Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

A kollégiumi irodalom forrásai és műfajai

A diák-kéziratoknak két nagy csoportját lehet elkülöníteni: az egyik az énekeskönyvek csoportja, amelyben énekszövegek és kották találhatók, s amelyeknek egyértelmű forrása a Kollégium, mivel a Kollégiumok énekkara által énekelt énekeket jegyezték le bennük; a másik csoportba a verses gyûjtemények tartoznak.

A verses kéziratok szépsége, hogy mindegyik egy-egy életnek, egy-egy gondolkodásmódnak a tükre. A diákok a kollégiumi éveik alatt kezdték írni, s falura kikerülve folytatták a „gyûjtögetést”. Sok kézirat éppen ezért nem homogén tartalmú: a szerkesztõk a fontosnak vélt információkat gyûjtötték össze. Ezeknek csak egy részét képezi a kollégiumi irodalom. A gyûjteménybe belekerültek késõbbi munkák is, sõt receptek, kuruzslások, feljegyzések fontosabb családi vagy történelmi eseményekrõl, de találkozhatunk gazdasági jegyzetekkel, összeírásokkal is szép számmal. Sokat elárulnak a kéziratok a gazdáikról: milyen volt az érdeklõdésük, mit tartottak fontosnak, lejegyezni valónak, milyen volt az irodalmi kultúrájuk stb. Nem elég tehát csak egy szempontú (irodalmi, zenei, néprajzi stb.) megközelítésbõl vizsgálni ezeket a köteteket. Érdemes komplex vizsgálat tárgyává tenni a kéziratokat, hogy teljes képet kaphassunk a XVIII. századi kollégiumi irodalomról – s ami alapja ennek, a kollégiumi diákkultúráról. A XVIII. század második felébõl, a XIX. század elsõ felébõl szép számmal maradtak ránk verses kéziratok és énekeskönyvek. Számarányairól elég annyit megjegyezni, hogy Stoll Béla 1963-ban megjelent kézirat-bibliográfiájában közel 900 kézirat adatait közölte, amelyben benne vannak ugyan a katolikus könyvtárakban õrzött szövegek is, hozzá kell tenni azonban, hogy mind a mai napig bukkannak fel újabb kéziratok magánkönyvtárakban, antikváriumokban és nyilvános könyvtárakban (lásd Stoll Béla: A magyar kéziratos énekeskönyvek és versgyûjtemények bibliográfiája [1565–1840.], Budapest, 1963.). Ez egyfelõl megkönnyíti a kutatást, hiszen sok szöveg több kéziratban is elõfordul, s gyakoriak az olyan versek is – elsõsorban az iskola és az alkalmi versek csoportjában –, ahol néhány vers alapján már teljes képet kaphat a verstípusról az érdeklõdõ, mivel mind ugyanarra a sémára készült. Másfelõl viszont a nagyszámú kézirat lehetetlenné teszi a teljes feldolgozást, mert hatalmas mennyiségû adatot kellene feldolgozni és kiértékelni. A kéziratok unicumok, mindegyik egyedi, mindegyikbõl csak egy van, ha lemásolták õket, akkor sem egy az egyben, hanem némi módosítással. Tehát minden kéziratból csak egy van, esetleg mikrofilm készült róluk, és az országban 2-3 gyûjteményben, egyszóval alig lehet hozzájuk férni. A kutatás tehát költséges, s nehezíti az utazás is.

A református kollégiumok közül elsõsorban Debrecenben és Sárospatakon alakult ki a versek gyûjtésének hagyománya, a kutatások tehát ennek a két kollégiumnak és partikuláinak kéziratanyagára koncentrálhatók. A két kollégiumban született alkotások között nagyon sok a hasonlóság, azonban – elsõsorban formai – eltérések is elõfordulnak, amelyek az iskola oktatási szerkezetébõl és az eltérõ gondolkodásmódból fakadnak. A pataki kéziratok elején például nincsen elõszó, ami a debreceni kéziratokban szokásos volt, de különbség van a kották lejegyzésének módjában is. A kéziratirodalom vizsgálata során a legcélszerûbb, ha ezeket a köteteket egy egységes egészként vizsgáljuk az eseti eltérések alkalomszerû jelölésével.

A kéziratok többségének lejegyzõi vidéki rektorok voltak. Csak néhány példa: Veress Márton Debrecenben és Pápán tanult, majd három évig Pátkán volt rektor. Kézirata énekeket és verseket is tartalmaz. Mólnárnak csak a vezetéknevét ismerjük, a keresztnevét nem tudjuk, de tudjuk róla, hogy lelkes pedagógus és versíró volt, kéziratos könyvének nagy részét iskolai versek, másik részét köszöntõk teszik ki. De megemlíthetõ Szabó Dávid is, aki az 1790-es években a pataki kollégium praeceptora volt, s az énekeskönyve végére köttette azokat a lapokat, amelyet ma Szabó Dávid toldalékának nevezünk. Mivel fõképp tanítók írogatták össze a munkákat, nagyon sok az iskolai alkalomra írott ének és vers. Ezeket, noha a népnevelés egyik eszközének számítottak, még nem vizsgálták sem pedagógiai, sem irodalmi szempontból. Hasonlóképpen az iskoladrámáknak is a népnevelõ funkciója az elsõdleges a reformátusoknál, mégis csak irodalmi szempontból kutatták eddig a drámaszövegeket is. A kollégiumi évek szentenciáihoz szorosan kapcsolódnak a temetési énekek és versek, amelyek a kollégiumi irodalom eléggé tetemes részét képezik. A kollégiumi irodalom meghatározó részét alkotják a világi versek is, amelyek témája elsõsorban a szerelem, a nõkkel való viszony. A magánélet egyéb szféráiról, a barátságról, a felettesekkel, támogatókkal való kapcsolatról elsõsorban a világi alkalmi szövegekbõl kaphatunk ízelítõt, ezek legnagyobb hányada névnapi köszöntõvers. A kollégiumi kultúra és irodalom a XIX. század elsõ felében nagyon érdekes változáson ment át. Jobbára megtartották a régi mûfajokat, eszközöket az önnevelésben, önmûvelésben, de új tartalmakat kaptak a régi formák. A változás hosszú folyamat volt, amelynek jelei az 1790-es években jelentek meg, s a reformkor második szakaszában teljesedett ki, nagyjából az 1830-as évek végére, 40-es évek elejére. A XIX. század második felében mûködõ különbözõ egyletek mûködéséhez köthetõ a folyamat továbbélése.

Nagy Júlia [Változó Világ 38.]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010