Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

A nemzetközi szervezetek még mindig joggal tartanak attól, hogy lesznek olyan emberek, kisebb-nagyobb csoportok, akik/amelyek vallási, nemzetiségi, megélhetési vagy politikai nézeteik miatt üldözést szenvednek, s ezért menedéket országaik határain kívül keresnek. A történelem során az ókortól napjainkig - különböző indítékkal - mindig voltak népmozgások, menekülések, amelyeket különösen tömeges méretük esetén kezelni kell. A szerző a téma háttereként a menekültügy nemzetközi és hazai történetének eseményeit vázolja fel.

Az emberiség történeti fejlődésének vizsgálata során időről időre visszatérő jelenségként találkozhatunk olyan népmozgásokkal, népvándorlásokkal melyek a meneküléssel függenek össze. E történeti visszatekintésben ennek csak rövid, vázlatszerű bemutatására vállalkoztam. Megítélésem szerint azonban ezzel is hozzájárulhatok a migrációs jelenségek, a menekültügy összefüggéseinek megismertetéséhez, ezáltal a figyelem ráirányítására az államhatáron jelentkező menekültügyi feladatokra.

A menekültügy nemzetközi története

Már az ókorban is megtalálhatjuk a menekülést, mint a népmozgások meghatározó tényezőjét. A mezopotámiai, a perzsa, az egyiptomi, a görög és a római birodalmak hódító hadjáratai hatására népcsoportok kerekedtek fel, kerestek a rabszolgasors elöl menedéket más tájakon.

Történelmi szempontból jelentősnek minősíthető meneküléshullámot váltott ki a nomád keleti népek kelet-nyugati irányú vándorlása elől menekülő népcsoportok megjelenése és megtelepedése (pl. nyugati gótok) a Római Birodalom határainál, ami egyik külső okozójává vált a birodalom szétesésének.

Menekülésszerű népmozgások a középkorban egyrészt a vallásháborúk, az egyházi inkvizíció, az erőszakos reformáció és ellenreformáció hatására következtek be, másrészt az országokat és népeket megtizedelő járványok (pl. pestis, kolera) előli menekülés motiválta a lakhely elhagyását.

A 19. század második felében és a 20. század elején az Európából Amerikába irányuló többmilliós népmozgás gazdasági okai mellett megtalálható a politikai vagy vallási okok miatti menekülés is. Írek, skótok, zsidók és különböző felekezetek tagjai hagyták el hazájukat üldöztetés elszenvedése miatt.

Az első világháború közvetlen és közvetett hatására emberek milliói hagyták el hazájukat, kerestek menedéket más országokban. Oroszországból és a kelet-európai országokból menekültek az emberek a biztonságot és megélhetést nyújtó nyugati országokba. A Népszövetség adatai szerint 1926-ban 9,6 millió menekültet tartottak számon. Ezek a jelenségek vezettek a menekültügyi jogintézmények és szervezetek létrehozásához, a különböző népszövetségi megállapodások1 megkötéséhez a menekültek helyzetének rendezésére. A Népszövetség 1925-ben Genfben határozott egy önálló, nemzetközi menekültügyi hivatal létrehozásáról. A két világháború között a Németországban hatalomra jutott fasiszta diktatúra újabb embertömegeket kényszerített hazájuk elhagyására. Zsidók és baloldali nézetű emberek százezrei hagyták el Németországot a haláltáborok elől menekülve. A Fridtjof Nansen2 által alapított nemzetközi menekültügyi iroda segítette a menekülésüket, biztonságba jutásukat.

A második világháború alatt az elfoglalt, megszállt vagy hadszíntérré változott országok lakossága keresett menedéket a világ különböző, biztonságosnak tűnő tájain. Lengyelek, franciák, hollandok és belgák, valamint több más állam polgárai hagyták el hazájukat. A hadifogságba esett katonák és a haláltáborokba kényszerített polgári lakosok sikeres szökés esetén Angliában és más európai országban, a Közép-Keleten, Észak-Afrikában és az amerikai kontinensen találtak menedékre. A világháború után a hadifogolytáborokban lévő katonák, az otthonukból elűzött polgári személyek egy része nem akart visszatérni hazájába. A zsidók jelentős része is máshol keresett új hazát. A nagyhatalmak által felősztott világ keleti felében is keletkeztek feszültségek, menekülést kiváltó okok, ezért került sor az üldöztetésből adódó önkéntes áttelepülésekre, illetve politikai indíttatású tömeges kitelepítésekre.

Az ENSZ tagállamai a második világháború után a menekültek helyzetének rendezésére 1948-ban létrehozták a Nemzetközi Menekültügyi Szervezetet. A probléma azonban ezzel nem oldódott meg. Így szükségessé vált a menekültügy újbóli nemzetközi rendezése, mely elvezetett az ENSZ keretén belül a menekültügyi fobiztos kinevezéséhez és hivatalának létrehozásához. Ezen körülmény, illetve az egyezmény elfogadása megteremtette a szerződő államok részére a menekültek helyzete rendezésének jogszerűségét.

A második világháborút követő idoszakban továbbra is az emberiség egyik megoldatlan problémája maradt a menekülésre késztető vagy kényszerítő okok felszámolása. A világ számos részén alakultak ki feszültséghelyzetek, válsággócok, melyek emberek tömegeit késztették hazájuk elhagyására. 1989. évi adatok alapján mintegy 17 millió ember keresett menedéket hazáján kívül.

Szükséges ebből a körból kiemelni a '90-es évek Ruandáját a menekülők számának nagysága miatt, ahol a polgárháború, a tuszi-hutu törzsi viszálykodás hatására is milliós tömegek kerekedtek fel, hagyták el lakhelyüket, hazájukat.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság (angol rövidítése: UNHCR) adatai szerint 1997-ben világszerte 22,7 millió menekültet tartottak számon, közülük 5 millió Európában tartózkodott. Az UNHCR-nak 1999-ben mintegy 26 millió menekültről kellett gondoskodnia.

Az adatok összevetése is a menekültek számának növekedését mutatja. Az elmúlt időszak tendenciáit és a meglévő válsággócokat figyelembe véve a menekültek számának további növekedésével lehet számolni.

A menekültügy hazai története

A magyarság szempontjából a Kárpát-medencébe való megérkezés és letelepedés (honfoglalás) is tartalmaz menekülésre utaló, meghatározó jegyeket. Más, nagyobb és erősebb nomád népek (pl. a besenyók) állandó fenyegetésétől kísérve kellett egyre nyugatabbra vándorolniuk honalapító őseinknek.

A menekültügy magyarországi történetét vizsgálva már az állami létünk kezdeti időszakában fellelhetjük a számos, üldöztetést szenvedett népcsoport részére történő menedéknyújtást. A böszörmények I. István király korában leltek menedékre hazánkban. Majd a kazárok ellen fellázadt kálizok és kabarok3 kerestek biztonságot nyújtó helyet Kálmán király korában területünkön.

A kunok első csoportjai szintén a 11-12. században érkeztek Magyarországra, 1239 után a jászokkal együtt tömegesen menekültek a Mongol Birodalom terjeszkedése elől. A Jászkunság területén 1279-ben IV. (Kun) László királytól autonómiát is kaptak. Már ebben a korban találkozunk a menedéknyújtás jogintézményének csíráival, mivel uralkodóink az érkezett népcsoportokat királyi akaratnyilvánítás hivatalos formájával (bullával) fogadták be és telepítették le hazánk területén. Ugyanakkor az állam védekező mechanizmusának kialakulása is tapasztalható. I. István király a dolgozó, kétkezi bevándorlók részére nyújtott menedéket, ezzel a nemkívánatos személyeket kizárta a befogadás lehetőségéből.

A feudális magyar állam azonban nem csak ellenséges népek elől menekülő népcsoportokat fogadott be és nyújtott számukra menedéket, több esetben a politikai üldözés elől menekülőket is oltalomban részesítette. Az írott források által bizonyított legkorábbi ilyen példát Szent István király szolgáltatta, amikor az angol trónviszálykodásban vereséget szenvedő egyik trónkövetelőnek biztosított menedéket Pécsváradon.

A befogadókészség mellett párhuzamosan megjelent a menekülés, az üldöztetés elszenvedése is. A tatárok 1241- 1242. évi országdúlása idején IV. Béla királyunk és kísérete Dalmácia egyik szigetén keresett menedéket.

A török hódításai elől országrészek néptelenedtek el hazánkban. További jelentos számú menekült 1620 után a habánok4 révén érkezett Magyarországra és Erdélybe, ok Svájcból való kiuzetésük után Morvaországon keresztül jöttek hazánkba.

A következő századokban is érkeztek hazánkba a faji, vallási üldöztetés elöl menekülők. Az orosz és a török állam nemzeti jellegének megerősödése, az utóbbinál pedig a korábban reá jellemző vallási türelem hanyatlása erőteljes faji, vallási üldözéseket, pogromokat eredményezett. Különböző időpontokban csoportosan menekültek többek között zsidók, örmények hazánkba is. Az ország menekültügyi politikájára mi sem jellemzőbb, hogy nem törekedtek a befogadottak széttelepítésére, de még "csendes" asszimilálására sem, sőt nemzeti, kulturális identitásuk, vallásuk, népszokásuk megőrzését szerény mértékben még támogatta is az állam.

A Habsburgok ellen folytatott szabadságharcok vereségei után honfitársaink ezrei hagyták el az országot, kerestek menedéket külhonban. Így II. Rákóczi Ferenc a Török Birodalomhoz tartozó Rodostóban, Kossuth Lajos Angliában kapott menedéket.

A 10. század végén, a 20. század elején kibocsátó régióvá váltunk, gazdasági okokból (a gazdaság porosz utas fejlődése) hagyták el közel 2 millióan Magyarországot, kerestek új hazát az "ígéret földjén", az Egyesült Államokban.

Az első világháború újabb meneküléshullámot váltott ki. A trianoni békeszerződés hatására a Magyar Királyság új határain kívül rekedt mintegy 3,3 millió magyar nemzetiségű lakosból tízezrek települtek át Dél- és Észak-Erdélyből. Elsősorban az államapparátus tagjai, a közszolgálatban dolgozók menekültek el a román, a csehszlovák és a jugoszláv megszállás elől, mivel egzisztenciájuk megőrzését az új államhatalomtól nem remélhették.

A Tanácsköztársaságot követően több ezer baloldali beállítottságú ember menekült Oroszországba, illetve nyugatra.

A 20. század pozitív példákat is szolgáltat a Magyarországra menekülők befogadására. A második világháborút közvetlen megelőző időszakban a német fasiszta diktatúra terjedésének hatására 1938-39-ben zsidók és politikai nézeteik miatt üldözött emberek ezrei találtak menedéket hazánkban. Lengyelőrszág 1939. évi német és szovjet megszállását követően polgári személyek és katonák érkeztek menedéket keresve Magyarországra. Számuk összességében mintegy 150-200 ezer főre teheto.5

A második világháború alatt Franciaország összeomlását követően (1940) a német hadifogolytáborokból mintegy 8000 francia katona szökött Magyarországra. Menedéket keresett nálunk, illetve tranzitállamként használta hazánkat több ezer angol, holland, belga, orosz és más nemzetiségű hadifogoly is. Olasz katonák az 1943. évi sikertelen olaszországi "kiugrási kísérlet" után menekültek Magyarországra.

A háború alatt Magyarországról is elindult egy menekülési hullám. Zsidók tömegei hagyták el az országot a deportálások elől, majd a nyilas hatalomátvétel késztetett a menekülésre. Az egyre inkább előrenyomuló szovjet csapatok és a területükön kialakuló hadmuveletek elől szintén több tízezren menekültek nyugatra.

A második világháborút követoen, a párizsi békeszerzodés hatására újabb nagymérvű népmozgás, menekülés indult meg, melyen belül sor került a magyarországi németek (svábok) eroszakos kitelepítésére, az önkényes és kieroszakolt magyar-szlovák lakosságcserére, valamint az Erdélybol letelepített székelyek Délvidékrol történő áttelepítésére.

Ugyanakkor az ország kinyilvánított baloldali berendezkedéséből adódóan a Magyar Népköztársaság alkotmánya biztosított menedékjogot egy adott személyi körnek.6 Ennek megfelelően a Görögországból érkező baloldali menekült személyeket, továbbá a jobboldali katonai hatalomátvétel után a Pinochet-diktatúra elől Chiléből elmenekült személyeket, illetve a szülőföldjükről elűzött palesztinokat fogadta be Magyarország.

A nyolcvanas évek végén hazánk egy közép- és kelet-európai népvándorlási (menekülési) hullám cél- és tranzitállomásává vált. Egyrészt a Romániából, a Ceausescu-rezsimből menekülők nagyszámú érkezése, másrészt a volt Német Demokratikus Köztársaság állampolgárainak tömeges magyarországi megjelenése jelentett feladatokat az állami, államigazgatási szerveknek, köztük a határőrségnek is.

1991 szeptemberétől a déli határszakaszon a jugoszláv (délszláv) háborús helyzet miatt menekülők tízezrei jelentek meg, akik számára a magyar kormány ideiglenes védelmet biztosított. A menekülők érkezését, számának alakulását, a hullámzásokat jól mutatja a BM MHH statisztikája, mely szerint 1988-99 között évenként átlag 16 ezer menekült érkezett hazánkba, a csúcsév 1991 volt 53 ezer menekülttel. 1992-1999 között a kezdő évben 16 ezer, a záró évben (1999-ben) 11,5 ezer, míg a közbeeső években néhány ezer (2-6) között mozgott a menekültek száma.

A nemzetközi és hazai történeti tapasztalatok és a fennálló menekültügyi problémák elemzése továbbra is előreveti az elkövetkező időszakra a menekülők nagyszámú megjelenésének lehetőségét.

A világot egyre jobban fenyegető globális problémák közé tartozik a tömeges migráció. Számolni kell azzal, hogy demográfiai robbanás, a szociális szakadékok elmélyülése az instabilizáció fokozása és az ezek nyomába járó politikai válságok felerősítik az újkori népvándorlásokat.

Ennek okaként a világ egyes térségeiben az éhezést, az etnikai konfliktusokat, a jövőtől való félelmet, a létbizonytalanságot, a politikai nézetek és a faji, valamint vallási hovatartozás miatti üldöztetést, a munkanélküliséget, nem utolsó sorban a polgárháborús helyzetet lehet megemlíteni. E veszélyforma nagyon nehezen kezelhető, összetett hatásának kiszámíthatalan következményei lehetnek, amelyeket a határőrség már nem képes kezelni. Ezért a menekülők áradatának elhárítására, felfogására, megszüntetésére és elhelyezésére adott esetben - a társadalom más erőinek bevonása mellett - szükségessé válhat a honvédség bizonyos alakulatainak alkalmazása is.

FELHASZNÁLT IRODALOM

1. Menekültek. Az üldöztetés különböző formái; Gondolat, Budapest 1991.

2. Az Aranybullák évszázada; Magyar História, Gondolat, Kristó Gyula, 1981.

3. Menekülés a jövőért; Laczkó András: Lengyel sorosok Magyarországon, 1989. Zalai Nyomda

4. Kommen die Flüchtlingen? - Tinoránszky Péter, BM Rendészeti Kutató Intézet, 1992.

5. Akadémiai Kislexikon: Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990.

6. Magyarok a Kárpát-medencében, Pallas, 1988.

7. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság és a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal statisztikai adatai (1988-1999)

1. 1926. május 12-i és 1928. június 30-i megállapodások, Genf.

2. Fridtjof Nansen (1861-1930) norvég sarkkutató mint a Népszövetség hadifogolyügyi főbiztosa nagy érdemeket szerzett az I. világháborús hadifoglyok és eluzött személyek hazatelepítésében.

3. Kálizok és kabarok: együtt Magyarországra került horezmi eredetű népesség; Akadémiai Kislexikon I. kötet 885. old.

4. Habánok: Jakab Hutter által alapított anabaptista felekezet; Akadémiai Kislexikon, I. kötet 701. old.

5. Menekülés a jövoért (Lengyel sorsok Magyarországon) Laczkó András, Zalai Nyomda 1989.

6. "...demokratikus magatartásáért, a társadalmi haladás, a népek felszabadítása, a béke védelme érdekében kifejtett tevékenysége miatt üldözött" személyeknek (a Magyar Népköztársaság alkotmánya 67. § alapján).

http://www.zmne.hu/kulso/mhtt/hadtudomany/

Gubicza József [Hadtudomány 2002./2.]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010