Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

A hermeneutikai módszer önreflexív jellege és a hermeneutikai kör a természettudomány megértésében

A föntiek összefoglalásaként megállapíthatjuk tehát, hogy a Kopernikusz-recepció esetében a hermeneutikai megközelítés, amely a természettudományhoz képest elsőbbséggel bíró hermeneutikai horizontok részeként próbálja megérteni a természettudományt, úgy mutatja be annak sokoldalú kulturális meghatározottságát és a tradíciótól való függését, hogy mégsem relativizálja azt. Sőt láthattuk, ennek során azt is megmutatja, hogy Kopernikusz elmélete esetében a természet megközelítésének olyan speciális módozatáról van benne szó, amely lehetővé teszi a világra, a természetre különböző hermeneutikai horizontokból tekintő tudósok között a megértést, a kommunikációt; s bizonyos jól meghatározott föltételekkel a különböző, egymással összemérhetetlen kozmológiai, ontológiai és teológiai elkötelezettségeket valló kutatók esetében is megadja a lehetőséget az egymás riválisaként megjelenő elméletek mérlegelésére, összemérésére, s az elméletek természettudományos értelemben vett „jósága” tekintetében a konszenzus kialakítására. S ha a hermeneutikai szemlélettől idegen volna is az, hogy ebből azonnal a tudományfejlődés általános törvényszerűségére következtessen – ilyen általános törvényszerűségek erőltetése idegen a filozófiai hermeneutika számára –, a Kopernikusz-recepció e tanulsága mégiscsak jogosulttá teszi a hipotézist, hogy más tudománytörténeti vizsgálódások esetén is gyümölcsözővé válhatnak az itt bevezetett fogalmak, amelyeket persze azután újabb esettanulmányok tovább differenciálhatnak és finomíthatnak. (Így a hermeneutika szellemében nem zárhatjuk ki azt sem, hogy léteznek olyan konkrét esetek, amikor a most javasolt körülhatároltabb paradigmafogalom értelmében is fönnáll a kuhni összemérhetetlenség.)

Mindez pedig újra felidézi számunkra a hermeneutikai kör és a reflexivitás fogalmát. Kuhn paradigmafogalma és tudományfejlődés-elmélete a neopozitivista-popperiánus tudománykép hátterével született meg. Mindazok az „anomáliák”, amelyekkel Kuhn szembesült, csak a neopozitivista-popperiánus tudománykép hátteréhez viszonyítva ugorhattak elő. Már eleve szükség volt a tudományoknak egyfajta előzetes értésére, hogy Kuhnban problémák és kérdések fogalmazódhassanak meg. Kuhn elmélete mintegy a hermeneutikai kör fokozataként született meg, miután a tárgy vizsgálata visszahatott annak előzetes megértésére, s átformálta azt. Hasonló a helyzet Westman esetében: nem véletlen, hogy egy magát kifejezetten Kuhn-tanítványnak valló tudománytörténész szembesült a kuhniánus Kopernikusz-recepció azon pontjaival, ahol szükségesnek tűnhet a kuhni kép finomítása. Westman számára éppen a Kopernikusz-recepció Kuhn-féle interpretációja jelentette a tárgy azon előzetes értését, amely jegyében immáron új problémák és kérdések fogalmazódhattak meg a számára. S amikor a Westman által fölvetett problémákat a hermeneutika eszközeivel próbáljuk meg tárgyalni, a hermeneutikai kör egy újabb spiráljához jutunk, amely során már sokkal bensőségesebb az így adódó interpretáció viszonya a kiindulópontot jelentő kuhniánus tudománymegértéshez, mint a korábbi fázisban. Kuhn elmélete viszonyult a neopozitivista-popperiánus tudományfölfogáshoz: amíg a hermeneutika esetében – mint láttuk – a kuhni elmélet árnyalásáról s paradigmafogalmának – bár korlátozott, de integráns – továbbviteléről volt szó, a kuhni elmélet még inkább tagadólag viszonyult a neopozitivista-popperiánus tudományképhez (bár a „normál tudomány” fogalmába már maga Kuhn is beépítette az általa meghaladott tudományfelfogás bizonyos elemeit).

Martin Eger esettanulmánya a napneutrínók kutatásáról

Hasonló eredmények adódnak Martin Egernek, a természettudományok hermeneutikája ismert amerikai képviselőjének a napneutrínók kutatásával foglalkozó elemzéséből (Eger 1997: 343–367). Eger azokkal a modern tudásszociológiai, illetve szociálkonstruktivista irányzatokkal3 vitatkozik, amelyek azt vallják – Eger szavaival –, hogy a tudományos viták semmiben sem különböznek a jogászok és a politikusok között folytatott tárgyalásoktól, „röviden: a tudomány politika” és ez a fölfogás „az egyetlen alternatívája a tudományos objektivizmusnak és a szcientizmusnak a kultúrában” (Eger 1997: 349). Eger e megközelítési mód tipikus példájának tartja Collinsnak és Pinchnek a napneutrínók kutatásáról szóló esettanulmányát, melyet e szerzők egy nagy sikerű monográfiában tettek közzé (Collins és Pinch 1993).

A csillagok fejlődésével kapcsolatos elméletek meghatározó részét képezik azok, amelyek a csillagok belső magjában föltételezett nukleáris folyamatokra vonatkoznak. Ezen elméletek lényeges föltevése, hogy e belső folyamatokról elsősorban a csillagokból kiáramló, de empirikusan igen nehezen megragadható neutrínósugárzás segítségével nyerhetünk információt. Az utóbbi sajátosság következtében a Nap az egyetlen csillag, amely esetében a magjából származó neutrínókiáramlás vizsgálatára esélyünk van, s az ilyen vizsgálatok ráadásul igen költségigényesek is. Továbbá az eddigi kísérletek és megfigyelések jóval gyengébb neutrínósugárzást mutattak, mint amiképpen az előzetes elméleti megfontolások alapján várható volt, s ezek tekintetében is igen nagy különbségek voltak a különböző kutatócsoportok által közzétett beszámolókban. A költséges megfigyelések pedig óhatatlanul a támogatások elosztásáért folytatott éles harchoz vezetnek, míg a bizonytalan eredmények tág teret adnak az interpretációs vitáknak, valamint annak, hogy a forrásokért folytatott harcban egy-egy csoport saját eredményeinek hitelesebb és gyümölcsözőbb – s esetleg katonai vagy ipari szempontból hasznosíthatóbb – volta mellett érvelve próbáljon előnyösebb pozícióba kerülni, és a többi csoport beszámolóinak, interpretációinak adekvát voltát kétségbe vonva azok lehetőségeit gyengíteni.

Martin Eger a hermeneutika eszközeivel közelít e tárgykörhöz, s amellett érvel, hogy mindezen szoros konnotációk ellenére a napneutrínók kutatása nem oldódik föl teljesen a csoportérdekekben, illetve a rivális csoportok befolyásért folytatott harcában, s nincs igaza azoknak az interpretációknak, melyek szerint a tudományos viták csoportérdekek tudományos nyelvezetbe bújtatott egyeztetéseivé alakulnak át. Eger szerint a bizonytalan eredmények és a finanszírozással kapcsolatos súlyos érdekkülönbségek ellenére a kutatás alapjában megmarad a természeti tárgy megismerésére és megértésére irányuló tevékenységként, melynek során a kutatók – esetleg saját pozíciójuk gyengülése ellenére is – képesek elfogadni más csoportok érveit és eredményeit.

Így amikor az első kísérletek arra utaltak, hogy jóval kevesebb neutrínó mutatható ki, mint amit elméletileg vártak, Collins és Pinch szerint a kutatók egyszerűen „kidobták” elméletük releváns részeit, hogy ily módon mentsék meg magukat a kísérletek eredménytelenségéből származó presztízsveszteségtől. Collins és Pinch interpretációjában ennek nyomán a tudományos viták valójában „tárgyalások” voltak arról, hogy miképpen rendezhető át, vagy miképpen cserélhető le az elmélet oly módon, hogy a tudomány – és így az azt gyakorló tudósok – presztízse megmaradhasson (Eger 1997: 349).

Eger szerint – s a tárgykör részletes elemzésével ennek bizonyítására törekszik – a hermeneutika Collins és Pinch elnagyolt és durva interpretációjával szemben finomabb, árnyaltabb megközelítésre képes, melynek során kiderül, hogy egyáltalán nem úgy történnek a dolgok, amiként azt Collins és Pinch a maguk interpretációiban érteni vélik és visszaadják. A kísérletekhez szükséges anyagi források megszerzéséhez és azok megszervezéséhez valóban tárgyalásokra volt szükség: ami e vonatkozásban lezajlott (s zajlik), valóban szociológia és politika. Ám a kísérletek tényleges lebonyolításában, az eredmények leírásában és földolgozásában másról volt szó. A helyzet hasonló – állítja Eger a természettudományok hermeneutikája másik ismert amerikai képviselőjének, Robert Crease-nek a párhuzamára hivatkozva –, mint a színházban, ahol megkülönböztetendők a színrevitel és az előadás történései (Crease 1993, 1996).

 Míg a színrevitel során tárgyalásokról, pénzügyi, hatalmi és más egyeztetésekről, a színészek megnyeréséről stb. van szó, egészen más dolog, s egészen más kritériumok alapján ítélendő meg maga a színházi előadás. Hasonlóképpen meg kell különböztetnünk a tudományos kísérlet megszervezése, „színrevitele” során történteket – állítja Eger – a kísérlet valóságos lebonyolítása során történtektől (beleértve ezekbe a szűkebb értelemben vett kísérlet során történteken túl azokat a tudományos diszkussziókat is, amelyek a kísérleti események tudományos földolgozása közben bontakoznak ki). Eger szerint a kísérletek történései, azok regisztrálása és tudományos megvitatása során egy hermeneutikai körnek lehetünk tanúi, ahol a kérdésföltevésnek és a tárgy megértésére irányuló szándékunknak már eleve előfeltétele a tárgy egyfajta – heideggeri értelemben vett – előzetes értése. A Nap magjában lezajló folyamatok megértéséhez szükségünk van a neutrínó megértésére, de a neutrínó megértéséhez egy adott mértékig már értenünk kell azt, ami a Napban történik. Elkerülhetetlen volt, hogy a tárgyról a kutatóknak már előzetes elképzelései legyenek, hiszen a kérdések és a kérdések által motivált kísérletek programja csak ezen előzetes megértés kontextusában fogalmazódhatott meg (Eger 1997: 349–354).

E reprodukcióban a kísérletek eredményeinek és az előzetes elképzeléseknek a szembesítése a tárgy hermeneutikai körben történő megértésének természetes mozzanataként jelenik meg. Elnagyolt ezért az a kép – állítja Eger –, mely szerint a várttól eltérő kísérleti eredmények hatására a kutatók a Napra vonatkozó korábbi elképzelések releváns részeitől azonnal megszabadultak volna: valójában itt hermeneutikai diskurzus alakult ki a kutatók között – de egyúttal mintegy a kutatás és a természet relációjában is –, amennyiben az eredeti elmélet bizonyos részeinek próbálgatásszerű korrekciójára, kicserélésére, majd ezek alapján megszervezett újabb kísérletekre került sor, melynek során fokozatosan árnyalódott, módosult és elmélyült a tárgy előzetes ismerete és megértése. S ha a politika, az egyéni és csoportérdekek befolyásolják is e tudományos vitákat, Eger reprodukciójában azok lényegük szerint mégiscsak a most bemutatott hermeneutikai kör mozzanatai, s nem „érdekegyeztetések” (Eger 1997: 354–358). Így – vonja le a következtetést Eger –, amikor a szociálkonstruktivizmus radikális irányzatai a tudományos diskurzust a „tárgyalás” politikai töltetű kategóriájának fogalma alá rendelik, eleve tendenciózusan és inkorrekt módon járnak el: helyesebb, ha az elméletek és az elméletek alapján megtervezett kísérletek eredményeinek szembesítését, valamint a különböző álláspontot képviselő tudósközösségek közötti tudományos vitákat a kutatás egyfajta módon előzetesen is értett tárgyának megismerésére és megértésére irányuló hermeneutikai körként értelmezzük (Eger 1997: 358–361).

Eger hermeneutikai fogalmakkal dolgozó elemzése tehát elutasítja a szcientizmust és a tudományos objektivizmust, hiszen a tudományos elméletet-alkotást egy olyan hermeneutikai folyamat részének tekinti, amelyben meghatározó szerepe van a szubjektum előzetes megértésének, s amelynek során nem „objektív” ismeret, hanem a szubjektum hermeneutikai horizontján belüli, a tradíció által determinált megértés konstituálódik. Ugyanakkor Eger megőrzi a természettudománynak, mint egy sajátos világmegértési módnak tisztán politikává vagy szociológiává föl nem oldható szuverenitását, s így meghaladja az elemzése elején kritikailag megemlített két pólus hamis dichotómiáját.

Összegzés

Az utóbbi évtizedek tudományfilozófiája egyre inkább kiszélesítette a természettudományok megértésének horizontját. Kuhn nyomán fontos szerep jutott a természettudományok megértésében a tudománytörténetnek, s tarthatatlanná vált a téren és időn kívüli örök érvényű racionalitást követő, szigorúan objektív természettudomány mítosza. A Kuhn nyomán előtérbe kerülő tudományfilozófiai irányzatok – így a tudásszociológia, a szociálkonstruktivizmus stb. – új mozzanatokra, tényezőkre hívták föl a figyelmet a természettudomány működésében, s nemcsak általában, filozófiai szinten, hanem konkrét esettanulmányok formájában is hozzájárultak a tudománnyal kapcsolatos képünk differenciálásához. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan elmosódottá, bizonytalanná vált a természettudomány relatív szuverenitásának fölmutatása – sőt egyes szélsőséges álláspontok a jogos szociológiai megközelítést túlértékelve, a tudományt teljesen a szociológiában föloldva egyenesen tagadták is azt. Másrészről ugyancsak az utóbbi évtizedekben a hagyományos történelemtudományi-filológiai, illetve a humán tudományok eszközeivel dolgozó tudománytörténet-kutatás nagy mennyiségű értékes anyagot tárt föl a természettudományok történetéről, s ennek értelmezésére a kurrens tudományfilozófiai irányzatok – így Kuhn elmélete vagy a tudásszociológia önmagában – nem mindig tűntek elégségesnek vagy elegendőnek.

Talán nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy – éppen a gazdag és sokrétű tudományfilozófiai és tudománytörténeti eredmények nyomán – új szintézis lehetősége és szükségessége rajzolódik ki. A fönti esettanulmányok arra utalnak, hogy a természettudomány hermeneutikai megközelítése megadhatja ezen új szintézis filozófiai hátterét – vagy legalábbis relevenás módon hozzájárulhat ahhoz.

Hivatkozott irodalom

Bellarmino levele Foscarinihez (1902): In Le Opere di Galileo Galilei. Edizione Nazionale, XII. Firenze.

Collins, H. M. és T. Pinch (1993): The Golem. Cambridge: Cambridge University Press.

Crease, Robert (1993): The Play of Nature: Experimentation as Performance. Bloomington: Indiana University Press.

Crease, Robert (1996): Responsive Order: „The Phenomenology of Dramatic and Scientific Performance”. In International Society for Hermeneutics and Science. Meeting at the University of Stony Brook. New York, jún. 21–23. (Előadás és kézirat)

Eger, Martin (1997): Achievements of the Hermeneutic-phenomenological Approach to the Natural Science. In Man and World. An International Philosophical Review. 30/3.

Gingerich, O. (1973): From Copernicus to Kepler: Heliocentrism as Model and as Reality. In Proceedings of the American Philosophical Society, 117: 516–520.

Heelan, Parick A. (1991): Hermeneutical Philosophy and the History of Science. In Nature and Scientific Method. William Wallace Festschrift. Daniel Dahlstrom (szerk.). Catholic University of America Press.

Heelan, Parick A. (1994): Galileo, Luther, and the Hermeneutics of Natural Science. In The Question of Hermeneutics. T. J. Stapleton (szerk.). Kluwer Academic Publisher.

Heelan, Parick A. (1997): Why a Hermeneutical Philsophy of Natural Sciences? In Man and World. An International Philosophical Review. 30(3): July.

Moesgard, Kristian P. (1973): How Copernicanism Took Root in Denmark and Norway. In The Reception of Copernicus’ Heliocentric Theory. J. Dobrzycki (szerk.). Dordrecht: Reidel.

Vekerdi László (1998): Így élt Galilei. Budapest: Tipotex.

Westman, Robert S. (1975): The Melanchthon Circle, Rheticus, and the Wittenberg Interpretation of the Copernican Theory. In Isis, (66)2.

Westman, Robert S. (1994): Two Culture or One? A Second Look at Kuhn’s. The Copernican Revolution. In Isis, (85)1.

Jegyzetek

* A szerző ezúton mond köszönetet az OTKA-nak, mely a „Természettudomány és hermeneutika” című OTKA-kutatás keretében, a T 025406 OTKA-számon támogatta a jelen tanulmány megszületését.

1 A Galilieivel foglalkozó rész: 274–278. o.

2 A levél részletes magyar nyelvű ismertetését lásd Vekerdi (1998: 201–202).

3 „A szociológia és a szociológiaorientált természettudomány-történet egy bizonyos, ma virágzó szegmense, mely olyan írókat foglal magában, mint Harry Collins, Trevor Pinch, Steve Shapin, Simon Schaffer, Karin Knorr Cetina, David Bloor, Steve Woolgar and Bruno Latour” – Eger 1997: 344.

Székely László [Replika 2000./41-42.]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010