Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

Az érték- és a célracionalitás együttes alkalmazása a döntéshozatal során

Jóllehet, szükséges lenne az érték- és célracionalitás együttes alkalmazása, ám - Weber nyomán - fölvethető a két álláspont összeegyeztethetetlensége, tudniillik, hogy éppúgy nem keverednek egymással, mint az olaj meg a víz. Csakhogy - amint azt épp Weber említi - mégis elképzelhető valamiféle együttes alkalmazásuk: célracionális cselekvés esetén mindazonáltal "lehetséges, hogy az ellentétes és egybeeső célok és következmények közötti választásban értékracionalitás érvényesüljön; ekkor a cselekvés csak eszközeiben célracionális" (Weber [1967], 56. old.). Más szóval a döntéshozó a rendelkezésre álló alternatívákból (azaz a cél-eszköz-következmény együttesből) az értékracionalitás (itt: erkölcs) szempontjai alapján meghatározza a szóba jövő alternatívák halmazát. Ezek után a célracionalitásnak, azaz a cél hatékony elérésének megfelelően kiválasztja a megvalósítható lehetőségeket, és végül a megvalósítandó alternatívát. Ezzel megfogalmaztuk legfontosabb mondanivalónkat, miszerint az etikai megfontolásoknak igenis helyük van a döntéshozatalban, mégpedig az alternatívák "szűrőmodellje"-ként (Zsolnai [1989], 37. old.).

Az érték- és célracionalitás követelményeinek bizonyos mértékű összeegyeztetésére képes döntéshozatali folyamat tehát a következő:

1. az elvileg megvalósítható, azaz a rendelkezésre álló alternatívák (cél-eszköz-következmény együttesek) föltárása;

2. az értékracionalitás szempontjainak megfelelő, úgynevezett szóbajövő alternatívák kiválasztása;

3. a technikai és gazdaságossági szempontból megvalósítható alternatívák azonosítása;

4. a cél elérésének szempontjából legkedvezőbb, úgynevezett megvalósítandó alternatíva kiválasztása.

A leírt döntési folyamat nagyon fontos jellemzője, hogy morális alapon választ a rendelkezésre álló alternatívák közül. Gazdasági szervezetek döntései esetén a "moralitás ... azt jelenti, hogy a szervezet tekintetbe veszi döntései hatását az érintett természeti környezetre és embercsoportokra, elismeri az ökoszisztémákat és az embereket mint önértékű létezőket. ... A felelős gazdálkodás tehát olyan döntéshozatalt jelent, amelyben a döntéshozók [cél - B.Á.]racionálisan választanak a morálisan elfogadható alternatívák között." (Zsolnai [1989], 37-38. old.)

A korábbi hasonlattal élve, igaz ugyan, hogy az olaj meg a víz nem keverednek, de ha egy pohárba öntjük őket, akkor a víz "megtartja" az olajat, azaz alapot képez a másik számára. Döntéseinkben így kellene működnie az alapot szolgáltató értékracionalitásnak, illetve a ráépülő célszerűségnek.

Az etikus döntéshozatal lehetősége a gazdasági gyakorlatban

Az eddig leírtak nagyon szépen mutatnak a papíron, de jogosan vethető föl a kérdés, vajon milyen esélyekkel indul az erkölcs a nagy gazdasági kiszorítósdiban. Az erkölcs gyakorlati létjogosultsága ugyanis több szempontból is megkérdőjelezhető. Először is, mondhatja valaki, hogy a piacon olyan farkastörvények uralkodnak, amelyek a mégoly jó szándékú embereket is rendszerkonformitásra kényszerítik, mivel az életben maradás érdekében maguk is kénytelenek az erkölcstelenség "normáját" követni (lásd az adócsalást, valamint a "ha nem én lopom el, valaki más majd úgyis ellopja" elvét). Másodszor, fölvethető, hogy az ember magán- és úgynevezett hivatalos szférája elkülönül egymástól: magánéletében lehet erkölcsös, de amikor kapcsolatba lép a gazdasági-társadalmi rendszerrel, akkor olyan szerepek eljátszására kényszerül, amelyek ellentmondhatnak "privát meggyőződésének". Ez utóbbinak speciális esete az, hogy "a hagyományos erkölcs, bár az egyéni viselkedéshez előírásokat nyújt, nem tartalmaz törvényeket a komplex társadalmi szervezet [például vállalat] viselkedésére vonatkozóan. ... [A] társadalmi rendszerekre vonatkozó erkölcsi fogalmak különböznek az egyénekétől", más szóval, a szervezeti erkölcs eltér az egyéni erkölcstől (Bertalanffy [1991], 55-56. old.).

Ez a Machiavelliével rokon gondolatmenet (tudniillik "a szervezet tegye, amit a rendszer parancsol neki, és ne akarjon erkölcsösködni!") reálpolitikusi szemszögből elfogadható, sőt, vonzó is lehet. A kérdés csak az, hogy szem előtt tartva a társadalom valódi és hosszú távú érdekeit, van-e értelme az ilyen magatartásnak. Gondoljuk tovább a kérdést: léteznek-e olyan objektív erkölcsi törvények, amelyeket az ember minden körülmények között köteles betartani, vagy pedig különbséget tehetünk (sőt kell tennünk!) magánéletünk, illetve szervezetben játszott szerepünk erkölcsei között? Fogalmazzunk sarkosabban: relativizálható-e az erkölcs? Lehetek-e hétvégi, otthoni "jó ember", aki segít szomszédjának fölásni a kertjét, hétköznap pedig "menedzser", aki történetesen ugyanazon szomszédját teszi ki az utcára az illető vállalkozásának bekebelezésével - hiszen a gazdaságban növekedni "necesse est"?

Ha a fenti kérdésekre merőben technikai jellegű választ adunk, akkor elmondhatjuk, hogy a világ tényleg ilyen erkölcstelen módon működik. Nem kell messzire mennünk: a mai magyar gazdaságban is elterjedt az adócsalás, kiterjedt a fekete- és a szürkegazdaság. Mindazonáltal, ha működő piacgazdaságot akarunk, akkor törvényi és intézményi eszközökkel is föl kell lépnünk e jelenségekkel szemben. A fenntartható gazdaság (4) egyik tartópillére a bizalom. Ez beépül a szerződésekbe, ennek alapján hiszik el a szerződő felek, hogy a másik képes és hajlandó teljesíteni kötelezettségeit. Minél inkább így van ez, annál kisebbek lesznek a szerződési biztosítékok meghatározása, illetve a szerződések megszegése miatti tranzakciós költségek (Kindler-Zsolnai [1993]; Kieser [1995]).

A nyugati országok példája szerint az erkölcs beépíthető a gazdasági rendszerbe. Erre utal, hogy az utóbbi évtizedben elterjedtek az etikai kódexek, amelyekkel vállalatok, szakmai közösségek kötelezik el magukat bizonyos etikai követelmények betartása mellett, s mindez számon kérhető rajtuk. Az etikai kódexek megszületésében jelentős szerepe van a közvélemény nyomásának (lásd a környezetvédelemmel kapcsolatos etikai "fogadalmakat" a vállalatok részéről), az image-javításnak és az üzleti szempontoknak. Mindez azt jelzi, hogy a magánerkölcs elvárásai befolyásolhatják a gazdasági szereplők viselkedését (például a környezettudatos fogyasztók részéről érkező nyomás révén). Az etikai kódexek elterjesztése és számonkérése lehet a megoldás egyik fonala a Bertalanffy által felvetett "szervezeti morál" vagy "rendszermorál" kérdéskörre is: "a probléma az erkölcsi kódex bővítése, a magasabb társadalmi lényegiségek belefoglalása" (Bertalanffy [1991], 56. old.). A gazdaságban egyrészt erős az igény a pénzben ki nem fejezhető jóléti tényezők (például a méltányosság, a bizalom, a környezet védelme) iránt, másrészt pedig ez az igény a vállalatok felé gazdasági kényszerítő erőként hat. Ezt mutatja az, hogy a (gyakran csak látszólag) embercentrikus vállalatfilozófiák például egyértelműen üzleti okok miatt valósulnak meg. Fontos azonban azt is látnunk, hogy ha egy gazdálkodó szervezet a morális szabályokat pusztán üzleti érdekből tartja be, akkor nem beszélhetünk morális viselkedésről. Egy hasonlattal élve: ha egy gyerek csupán azért nem csúzlizza meg a szomszédot, mert el akarja kerülni az ebből eredő apai pofont, akkor ettől a gyerek még nem lett erkölcsös, csupán a csúzlizás "hasznait" vetette össze annak "költségeivel".

Az üzleti motivációjú "erkölcsösségnek" ki kell egészülnie az etika önértékként való elismerésével. A nagy kérdés persze az, hogy ez a beállítottság képes-e gyökeret verni és széles körben elterjedni a társadalom, ezen belül a gazdaság fontos döntéshozatali szintjein. Véleményem szerint a helyes erkölcsi fölfogás csak akkor nyugszik szilárd alapokon, ha transzcendentális a kiindulópontja, vagyis ha istenhiten alapszik. Ez ad olyan távlatot és szemléletmódot, amellyel fölül tudunk emelkedni a mindannyiunkban rejlő és megalkuvásra hajlamos "perc-emberkén". Bizonyára korábban is léteztek és ma is élnek közöttünk olyanok, akik pusztán humanista alapokra építkezve - tehát transzcendens megfontolások nélkül - képesek hiteles erkölcsi példa felmutatására. Azonban a felismert erkölcsi igazságokhoz történő minden körülmények közötti ragaszkodásnak elemi szükséglete, hogy az ember higgye és vallja: van Valaki, aki ismeri a világ célját és működését; van Valaki, aki "hisz" bennünk, még akkor is, ha meggyőződésünk miatt sokan megmosolyognak bennünket; van Valaki, aki mindig látja és értékeli, amikor a jót tesszük, még ha ezt senki sem veszi észre körülöttünk; van Valaki, aki tudja, hogy van értelme jónak lennünk, és segít is bennünket ezen az úton. Van szikla, amelyre futóhomok helyett épülhet a házunk. (5) Ez a szikla: Isten.

Összefoglalás

Korunkat az emberi és az ökológiai válság egyaránt jellemzi. Az agresszív, öntörvényűnek kikiáltott gazdaság, és az önző módon önérdekkövető egyének társadalma sokak elszegényedését, kevesek meggazdagodását, illetve elidegenedett és ökológiai veszélyeket teremtő társadalmat eredményezett. A gazdaság és a társadalom ilyetén alakulása részben a közgazdaságtan ideológiájára vezethető vissza. Ez a gazdasági szereplőket önző, haszonmaximalizáló egyénekként írja le, azt állítva, hogy mindezen jellemzők erkölcsileg semlegesek, továbbá, hogy az egyének anyagi haszonmaximalizálása az össztársadalmi jót szolgálja. Ez a fölfogás mára tarthatatlanná vált. Egyrészt azért, mert az ember - egyebek közt - etikus lény is, és boldogságához az erkölcs alapszükséglet. Másrészt azért, mert az ember sohasem tud tökéletesen racionálisan dönteni, illetve nem képes választásainak hatását teljes mértékben ellenőrizni; ennek be nem ismerése vezetett az említett válságokhoz. Sem a gazdaság működésének, sem az emberiség fönnmaradásának nem elégséges föltétele a puszta gazdaságossági számításokra alapozott, önző önérdekkövetés.

Az etika úgy építhető be a döntéshozatalba, hogy erkölcsi megfontolások alapján választjuk ki a megvalósítás során szóba jöhető alternatívákat. Az etikai szempontok erejét bizonyítja, hogy a morális viselkedés a nyugati országokban egyre inkább részét képezi a "szalonképes" gazdasági viselkedésnek, illetve hiánya komoly gazdasági hátrányhoz vezethet. Esély van rá, hogy a vállalatok számára az etikai normák - legalább részleges - betartása egyre inkább parancsoló szükségszerűséggé váljon. De ne ringassuk magunkat illúziókba: ha az erkölcsinorma-követés oka pusztán az, hogy "parancsra tettem", akkor az éppúgy erkölcstelen, mintha az erkölcsi törvény megszegését parancsteljesítéssel indokolnánk. A szilárd erkölcsi döntésekhez transzcendentális alapra van szükség, közelebbről: Istenbe vetett hitre. Ez nyújt az ember számára belső szilárdságot a naponta változó körülmények és a felé érkező elvárások közepette, sőt, akkor is, ha az erkölcsös döntés következtében büntetéssel kell számolnia. Márpedig ez nem ritka eset.

HIVATKOZÁSOK

Bertalanffy, L. von [1991]: ... ám az emberről semmit sem tudunk (Robots, Men and Minds); Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest

Fromm, E. [1994]: Birtokolni vagy létezni?; Akadémiai Kiadó, Budapest

Kieser, A. (szerk.) [1995]: Szervezetelméletek; Aula Kiadó, Budapest

Kindler J. [1991]: Fejezetek a döntéselméletből; Aula Kiadó, Budapest

Kindler J. - Zsolnai L. (szerk.) [1993]: Etika a gazdaságban; Keraban Kiadó, Budapest

Kindler J. - Zsolnai L. (interjú K.S. tollából) [1994]: A gazdaságetika importja vadkeletre; Közgazdász, 37. szám, február 11., 6.old.

Simon, H. A. [1995]: Altruizmus és közgazdaságtan; Magyar Tudomány, 1. szám, 21-29. old.

Szabó M. [1985]: Alternatív utópia - alternatív modernizáció?; Valóság, 10. szám, 9-23. old.

Weber, M. [1967]: Gazdaság és társadalom; Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest

Zsolnai L. [1985]: Értékfüggés, értékelés, értékkutatás az ökonómiában; Közgazdasági Szemle, 2. szám, 147-154. old.

Zsolnai L. [1989]: Másként gazdálkodás; Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest

(1) Bár a közgazdasági elmélet az önérdekkövető kifejezést használja, ehelyett a jelen tanulmányban az önző, illetve az önző módon önérdekkövető kifejezés szerepel.

(2) A valóságban a döntéseink mögött rejlő különböző motivációk illetve a világról vallott előfeltevéseink egyszerre hatnak, és nem lehet őket vegytisztán szétválasztani. Jelen dolgozat szempontjából azonban célszerű úgy tennünk, mintha a különböző racionalitástípusok pengeélesen elhatárolódnának egymástól a döntéseink során.

(3) Ez párhuzamba állítható a kantiánus versus utilitarista etika problémájával is.

(4) A fenntartható gazdaság nem tévesztendő össze a fenntartható növekedés önámító és destruktív szlogenjével! Az előbbi a társadalmi méltányosságon, hatékonyságon és ökológiai korlátaink tiszteletben tartásán nyugvó gazdaságot jelent. Az utóbbi egy véges fizikai-biológiai térben minden határon túl növekvő gazdaságot jelent, ami nyilvánvaló képtelenség. Egy ilyen gazdaság működtetése egyenesen vezet az ökológiai és - ennek folyományaként - a gazdasági rendszer összeomlásához. Fenntartható (pontosabban végtelen ideig fenntartható) növekedés tehát nem létezik: a kifejezés két tagja kölcsönösen kizárja egymást.

(5) Mindezek tükrében át kell értékelnünk az etika önértékűségére vonatkozó kijelentésünket: nem az etika az önmagában vett érték, hanem Isten iránti szeretetünk, amiből aztán az etikai normák tisztelete következik. Ez a tény azonban a jelen dolgozat következtetéseit nem zavarja. A tanulmány ugyanis az erkölcs alapvető szűrő funkcióját hangsúlyozza a szóbajöhető döntési alternatívák kiválasztása során.

Baranyi Árpád [KOVÁSZ, 1997. Tél]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010