézményeket, gondozást, de jövedelmet hozott. Viszont, ha falvak alakulnak, a határ reájuk eső részével együtt közigazgatásilag elszakadtak volna a várostól." A Faluszövetség igazgatója a közigazgatási önrendelkezés mellett áll ki, amikor így ír: "Útját állja ennek (az önállósulásnak, R. P.) az anyaközségek irigysége, amelyek görcsösen ragaszkodnak a török hódoltság alatt és után kialakult határaikhoz és merőben gyarmati sorban tartják nemcsak a szétszórt tanyáikat, hanem a határukban lévő, falunak tekinthető településeket is [...]. A mai helyzetben a tanyák állapota egyenesen elijesztő és a másfélmilliónyi tanyai lakosságból legfeljebb egyharmad [...] elégítheti ki primitív közszükségleteit."

A tanyák ügye kissé olyan volt a falukutatásban, mint a távoli rokon. Akkor hivatkoztak rá, ha a család érdekeivel egybeesett a beemelése. Erdeinek is más műveit veszik sorra munkásságának értékelésekor, s csak megemlítik a tanyával foglalkozót is. Pedig 1943-ban már megállapítják a szerzőről: "...azt hisszük, hogy Erdei kiemelkedő helyet fog elfoglalni a magyar szociológusok sorában." Voltak, akik vitatták tanyaosztályozását, pontosabban az Erdei-féle tanya-elv általános érvényét, vagyis a "benti" ház és a "kinti" munkahely (tanya, szállás) lehetőségének kiterjedt voltát, de a téma önálló feldolgozásának, sokoldalú, értő vizsgálatának, egy tanyapolitika indokoltságának, kifejtésének szükségességét nehéz lett volna kétségbe vonni. Az országos figyelem azonban ekkor már más témák felé fordult.

Nem járt sokkal jobban Boldizsár Iván, A gazdag parasztok országa című munkája sem, amikor, 1940-ben, napvilágot látott. Ki figyelt már akkor Dánia gazdag parasztjaira, hiszen országukat 1940 áprilisában megszállták Hitler csapatai. A könyvben pedig ott volt az üzenet: "A tanyákat nagyszerű út és telefon köti össze egymással, a tanyaközponttal [...] Itt nincs "tanyakérdés", és a tanya szó egyáltalán csak akkor használható, ha nem gondolunk a magyar tanyára. [...] Jól élnek és szépen." Ami bizony nem volt állítható a magyar tanyákról, ahol nem telefon, de villany sem volt, és sok helyen tüzeltek kunkoksszal, azaz szárított trágyával. Dániában a háború előtt egy automobilra 24 személy jutott, Nagy-Britanniában 18, Franciaországban 19, az Egyesült Államokban 4 (négy), ekkor Magyarországon 375 személy/gépkocsi volt a mutatószám, hogy ne soroljunk más fejlettségi mutatót. (A magyar hadüzenet "rettenete" az USA-ban utólag is kiszámítható. Arra is gondolva, hogy a Chicagói Egyetemen az E. Fermi vezette kutatócsoport akkoriban hozza létre az első nukleáris láncreakciót.)

A tanyák, a tanyai emberek azért témái maradtak a publicisztikának, a drámaíróknak, a sajtónak, a népegészségügy apostolainak. "Sír a puszta - írták 1940-ben -, mert sok a baja. Sír a puszta, mert a gyógyításról sok szó jutott már el hozzá, csak orvosságot hoztak még keveset. Sír a puszta, mert új élet, új lélek után vágyik." Megjelenik a hazai sajtóban már a kulákparaszt megnevezés is.

"A kulákszív rideg [...] egyáltalán nem tartja szerencsés dolognak a földreformot. Attól fél, hogy földjei megmunkálásához nem kap olcsó munkaerőt ". Néhány éve, Féja Géza még idézőjellel használja az importált fogalmat a Viharsarok leírásánál. A földreformot követelők közül 1939 végén már többen indulatszóként veszik köznyelvi használatba. (Ekkor mutatja ki az OMGE hivatalosan, hogy egy alföldi mezőgazdasági kisüzem egy kat. holdra jutó évi mezőgazdasági jövedelme 29,53 pengő, adósságkamata átlagosan 4,37 P/kh, búza hozama 6-7 q/kh (a 9 q/kh uradalmi átlaggal szemben.)

A harmincas évek szociográfiai írásaiból, a tanyák állapotáról több is kéziratban maradt, illetve csak nagy késéssel kapott nyilvánosságot. Ez utóbbiak egyike még Boldizsár Iván felhívására készült és a Szolgálat és Írás sorozatban jelent volna meg. Miután Kovács Imrét is, Féja Gézát is elítélte a bíróság, a még több vádat összegyűjtő írás kiadásában Cserépfalvi már túlságosan nagy kockázatot látott. Érthető, hiszen már az első oldalakon "görögtüzes tanyamentés" és olyan tanyai mondások olvashatók, pl. a kiskunsági cselédemberektől, hogy "két dolgot jó elkerülni leginkább: a veszett kutyát meg a csendőrt!" A Krónika a kun pusztákról című írás így csak évtizedekkel később jelent meg Kecskeméten. Lakatos Vince könyvét már csak örököse vehette a kezébe. Egykori szerzője szociofotós lett, újságíró és filmrendező.

A falukutatás a határokon túl is tájékozódni próbált a szociográfiában, az agrárszociológiában. Az elsodort falura nemcsak Az elnemsodort falu megírásával válaszolt, hanem a kutatások lehetséges összekapcsolásával, módszereik egybevetésével is. Számoltak azzal, hogy a tanyák is folytatódnak, más államhatárok között. Tanulmányozták a szomszédok - pl. a bukaresti Gusti-iskola - terepmunkáját, sőt a szovjet-orosz híreket, A. V. Csajánov nézeteit is. Megfelelő együttműködés, hiteles tájékozódás - a kor viszonyai között - nem jöhetett létre. Ezek vezettek azután olyan téves prognózisokhoz, amelyek pl. Kovács Imre könyvében napvilágot láttak. Hírt adva 1940-ben (!), Liszenko "sokat ígérő" jaróvizációs és évelőbúzás kísérleteiről. Egyébként ekkor esik szó a "háztáji üzem"-ről is, mondván, hogy "a parasztudvar gazdaság a gazdaságban."

Vannak tartozásaink a falukutatás történeti vizsgálatában, hiszen nem egy 1945 utáni, sőt mai tendencia, jelenség magyarázatára bizonyos támpontokat remélhetünk. Az Alföld egykori tanyavilágának külföldi bemutatásában sokat köszönhetünk A. N. J. Hollander professzornak vagy a magyar parasztságról írt megállapításaiért Franciaország fiának, A. Sauvageot-nak és másoknak. Tudva persze, hogy a magyarok helyett senki nem végezheti el ezt a feladatot. Mert ebben is helytálló Babits megállapítása, amit Illyés Gyula híressé vált könyvéről írt 1936-ban: "A pusztát csak az ismerheti belülről, aki maga is a puszta gyermeke. De ez az ismeret csak akkor válhat tudatossá, ha a puszta gyermeke kilép a pusztából, és fölébe emelkedik..." Jellemzően fogalmazott e témában a román Henri H. Stahl professzor egy korabeli írásában: "Az agrártechnikák társadalomtörténete régiónként változik - írta. Legelőször a "két Európa", Nyugat és Kelet különbözőségét kell kiemelnünk. Nemcsak időbeni eltolódásról van szó, amikor Kelet mindig késésben van Nyugat mögött, hanem egészen egyszerűen eltérő fejlődési folyamatról." Majd leszögezi: "A falu tudományos megismerése nemzeti kötelesség, mert csak ez vezethet el a nemzet megismerésének az útjára. [...] Ha meg akarjuk érteni egy közösség társadalomtörténetét, akkor elsősorban gazdasági alapjainak és tulajdonrendszerének feltárására van szükség."

Elfogadható tétel ez bizonyára a magyar tanyák 20. századi vizsgálatához is. És a vizsgálók történeti értékeléséhez is. Amivel az MTA Agrártudományok Osztálya - s talán mások is - adósa még a kornak. Az Agrártörténeti Bizottság kezdeményezései az elmúlt évtizedben nem jártak sikerrel. Nem úgy, mint az MTA IX. osztálya, ahol ezt már 1993-ban elvégezték. Tudományos ülésszakon Bognár József elnökletével vették sorra jeleseik életútját, és könyvben is kiadták Magyar közgazdászok a két világháború között címmel. Többek között Heller Farkas, Navratil Ákos, Fellner Frigyes, Laky Dezső, Surányi-Unger Tivadar munkásságát méltatták. A magyar falukutatás, az agrárszociológia és agrárpolitika jeles művelőinek, röviden: az előző nemzedékeknek a tevékenysége is része jellemünknek és jelenünknek. Nézeteikkel lehet egyetérteni vagy vitatkozni - mint a tanyairodalomban megjelenő tételekkel is -, de nem lehet azokat soha nem létezettnek vagy hatás nélkülieknek tekinteni. Amikor panaszkodnak nálunk adottságaink, viszonyaink külföld előtti ismeretlenségére, nyelvünk társtalanságára, indokolt arra is gondolni, hogy a hazai izoláció, némely nézetek szekértáborokba szorulása/szorítása milyen szerepet játszik mindebben. Nem is szólva a kontinuitás-diszkontinuitás tényleges állapotáról.

Az 1945 utáni közigazgatási lépésekben pl. Kecskemét 100 ezer hektáros határában a tucatnyi új község alapításában és e települések - Szentkirály, Lakitelek, Nyárlőrinc stb. - folyamatos fejlődésében Tessedik, Czettler, Gesztelyi-Nagy, Lakatos Vince nézetei is igazolódnak. A kertészetek sikereiben a művelt gazdálkodó, a tájékozódni is tudó tanyai ember jelenik meg, s általuk Klébelsberg Kunó iskolái, az olvasókörök, Móricz Zsigmond, Móra Ferenc és Tömörkény István publicisztikája, Erdei és Németh László tanyapártisága igazolódik, köszön vissza az utókornak. Ahogyan az elvadult táj, a sztyeppévé degradálódó vidék, a már se szállásnak, se lakásnak nem használt, omladozó tanya pedig a politikai türelmetlenségnek, az üres ígéreteknek a bűnjele. A tanyai ember igazának megértéséért küzdők érveinek, elhárított figyelmeztetéseinek megannyi tárgyi bizonyítéka a lepusztult tanyavilág. Megkésve is valóságosan vádol. Gazdasági és társadalmi tekintetben egyaránt. "Egészségügyi és minden más szempontból is leghátrányosabb helyzetben a tanyai lakosság volt" - állapítja meg a Horthy-korszak kutatója.

Néhány, nem elhanyagolható tanulságra még kitérek, de előtte a tanyák fajtáiról, a sokféle értelmezés elterjedéséről kell szólni. Azért is, mert ennek tarkasága a tanyapolitikában részes falukutatókat is szükségképpen zavarta. Ráadásul a közvélemény alakulásában is közrejátszott azután némely szépírói leírás idilli tanyaképe. Ahová délután kikocsiznak, a vadvirágos réten át csekély a távolság, majd az udvarház előtt együtt nézik a "tanyai néppel" a páratlan szépségű naplementét...

Romány Pál [Magyar Tudomány, 2002/9.]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010