Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

A közszektor információinak gazdasági értéke

Nehéz jó becslést adni a közösségi információk gazdasági értékéről, erre kevéssé alkalmasak a közgazdaságban szokásosan alkalmazott értékelési módszerek. Itt is az okozza a fő gondot, hogy az információ nem kisajátítható jószág. Ennek következményeként a piaci egyensúlyi állapotban közel sem biztos, hogy az információs piacon az információ-előállítás költsége megegyezik a felhasználás során elért hasznossággal úgy, ahogy az a közönséges, egymással versenyző javak esetén történik. A közönséges javaknál nyilvánvaló, hogy a piaci egyensúlyi helyzetben a termelés határköltségei megegyeznek a felhasználók határhasznával. Az információs piacra viszont az a jellemző, hogy az információ-előállítás határköltségei többnyire jóval alacsonyabbak, mint a felhasználásukból származó haszon. Ebből következően az input oldalról való értékelés vélhetően alulbecsli az információk tényleges értékét. A hasznosságból való kiindulás viszont könnyen arra vezethet, hogy hagyományos nemzetgazdasági elszámolásokban szereplő értékösszegekhez képest erősen túlbecsüljük az információk értékét.10

Szakértői vélemények szerint a fejlett országokban az elektronikus kereskedelemben forgalmazott információk 15-25 százaléka a közösségi szektorból származik (A survey; 2000/1). Ugyanezen források szerint az információs tartalomipar az Európai Unió összesített GDP-jének mintegy 5 százalékát teszi ki, többet, mint például a telekommunikáció vagy a hardver-szoftver termelőágazatok. Ebből becsülve a közszektor adatvagyonának összértéke a GDP egy százaléka körülire tehető11 (Volman; 2001). A jelenlegi arányok önmagukban még nem indokolnák a kérdés gazdaságpolitikai fontosságát. Sokkal meggyőzőbb az az összehasonlítás, amely szerint az EU piaca jelenleg alig egyötödét teszi ki az Egyesült Államokbeli méreteknek. Ráadásul ott ez a piac folyamatosan évi 10-30 százalékkal bővül.

A közszektor információinak nemzetgazdasági értékét az előállítás költségeinek szintjén lehet mérni. Az előzőkben említett arányok - a GDP 1 százaléka körüli méret - is ilyen becslésekből származik. A közszektor adatvagyonán belül a földrajzi, térképészeti információk, a közhitelű nyilvántartások, az állami archívumokban tárolt anyagok, valamint a statisztikai szolgálat adatvagyona teszi ki a kereskedelmi hasznosításra alkalmas információk döntő részét. A statisztikai szolgálat adatvagyonának mért értéke tehát megegyezik a statisztika készítésének költségével. Minthogy azonban csak a költségek szintjén tudjuk mérni a statisztikai vagyon értékét, ezért ez az értékösszeg közel sem fejezi ki a használatából származó egyéni és társadalmi hasznot. Arra sem ad eligazítást ez a módszer, hogyan vegyük figyelembe a hatékonyságjavulás miatt bekövetkező költségcsökkenést. Az nyilvánvalóan nem csökkenti az adatvagyon értékét. A mérés további problémája, hogyan lehet összevetni az egyszeri beruházási költségeket (például az adatbázisok kifejlesztésének költségét) a rendszer alkalmazásának folyó költségeivel.

A közszektorbeli információk üzleti hasznosításának dilemmái

Az információk terjedésének elősegítéséhez tehát fontos társadalmi-gazdasági érdekek fűződnek. Másképpen fogalmazva, minthogy az információk terjesztéséhez pozitív externalitások kapcsolódnak, az információk terjesztésében az államnak szerepet kell vállalnia. Ez igaz mind a magán, mind a közösségi tulajdonban levő információs vagyonra nézve. Lényegesen eltérő állami beavatkozási, szabályozási lehetőségek kínálkoznak azonban attól függően, hogy az információs vagyon köz- vagy magántulajdonban van-e. Míg a magántulajdonban levő információk terjesztését az állam legfeljebb a feltételek biztosításával tudja segíteni, a köztulajdonban levő információkkal az állam közvetlenül rendelkezik. Önmagában az a körülmény, hogy a közösségi információk gyűjtése és feldolgozása közpénzekből történik, indokolttá teszi, hogy ezeket az információkat a közösség ingyenesen használhassa.

Az információknak mint gazdasági javaknak az előzőkben említett sajátos tulajdonságait a szaktudományok már régóta felismerték. Ebből azonban gyakorlati teendők a múltban lényegében nem következtek. Minthogy a korábban rendelkezésre álló információtechnológiai eszközök erősen korlátozták a tényleges hozzáférést, a szabályozás szükségessége inkább elvi, mint gyakorlati kérdésként merült fel. Az elmúlt évtizedig különféle ad hoc megoldások jórészt elegendőnek bizonyultak az ellentmondások kezelésére. Az a körülmény, hogy az információk nagyrészt nyomtatott formában, jobb esetben az adatgazda adatbázisában voltak elérhetők, fizikailag tette lehetetlenné mind a tömeges hozzáférést, mind a rendszeres továbbhasznosítást.

Az információk többszöri hasznosításából származó megtakarítás nemcsak a közösségi információs vagyon esetén mutatható ki. Káros lehet a magánszektor által előállított adatvagyon monopolizálása is. Azonban míg a magánszektorban levő adatgazdákat védeni kell addig a mértékig, amíg megtérülnek az adatbázisok egyszeri előállítási költségei, a közpénzekből gyűjtött és kidolgozott adatbázisok esetén ez aligha lehet fontos szempont. Ezzel kapcsolatban társadalmi szinten inkább az a probléma mutatkozik, hogyan lehet azt megakadályozni, hogy a magánvállalkozások monopolizálhassák, a közösségi szektorból esetleg kedvezményesen korábban megszerzett adatvagyont.

Az elmúlt évtized ezen a területen elsősorban a problémák felvetése és tárgyalása szintjén hozott áttörést. Az internet megjelenésével ugyanis több, eddig rejtett dilemma is felszínre került. Nemcsak az sürgeti a kérdés rendezését, hogy a kormányzati gazdaságpolitika felismerte a közinformációk gazdasági jelentőségét, hanem az információs tartalomipar érdekképviselői is egyre határozottabban igénylik, hogy egyértelmű és lehetőleg liberális jogszabályok segítsék a közszektorban keletkező alapinformációk további értéknövelő hasznosítását.

Szemben azzal, ahogy a közösségi adatokhoz való állampolgári hozzáférést a példának tekintett országok többségében külön törvény szabályozza, egyáltalán nem kialakult a helyzet a közösségi információk üzleti hasznosítása kérdésében. Itt még a szabályozás alapelvei sem formálódtak ki. Nem annyira az a probléma, hogy különböznek a nemzeti szabályozások, és ez akadályozza a kérdés nemzetközi szintű harmonizációját (erre mindenképpen szükség lenne a természeténél fogva globális információs piacon), hanem az egyes nemzeti szabályozások sem összehangoltak. Sok esetben a közösségi intézmény dönthet a nála található információk üzleti hasznosításának módjáról.

A közösségi szektorból származó információk üzleti hasznosítása szembesül azzal az általános kérdéssel, hogyan kell szabályozni az információs tartalomipar működési fel-tételeit (árképzését, az adatbázisok jogvédelmét stb.) annak érdekében, hogy a szabályozás gátolja a káros monopolizálódást, ugyanakkor ne fékezze az ágazat fejlődését. Olyan hosszú távra érvényes, kiszámítható szabályokat kell megfogalmazni, amelyek nem bátortalanítják a vállalkozásokat. Sőt, a szabályok új vállalkozások piacra lépését ösztönözzék, hogy ezáltal a verseny erősödése javítsa a hatékonyságot, és így serkentse a gazdasági növekedést.

Az információs vagyon kezelése magában hordja a monopóliumok kialakulásának a lehetőségét. Ez igaz a közösségi és a magánszektorban kezelt információkra is. A magánszektor érdekcsoportjai ismételten hangoztatják azt a kifogást, hogy a közösségi intézmények hajlamosak az általuk gyűjtött információk kisajátítására, és az információk értékesítésével olyan üzleti tevékenységeket folytatnak, amelyek nem tartoznak az állam feladatai közé, és így csorbítják a vállalkozások érdekeit. Az információs piacon azért is nehéz elhatárolni az állam és a magánszektor működési területét, mert az információs piaci magánszektorban erős nagyvállalati lobbiérdekek érvényesülnek, amelyeket nehéz a versenyszabadságra hivatkozva védeni.

A célszerű munkamegosztás kialakításakor azt is számításba kell venni, hogy nem egyszerűen arról van szó, hogy a közösségi szektorban keletkező nyers adatok értékét a magánszektor a felhasználók számára különféle szolgáltatásokkal növeli, hanem sok esetben csak a közösségi szektorban van meg az adatok értelmezéséhez szükséges szakértelem. Ezért korántsem biztos, hogy az információs piacon is a verseny léte miatt a magángazdaság minden esetben hatékonyabban működik, mint az állam.

További kérdésként merül fel, hogy lehet-e és érdemes-e korlátozni a közhitelű nyilvántartásoknak az eredeti céltól eltérő másodlagos, üzleti jellegű hasznosítását. Ilyen például a népesség-nyilvántartási adatbázis használata marketing célra, a céginformációk felhasználása üzleti elemzések, rangsorok kialakítására. Az ingyenesen felhasznált információk egyfelől költségmegtakarítást jelentenek a vállalkozásoknál, és ezáltal javítják a vállalatok nemzetközi versenyképességét. Ezzel szemben állnak viszont a méltányolandó magánérdekek.

A közösségi szektornál tárolt információs vagyonon belül az ingyenes hozzáférésből többnyire ki vannak zárva az állami könyvtárakban, kép- és hangarchívumokban tárolt adatok. Kérdés, hol húzzuk meg ezen, legalább részben közpénzekből finanszírozott, de nem ingyenesnek számító adatvagyon határát. Újabban hasonló kérdésként jelentkezik az állami támogatásokból finanszírozott kutatások során létrehozott adatbázisokhoz való hozzáférés. Nyílt kérdés, hogy ezek a kutatók szellemi termékének vagy a közösségi adatvagyon részének tekintendők-e?

Nemzetközi szinten a múltban igen eltérő, többnyire ad hoc megoldásokat mutató gyakorlat alakult ki az értékesítési ár és az átadás egyéb feltételei meghatározásánál. A feltételek országonként és adatkörönként is változnak. Van olyan eset, amikor ingyenes az átadás, van olyan eset, amikor a felhasználónak az információátadás határköltségeit kell megtérítenie, és van olyan szabályozás is, amikor az értékesítési árak fedezik az információgyűjtés teljes költségét. Ráadásul több esetben az átadás szabályait a felhasználók jellege szerint is eltérően szabályozzák. Az információértékesítésben megnyilvánuló egyenlőtlen feltételek lényegében a piaci versenyt torzító hatásokat váltanak ki. Ennek elkerülése érdekében az EU a közelmúltban adta ki véleményezésre azt a szabálytervezetet, amely a tagországokra kiterjedően - várhatóan kötelező jelleggel - előírja a közösségi információk üzleti hasznosításának egységes feltételeit. Minthogy az információk üzleti célú hasznosítása befolyásolja az egységes belső piac működését, így az EU jogosultnak tekinti magát arra, hogy beleszóljon a nemzetállami szabályozásokba.

Az egyelőre csak tervezet formájában nyilvánosságra hozott már említett dokumentum elsősorban a szabályozások áttekinthetőségét írja elő, vagyis azt, hogy minden felhasználó előre megismerhesse azokat az ár- és egyéb feltételeket, amelyek mellett hozzáférhet a kért adatokhoz. A javaslat kifejezetten tiltja a közszektor és a magánszektorbeli továbbértékesítők közötti kizárólagos szerződéseket. Hasonlóképpen nem teszi lehetővé az anyag azt, hogy a hozzájutás feltételeiben különbséget tegyenek a felhasználók között. A költségek tekintetében a nyers adatok esetén javasolja, hogy azok csupán a terjesztés határköltségeit fedezzék, az értéknövelő szolgáltatásokért azonban díjak már felszámíthatók. Ugyanakkor megengedett, hogy bizonyos adattípusokat a közszektor is piaci feltételekkel értékesítsen, különösen akkor, ha az adatgyűjtés számára is költségekkel jár. Ilyen piaci jellegű információs termék például a földrajzi, térképészeti vagy a meteorológiai adatbázis.

Adatcsere a kormányzati intézmények között

A közösségi adatok többcélú felhasználásának harmadik területét a közösségi szektoron (államigazgatáson) belüli átadás, adatcsere képezi. Erre a kérdésre a nyilvános dokumentumokban kevés nemzetközi tapasztalat található, ezt vélhetően a legtöbb országban az államigazgatás belső ügyének tekintik. Kivételes eljárást mindössze a személyes adatok, illetve a külön törvénnyel szabályozott adatállományok (például adóadatok) használata igényel. Ezek esetén az államigazgatáson belüli többszöri hasznosítás során az adatok továbbra is védettek maradnak, egyéb esetben például az anonimizált adatállományok a közérdekű adatok körébe tartoznak. Hasonlóképpen nemzeti belügy az is, hogy ilyen esetben ki viseli az információgyűjtés és az adatbázisok karbantartásának költségeit, azt mennyiben osztják meg a felhasználók között.

Az adatátvétel tekintetében sajátos megítélés alá esnek a statisztikai szolgálatok. A statisztikai célú hasznosítás nem sérti, nem sértheti az adatszolgáltatók érdekeit, miközben az adatok felhasználása jelentős költségmegtakarítással jár. Mindamellett az egyedi és különösen a természetes személyek adatainak védelme mint elv megelőzi a gazdasági racionalitás szempontjait. Vélhető, hogy az elektronikus kormányzatok kiépülése kapcsán az adatcsere kérdésköre is nagyobb hangsúlyt kap, amely során az adatvédelmi elveket is újratárgyalják.

A közszektor információinak nyilvánossága és az elektronikus kormányzat

A közösségi információk közzététele fontos részét képezi az elektronikus kormányzat kiépítésének. Az elektronikus kormányzat kiépítését a szakirodalom négy, egymásra épülő szakaszra bontja (Di Maio; 2001).

1. Az első szakaszban a kormányzat működése, kapcsolatai, információs csatornái lényegében az eddig megszokott formában élnek tovább, mindössze annyi változás történik, hogy ezek elektronikus formában is elérhetővé válnak. Ezt a szakaszt nevezhetjük az elektronikus kormányzat megjelenésének.

2. A második szakaszban kialakulnak az információszolgáltatás új formái. Ennek során a kormányzat és a felhasználók (állampolgárok, üzleti élet, kormányzati intézmények stb.) között új kapcsolatok alakulnak ki azáltal, hogy a felhasználók saját maguk szolgálhatják ki magukat a kormányzati információs vagyonból. Ennek érdekében ki kell dolgozni

a) egyrészt az információk elérését és értelmezését segítő metaadatokat és egyéb tájékoztatási útmutatókat,

b) másrészt olyan szabályokat és technikai eszközöket, amelyek védik az információs vagyont a jogosulatlan hozzáféréstől (adatvédelem), és szabályozzák annak továbbfelhasználását (például a magánszféra által nyújtott értéknövelő szolgáltatások árképzését).

A használat során jelentkező felhasználói igények előbb-utóbb azt az igényt is megfogalmazzák, hogy létrejöjjenek olyan információs "pultok", amelyek biztosítják a felhasználókkal való személyre szóló kapcsolattartást, segítve az információs vagyonban való eligazodást.

3. A harmadik szakaszban lehetővé válik, hogy a kormányzat és az állampolgárok, gazdálkodó szervezetek között a tranzakciók elektronikus formában kerüljenek végrehajtásra.

4. A negyedik szakasz jelenti mindazt a fejlődést, amelynek nyomán az előző szakaszok eredményeképpen struktúrájában átalakul a kormányzati munka, előtérbe kerül a funkcionális és nem a szervezetekre tagolódó feladatellátás.

A közszektor információinak nyilvánossága az elektronikus kormányzat bevezetésének első két szakaszához tartozó feladat. Minthogy ez az egyik első és viszonylag könnyen kivitelezhető feladat, az eredmények és tapasztalatok lényegesen befolyásolják a munka egész további menetét. A kormányzati állásfoglalások kiemelik annak fontosságát, hogy mindenki egyenlő feltételek között juthasson hozzá a közösségi információkhoz, ezzel is csökkentve a társadalomban egyébként óhatatlanul kiszélesedő információs szakadékot egyfelől azok között, akik képesek élni az új információs technológiákkal, másfelől azok között, akik erről - elsősorban a képzettség hiánya és életkorúk miatt - lemaradnak. A pozitív élmények csökkenthetik ezen rétegek idegenkedését az információs technológiák használatától, ugyanakkor ösztönzést adhatnak az államigazgatási szakembereknek az elektronikus kormányzat kiépítésének folytatására.

IRODALOM

BRÜHANN, U. (1996): Privacy and transparency: How can they be reconciled? Előadás az "Access to public information: A key to commercial growth and electronic democracy" címmel, 1996. június 27-28-án Stockholmban tartott konferencián.

DIMAIO, A. (2001): E-government scenario. Előadás a Gartner Corporation szervezésében, Budapesten, szeptember 13-án rendezett "E-government" c. konferencián.

MAYER-SCHÖNBERGER, V. (2001): Information und Recht. Vom Datenschutz bis zum Urheberrecht. Springer, Wien-New-York.

PRINS, C. (2001): Access to public sector information: In need for constitutional recognition? Előadás Bécsben 2001. december 7-én az "Access to ownership of public sector information" c. szimpóziumon.

RAAB, CH. D. (2001): Privacy issues as limits to access: Előadás Bécsben 2001. december 7-én az "Access to ownership of public sector information" c. szimpóziumon.

A survey of government and Internet (2000/1): The Economist, 2000. június 24.

A survey of the new economy (2000/2): The Economist, 2000. szeptember 23.

VOLMAN, I. (2001): Access to and exploitation of public sector information. Előadás Bécsben 2001. december 7-én az "Access to ownership of public sector information" c. szimpóziumon.

WIENER, N. (1961): Cybernetics, or control and communication in the animal and the machine. MIT Press.

* A tanulmány a Kopint-Datorg Konjunktúra Kutatási Alapítvány által végzett, a Széchenyi-terv keretében támogatott kutatás alapján készült.

1 Az állam működésének átláthatósága valójában szélesebb fogalom, mint a közszektor információinak nyilvánossága, például az is hozzátartozik, hogy egyértelmű és áttekinthető legyen a kormányzati döntéshozatal menete. Tulajdonképpen az is az átláthatósághoz tartozik, milyen és mennyire egyenlő feltételekkel jut hozzá a magánszektor a közinformációkhoz, azok üzleti továbbértékesítése céljából.

2 Ez a szabályozás úttörő jellegűnek mondható, és még ma is példaképnek tekintik. Ezzel szokták szembeállítani a mai kormányzati politikák ódzkodását az információs forradalomtól, mondván "Ha a nemesekből, papokból, kereskedőkből és parasztokból álló egykori svéd parlament ugyanúgy állt volna hozzá az írott sajtóhoz, mint a mai törvényhozók a számítógépekhez, akkor 1766-ban nem született volna meg a sajtószabadságról szóló törvény" (Brühann; 1996).

3 Például az Egyesült Királyság jogszabálya úgy fogalmaz, hogy a dokumentum a bármilyen formában tárolt információ. Svédországban dokumentumnak neveznek bármilyen írott anyagot, képet vagy olyan gépi rekordot, amely olvasható, meghallgatható vagy megérthető más technikai eszközök segítségével. Spanyolországban a dokumentum lehet grafikus, hangi, vizuális vagy bármilyen más anyagi formájú. A holland jogszabály szerint a dokumentum lehet írásos vagy adatot tartalmazó más anyag.

4 A framework for exploitation of public sector information. Közzétéve: 2002. 01. 21.

5 Az 1992. évi LXIII. törvény a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló, a közérdekű adatok nyilvánosságával foglalkozó törvény ugyanis "a közfeladatot ellátó szerv tevékenységére, különösen az állami és önkormányzati költségvetésre, annak felhasználására, valamint az állami és önkormányzati vagyon kezelésére vonatkozó információ" nyilvánosságáról szól.

6 Az angol szakirodalom a public sector, public authority, general government elnevezéseket használja. Magyarul ezek az angol elnevezések egyenként is több fordításban használatosak. A tanulmány a továbbiakban, amikor általánosan szól a közről, akkor a közszféra, az információk nyilvánosságával összefüggésben pedig a közszektor kifejezést használja, mivel talán ez a fogalom a legkevésbé foglalt más szabályozások által.

7 Az EU közbeszerzésekről szóló irányelve, (Directive on Public Procurement) 92/50 (1992. június 18.)

8 Lásd a 4. jegyzetet.

9 Privacy Act 1993. Public register privacy principles.

10 Az információk hasznossága ugyanis jelenleg nem jelenik meg a nemzetgazdasági számokban, ezért annak értékét nem is célszerű a GDP vagy más hasonló aggregátum arányában kifejezni.

11 Ebbe nem számítják bele az állami archívumokban tárolt kép-, szöveg- és hanganyagot.

Hüttl Antónia [Statisztikai Szemle, 2002./8.]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010