Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

A szerző arról a harcról ad áttekintést, amely az Amerikai Egyesült Államok iskoláiban folyik a kábítószer ellen. Amerikában is, mint a világ számos más, drogproblémával küzdő országában, az iskola lett az egyik legfontosabb színtere a kábítószer-fogyasztás terjedésének megelőzését segítő társadalmi akcióknak. A cikkben a szerző a DARE-t, az egyik legsikeresebb drogellenes programot mutatja be, amelynek keretében a fiatalok megismerhetik a drogfogyasztás veszélyeit, s olyan személyiségfejlesztő program részesei lehetnek, amely segíthet a drog- és alkoholfüggőséghez vezető személyiségproblémák kialakulásának megelőzésében.

Bill Clinton amerikai elnök 1997. június 27-én írta alá a drogmentes közösségekről szóló törvényt, amely biztosítja a szövetségi támogatást az egyes közösségek számára a tinédzserek kábítószer-fogyasztásának visszaszorítására. A törvény ünnepélyes aláírása alkalmával tartott beszédében az elnök kiemelte, hogy az elmúlt öt évben a fiatalok alkalmi kábítószer-fogyasztása megkétszereződött, a nyolcadik osztályosok (14-15 évesek) körében megháromszorozódott, miközben az elmúlt tizenöt évben a felnőttek kábítószer-fogyasztása jelentősen csökkent. Több mint 4300 kisebb-nagyobb közösség saját szervezésű programokat indított, amelyeknek az a céljuk, hogy segítsék a szülőket, az iskolákat, az iskolaigazgatókat, a sportegyesületek vezetőit és edzőit a fiatalok kábítószer-fogyasztásának csökkentése, megszüntetése, valamint a kábítószer-fogyasztók rehabilitálása érdekében tett erőfeszítéseik sikere érdekében. Az új törvény ezen helyi programok szövetségi támogatására az 1998-2002 közötti évekre 143,5 millió dollárt irányoz elő.

A lépés szerves része az országos kábítószer-ellenőrzési stratégiának, amelynek megvalósítására az 1998-as költségvetési évben a kormány 16 milliárd (!) dollárt biztosít. A stratégiában különös figyelmet szentelnek a fiatalkorú kábítószer-fogyasztóknak, az egyes közösségek megelőző és rehabilitációs tevékenységének, a kábítószer-ellenes propagandának. Az elnök ez utóbbi hatékony megvalósítására országos propagandakampányt kezdeményezett. Ennek középpontjában az illegális kábítószer-fogyasztás veszélyeit bemutató, hatásos televíziós reklámok állnak. A finanszírozásra a szövetségi költségvetésben 175 millió dollárt biztosítanak.

Ideálisan az iskolák lennének azok a helyszínek, ahol a diákok a tanárok irányításával felkészülnek a személyes biztonságukat veszélyeztető körülményekre. A valóságban azonban az iskola inkább a társadalmi valóságnak, így az igen elterjedt erőszaknak és mindenféle devianciának is tükörképe. A diákokat nemcsak az iskolába jövet-menet, hanem már az iskolán belül is fenyegeti a bűnözés, és elfogadhatatlanul magas arányban válnak a bűnözés áldozatává az iskolák területén. Éppen ezért emelik ki a 2000. évi országos oktatási célkitűzésekben, hogy "a 2000. évre minden amerikai iskola kábítószermentes és erőszaktól mentes lesz és fegyelmezett körülményeket biztosít a tanuláshoz". Ennek jegyében számos iskolában és iskolakörzetben hoztak szigorú intézkedéseket az iskolai biztonság megteremtésére, erősítésére.

Az amerikai szövetségi kormány már az 1986. évi kábítószer-ellenes törvény elfogadását követően jelentősen kibővítette az iskolás korú gyermekek körében a drogmegelőző programokat. 1987-ben erre a célra több mint 300 millió dollárt különítettek el a szövetségi költségvetésben. Az akció eredményessége máris látható: az illegális kábítószer-fogyasztás és - kisebb mértékben ugyan - az alkoholfogyasztás az iskolások és a tinédzserek körében valamelyest visszaszorulóban van, bár százalékokban kifejezve még mindig igen magas. A gyermekek általában 12-13 éves korukban kezdik a dohányzást, az alkoholfogyasztást, a "szipózást", azaz a legális szerek számukra illegális fogyasztását, majd hamarosan az illicit drogok fogyasztására térnek át, amelyek közül a marihuána az első. Ezt a sorrendet több, egymástól függetlenül készített tanulmány is megállapította. Nem lehet azonban bizonyítani, hogy a fiatalkorúak korai szerfogyasztása az oka a kábítószerek későbbi fogyasztásának. Az elmúlt évtizedben megháromszorozódott azon kábítószer-fogyasztó gyermekek száma, akik 12 éves koruk előtt szoktak rá. A gyermekek alkoholfogyasztása még súlyosabb probléma. Ez általában 12 éves korban kezdődik, a középiskolások mintegy 20%-a naponta fogyaszt alkoholt.

A fejlett ipari világban az amerikai tinédzserek kábítószer-fogyasztása a legmagasabb. Az Oktatásügyi Hivatal (sajátosan amerikai intézmény az oktatásügyi minisztérium hiányában) 1996. decemberi felmérései szerint a nyolcadik osztályosok 18%-a, a kilencedik osztályosok 24%-a rendszeres alkoholfogyasztó. A nyolcadik, kilencedik osztályosok 18%-a fogyasztott már marihuánát, 5%-uk rendszeresen fogyaszt. A diákok 26%-a dohányzik. A 10., 11. és 12. osztályosok (senior high school) 61%-a már fogyasztott kábítószert. A kemény drogok (kokain és a hallucinogének) fogyasztása 1988 óta a középiskolások körében egyre magasabb. Az iskolák egyedül képtelenek ezen komplex és társadalmilag mélyen gyökerező probléma kezelésére. Csak a szülők, a pedagógusok és a helyi közösségek támogatásával és együttműködésével lehetséges sikeres küzdelmet folytatni.

Az 1988-ban a kongresszus döntése alapján megalakított Országos Kábítószer-ellenőrzési Hivatal a szövetségi elnök hivatalához tartozik. A hivatal feladata, hogy kidolgozza a kábítószer-fogyasztás visszaszorítását célzó politikát, kialakítsa és összehangolja a politika megvalósítását biztosító lépéseket.

A hivatal által kidolgozott és széles körű konzultációk alapján véglegesített országos kábítószer-ellenőrzési stratégia adja az amerikai illegális drogfogyasztás visszaszorításának legáltalánosabb keretét. A stratégia rugalmas: célkitűzései, eszközrendszere, a tudományos eredmények felhasználásának mértéke évről évre finomítható, hogy alkalmazható legyen a változó körülmények között. A stratégia 1997. évi változata tíz évre szóló szövetségi kötelezettségeket tartalmaz. A megvalósításához szükséges pénzügyi kereteket öt évre előre biztosították.

Az iskolai drogellenes programok középpontjába a megelőzést és a korai beavatkozást kell állítani. Az iskolavezetők elsőrendű feladata, hogy a beavatkozás előtt megállapítsák a kábítószer-probléma súlyosságát. Az iskolának általában két irányban kell lépnie: az egyik a fegyelem megteremtése, majd annak megtervezése, hogy mit tehet az iskola, ha kábítószer-fogyasztást vagy -árusítást tapasztal, a másik feladata a diákok felvilágosítása a drogfogyasztás káros hatásairól, illetve a diákok magatartásának olyan alakítása, amely távol tartja őket a drogtól.

A DARE program

A DARE program (Drug Abuse Resistance Education - Oktatás a kábítószer-fogyasztás ellen; a betűszó egyébként merészséget, bátorságot, elhatározottságot is jelent) az Egyesült Államok legelterjedtebb iskolai drogmegelőzési programja, népszerűsége folyamatosan növekedik. A program célja a dohányzás, az alkohol- és kábítószer-fogyasztás megelőzése az iskolában. Felkészült rendőrtiszteket alkalmaznak, akik egy erre a célra kidolgozott és összeállított tanterv alapján közvetítik az ismereteket a diákoknak. A komprehenzív iskolai egészségvédelmi oktatás keretében a diákok egészségügyi ismeretekben részesülnek, elsajátítanak bizonyos egészségvédelmi készségeket és magatartási formákat. A tananyagban a betegség-megelőzéssel, a személyi higiénével, a környezet és az egészség összefüggéseivel, a családi élettel és szexuális kérdésekkel, a fogyasztói egészségvédelemmel, a táplálkozással, az elsősegélynyújtással, a lelki egészséggel és az egészséget károsító szokásokkal foglalkoznak, továbbá a magatartást befolyásoló szenvedélyekkel, köztük a dohányzással, az alkohol- és kábítószer-fogyasztással. Az oktatás céljai közt szerepel még a kommunikációs, döntéshozatali készségek és a felelősségvállalás fejlesztése is.

Az Egyesült Államokban a kábítószer-fogyasztással és annak potenciális veszélyeivel való foglalkozás az egészségvédelmi oktatás fontos eleme. A komprehenzív egészségvédelmi oktatás hangsúlyozza az iskola és a helyi közösségek együttműködésének jelentőségét. Érdemes ennek kapcsán kiemelni az amerikai közösségi szellemet, amelynek jelentősége az elmúlt két évtizedben nemcsak hogy országszerte megnőtt, hanem döntő szerepet játszik az oktatás, a közbiztonság, a közterület gondozása stb. terén. Ez természetessé teszi azt, hogy a DARE program megvalósítása a rendőrtisztek vállán nyugszik. Ilyen összefüggésben kétségtelen, hogy az iskolák csak a szülők és a közösség aktív támogatásával, a tanárok, diákok, a helyi üzleti körök, a kábítószereseket és alkoholbetegeket gondozó intézmények, a rendőrség és más közösségi szervezetek közreműködésével képesek arra, hogy megvalósítsák a kitűzött célokat.

A DARE program alapjait a Los Angeles-i rendőrkapitányság és Los Angeles város egyesített iskolakörzetének oktatási hatóságai közösen dolgozták ki. A program tananyagát alapvetően az elemi iskola két utolsó évfolyamába, az ötödik-hatodik osztályba járók (11-12 évesek) számára tervezték, majd a program elterjedésével korosztályi változatokat - óvodáskortól a negyedik osztályig, valamint junior (7., 8., 9.) és senior (10., 11., 12.) osztályok, középiskolák, illetve a szülők számára - is készítettek.

A DARE program koncepcióját az ún. SMART (Self-Management and Resistance Training) programtól kölcsönözték (a betűszó jelentése: ügyes, leleményes). A SMART egy korai, úttörő jelentőségű iskolai kábítószer-ellenes program volt, amely megelőzte Reagan elnök feleségének korszakos felhívását: "Csak mondj nemet (a kábítószernek)!" Los Angeles természetes közegül szolgált, mivel a több mint 20 000 középiskolás diákkal szinte élő laboratóriumként működött. Los Angeles rendőrkapitányában, Daryl Gatesben született meg az a gondolat, hogy a SMART program tananyaga alapján, rendőrtisztek közreműködésével dolgozzanak ki egy új iskolai programot. A DARE program kísérletképpen 50 iskolában 10 rendőrtiszt közreműködésével indult meg 1983-ban.

A DARE program lényege az, hogy egyenruhás rendőrtisztek tizenhét héten keresztül hetente egyórai foglalkozást tartanak többnyire az általános iskolák ötödik osztályaiban, hogy megtanítsák a diákokat arra, miként álljanak ellen a drogfogyasztásnak. A program kezdetekor a diákoknak kötelezettséget kell vállalniuk, hogy nem fogyasztanak alkoholt vagy kábítószert és nem fognak dohányozni. A tizenhetedik hét végén a diákok ünnepélyes keretek között bizonyítványt és igazolványt kapnak a tanfolyam elvégzéséről. Az ünnepségen a DARE program dalait énekelik, DARE feliratú trikót és jelvényeket kapnak. Néhány rendőrkapitányság felkészült arra is, hogy a szülőknek tartson tanfolyamokat.

A megelőzési programok három típusba sorolhatók:

a) Az ismeretterjesztő programok filozófiája az, hogy a kábítószerek és más szerek hatásának ismerete ellenérzést alakít ki a diákokban a használattal szemben. Ezért ezek a programok e szerek használatának jogi, biológiai és pszichológiai kihatásaira vonatkozó tényszerű ismertetést tartalmaznak. Módszerük a didaktikai és audiovizuális megjelenítés és viták.

b) Az érzelmekre ható (affective) programokat a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján dolgozták ki. Ezek azon alapulnak, hogy a fiatalok elsősorban személyiségi problémáik miatt szoknak rá e szerek fogyasztására. Ezekben a programokban az önbecsülés, az öntudat, az önbizalom erősítését, az értékrendet és az egyéni felelősséget hangsúlyozzák, és sokszor szó sem esik a kábítószer-fogyasztásról. A program feltételezi, hogy a fiatalok az egyéni és társadalmi önbecsülésük gazdagítása révén felelősen tudnak dönteni a kábítószer-fogyasztás ellen.

c) A harmadik típusú megközelítés az ún. társadalmi befolyásolás. Ezeket a programokat arra a feltevésre alapozzák, hogy a fiatalok azért fordulnak a kábítószerekhez és más káros szerekhez, mert nem rendelkeznek olyan társadalmi háttérrel, amely segíthetne ellenállni a környezet nyomásának. A társadalmi körülmények megváltoztatására épülő programokban aktív részvételt várnak a diákoktól a magatartási készségek fejlesztése és gyakorlása terén (pl. szerepjátékok, dramatizált helyzetek stb.). Ezekben a programokban a tanárnak valódi vezető szerepet kell játszania, beleértve egy adott szituációban például a negatív vezető alakítását, ezzel is elősegítve a szituáció értékelését és az azt követő vitákat.

A programok közötti különbségek ellenére elemeik között számos átfedés tapasztalható. Több iskolai curriculum, ideértve a DARE programokat is, kombinálja a különböző módszereket. A hatásvizsgálatok azt mutatják, hogy a háromféle programstratégia mindegyike más-más hatással van a fiatalkorúak drogfogyasztására.

A DARE program keretében 1986-ban és 1988-ban külön tananyagot dolgoztak ki a junior high (7-9.) és a senior high (10-12.) évfolyamok számára. Tervezői a szülők számára ugyancsak elindítottak egy programot, amely arra tanít, hogyan ismerjék fel és előzzék meg gyermekeiknél a káros szenvedélyek kialakulását. A szülők részletes tájékoztatást kapnak az iskolában folyó DARE program célkitűzéseiről és módszereiről is.

1983-1984-ben, a DARE program bevezetésének első évében tíz rendőrtiszt oktatta a program tananyagát kb. 8000 diáknak ötven Los Angeles-i középiskolában. Ma a DARE program jelen van az egész országban, továbbá számos európai és ázsiai iskolában. A tankönyveket japán, vietnami, spanyol nyelvre is lefordították, sőt Braille-írással a vakok számára is alkalmazhatóvá tették. A tananyagot az értékelések alapján folyamatosan korszerűsítik, beépülnek az új problémák és koncepciók is.

A rendőrtisztek nemcsak az iskolák alsó (1-6.) évfolyamaiban tanítják a programot, hanem az óvodában is. A korosztálynak megfelelő szóhasználattal ecsetelik a gyermekeknek a gyógyszer- és droghasználat veszélyeit, az antiszociális magatartás következményeit. A középiskola alsó (7-9.) osztályaiban oktatott program fő célja az információközvetítés és azon készségek kifejlesztése, amelyek lehetővé teszik a diákoknak, hogy ellenálljanak a droghasználatnak. 1989-ben újraértékelték a programot, és ennek nyomán nagyobb figyelmet szenteltek az erőszakos magatartásformák mérséklésére nevelésnek, a konfliktusmegoldó készségek fejlesztésének, a veszélyes helyzetek elhárításához szükséges technikák oktatásának. Egyre több témát a rendőrtisztek és a tanárok együttesen dolgoznak fel a diákokkal. A középiskolák 10-12. osztályában a DARE-tananyag a kábítószer-fogyasztásra és annak a fiatal szervezetre gyakorolt hatásaira összpontosít. Ezt a tananyagot megkísérlik egy tömbben, két hétre tömörítve beilleszteni a diákok egészségvédelmi oktatásába.

A rendőrkapitányságok felelőssége, hogy a DARE oktatásához alkalmas, felkészült, motivált tiszteket válasszanak ki. A DARE-oktatókat a főállású, legalább kétéves rendőrségi tapasztalattal rendelkező tisztek közül választják ki. Bár a DARE program szövetségi állami és országos szinten szervezett, mégis alapvetően helyi megvalósítású. Lényegében a helyi iskolahatóságok és a helyi rendőri szervek közötti megállapodás alapján, nonprofit keretekben működik. A DARE program megvalósítója, koordinátora a DARE America nonprofit vállalkozás.

A program népszerűsége ellenére számos közösség elhatározta, hogy közelebbről megvizsgálja annak megvalósítását, tartalmát, költségeit és befolyását. Néhány városban, illetve államban (Kalifornia, Észak-Karolina) kétségbe vonták a program hatékonyságát, megkérdőjelezték eredményességét, majd felfüggesztették működését. Amerika-szerte komoly kifogásokat emeltek a program egyes elemeivel szemben a szülői közösségek, egyebek között széles körű kritikát kapott az a videoprogram, amely a szülőket és más felnőtteket - természetesen a DARE-t oktató rendőrök kivételével - együgyűeknek, drogfogyasztóknak és drogárusítóknak állítja be.

Míg az 1987-1989-ben végzett DARE programértékelések általában kedvező képet mutatnak: csökkent a dohányzás, az alkohol- és a drogfogyasztás, nagyobb ellenállás mutatkozott a kábítószerekkel szemben, növekedett a tanulók önbecsülése stb., az 1989 után végzett újabb vizsgálatok vegyes eredményekre engednek következtetni; a statisztikák azt mutatják, hogy a DARE programokban való részvétel következtében az érintett korosztályban nem csökkent a kívánt mértékben a kábítószer és más káros szerek tényleges fogyasztása. A szigorúan ellenőrzött felmérések eredményei szerint a DARE programok általában csekély és nem tartós hatásúak. Ennek ellenére a programban jelenleg ötmillió gyermek vesz részt 250 ezer osztályban. A rendőrtisztek a program kezdetén a "3R"1 (recognize, resist and report: ismerd fel [ti. a problémát], állj ellen és jelents) jelszót hangsúlyozzák, majd kijelölik a gyermekek környezetében azokat, akik magatartását a gyermekeknek figyelniük és jelenteniük kell.

1991 óta a drogfogyasztást megelőző programokban a szövetségi, állami és helyi szinten felhasználják a több mint húsz évre visszatekintő megelőzési erőfeszítések és kutatások tapasztalatait. Napjainkban a DARE programokat az iskolakörzetek 52%-ában, ötven szövetségi államban és tizenhárom országban vezették be. A program lelkes támogatói közé tartoznak a tanárok, az oktatási hatóságok, a rendőrség és a bíróságok, valamint az írott és az elektronikus sajtó. Az Oktatásügyi Hivatal többet szeretne költeni drogellenes programokra, miközben szigorúbban ellenőrzi, hogy ki is kapja a támogatást. Egyes felmérések szerint a program éves költségei meghaladják a 750 millió dollárt, a pénzügyi források közé nemcsak a (szövetségi és állami) költségvetés, hanem magánalapítványok támogatásai, valamint a DARE programot népszerűsítő tárgyak, könyvek, folyóiratok stb. eladásából származó tiszta bevételek is tartoznak. A DARE America program, a Kalifornia államban bejegyzett vállalkozás ellenőrzi a tananyagot és a népszerűsítő eszközök kereskedelmét, ennek huszonöt tagú igazgatóságában számos közismert személyiség is részt vesz.

Az 1994. évi, módosított DARE-curriculumot kísérletnek szánták, oktatását 1994 őszén kezdték meg. A programba felvették a csoportos erőszakos bűnözés témáját, és nagyobb hangsúlyt kapott a dohányzás elleni küzdelem.

Ahhoz, hogy a gyermek részt vegyen a DARE program foglalkozásain, szükséges a szülői beleegyezés. Az oktatási jogokkal és a magánélettel foglalkozó, a család jogait és kötelességeit megfogalmazó törvény előírásai alapján azokban az esetekben, amikor szövetségi támogatással működtetett programokról van szó (ez az helyzet a DARE esetében is), "egyetlen egy diák sem kényszeríthető pszichiátriai kezelésre a szülők előzetes beleegyezése nélkül". A DARE egyértelműen ezen törvény hatálya alá esik, mivel a program a magatartást szabályozza, az érzelmekre és az attitűdökre hat. A DARE elismeri és elfogadja az előzetes szülői beleegyezés szükségességét. Ennek bizonyítékaként a gyermek DARE munkafüzetének elején egy formanyomtatványon helyet biztosítottak a szülő aláírása számára.

Azok a fiatalok, akik ma kezdik a DARE programot, 2000-re fejezik be, pontosan akkor, amikor az első DARE programok résztvevőinek gyermekei elkezdik az óvodát. A tervek szerint a megújított DARE programot minden iskolában bevezetik 2000-re.

A DARE program értékelése a felmérések alapján.

Előnyei és hibái

A rendőrtisztek megjelenése az osztályteremben önmagában is érdeklődést vált ki, és fontos, a túlélési készségek kifejlesztésére irányuló tevékenységük (közlekedési szabályok betartatása, a kerékpározás biztonságáért tett intézkedések ismertetése, erőszakos idegenekkel szembeni viselkedés oktatása) igen hatékonynak tűnik a gyermekek szemében. A DARE program ezen túlmenően előmozdítja a rendőrök, a gyermekek, a tanárok és az iskolavezetés összefogását jó ügyek érdekében. Végül a program mentesíti az iskolákat attól, hogy magukra vállalják a kábítószerek hatásaival foglalkozó oktatást. A DARE népszerű a szülők és a média szemében is, de különösen népszerű a gyermekek között. A rendőrkapitányságok is kedvvel kapcsolódnak a programhoz, mivel ez pluszbevételhez juttatja őket, és kedvező feltételeket teremt a helyi közösséghez tartozáshoz.

Ha a DARE program sikerét a népszerűségén mérik le, hatékonyságához nem férhet kétség, széles körű támogatottságot élvez, ebből fakadóan jelentős pénzügyi támogatásban részesül, és egyetlen korábbi drogoktatási programhoz sem hasonlító ismertséget ért el. Ezt újabban még az is fokozza, hogy az Interneten is jelen van. Ha azonban az eredményességet nem a népszerűségen, hanem a hatékonyságán (ti. mennyire járult hozzá a fiatalok drogfogyasztásának a visszaszorításához) mérik le, az ítélet egyértelműen elmarasztaló. A DARE semmivel sem hatékonyabb a többi drogoktatási programnál. A számos értékelés, felmérés, tudományos elemzés közül egy sem talált a DARE tanfolyamot elvégzettek körében jelentős csökkenést a drogfogyasztás terén, amely egy, a programban részt nem vevő kontrollcsoporttal hasonlította össze.

Mi a baj a DARE programmal? Valóban különlegessé teszi az, hogy rendőrtisztek tanítják az iskolában. Pedagógiai megoldatlanságai is ebből erednek. Olyan ez, mintha a tanárokkal végeztetnének rendőri tevékenységet. Egyikőjük sem azt a feladatot végzi, amelyre képesítést szerzett. Meglehet, hogy ez a munka aláássa a rendőrség funkcióját és hitelességét. Nem egyértelmű az, hogy a rendőrségre bízzák a mentálhigiéné és viselkedésformák oktatását.

A DARE-rel szemben a tanároknak is fenntartásaik vannak, mivel ebben csak kiegészítő feladatokat végezhetnek. Úgy vélik, kétségbe vonják hosszú éveken keresztüli képzésüket azzal, hogy középiskolai végzettségű és kéthetes továbbképzésben részesült rendőrtiszteket bíznak meg mentálhigiéné és pszichológia oktatásával.

A tananyag tartalma is szerteágazó aggodalmat kelt. Üzenete zavaros. Felvilágosítják a gyermekeket arról, hogy jogukban áll nemet mondani, de nem mondják ki határozottan azt, hogy ne szokjanak rá a drogokra, ami azt is magában foglalja, hogy jogukban áll igent is mondani. A közvetített szülő- és felnőttkép tiszteletlen: a felnőtteket részegeseknek, kábítószer-fogyasztóknak állítja be. Nem mindennapi az sem, hogy a gyermekeket feljelentésre ösztönzi abban az esetben, ha a környezetükben kábítószer-fogyasztóval találkoznak.

A DARE elhanyagolja az alkohol- és a dohányzásellenes küzdelmet, miközben közismert, hogy ezek káros hatásai összemérhetők a kábítószerekével.

Értékes időt von el az oktatástól (kb. tizenhét órát egy tanévben), ezt hasznosabban, értékes tantárgyak oktatására is fel lehetne használni.

Mindezt összegezve, a legújabb értékelések úgy tartják, hogy népszerűsége, a több százmillió dolláros költségvetési és magántámogatás ellenére sem bizonyosodott be, hogy a DARE program megakadályozza a fiatalok kábítószer-fogyasztását.

Tanulságok és változtatások a drogpolitikában

A DARE program körül kialakult igen éles társadalmi vita arra a közös megállapodásra vezetett, hogy sem a tiltás, a tolerancia hiánya, sem a szabadpiaci megközelítés nem alkalmas útja a hatékony kábítószer-ellenes politika megvalósításának. Meg kell keresni a két véglet között adódó lehetőségeket. Ezen a téren gyakorlatias politikát folytatnak Hollandiában, Svájcban, Ausztráliában, Ausztriában, Nagy-Britanniában és részben Németországban is. Érdemes összehasonlításképpen néhány szót szólni a holland és a svájci drogellenes politikáról.

Bár az amerikai illetékesek lekicsinylik a holland eredményeket, tény, hogy a holland drogpolitika sikeresebb az amerikainál. A holland heroinfüggők átlagéletkora egy évtizede növekszik, a kábítószerfüggők között a HIV-fertőzöttség és az AIDS megbetegedések száma sokkal alacsonyabb, mint az Egyesült Államokban. A holland rendőrség nem pazarolja energiáját és pénzét a közrendet egyébként nem zavaró kábítószer-fogyasztókra, hanem erejét a szállítókra és a kábítószer nagy- és kiskereskedőire összpontosítja. A legalizált marihuánapiacot kvázijogi eszközökkel szabályozzák, ami sokkal hatékonyabb és olcsóbb, mint az Egyesült Államokban.

A svájciak kísérletképpen a heroinfüggő fogyasztóknak orvosi recepten biztosítják a drogot. A két éve Zürichben bevezetett program célja, hogy megállapítsa, vajon ily módon csökken-e a kábítószer-fogyasztással kapcsolatos bűnesetek, betegségek és halálozások száma. Hasonló kísérleteket kezdeményeztek Hollandiában és Ausztráliában is. Sokak szerint nincs tudományosan, illetve etikai szempontból elfogadható és alátámasztható indok, amiért nem lehet a heroint Amerikában is receptre árulni.

Kalifornia és Arizona állam szavazói nagy többségben megszavazták az addigi amerikai drogpolitika jelentős módosítását. A kaliforniai népszavazás nyomán legalizálták a marihuána termesztését és orvosi célokra történő használatát. Úgy döntöttek, hogy ezentúl az illegális drog tulajdonlásának következménye ne elzárás, hanem orvosi kezelés legyen. Ugyanakkor kezdeményezték, hogy jelentősen növeljék a drog hatása alatt elkövetett erőszakos cselekedetek büntetését. A népszavazás eredménye nemcsak közvetlen hatása miatt jelentős, hanem azért is, mert jelzi, az amerikaiak kezdik felismerni a kábítószer-ellenes háború hiábavalóságát és a realista alternatívákban való gondolkodás szükségességét.

Soros György magyar származású amerikai milliárdos magánvagyonából egymillió dollárral, az összes hozzájárulások mintegy 25-30%-ával támogatta a népszavazási kezdeményezést, de nem vett részt sem a kampány előkészületeiben, sem a népszavazás során feltett kérdés megfogalmazásában. Soros szerint a kábítószerek elleni háború nem nyerhető meg, és az ellene folytatott harc mikéntje megosztja az amerikai társadalmat. A kábítószer-fogyasztás bűntetté minősítése több kárt okoz, mint hasznot, mivel megakadályozza a hatékony orvosi kezelést, és sokak intézményes elzárásával jár. A bebörtönözöttek száma ma Amerikában több mint másfél millió, ez a szám kétszerese a tíz évvel és háromszorosa a húsz évvel ezelőttinek. 1980 óta a kábítószer-ellenes törvények megsértéséért bebörtönzöttek száma a nyolcszorosára növekedett, ez a szám jelenleg négyszázezer. A törvények különösen kegyetlen hatással vannak az afrikai-amerikaiakra, ugyanis a színes bőrű fiatalok körében növekedett leginkább a kábítószer miatti bebörtönzések aránya. Minden hetedik (!) fekete férfit életében már elítéltek kábítószerrel kapcsolatos bűntett miatt. A teljes betiltás (prohibíció) politikája következtében növekszik a kapcsolódó betegségek és halálozások száma. Amíg a kábítószerek iránti kereslet és az eladásából származó haszon ilyen magas, képtelenség szabályozni a kínálatot. Ha a közvélemény elfogadná, Soros olyan módon "tisztítaná ki" a kábítószerek feketepiacát, hogy a heroint és más illegális drogot a nyilvántartott kábítószerfüggők receptre megvásárolhatnák, míg az alkalmi kábítószer-fogyasztók ellen társadalmi és jogi szankciókat léptetne életbe. Svájcban, Hollandiában és más országokban kísérleteznek ezzel az új megközelítéssel.

Elsődleges feladat megakadályozni, hogy a gyermekek kábítószerhez jussanak, illetve azt fogyasszanak. Még a marihuána is káros a fiatalok mentális és érzelmi fejlődésére. A drogok "démonizálása", tiltása önmagában csak ösztönöz a fogyasztásukra, mivel a lázadás a felnőtté válás velejárója. Különös gonddal kell elkerülni, hogy a marihuána káros hatásait eltúlozzák, mivel ez aláásná a keményebb drogokra figyelmeztetés hitelességét. Amerikában a dohányzás elleni oktatás és annak elérése, hogy társadalmi egyetértés született a dohányzás elítélésében, sokkal sikeresebb volt, mint a kábítószer-ellenes háború. "Az arizonai és kaliforniai szavazók bebizonyították, lehetséges értelmesebb és könyörületesebb drogpolitikát kialakítani, miközben könyörtelenek maradunk a drogfogyasztás ellen. Remélem, más államok is követik ezt a kezdeményezést. Kész vagyok támogatni adózott jövedelmemből ezeket az erőfeszítéseket, és örömmel tekintek előre, amikor az országos drogellenes politika jobban tükrözi a nyitott társadalom eszményeit" - írta Soros György a Washington Post 1997. február 2-i számában.

Internet és drogveszély

Csábító kábítószer-kultúra virágzik az Interneten. Miközben a szülők, a pedagógusok és a kormány arra ösztönzik a fiatalkorúakat, hogy mondjanak nemet a kábítószer-fogyasztásra, az Internet bazárszerűen mutatja be a komputerhasználóknak, hogyan kábítsák el magukat (get high) az LSD-vel. Bepillantást enged abba, milyen érzés heroint vagy kokaint fogyasztani, árlistát közöl a marihuána feketepiacán, vagy bemutatja a methamphetamine, a "speed" néven jobban ismert kábítószer kémiai képletét. Elég, ha a tinédzser leül a komputer mellé, rákattint egy Los Angeles-i postaküldő áruház ikonjára, és máris betekinthet a kábítószer-élvezet "gyönyöreibe", a hallucinogének világába, a marihuána alkímiájába és más furcsa "utazásokba". Avagy tanácsot kap arról, hogyan kell vadkendert termeszteni, hol lehet a vadkender vetőmagjához hozzájutni. Manapság bárki felállíthat saját honlapot (website), több száz marihuánát hirdető honlap létezik, képtelenség lépést tartani a bővülésükkel.

Az amerikai kongresszusban nagyon gyorsan döntöttek az Interneten található pornográfia korlátozásáról, eközben sokkal kevésbé törődnek azzal, hogy az Interneten nyíltan hirdetik a kábítószer-fogyasztást, sőt tanácsokat adnak a kezdő fogyasztóknak. A Center for Media Education, egy washingtoni kutatócsoport, amely az Internet tartalomelemzésével foglalkozik, megállapította, hogy az Egyesült Államokban 1996-ban ötmillióra volt tehető a hálózatot használó fiatalok (17 éves korig) száma, és több mint kilencmillió egyetemi hallgató kapcsolódik rá rendszeresen a hálózatra.

Az Internet drogkultúrája számos okból terjed. Az egyik ok az, hogy a hálózati fórumok és beszélgető csoportok (chat groups) tűrik vagy kimondottan helyeslik az illegális drogok, különösen a marihuána fogyasztását. A másik: számos honlap kimondott használati utasításokat tartalmaz arra vonatkozóan, hogyan kell termeszteni a kábítószer alapanyagát, hogyan kell azt feldolgozni és fogyasztani. A kérdés nem az, vajon ezen csoportoknak, egyéneknek van-e joguk rátenni a hálózatra ezeket az anyagokat, hanem az, vajon a szülők, a tanárok, edzők stb. tisztában vannak-e azzal, hogy az ilyen információ megtalálható a hálózaton. Minden jel arra mutat, hogy nincsenek erről ismereteik azért, mert a felnőttek kevésbé használják a komputert, és fogalmuk sincs arról, hogy kábítószer-ellenes erőfeszítéseik hatását a hálózaton található információk pillanatok alatt semmivé tehetik. Harmadrészt, a szólásszabadság védelme érdekében az Interneten nincs minőség- és tartalom-ellenőrzés, amely lehetővé tenné, hogy különbséget tegyenek az igaz, a torz, az eltorzított és a hamis információk között még azokban a vitákban sem, amelyek végső soron illegális cselekedetekre buzdítják az érdeklődőket.

A Center for Media Education egyik 1996-os jelentésében azzal vádolja az alkoholgyártó és -forgalmazó cégeket, valamint a dohánygyárakat, hogy az Internetet saját gyártmányaik népszerűsítésére használják fel olyan színes, megragadó, interaktív módszerekkel, amelyek nagy hatással vannak a fiatalokra. Ugyanez vonatkozik a kábítószerek népszerűsítésére is. Meg kell említeni ugyanakkor azt is, hogy számos Internet-honlap drogellenes. Vannak olyan szervezetek és programok, amelyek az Interneten keresztül nyújtanak támogatást a drog- és alkoholellenes közösségeknek. Az egyik ilyen honlap havonta háromszázezer oldalnyi alkohol-, dohányzás- és kábítószer-ellenes anyag lehívását teszi lehetővé az előfizetőknek.

Az elektronikus média, a televízió, rádió, a film, a video, a CD-ROM és az Internet mai modern világunk leghatékonyabb oktatási közvetítői. A média képes igen gyorsan és hatásosan megváltoztatni a fiatalok hozzáállását és magatartását. Ha tehát az amerikaiak komolyan gondolják a kábítószer-fogyasztás visszaszorítását, több pénzt kellene áldozniuk egy agresszív médiakampányra, amely lényeges módon erősítené a kábítószer-megelőző programok hatékonyságát. Az amerikai kongresszus 175 millió dollárral támogatja a drogellenes médiakampányt. Ez az összeg dupláját is elérheti, ha ahhoz a médiaszervezetek és a magánszektor is hozzájárul. A médiakampány egy részét képezi annak az oktatási kampánynak, amely minden elérhető eszközt felhasznál az amerikai gyermekek és fiatalok meggyőzésére.

A mai gyermekek több időt töltenek a televízió előtt, mint az iskolában. A középiskola befejezéséig egy átlagos fiatal kb. 15 000 órát tölt a televízió előtt, míg iskolalátogatásra 12 000 óra jut. A média ma már több, mint üzenet, a média környezetünkké vált. A hirdetési szakértők azzal számolnak, hogy a kábítószer-ellenes médiakampányban hetente legalább négy műsorra kerüljön sor, ezek a műsorok pedig érjék el a megcélzott korosztályok 90%-át. Úgy gondolják, hogy a kampány megfelelő szervezéssel és tartalommal, más drogellenes oktatási programokkal együttműködve, öt év alatt el tudja érni, hogy a diákok elutasítsák a drogfogyasztást. A National Institute of Drugs egyik 1997-ben kiadott felmérése szerint a médiaprogramok akkor a leghatékonyabbak, ha szervesen kapcsolódnak más, a helyi közösségekben szervezett programokhoz. Egyetértés van tehát abban, hogy az oktatást ma már nem lehet csak az iskola feladatának tartani és a drogellenes nevelést az iskolára korlátozni. Az elektronikus korban a folyóiratok címlapjának, a zabpehelydobozoknak és az élelmiszerek csomagolásának is megvan a maga funkciója. A hirdetésektől az Internetig minden befolyásoló eszközt fel lehet használni arra, hogy ésszerű választási lehetőségeket kínáljon a fiataloknak, és megóvja őket a kábítószer káros szenvedélyétől.

Zsigmond Anna [Új Pedagógiai Szemle, 1997./11.]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010