Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

Divatlapok, kalendáriumok

Női folyóiratok a 18. század végén is léteztek, de ezek elég rövid életűnek bizonyultak és kisebb számban voltak, mint az általam vizsgált korban. A női lapok közé tartoztak azok az irodalmi divatlapok, amelyek szépirodalmi művek mellett divatképeket, szabásmintákat is tartalmaztak. Ilyen volt az 1849-ben indult Hölgyfutár, melynek 1854-ben 1800 előfizetője volt, vagy a későbbi Pesti Hölgydivatlap, amely 1887-ben Budapesti Bazárrá alakult. Az újságok másik részét képezték azok, amelyek már a női nemet közvetlenebbül érintő problémákkal is foglalkoztak. Ilyen volt az 1857-ben Vajda János szerkesztésében indult Nővilág "kizárólagos női lap", melynek a megjelenés évében 200 olvasója volt. A szerkesztő egyik cikkében éles kritikát közölt a korabeli női olvasmányokról: "Ha már a női ösmeretek terjesztésére sem külön könyvek, sem időszaki füzetek nálunk nem létesíthetők, legalább... a divatlapok ügyekeznének pótolni e hiányt. ... Azonban honi divatlapjaink vetélkednek egymással az üres csevegés mesterségében." [29] Egyre inkább teret nyert az az elképzelés, amely a nőkérdés megoldását a női nem önálló szellemi és gazdasági munkára nevelésében látta megvalósulni. E koncepció nyomait a folyóiratok közt először a Nővilágban lehet észlelni.

A Nővilág után nem sokkal egy hasonló újságot alapítottak az első magyar szerkesztőnő, Kánya Emília vezetésével. Ettől kezdve egyre nagyobb számban keletkeztek női szaklapok (például Magyar Szépek Munka- és Mintalapja, Anyák Hetilapja, Magyar Háziasszony, Nők Munkaköre).

A nők olvasmányait képezték olyan időszakos kiadványok is, mint a kalendáriumok, albumok. A női naptárak a szépirodalmi anyagon kívül különféle háztartás körüli praktikus tanácsokat, recepteket, hirdetéseket tartalmaztak. Elterjedtek voltak a női albumok is, mint ahogy Kánya Emília megjegyezte: "A mit azonban mellőznöm nem lehet, ez azon nemes részvét, a melyet hazánk hölgyei az irodalom iránt tanusitanak. Három munka fekszik előttem, a mik legközelebb előfizetés utján napvilágot láttak: az `Akademia könyve', a `Szigethi Album', és ez Évkönyv; és végig tekintvén az előfizetők nyolcezerre menő nevein, kitünik, hogy az irodalompártolók 4/5 része nők." [30]

Adományozás végett könyvek is jelentek meg, bízván a nők nagylelkűségében és pénztárcájában. Szinegh Györgyné Somosi Molnár Ilon kiadása ebbe a kategóriába tartozott. A szerkesztőnő előszavában a nőegyletek pártolására buzdította a nőket a könyv megvásárlása által. Maga a mű női főszerepekkel különféle beszélyeket kínált az érdeklődők számára. Ebben a fejezetben említést kell tennem a nőknek készített levelezőkönyvekről is, amelyek "minden előforduló alkalmakra való fogalmazási mintákkal, mindenféle társalgási, családi, bizalmas és szerelmes levelekkel, emlékkönyvbe való válogatott versekkel, a keleti virágnyelv magyarázatával és betűrendbe szedett szótárral" [31] rendelkeztek.

A Nemzeti Nőnevelés és kora

A Nemzeti Nőnevelés indulásával (1879) egy olyan folyamat kezdetét lehetne jelezni, amelynek során ugrásszerűen megszaporodtak a nőneveléssel foglalkozó írások. A korszak nőnevelésével kapcsolatos problémáiról és a javasolt megoldásokról átfogó képet ad a már említett Gyulay Béla Nőnevelés című munkája. Ebben a műben először is az a már régóta elterjedt álláspont fogalmazódik meg, mely szerint a nő rendeltetése különböző a férfiétől. Ezt egyrészt anatómiai vizsgálatok (a nő csontváza gyöngédebb, feje kisebb stb.), másrészt a hölgyek "szellemi egyedisége" ("a nő egészében él érzelmeinek") és erkölcsi tulajdonságai (gyöngédség, szemérmetesség) alapján mutatta ki. Ebből következik tehát, hogy a nők nevelése más kell, hogy legyen, mint a férfiaké. Gyulay nem tagadja meg a nőktől a műveltség jogát: "A nőtől azt kivánom, legyen művelt, de a középosztály nőitől pedig még azt is, hogy legyen valamiféle szakképzettsége, mely őt az esetleges nyomor ellen jobban biztosítja, de ... mindenekelőtt legyen igazán nő." [32]

A szerző támogatta azt is, hogy a nők külföldi egyetemeket látogassanak, sőt az írói pályára is alkalmasnak találta őket. De a már máshol is megtagadott orvosi, jogi pályán ő sem szívesen látott volna hölgyeket. Könyvének további részében a leányiskolák általános hibáiról írt. Az egyik ilyen a túl korai iskolázás, amelynek következménye az "elsatnyulás". Az az "elsatnyulás", amelyről Gúta-Oláh Mária így írt a Nemzeti Nőnevelésben: "A leányok többsége 14-16 éves korában végkép búcsút mond az iskolának, mert nagyon csekély azoknak a száma, a kik általános műveltséget nyújtó iskolákból valamely szakiskolába lépnek át. S mit tapasztalhatunk? Azt, hogy az iskolás leánykák, sőt egy ideig még azok is, a kik az iskolát elhagyták már, lelkesednek minden szépért, jóért, szorgalmasan olvassák Vörösmartyt, Petőfit, Aranyt s szinte rajonganak kedves íróikért; de ez a lelkesedés fokonként hűl; utóbb már érdeklődésnek sem válik be, s harminczéves korukban már nem törődnek íróikkal s nem is emlékeznek egykori lelkesedésökre. Az ideálok helyét a próza foglalja el s ha olvasnak is még, a lelkesedés helyébe az érzéki s erkölcsi izgalmak keresése furakodik. Szóval az iskola hatása nem tartós, nem terjed ki az egész életre oly mértékben és módon, a mint kivánatos lenne." [33]

A másik baj a leányok túlterhelése. Gyulay szerint fontos az iskolázás után otthon foglalkozni a leányokkal. Erről írt a fent idézett cikkben Gúta- Oláh Mária is: "... továbbképzésöket öntudatosan s tervszerűen kell vezetnünk. S e tekintetben mindenek előtt azt a befolyást kell kiemelnem, melyet az olvasmányok gyakorolnak a fiatalságra. Az iskola megvetette az alapot; az anyák kötelessége, hogy ezen az alapon tovább építsenek. Itt a fő dolog, hogy az anyák mindig tudják, mit olvasnak leányaik, s hogy csak azt olvashassák, a mit ők helyeselnek. Mennyi szellemi élvezetnek, mennyi erkölcsi okulásnak válik forrásává, ha az anya együtt olvas leányával s az olvasottakat meg is beszélik. Igazi vezetőjévé, bölcs tanácsadójává csakis így válhatik az anya leányának. A sok olvasás kész veszedelem; különben helyes életrend mellett idő sem jut rá. Még nagyobb baj az olvasmányok egyoldalúsága. A költői olvasmányokat jó történeti s egyéb ismeretterjesztő s gondolatfejlesztő olvasmányoknak kell ellensúlyozniok. Ezekről a dolgokról beszélvén, valóban elszomorító, ha meggondoljuk, hogy leányaink alig olvasnak egyebet, mint novellát, regényt meg verseket - még pedig minden válogatás nélkül. Ezekből szerzik világnézetüket, ezek szabják meg ízlésöket s ezek kísérik végig s ámítják őket egész életükön át; holott a jó és jól megválogatott költők és regényírók műveiből szellemük világosságot, szívük gyönyörűséget, jellemük erőt és nemességet meríthetne." [34]

Somogyi Géza A nőkérdés című művében egy nagyon fontos nőneveléssel kapcsolatos dologra hívta fel a figyelmet: "... minden nő a Fröbel-féle gyermek játékokban kellő kép tájékozva legyen". [35] A leányok nevelésekor a testi nevelésen kívül elengedhetetlennek tartja az "élet és egészségtan" nevű tantárgyat, annál is inkább, mivel a felsőbb női tanodákban sem fordítottak erre elegendő időt és figyelmet.

A Nemzeti Nőnevelésben javasolták a női tanítók alkalmazását, "mivel a férfi tanító még csak megközelitőleg sem itélhet helyesen a leánygyermekek szellemi állapota fölött". [36] A tanítónői pálya mellett más munkakörök betöltésére is alkalmasnak tartották a nőket a fent említett folyóiratban, ezért szorgalmazták a női ipariskolák felállítását, amelyek "kenyérkeresetre is képesitő tanfolyamok volnának". [37] A leányiskolák tökéletesítését Péterfy Sándor egyenesen a "szakszerü müveltséget nyújtó tanfolyamok" [38] létesítésében látta.

A női oktatással kapcsolatos művek nagy arányú elterjedése mellett egyre több olyan alkotás született, mely a női olvasmányokat állította középpontba. De Gerando Antonina a felsőbb leányiskolákban a legfontosabb tantárgynak az olvasást tartotta: "Én a felsőbb leányiskolák legelső tantárgyának találnám a helyes, kifejezésteli olvasást fennhangon. A műveltség első föltétele, hogy jól olvasson a növendék, mert csak az olvas később is, midőn az iskolát elhagyta, a ki megtanult olvasni, azaz megtanulta érteni a mit olvas. Már pedig semmi sem érleli jobban a lelket, semmi sem indítja jobban arra, hogy gondolkozzék, hogy megalkossa magában azon belső ideált, melyhez aztán egész életében hű legyen, mint a remekírók olvasása, a lelki közeledés a nagy szellemekhez. A ki folyvást olvas, akadozás nélkül, az még nem tud olvasni, az legfeljebb arra képes, hogy regényeket átfusson, de az olvasás művészete az, melyet a felsőbb leányiskolákban el kellene sajátítani, az a legnehezebb művészet. Szükséges ahhoz, hogy az ész bizonyos mértékben be legyen már gyakorolva, hogy megértse, fel tudja fogni az író gondolatainak még árnyalatait is, hogy a szív érezni tudjon, hogy az ízlés ki legyen fejlődve. Mert az olvasó tolmácsoló, a szerző helyzetébe kell tehát magát belegondolnia, azt gondolnia a mit ő, azt éreznie a mit ő, és a mellett természetesnek kell maradnia, azaz csak akkor lesz természetes, ha maga magáról meg tud feledkezni és másnak a lelkét igyekszik megérteni, magát egy időre vele azonosítani. Tehát csak olyat kell természetesen a növendékkel olvastatni, a mit megérthet. Jó lenne e szempontból a növendékkel egyszer megmagyaráztatni azon szöveget, melyet el akarunk vele olvastatni, hogy lássuk mennyire képes az író gondolatait felfogni. Természetesen e szöveget csakis valami remekműből kell választani, mi a növendékek ízlését, szépérzékét is finomítani fogja." [39]

Bánfi János A Nemzeti Nőnevelésben a "jó novellákat, főleg azonban koszorús költőink remekműveit" ajánlotta a fiatal leányok számára. György Aladár egy egész cikket írt a serdülő leányok olvasmányairól. Számára az olvasmány "az a nevelési eszköz, melyre a társadalmi pedagógia művelői legjobban hathatnak, s melyet ellenőrizni s fejleszteni ennélfogva elsőrangú kötelességünk." [40] Ebben a tanulmányban fogalmazódik meg először a női olvasmányokkal kapcsolatos legsúlyosabb probléma, még pedig: az eddigi javaslatok (Beniczky Irmától, Kalocsa Rózától, De Gerando Antoninától) "szép és igaz követelmények, de éppen mert nagyon általánosak, negatív jellegűek s gyakorlatilag hatástalanok." [41]

Ezért György Aladár több oldalas táblázatban közölte "a gyermekkorból átlépő serdülő leányok számára a magyar irodalomban megjelent műveket". Szerinte a bajok oka egyrészt az, hogy nincsenek olyan jó könyvek vagy könyvsorozatok (kivéve a Franklin-társulat "Történelmi könyvtár" sorozata), amelyek történelmi alakokat, eseményeket mutatnának be, illetve "ifjusági olvasmányaink primitiv jellegét erkölcsi szempontból nemcsak az érzelgős s moralizáló irány túlsúlya tanusitja, hanem a negativ erények csaknem kizárólagos ajánlása". Másrészt megfogalmazta újra azt a problémát, amit korábban már Vajda János is fölvetett: "Rendes körülmények között a speciális női hivatás ismeretkörébe vágó olvasmányok zömét a női szaklapok közölhetnék, de ezek inkább a szépirodalomnak s a divattudósításoknak szentelik erejüket." [42]

Összegzés

A XIX. századig általános nézet volt, hogy a nő egyedüli kötelessége a gyermeknevelés és háztartás vezetése. Ez a felfogás a század második felében is élt még néhol, hiszen az 1893-ban az Országos Nőképző Egyesület 25 éves örömünnepére kiadott Emléklapban is ez olvasható: "Húsz évvel ezelőtt a legfőbb kivánalom a magyar leánnyal szemben az volt, hogy jó kenyeret tudjon sütni, jól tudjon főzni és a belső gazdasághoz értsen. Tudományul az írás- olvasás és a számtani négy alapművelet elég volt." A múlt században meginduló nőmozgalmak arra törekedtek, hogy lehetőség nyíljon a nők számára a szakképzés terén. Ez a törekvés a század második felében a változásnak induló társadalmi és gazdasági viszonyok között, az iparosodás hatása alatt még erőteljesebbé vált, s az emancipációs igények új kihívásokat fogalmaztak meg az iskolaügy számára is. Sorra alakultak a leányközépiskolák, később a felsőbb leányiskolák a tanítónőképzők és a különféle női egyletek. Ezeknek a szervezeteknek nagy jelentősége volt a női művelődésügy és iskolaügy előremozdításában.

A látókör kitágulása a nőnevelés ügyében elindította azt a lassú folyamatot, amelynek eredményeképpen a leányok számára oly sokáig tiltott regényt is az olvasandó művek közt emlegették.

JEGYZETEK

[1] Vö. Gyulay Béla: Nőnevelés. Budapest, 1884. 56. o. vagy Szerényi Endre: A női emancipáció. Győr, 1872. 21. o.

[2] Szegvári Katalin: A nők művelődési jogaiért folytatott harc hazánkban. KJK, Budapest, 1968. 114. o.

[3] Zilahy Károly: Hölgyek lantja. Pest, 1865. 18. o.

[4] Pécs Szabad Királyi Város Polgári Leányiskolájába járő növendékek érdemsorozata az 1881/82-es tanévre, Pécs, 1882. 9. o.

[5] Friml Aladár: Nem és hivatás. Budapest, 1 887. 19. o.

[6] Pécs Szabad Királyi Város Polgári Leányiskolájába... i. m. Pécs, 1882. 10. o.

[7] Szász Károly: A nőképzésről. In.: Nemzeti Nőnevelés 1882. 11. o.

[8] Szerényi Endre: A női emancipáció. i. m. 21. o.

[9] Uo.

[10] Fábri Anna: A szép tiltott táj felé. Kortárs, Budapest, 1995. 243. o.

[11] Szegvári Katalin: A nők művelődési jogaiért folytatott harc hazánkban. i. m. 132. o.

[12] Baráth Ferenc: Az Országos Nőképző Egylet története és statisztikai kimutatása. Budapest, 1873. 31. o.

[13] Zirzen Janka: A budapesti II. kerületi állami Tanítóképő intézet multja és jelene. Budapest, 1885.

[14] Erre vonatkozóan lásd: Thuránszky Irén: A budapesti II. kerületi állami elemi tanítónő és nevelőképző. Budapest, 1896.

[15] Molnár Aladár: A nőképzés hazánkban éa a Budapesti Állami Felsőbb leányiskola. Budapest, 1877. 62. o.

[16] Molnár Aladár: A nőképzés hazánkban éa a Budapesti Állami Felsőbb leányiskola. i. m. 61. o.

[17] Biki Károly: Női arcképek a történelemből. Debrecen, 1873. 12. o.

[18] Pécs Szabad Királyi Város Polgári Leányiskolájának értesítője az 1884/85-ös tanévben. Pécs, 1885. 5. o.

[19] Kálniczky Endre: Nőtan avagy az asszonyi hivatás tudománya. Pest, 1852. 29. o.

[20] Rudnay Józsefné: Veres Pálné Beniczky Hermin élete. Budapest, 1896. 140. o.

[21] Jósika Júlia: Pályavezető fiatal leányok számára. Budapest, 1867. 273. o.

[22] Jósika Júlia: Pályavezető fiatal leányok számára i. m. 274. o.

[23] Szabó Richárd: Nők világa. Pest, 1871. 45. o.

[24] Erre vonatkozóan lásd: Beniczky Irma: A nők hivatása. Pest, 1870. 75. o.

[25] De Gerando Antonina: A női élet. Kolozsvár, 1892. 48. o.

[26] Kisfaludy Árpád: Levelek hugomhoz az olvasásról. Budapest, 1888. 95. o.

[27] Medve Imre: A magyar gazdasszony teendői... Budapest, 1872. 68. o.

[28] Uo. 67. o.

[29] A nőnem közhasznú szakirodalma. In.: Nővilág, 1862. 122. o.

[30] Magyar Nők évkönyve (Szerk.: Kánya Emília). Pest, 1861. 51. o.

[31] Hölgyek titkára... Pest, 1861.

[32] Gyulay Béla: Nőnevelés. Budapest, 1884. 42. o.

[33] Gúta-Oláh Mária: A család és a leányok továbbképzése. In.: Nemzeti Nőnevelés 1887. 462. o.

[34] Gúta-Oláh Mária: A család és a leányok továbbképzése i. m. 467. o.

[35] Somogyi Géza: A nőkérdés. Igló, 1879. 20. o.

[36] A nemzeti nőnevelés két kérdéséről. In.: Nemzeti Nőnevelés 1881. 243. o.

[37] Péterfy Sándor: Tökéletesítsük leányiskoláinkat. In.: Nemzeti Nőnevelés 1881. 412. o.

[38] Uo. 413. o.

[39] De Gerando Antonina: A felsőbb leányiskolák tanítási rendszeréről. In.: Nemzeti Nőnevelés 1887. 56. o.

[40] György Aladár: Serdülő leányok olvasmányai. In.: Nemzeti Nőnevelés 1880. 12. o.

[41] Uo. 13. o.

[42] György Aladár: Serdülő leányok olvasmányai i. m. 23. o.

Szívós Andrea [...]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010