Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

Aligha vonható kétségbe, hogy az, ami ez év szeptember 11-én New Yorkban és Washingtonban történt, a terrorizmus globalizációjának első (és bizonyára nem utolsó) megnyilvánulása volt, amely abból a szempontból is történelmi fordulópont, hogy amíg korábban a sebezhetőség, a támadhatóság jobbára csak a gyengék és kevésbé fejlettek sajátsága volt, most első ízben a világ legfejlettebb és leghatalmasabb országa számára is valós veszéllyé, sőt, ténnyé vált, és az egész világtársadalom globális fenyegetettségének előjeleként tűnt fel. Nagyon sokan, a világ közvéleményének jelentős része és nem utolsósorban a terrorizmus támogatásával vádolt országok radikális vezető rétege a civilizációk, különböző vallási kultúrák elkerülhetetlen összeütközéseként, illetve a gazdasági globalizáció káros következményei elleni fellépésként értelmezi és magyarázza a történteket - noha szerencsére a józanabb és reálisabb értékelések mindenütt (ha különböző hangerővel és őszinteséggel is) cáfolni igyekeznek azt, és a nemzetközi diplomáciában sem vált elfogadottá, illetve elfogadhatóvá e feltevés.

(1) A világtörténelemben a népek, vallások, kultúrák, civilizációk összeütközése mögött minden esetben ott találjuk az ellentétes anyagi érdekek, gazdasági indítékok tényét (anélkül, hogy az a történelemnek valamiféle ökonomista vagy leegyszerűsítetten materialista magyarázatát igazolná) és a hatalom megszerzésének, illetve mások leigázásának, elnyomásának vagy a leigázás, elnyomás alól való szabadulásnak célját. A konfliktusok vallási, kulturális, etnikai, illetve civilizációs megjelenése többnyire a felszínes látszat, az ideológiai máz volt csupán.

Így volt ez a hittérítést és a Szentföld védelmét hirdető keresztes háborúk vagy éppen az egyedül igaznak vallott muzulmán hit terjesztésével indokolt török hódító hadjáratok, továbbá a gyarmatosítás civilizációs missziójának, történelmi küldetésének ideológiája esetében. De így volt ez - közelebbi példára utalva - a világuralomra törő náci Németország nemzeti szocializmusának retorikájában is. Sőt, ugyanez tapasztalható a belső társadalmi egyenlőtlenségek sajátos, félrevezető, sokakat megtévesztő kezelését, gyakorlatilag az elfojtását megvalósító bolsevizmusnak és a fejlett országok mindenáron való utolérésére és a világhatalmi pozíció megszerzésére törekvő szovjet rendszernek az ideológiájában, a Nyugattal való összeütközésnek, illetve általában a kelet-nyugati hidegháborús konfliktusnak két eszme és társadalmi rendszer (az úgynevezett szocializmus és a kapitalizmus) elkerülhetetlen történelmi versenyeként és antagonizmusaként való értelmezésében is.

Ez utóbbit illetően (amint azt már több ízben is igyekeztem bizonyítani) valójában nem két társadalmi rendszer, még kevésbé két elmélet, illetve eszme csapott össze, sőt a szóban forgó rendszerek nem egymástól függetlenül jöttek létre és módosultak. A létező szocializmusnak nevezett sztalini vagy más szovjet típusú rendszerek valójában a társadalmi rend egészére tartósan kiterjedő militarizált rendszerek voltak. Ezek eredetileg (vagyis a későbbi elakadó és következetlen reformoktól eltekintve) a világ fejlettebb részétől elzárkózva, az azzal való összecsapás elkerülhetetlenségére hivatkozva, közvetlen és közvetett állami kisajátítások nyílt és burkolt módszereivel, az erőforrásokat centralizálva és központilag elosztva, valamint az erőszakolt tempójú (a fegyverkezést is szolgáló, ezért elhibázott irányú) iparosítással és egyfajta modernizációval kísérelték meg utolérni a fejlettebb Nyugat országait.

E rendszereknek aligha akadt akárcsak egyetlen olyan specifikusnak mondott vonása, amely (mint például a centralizált elosztás és döntéshozatal, a hiánygazdaság, a teljes foglalkoztatottság, a pénz és a piac korlátozott szerepe, az éberség és az ellenségkép, a denunciálás és a besúgói tevékenység, az állampolgári jogok és a demokrácia korlátozása, stb.) ne lenne fellelhető - legalábbis bizonyos időszakokban (háborúk idején), átmenetileg, illetve bizonyos szektorban (a katonai szektorban) a fejlett piacgazdaságok és polgári demokráciák rendszerében is. Persze nagyon is lényeges az eltérés abban a tekintetben, hogy a szovjet típusú rendszer nemcsak átmenetileg és kisebb-nagyobb szektorra korlátozottan, hanem tartósan és a társadalom minden szférájára kiterjedően mutatta fel a militarizáltság jegyeit, és hogy a gazdaságilag gyengén fejlett, megkésett, illetve későn jövő országok társadalmi, gazdasági és kulturális viszonyai talaján született meg.

E rendszernek valamiféle ténylegesen posztkapitalista, szocialista rendszerrel való azonosítása éppen annyira tudománytalan leegyszerűsítés volt (és maradt), mint a kifejlett piacgazdaságok polgári demokráciával párosult, sokféle és változó arculatú rendszerének homogén kapitalizmusként való értelmezése. Következésképpen helytelen a kelet-nyugati konfliktust valamiféle szocializmus és kapitalizmus közötti harcként beállítani. Az ilyen azonosítást, értelmezést, illetve beállítást csupán az magyarázza, hogy a politika legitimizálásához, a gyakorlat apologetikájához ideológiai ábrázolásra volt szükség.

Félő, hogy a globalizálódó terrorizmus és az ellene szükséges globális fellépés is könnyen hamis látszatot, ideológiai köntöst kap, ami az egyik oldalon sokak előtt elfedheti az elkeseredésből is fakadó, az elkeseredett emberek reménytelenségének kihasználásával szervezett terrortámadások mögött a társadalmi és nemzetközi egyenlőtlenségek drámai valóságát, és feledtetheti (nemcsak tüneti) kezelésük sürgősségét. A másik oldalon pedig lehetőséget ad arra, hogy egyesek ez utóbbiakra hivatkozva, az egyenlőtlenségekért, valamint a megoldás elmulasztásáért a fejlett országok civilizációját, vallási kultúráját, illetve a Nyugat által erőltetett globalizációt okolva próbálják igazolni a felelőtlen és embertelen cselekményeket.

(2) A globalizációs folyamatok felgyorsulása nagyobb felületet és intenzitást ad a különböző kultúrák, vallások, civilizációk érintkezésének. Az érintkezés azonban nem jár feltétlenül konfliktussal. Jelentheti a "más"-nak jobb megismerését, a másság elfogadását, sőt, a pozitív, kölcsönösen jobbító hatások érvényesülését is.

A globalizáció - noha csak viszonylag új keletű fogalomként vált napjainkban divatossá - valójában a régmúltba nyúlik vissza, és ma inkább e folyamat felgyorsulásáról és új feltételeiről, illetve összefüggéseiről és új mozgatóerőiről kellene beszélni, mintsem keletkezéséről vagy megindulásáról.

A globalizálódás folyamat, nem befejezett tény, és nemcsak gazdasági jellegű, illetve tartalmú, hanem e folyamatnak fontos társadalmi, szociális, politikai, intézményi és nem utolsósorban kulturális vonatkozásai és hatásai vannak.

A globalizációs folyamat lényegét, tartalmát még gazdasági vonatkozásaiban is többféleképpen értelmezik a nemzetközi szakirodalomban1. B. Deacon például a gazdasági cselekvés globálisabbá és a politikai és kulturális tér közössé válásával azonosítja2. K. Ohmae már nemcsak globálisabbá váló gazdaságról, illetve gazdasági cselekvésről beszél, hanem ténylegesen és kizárólagosan globális gazdaságról, "igazi határok nélküli gazdaságról", amely a nemzetállam végét jelenti.3 Hasonlóan vélekedik R. B. Reich4, P. Drucker pedig még tovább megy, amennyiben a változást visszafordíthatatlannak tartja.5 P. Dicken viszont különbséget tesz a gazdasági cselekvések fokozódó nemzetköziesedése és növekvő globalizálódása között. A mai világgazdaságra - szerinte - a nemzetköziesedés kvantitatív (a gazdasági cselekvés országhatárokon túli kiterjesztését jelentő) folyamatának és a globalizáció kvalitatíve, vagyis minőségileg attól eltérő (a nemzetközileg szétszóródott tevékenységek funkcionális integrációját jelentő) folyamatának az együttlétezése a jellemző.6 P. Hirst és G. Thompson ugyancsak kétségbe vonják, hogy már létrejött volna a teljesen globalizált gazdaság7. R. Rowthorn és R. Kozul-Wright inkább csak a valóban globális gazdaság vízióját, annak a liberális gazdaságpolitikák terjedésével erősödő tendenciáját vázolják fel, a jelent csak a gazdasági interdependenciák tényével jellemzik. Kiemelik a piaci erők győzelmének és abból következően egy liberális nemzetközi szabályozási keret kialakulásának a szerepét a hazai politikai cselekvés hatókörének további korlátozásában8.

Amint azt már másutt is kifejtettem, a gazdasági értelemben vett globalizáción a világgazdaság szerves rendszerré formálódásának történelmi folyamatát értem. E folyamat lényege egyfelől a gazdasági kapcsolatoknak, pontosabban a gazdasági folyamatoknak és viszonyoknak mind több országra, illetve területre való kiterjedése, másfelől a közöttük kialakuló kölcsönös (bár nem szimmetrikus) függőség, vagyis az (aszimmetrikus) interdepencia elmélyülése, intenzitásának fokozódása. E történelmi folyamat voltaképpen a nemzetgazdaságok formálódásával párhuzamosan, azzal kölcsönhatásban haladt, azonban a világgazdaság lökésszerű kitágulásának és összehúzódásának, illetve nagyobb lendületet vett integrálódásának és azt átmenetileg visszavető vagy korlátozó dezintegrációjának ciklikus mozgását is magában foglalja. E történelmi folyamat minden ciklikussága, átmeneti megtorpanása ellenére megállíthatatlanul halad előre.

Következésképpen nemcsak tévedés azt új jelenségként értelmezni, hanem egyszersmind hiábavaló, naiv erőfeszítés lenne a megállítására, elkerülésére törekedni. Ami a globalizációval kapcsolatban ténylegesen új vagy annak tekinthető, az a folyamat felgyorsulása az utóbbi évtizedekben, és - nagyrészt magának a gyorsulásnak és az abban szerepet játszó új információs technikáknak köszönhetően - a globalizációs jelenségek minden korábbinál szélesebb körben való felismerése, tudatosodása.

A globalizáció tehát még pusztán gazdasági értelemben is egyszerre jelenti

(a) a világgazdaságnak (a glóbusz gazdaságának) horizontális kitágulását, mind több ország gazdaságára kiterjedő, azokat összekapcsoló működését, és ugyanakkor

(b) e szerves rendszer interdependenciáinak vertikális mélyülését.

Az előbbiben (a), vagyis a horizontális kitágulásban, a globalizáció újabb kori felgyorsulásában meghatározó a volt "szocialista" országok világgazdasági nyitása, reintegrálódása, amely a rendszerváltással párhuzamosan indult meg és halad előre. Ezzel az országok e csoportjának meglehetősen hosszú ideig, évtizedekig tartó elzárkózása, egyedi, illetve kollektív autarkiás gyakorlata szűnt meg, amely a tőkés világgazdasággal csupán marginális, közvetett és szervetlen kapcsolatokat jelentett9.

 (b) A vertikális mélyülés vonatkozásában a világgazdaság szereplői közötti interdependenciák, kölcsönös függőségek intenzívebbé válásáról van szó, amely a különféle gazdasági folyamatok és alapvető gazdasági viszonyok előre haladó transznacionalizálódásának következménye.

Minthogy a gazdasági cselekvés globalizálódásának lehetőségét, egyszersmind kényszerét a technikai-technológiai fejlődés teremti meg, ez a globalizációs folyamat legfőbb hajtóereje. A gazdasági viszonyok globalizálódásában pedig meghatározó szerepe van a tőke nemzetközi áramlásának és transznacionalizálódásának.

A korunkban felgyorsult gazdasági globalizáció (1) motorja tehát a kommunikációs és információs technológia rohamos fejlődése, (2) legfőbb hordozói pedig a reálszférában és a monetáris szférában is létrejött, számban és tőkeerőben is gyarapodó, a termelés, a szolgáltatások (különösen a kommunikáció, az információ, valamint a bank- és biztosítási szolgáltatások) és az értékesítés területén mőködő (e területeket többnyire egyszerre behálózó), külföldi beruházásaikkal, vállalatfelvásárlásaikkal, nemzetközi tőke- és technika-transzferjeikkel globális üzletpolitikát folytató transznacionális társaságok, az úgynevezett multik.

A globalizációs folyamat felgyorsulása a legutóbbi évtizedekben minden bizonnyal összefügg (3) a liberális gazdaságpolitika terjedésével, mindinkább általánossá válásával is, vagyis a dirigizmusnak, az állami beavatkozásnak, a keynesiánus anticiklikus gazdaságpolitikának a visszaszorulásával és (ebben az összefüggésben is) a "szocialista tervgazdasági rendszer" bukásával.

Aligha vitatható, hogy a gazdasági globalizáció, vagyis a világgazdaság mint szerves rendszer fokozódó integrálódása mindig akkor nyer nagyobb lendületet, ha a kereskedelmi kapcsolatok és a tényezőáramlások útjában álló, állami intézkedésekkel állított akadályok lebontása megtörténik. Más szóval, ha kiterjedtebb körben érvényesülhet a szabad kereskedelem és a szabad tényezőáramlás. (A múltban is mindig akkor jött lendületbe a gazdasági globalizáció folyamata, amikor sikerült ledönteni a nemzetközi kereskedelem és pénzforgalom egyik-másik korlátját.)

A globalizációra, annak tartalmára, összetevőire és hatásaira vonatkozó értelmezések egy részének (különösen a közfelfogásban megjelenő értékeléseknek) egyik fogyatékossága, hogy a folyamat lényegét, tartalmát és végső irányát leszűkítik annak egyik vagy másik mozzanatára, részére, illetve komponensére vagy valamely, az adott időben felgyorsító hajtóerejére. Másfelől az értelmezések nem kevésbé gyakori és súlyos fogyatékossága, hogy a globalizáció hatásait többnyire egybemossák (a) a gyakorlatban tapasztalt, de más eredetű hatásokkal, következményekkel, illetve összekeverik (b) bizonyos elvont elméleti feltevésekkel. Közelebbről:

(a) A globalizáció hatásait sokan egybemossák bizonyos, azzal párhuzamosan ható konkrét körülményeknek, illetve a fennálló strukturális és intézményi viszonyoknak, nemzetközi és országokon belüli rendszereknek egyenlőtlenségeket okozó és más kedvezőtlen hatásaival. Tehát ahelyett, hogy e körülmények, viszonyok és rend megváltoztatásával kapcsolatos feladatokra koncentrálnának, magának a globalizációs folyamatnak a megállíthatóságát feltételezik, vagy annak fékezését sugallják.

(b) A globalizáció tényleges hatásait többen összekeverik azokkal az egyes elméleti tételekben megfogalmazott és idealizált általános tendenciákkal, amelyek jobbára szerzőik eredeti felfogása szerint is csak bizonyos feltételek mellett érvényesülhetnének a valóságban.

Az előbbi (a) változat nyomán - részben jobboldali, nacionalista, részben radikális baloldali jelszavak mentén - a globalizáció elleni fellépésre felszólító ideológiák és politikai mozgalmak jelennek meg.

A globalizáció elleni fellépés bizonyos értelemben hasonló ahhoz a mozgalomhoz, amely annak idején a gépek bevezetése, a mechanizáció ellen tiltakozott, és tüntetésekben, illetve a ludditák géprombolásaiban fejeződött ki. A gépesítés, e megállíthatatlan technikai fejlődés hatását akkor is azonosították azoknak a konkrét viszonyoknak a következményeivel, amelyek között az előrehaladt. A gépek bevezetésének tulajdonítva a munkanélküliség növekedését, magát a technikai fejlődést próbálták megállítani, lefékezni. Ez persze ugyanúgy nem sikerült, nem sikerülhetett, mint ahogy a globalizációs folyamat megállítására sincs lehetőség.

Az utóbbi (b) változat azokban a megnyilatkozásokban érhető tetten, amelyek a neoklasszikus iskola és neoliberális elmélet nemzetközi kereskedelemmel, egyensúlyi mechanizmusokkal és a nemzetközi tényezőáramlással kapcsolatos tételeiben, például a Heckscher-Ohlin-Samuelson-tételben megfogalmazott nemzetközi kiegyenlítődést, a tényezőárak és -jövedelmek, így végső soron a nemzetijövedelem-színvonalak nemzetközi konvergenciáját és/vagy a nemzetközi gazdaság harmonikus, egyensúlyt biztosító működését vélik felfedezni a globalizáció, illetve az azzal azonosított kereskedelmi és pénzügyi liberalizáció folyamatában. Ez nemcsak eltereli a figyelmet az Észak és a Dél között tátongó fejlődésbeli szakadékról, hanem egyenesen azt a megnyugtató látszatot, illetve illúziót kelti, hogy ez a szakadék a liberalizmus elveinek megfelelő piaci spontaneitás folytán, mintegy magától is eltűnhet a fennálló világgazdasági rend keretei között.

 (3) A globalizációnak - éppúgy, mint minden más gazdasági jelenségnek - nemcsak egyetlen arca és hatása van. Miként a külföldi tőkeberuházásoknak és a transznacionális társaságok tevékenységének is egyszerre vannak potenciálisan kedvező és kedvezőtlen vonásai, illetve hatásai, ugyanez vonatkozik a globalizációs folyamatra is.

(a) A globalizáció egyik legfőbb veszélyét és káros hatását sokan elsősorban a "nemzeti" önrendelkezés, illetve az állami szuverenitás eróziójában, a döntéshozatalnak az országokon kívülre kerülésében látják10.

Nem kétséges, hogy a globalizációs folyamat felgyorsulása a gazdaságban, vagyis a világgazdaság (aszimmetrikus) interdependenciáinak kiterjedése és elmélyülése a gazdasági folyamatok (korábban sem kizárólagos vagy feltétlenül elsődleges) "nemzetgazdasági" kereteit mindinkább kikezdi. A globalizáció nem gazdasági folyamatai és hatásai a társadalmi élet egyéb területein is mindinkább növelik a külső, nemzetközi tényezők szerepét és befolyását. Ezzel együtt természetszerűen csökken a kormányzati politika tényleges hatóköre és hatóereje.

A nemzetközi intézményeknek (így magának az ENSZ-nek is, de különösen a nemzetközi gazdasági szervezeteknek, elsősorban az IMF-nek, a Világbanknak és a WTO-nak) - a hidegháború vége óta megnövekedett szerepe és befolyása ugyancsak korlátozólag hat az állami politikák szuverén alakíthatóságára. Ezek az intézmények egyelőre aligha tekinthetők a szó valódi értelmében globális szervezeteknek, hiszen nem a világtársadalom, hanem az államok képviseletének elvére épülnek. A hagyományosan a nemzeti kormányzatok hatáskörébe tartozó politikának mégis mind több vonatkozásában és szélesebb körében nyernek közvetlen vagy közvetett befolyást a döntéshozatalban.

Aligha indokolt azonban eltekinteni a külső erők, nemzetközi szervezetek olyan beavatkozásainak az eseteitől, illetve lehetőségeitől, amelyek éppenséggel az adott társadalom javát és érdekeit szolgálhatják - mint jó néhány diktatórikus, elnyomó és a gazdaságot is kedvezőtlen irányban befolyásoló rezsim esetében történik. Egyébként semmiféle biztosíték sincs arra, hogy a döntéshozatal nemzeti kezekben maradása eleve kedvezőbb az ország fejlődése szempontjából. A nemzeti, pontosabban állami szuverenitáshoz való ragaszkodás mögött nem ritkán a diktatúra fenntartásának, a nemzet elnyomásának, az állami vagyon kisajátításának jogához való ragaszkodás áll. Vagyis a globalizáció és a nemzeti szuverenitás közötti konfliktust sem szabad egyoldalúan értékelnünk.

Megjegyzendő továbbá, hogy miközben a globalizációs folyamat előrehaladása a nemzetgazdasági keretek, illetve határok lebontását vonja maga után, az e folyamatban való eredményes és előnyös nemzeti részvétel a gazdasági tevékenységeknek nem utolsósorban (legalábbis ma még) a meglévő állami határok között lehetséges állami szabályozásától és hatékony ösztönzésétől függ. Vagyis - paradox módon - az állam gazdasági hatókörét mind jobban korlátozó globalizáció egyszersmind fokozza is az állami szerepvállalás szükségességét és jelentőségét11.

(b) A globalizáció egyik legvitatottabb és (a nemzeti kultúrákat érő hatások mellett) talán a legerősebben bírált hatásai közé a szociális jólét és biztonság terén tapasztalt hatások, illetve a globalizációnak tulajdonított kedvezőtlen következmények tartoznak.

Ezek sorában szokták említeni:

- a nemzetközi és az országokon belüli egyenlőtlenségek növekedését és a fokozódó elszegényedés tendenciáját,

- a szegényebb rétegeknek és népeknek a gazdasági és a technológiai fejlődés eredményeiből való kizártságát,

- a munkanélküliség terjedését,

- a szociális védőháló szétszakadását, a fejlett országokban korábban kialakult jóléti intézmények elsorvadását, illetve fenntartásuk növekvő nehézségeit, a volt "szocialista" országokban a szociális jogosultságok nagy részének elvesztését, a fejlődő országokban a szociális (egészségügyi és oktatási) programok háttérbe szorulását, általában a szociális költségvetések lefaragását,

- az egyes államok önálló, szuverén szociálpolitika folytatására való képességének markáns csökkenését,

- a jóléti szolgáltatások erősödő piacosítását és nemzetközi forgalomba kerülését, stb.

A gazdasági globalizálódásnak a szociális viszonyokra és szociálpolitikákra gyakorolt hatása minden bizonnyal éppúgy kettős és ellentétes irányú lehet, ahogy sok más hatása is az. Amennyiben a világpiaci verseny globalizálódása, a globális folyamatokhoz és sztenderdekhez igazodás kényszere bizonyos nivellálódási tendenciát eredményez a jóléti ellátásban a gazdag és a szegény társadalmak, illetve a fejlett jóléti rendszerrel bíró és az ilyent nélkülöző országok között, úgy ez nyilvánvalóan az utóbbiaknak kedvező, az előbbieknek viszont kedvezőtlen. Ugyanakkor differenciáltan változhat a szociális ellátásnak az egyes országokon belüli színvonala, minősége és a megfelelő ellátásban részesülők köre. Különösen a gazdaságilag gyengén fejlett országokban (valamint a volt "szocialista" országok többségében, a korábbi társadalombiztosítási rendszer összeomlása nyomán) a társadalom túlnyomó része kimarad a nivellálódás folyamatából, sőt, kieshet a szociális ellátottak és biztosítottak köréből is.

A szociális problémák sorában kétségkívül a legsúlyosabb a tömeges munkanélküliség. Az azonban, hogy ennek a növekedése és terjedése mennyiben tulajdonítható a gazdasági globalizáció előrehaladásának, meglehetősen tisztázatlan. A munkanélküliség növekedését sokan kapcsolatba hozzák az információs és kommunikációs technológia forradalmával és nemzetközi terjedésével, a globalizálódás egyik hajtóerejével, ez azonban aligha bizonyítható.

Az új technológiák bevezetésének foglalkoztatási hatása általában igen összetett, értékelése nem egyszerűsítendő le arra, hogy valamely új technológia az adott munkahelyen és adott időben hány munkaerő helyettesítésére képes. Amint azt a tömeges munkanélküliséggel sújtott országok esetében a tőke- vagy munkaigényes technika megválasztásának kérdésével kapcsolatban már másutt is hangsúlyoztuk, a makroszinten (a nemzetgazdaság egészében) jelentkező foglalkoztatási hatás szempontjából nem az a perdöntő, hogy mikroszinten, az új technikát alkalmazó vállalaton vagy iparágon belül mennyi munkaerő foglalkoztatását teszi lehetővé vagy éppen fölöslegessé annak bevezetése, hanem az, hogy a felhasználásával meginduló, illetve bővülő termelés input-output kapcsolatai révén milyen mértékben teremt munkaalkalmakat a nemzetgazdaság egészében.

A globalizáció szociális hatásai szempontjából mindenképpen pozitív fejleményként említendő, hogy kibontakozóban van (igaz, egyelőre inkább csak a retorikában) egyfajta globális szociális tudat és felelősségérzet.

(c) A globalizációt nem utolsósorban a nemzeti kultúrákra gyakorolt kedvezőtlen hatása miatt szokás ellenezni. Általában azt kifogásolják, hogy valamiféle egységesülő, globális kultúra, illetve civilizáció kialakulása felé visz, mégpedig egyfajta kulturális kolonizációt segítve elő, amelyben a domináns (észak-amerikai, illetve angolszász) kultúra és civilizáció elnyomja, sőt megsemmisítéssel fenyegeti az egyes nemzeti-nemzetiségi kultúrákat, civilizációkat, illetve nyelveket. Erre lehetőséget ad a kommunikációs eszközök, illetve csatornák egyenlőtlen megoszlása, az információáramlásban, a nyomtatott és főleg az elektronikus sajtóban kialakult angolszász dominancia, a rádió- és tévéadók műsorszórásának földrajzi kiterjedése, továbbá az elektronikus távközlés, az e-mail, az internet nemzetközileg elterjedt angol nyelve, valamint az amerikai életforma és fogyasztási szokások egyéb csatornákon érvényesülő demonstrációs hatásai. E "kulturális gyarmatosításnak" a megnyilvánulásai között meglehetősen különböző jellegű és hatású jelenségeket szoktak emlegetni.

Így többek között az amerikai típusú gyorsétkezési intézményeknek (pl. McDonald's) és ételféleségeknek (pl. hamburger) a hagyományos, helyi éttermek és nemzeti konyhák, étkezési szokások kiszorításával fenyegető terjedését, valamint a feltételezetten a helyi kiskereskedelem és szállodaipar rovására terjeszkedő nagy bevásárlóközpontok és szállodahálózatok megjelenését tartják veszélyesnek. Sokan aggódnak továbbá a nemzeti nyelvű szépirodalomnak és a nemzeti kultúra hagyományaihoz igazodó tánc- és zeneművészetnek az elektronikus csatornákon át érkező kommersz fércművekkel és gépies szórakozási technikákkal: képregényekkel és egykaptafára készült szappanoperákkal, az erőszakot és pornográfiát propagáló, olcsó amerikai filmek és videokazetták áradatával való felváltása miatt. Hibáztatják az amerikai média és tévétársaságok üzleti vagy politikai célból gyakran egyoldalú hírközlésének a nemzetközi információáramlásban játszott meghatározó szerepét (a szellemesen CNN-izationnek nevezett jelenséget). Nehezményezik az angol nyelv ismeretének és használatának mindinkább általánossá váló követelményét, szavainak, kifejezéseinek a nemzeti nyelvekbe való behatolását. A globalizáció kedvezőtlen jelének tekintik az amerikai típusú üzleti gondolkodás és viselkedés terjedését; az oktatás amerikanizálódását, a business schoolok sokasodását. Nem kevesen tartanak a helyi társadalmak kohézióját és szolidaritását megbontó individualista és hedonista szellemiség terjedésétől, stb.

E gyakorta kifogásolt, bár túlzottan is általánosított jelenségek kétségkívül összefüggnek a globalizáció felgyorsult folyamatával, és nemcsak komoly kihívást jelentenek a nemzeti kultúrák számára, hanem némelyikük súlyos veszélyt is magában hordoz. Egyáltalán nem olyan szükségszerű és elkerülhetetlen velejárói azonban a globalizációnak, hogy megfelelő nemzeti politikával ne lehetne kezelni és ellensúlyozni őket. Másrészt a globalizációs folyamatok kedvezően is hatnak a nemzeti kultúrákra. Például aligha indokolt megfeledkezni arról, hogy a számítógép, az e-mail, az internet angol nyelvezete könnyíti a nemzetek közötti kommunikációt; az elektronikus távközlési eszközök és az egész világot behálózó rádió- és tévéadások rendszere lehetőséget ad a kis népek, illetve nemzetek, vallási és etnikai közösségek kultúrájának megismerésére, a másság tudatosítására és mind szélesebb körben való elfogadtatására. Az információs és kommunikációs technikák fejlődése közelebb hozza egymáshoz a távoli földrészek lakóit, elősegíti az egyetlen emberi fajhoz tartozás közös tudatának és felelősségérzetének kifejlődését. A globalizálódó kommunikáció és nem utolsósorban a világméretű idegenforgalom révén ismertté válhatnak az azelőtt csak szűk körben, a helyi közösségekben kultivált ének-, tánc- és mozgásművészetek, képzőművészeti tevékenységek, egészségápoló és természetgyógyászati módozatok, konyhaművészetek, borkultúrák, stb. Elterjedhetnek különleges, helyi specialitások, a szabványosított ételeknél egészségesebb ételféleségek, továbbá természetes gyógynövények, stb.

Mindezeket figyelembe véve ezúttal is a lehetséges hatások sokféleségét és ellentétes irányát látszik indokoltnak hangsúlyozni, amelyek érvényesülésének mértéke, intenzitása és végső kimenetele nagy mértékben az egyes társadalmak reagálásaitól és a kormányzati politikától is függ.

(d) A globalizáció bizonyos politikai vonatkozásairól, hatásairól, illetve következményeiről már szó esett. A globalizációnak, illetve e folyamat mozgatóerőinek a már említetteken túlmutató, általánosabb jellegű világpolitikai hatásai is vannak. Ilyen például az a sokak által (és alighanem indokoltan) veszélyesnek tartott következmény, amelyet a bipoláris világrend és a kelet-nyugati hidegháború megszűnte után az USA egyeduralmára épülő és a sokat emlegetett Washington konszenzus jegyében születő, illetve az elsősorban amerikai befolyás alatt álló három nemzetközi gazdasági szervezet (az IMF, a Világbank és a WTO) által alkotott "Szentháromság" világméretű felügyeletével jellemzett Új világrend jelent.

Az e világrenddel kapcsolatos aggályok és bírálatok nemcsak abból fakadnak, hogy feltételezik az USA, illetve a vezetése alatt álló NATO világcsendőri szerepének az előbbi nemzeti, illetve üzleti érdekeihez igazodását, hanem abból a megfontolásból is, hogy még az egyébként helyeselhető általános politikai elvek és demokratikus játékszabályok egyetemleges követelményként való számonkérése is a "nemzeti", illetve az állami szuverenitás sérelmére és a sajátos helyi körülmények, problémák, a hagyományos kultúrákból fakadó magatartásformák, a másság figyelmen kívül hagyásával történhet.

Szentes Tamás [Magyar Tudomány, 2002./6.]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010