Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

Mindenekelőtt indokolnom kell, hogy miért éppen az 1841–1920 közötti éveket tárgyalja ez a közlemény. Noha a reformkor kezdetétől fontos események történtek a hazai tudományos életben, hiszen a Magyar Tudós Társaságot, a későbbi Magyar Tudományos Akadémiát is 1825-ben alapították, meghatározó jelentőségű fordulatra került sor 1841-ben a Magyar Természettudományi Társulat (MTT) és a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyűléseinek (MOÉTV) életre hívásával. Másrészt pedig teljesen új korszak kezdődött az élet minden vonatkozásában az I. világháború, illetve a trianoni békekötés után. Figyelembe kell azt is vennünk, hogy az Akadémia kezdetben alig foglalkozott természettudományi kérdésekkel.Széchenyi István 1842-ben tartott híres beszédében is lényegében csak a nyelvművelésre kívánta korlátozni az Akadémia tevékenységét.

  Sajnálatos, hogy a magyar történetírás sem a Természettudományi Társulatról, sem a vándorgyűlésekről szinte tudomást sem vett. Horváth Mihály, aki pedig 1847-től maga is a társulat tagja volt, a „Huszonöt év Magyarország történelméből” című nagy munkájában, Ballagi Géza a nagy millenniumi történetben meg sem emlékezik, a legújabb nagy történeti sorozat pedig négy, tárgyilag sem pontos sorban említi a társulatot és a vándorgyűléseket.

  A következőkben a vándorgyűlések és a társulat alapításának és működésének legfontosabb eseményeivel, néhány további, természettudományi kérdésekkel is foglalkozó egyesület működésével, a hazai tudományos könyv- és folyóirat-kiadás helyzetével foglalkozunk. A művelődéstörténet egy másik szeletének, a közép- és a főiskolák, kollégiumok és egyetemek szerepének tárgyalása egy másik munka feladata.

Bene Ferenc, a pesti egyetemen az orvosi kar elnöke és az orvos sebészeti tanulmányok igazgatója, 1841. április 18-án hívta meg a hazai orvosokat és természetvizsgálókat a május 29-e és 31-e között tartandó ülésre, melyen azután meg is alapították a MOÉTV-et. Az alakuló ülést megelőző naponBugát Pál, az elméleti orvostan professzora, a résztvevők előtt bejelentette, hogy társulatot kíván létrehozni a természettudományok művelésére és terjesztésére, és a következő szövegű aláírási ívet körözte:
 

  Az aláírási ívet 134-en írták alá, szinte valamennyien, akik akkor lényeges szerepet játszottak a természettudományok oktatásában és művelésében. A társulat alakuló ülését, melyen Kubinyi Ágoston elnökölt, 1841. június 13-án tartották, jóváhagyták az alapszabályokat és megválasztották a tisztikart. Elnök Bugát Pál, másodelnök Kubinyi Ágoston, első jegyző (tulajdonképpen titkár) Vajda Péter lett. A társulat célkitűzéseit, alapszabályait tekintve lényegében akadémia jellegű intézményként működött, a tagokat ajánlással vették fel, és székfoglaló előadást kellett tartaniuk. Szakosztályokat alakítottak, rendszeresen tartottak előadóüléseket, pályázatokat írtak ki, és megkezdték a különböző természettudományi gyűjteményének kialakítását. Azaz kezdetben nem csupán az Akadémia, hanem a Magyar Nemzeti Múzeum funkcióját is el kívánták látni. A gyűjtemény elhelyezése hamarosan megoldhatatlan feladatot jelentett, és azt a Nemzeti Múzeumnak adományozták.

  A társulatot egyelőre csak magánegyesületként ismerték el. Ahhoz, hogy országos egyesület lehessen és tagjai számára oklevelet állíthasson ki, a Helytartótanácshoz kellett folyamodnia, és a királyi házból való pártfogót szereznie. Pártfogóul a magyarbarát és természetkedvelő István főherceget, a későbbi nádort nyerték meg, és „a társulat cziméhez a királyi odatoldatni jónak találtatott”. Így 1843 júniusától a hivatalos név: Királyi Magyar Természettudományi Társulat. Megjegyzendő azonban, hogy ezután is gyakran elhagyták a királyi jelzőt, és az is jellemző, hogy jóval később Kossuth Lajos a társulathoz címzett leveleiben az eredeti elnevezést használta.Vajda Péter nem tudott megbékélni a királyi jelzővel és – bár tagságát megtartotta – titkári tisztéről lemondott.

  Természetesen könyvtárat is létesítettek, és állandóan felvetődött folyóirat kiadásának a terve. Ez azonban részben a megfelelő anyagi alapok hiánya, részben pedig személyi okok miatt nem valósulhatott meg. 1846 végén megjelent „A Kir. Magyar Természettudományi Társulat Évkönyvei” első köteteTörök Pál szerkesztésében, mely az első öt évben a szaküléseken elhangzott előadások legjavát közölte. A második kötet már a szabadságharc után jelent meg.

  A szabadságharc bukása után azonban a társulat működése megszakadt, Bugát Pál bujdosni kényszerült. Az 1850. július 20-án királyi biztos jelenlétében tartott közgyűléssel, melyen Szőnyi Pált választották elnökké, kezdődött meg ismét a munka. Megindultak a szakülések is, melyeknek megnövekedett a jelentőségük, mert az Akadémia dermedtsége még jóval tovább tartott. Az Akadémia csak az 1858. december 20-án tartott közülésével kezdte meg újra működését. Ekkor választják levelező taggá Szabó Józsefet, a kiváló geológust, a társulat titkárát. Az Akadémia 1860. május 14-ei közülésénCsengery Antal az Akadémia egyik legfontosabb teendőjeként a hazai természettudományi vizsgálatokat, elsősorban a magyar állat- és növényvilág leírását, ásványaink elemzését, tehát mindazokat a feladatokat jelölte meg, melyeket annak idején a társulat is leglényegesebb feladatának tartott. Ezért azután rendkívül nagy jelentőségű volt Szabó József felszólalása a társulat júniusi közgyűlésén: „Bátorkodik a közgyűlést egy körülményre felhívni, mely társulatunk működésének irányára látszik befolyással lenni, amennyire azt a közeljövőben, ha nem is egészen megváltoztatni, de módosítani fogja s ez az akadémiánál fejlődő nagyobb munkásság a mathem. és természettudományi osztálynál. Ennek természetes és kívánatos következése, hogy az e téren dolgozók munkáinak súlyával oda nehezülnek, mi által sok, mi most társulatunk által történt, az akadémia által fog történni; a nyomozás, a kutatás, a száraz adatgyűjtés és közlés a társulattól át fog, ha nem is egészen, de nagy részben az akadémiára menni. Azért azonban koránt sem kell arra gondolni, hogy társulatunknak nem marad sok teendője, nem lenne még feladata! igen is van: a száraz nyomozás helyett a társulat lesz a mathematicai és természettudományoknak azon orgánuma, mely a nyert eredményeket népszerűen adja elő, elterjesztésükön, életbe léptetésükön s megkedveltetésükön dolgozik.”

  Szabó József javaslata azonban csak öt évvel később valósult meg, amikor Stoczek József akkori elnök népszerű előadások tartását kezdeményezte. 1866 február–márciusában került sor az evangelikus gimnázium dísztermében a nagy sikerű előadássorozatra. Az előadásokat Stoczek József, Parragh Gedeon (kecskeméti gimnáziumi tanár), Szabó József, Nendtvich Károly, Vámbéry Ármin és Than Károly tartotta.

  A tudományos ismeretek széles körű terjesztése elképzelhetetlen megfelelő folyóirat nélkül. A népszerű előadások is hozzájárultak a természettudományi eredmények iránti érdeklődés növekedéséhez, és most már csak bátor kezdeményezésre és jó szerkesztőre, no meg az elengedhetetlen anyagiakra volt szükség a folyóirat megindításához. Az utóbbiakat előmozdította, hogy a társulat 1867 februárjában országos segélyben való részesítését kérte. A képviselőkhöz személyesen is eljuttatott kérelem meghallgatásra talált. 1868-ban javasolta Szily Kálmán titkár, az akkor éppen 30 éves kiváló fizikus,Természettudományi Közlöny címmel egy havi folyóirat kiadását. Ő kapott megbízást a szerkesztésre, és az első szám 1869. január 8-án jelent meg, eredetileg 1500 példányban, de olyan nagy érdeklődést keltett, hogy az egész évfolyamot még ezer példányban kellett utánnyomatni.

  Szinte felmérhetetlenül nagy hatása volt a Közlönynek a hazai természettudományi kultúrára. Rendszeresen tudósított a legfontosabb tudományos eredményekről; felhívta a figyelmet a tudományos kutatások gyakorlati alkalmazási lehetőségeire, frissen reagált a társadalmi-politikai változásokkal kapcsolatos tudományos kérdésekre, következetesen szállt szembe a babonás, áltudományos hiedelmekkel. Már a legelső számban foglalkoztak olyan kérdésekkel, melyeket napjainkban a környezetvédelem körébe sorolunk. A Közlöny sohasem tett éles megkülönböztetést a „két kultúra” között. Rendszeresen jelentek meg írások a humán és a természettudományok közötti kapcsolatok területéről. ElsősorbanSzily Kálmán kezdeményezésére rendszeresen jelentek meg dolgozatok a magyar tudományos műnyelvről. Ezeknek köszönhető, hogy kialakult egy magyaros, de nem feleslegesen magyarító, hajlékony nyelv, melynek lehetőségeivel manapság nem mindig élünk.

  A Közlönynek több rendszeres rovata volt. Már az első évfolyamtól megtaláljuk az Apró(bb) közlemények, továbbá a Társulati ügyek című rovatokat, melyek a legfontosabb tudományos eredményekről adtak gyors tudósítást, illetve a társulat szaküléseiről, közgyűléseiről és választmányi üléseiről tájékoztattak. E rovat egyik legérdekesebb része a különböző pályázatok részletes ismertetése. Kitűnik belőlük, hogy milyen gondosan és szigorúan látták el tisztüket a bírálók. Először az Apró közleményekben, később pedig önálló rovatban (Tudományos mozgalmak a Hazában) adtak hírt a különböző tudományos társulatok, egyesületek működéséről. A Levélszekrény rovat 1873-ban indult, és elsősorban az olvasók kérdéseit, és az erre írt válaszokat közölték, először csak összevontan, később azonban számozva a kérdéseket és a feleleteket, lehetővé téve, hogy egy-egy fontosabb kérdésre akár többször is visszatérjenek. 1887-ben Szily Kálmán hívta fel a figyelmet a Régi magyar megfigyelések című dolgozatában arra, hogy a régi napi- és hetilapok, kalendáriumok lapjain milyen sok figyelemre méltó természeti megfigyelésről tudósítanak. Közleménye nyomán ugyanilyen című rovat indult, melynek Szily Kálmán és Lengyel Bálint volt a legszorgalmasabb munkatársa.

  1888-tól változó terjedelemben, de rendszeresen jelentek meg aPótfüzetek a Természettudományi Közlönyhöz. Ez hosszabb cikkeivel egyes kérdések mélyrehatóbb tárgyalását nyújtotta, sőt esetenként eredeti tudományos eredményekről is tudósított.

  A Közlöny igen nagy szerzőtáborra támaszkodott. Nem akadt az időszakban számottevő természettudós, aki ne írt volna a Közlönybe. Legtöbb jeles tudósunk rendszeresen közölt cikkeket. Nem kevésbé fontos, hogy milyen sok középiskolai tanár volt rendszeres, vagy alkalmi munkatársa a Közlönynek. Természetesen ott találjuk köztük az olyan országosan ismert egyéniségeket, mintHankó Vilmos, Heller Ágost, Klupathy Jenő, Mikola Sándor, Paszlavszky József, Preysz Móric, akik tagjai voltak a Magyar Tudományos Akadémiának! Sokukat éppen a Közlöny tette a természettudományok iránt érdeklődők számára ismertté:Antolik Károly, Csemez József, Csopey László, Czógler Alajos, Dapsy László, Hanusz István, Holenda Barnabás, Krécsy Béla, Mende Jenő, Ráth Arnold, Sajó Károly, Szterényi Hugó, Téglás Gábor. A legtöbb vidéki tanár szerző Aradról, Győrből és Kecskemétről került ki, de még kis falucskában működő tanító is akadt közöttük.

  Amikor a századfordulón nevelkedett, a természettudományok terén kiemelkedőt alkotott magyar kutatók meghökkentően nagy számának a nyitját keressük, az egyik okot minden bizonnyal a kiváló magyar középiskolákban, és ezen belül több tanárnemzedék kivételes felkészültségében kell megtalálnunk. Ehhez pedig jelentősen járult hozzá a Természettudományi Közlöny.
 
 

I.	Hölgyek	145
II.	Orvosok	1435
III.	Gazdák	1362
IV.	Jogászok	1247
V.	Tanárok	1114
VI.	Mérnökök	822
VII.	Tanítók	418
VIII.	Lelkészek	406
IX.	Kereskedők	216
X.	Magánzók	119
XI.	Főrangúak	77
XII.	Katonák	58
XIII.	Írók, művészek	37

  A Közlönynek döntő szerepe volt abban is, hogy ugrásszerűen megnőtt a MTT taglétszáma. Az 1868-ban még csak néhány százra rugó létszám már 1880-ra 5000-re növekedett, a tárgyalt korszak végére pedig elérte a 20000-et. Érdemes az 1891-ben tartott félszázados jubileumi ünnepségekre kiadott Emlékkönyvben közölt adatokat szemügyre venni az akkor 7365 tag nemek, illetve foglalkozások szerinti megoszlását (jobb oldali táblázat).

  Ezek a számok is érzékeltetik, hogy a társadalom különböző rétegei milyen arányokban érdeklődtek a természettudomány eredményei iránt.

  A társulat fejlődése még sokáig töretlen maradt. A taglétszám még a háborús években is folyamatosan növekedett. Az elvesztett háború és a trianoni békeszerződés következményei azonban sokáig szinte megbénították tevékenységét.

  Az 1918. november 20-án tartott választmányi ülés után visszatért eredeti nevéhez, és elhagyta a „Királyi” jelzőt. 1919. március 10-én a társulat nevében Ilosvay Lajos elnök és Gorka Sándor első titkár emlékiratot intézett a külföldi természettudományi társulatokhoz az akkor már előreláthatóan katasztrofális békeszerződési feltételek enyhítésére. Ez a felhívás hatástalan maradt, jobbára még válaszra sem méltatták.

  A Tanácsköztársaság megszüntette a társulat autonómiáját. Az ügyek intézését egy tizenkét tagból álló direktórium vette át, a Közlöny szerkesztésével pedig Lambrecht Kálmánt bízták meg. A Közlöny továbbra is szinte zavartalanul megjelent, és a cikkek között alig egy-kettő akad, melyben ideológiai-politikai irányzatosság fedezhető fel, az is inkább csak a címekben. Ennek ellenére a Tanácsköztársaság bukása után a megjelent hat számot nem tekintették a Közlöny részének, és a füzet- és oldalszámozást újrakezdték. A hányatott sorsú „Királyi” jelző pedig visszakerült a társulat nevébe.

Az alakuló vándorgyűlést még abban az évben követte a második, ugyancsak Pesten tartott összejövetel, majd a szabadságharc kitöréséig évente hívták össze a vándorgyűléseket. Ezek elnökeinek az adott hely legtekintélyesebb főurait, főpapjait nyerték meg, általában az alelnökök és a titkárok kerültek ki a tulajdonképpeni tudományművelők közül. A vándorgyűlések egyik legjelentősebb tevékenysége éppen természetéből következett, ti. mivel a vándorgyűléseket más-más helyeken rendezték meg, alkalom nyílott egy-egy terület sajátos kérdéseivel alaposan foglalkozni, és az országos közvélemény figyelmét irántuk felkelteni. A vándorgyűlésekkel kapcsolatban számos kiadványt tettek közzé: a rendszeresen megjelenő Munkálatokban helyet kapott a gyűlési események ismertetése mellett az előadások szövege; továbbá a rendező város, vagy a hozzá kapcsolódó nagyobb tájegység tudományos igényű leírását, és még több más tudományos könyvet is kiadtak. A tárgyalt időszak összejöveteleire vonatkozó adatokat az 1. táblázat foglalja össze.

  A vándorgyűlések helyével kapcsolatban érdemes idézni Chyzer Kornélnak, a MOÉTV egyik leglelkesebb szervezőjének és első krónikásának a szavait: „...a természeti törvényen alapuló azon tényt, hogy hegyes-dombos vidékeink vagyonosabb mívelt osztálya, melynek a létért való küzdelemben nagyobb tevékenységet kell kifejtenie, mint a televénydús alföldön lakóknak, előrehaladottabb és jobban tudja felfogni a haladó kor intő szavát, nagygyűléseink története is igazolja; mert ha múltunkra visszapillantunk, látjuk, hogy még a negyvenes éveknek a hazafiúi lelkesedéstől áthatott korszakában is, amidőn minden új eszme, amellyel hazánk felvirágoztatását előmozdítani lehetett, mohón karoltatott fel; intézményünket, mely közmegegyezés szerint nem remélt eredményeket mutatott fel, hegyes vidékeink szegényebb értelmisége istápolta s nevelte nagyra; míg a gazdag magyar síkság nagy városainak, például Szegednek, Szabadkának, Kecskemétnek és akkor még Debreczennek is eszébe nem jutott vándorgyűléseinkre fordítani figyelmöket s azokat saját körükbe meghívni, azok működésén okulni s azokból hasznot húzni.” Valószínűleg etnopolitikai megfontolások is szerepet játszottak az összejövetelek helyének kiválasztásában. Különös jelentősége volt annak, hogy az 1844. évi vándorgyűlést Kolozsvárott tartották, mert – gr. Teleki József szavaival – „A gyászos mohácsi veszélytől fogva ez az első alkalom, mely a két haza lakosait barátságos egyesületbe vonván, a közérdeknek kölcsönös erővel felfogására, az iránti szerény tanácskozásra módot nyújt.”

Az EME létesítését már az 1841/43. évi erdélyi országgyűlés elhatározta, de megalakulására, gr. Mikó Imre kezdeményezésére, csak 1859. november 23-án került sor. 1876-ban alakult meg a Kolozsvári Orvos- Temészettudományi Társulat, mely azután 1883-ban, mint az EME orvos- természettudományi szakosztálya folytatta működését. Tagjai elsősorban az 1872-ben alapított kolozsvári egyetem munkatársai közül kerültek ki, és tevékenysége elsősorban saját tudományos munkásságuk megismertetését célozta, de tartottak természettudományi estélyeket is a szélesebb közönség számára.

Molnár Viktor, a kultuszminisztérium vezető munkatársa, 1899-ben több intézményt is létrehozott, melyek a tudományos eredmények széles körű ismertetését célozták. Az Uránia tiszteletbeli elnöke br. Eötvös Loránd és gr. Szögyény Marich László volt, elnöke Matlekovics Sándor, ügyvezető elnöke pedig az életre hívó, Molnár Viktor volt. Az Uránia rendszeresen tartott népszerű tudományos előadásokat mind a fővárosban, mind vidéken. A tagok legnagyobb száma kétezer körül volt. Számos városban szerveztek ún. munkásgimnáziumokat, melyek tulajdonképpen az iparossegédek képzésében vettek részt. Megalakították az Urania Tudományos Színház Rt.-t, mely sajátos, a mozgókép nyújtotta lehetőségekre is támaszkodó, elsősorban az ismeretterjesztést szolgáló, és nem irodalmi értékeket nyújtó színdarabokat mutatott be. 1916-ban megszakadt az Uránia és a Színház Rt. közötti kapcsolat, és az utóbbi egyre inkább kizárólag a szórakoztató mozi irányába tolódott el.

A tárgyalt időszak legfontosabb kiadója maga a Magyar Természettudományi Társulat volt. Aligha túlzás azt mondani, hogy az összes természettudományi vonatkozású könyveinek 80%-át a társulat adta ki. Dapsy László, a budapesti református gimnázium tanára javaslatára 1871-ben külön könyvkiadó vállalatot is alapítottak, mely 1920-ig 92 kötetet adott ki. A társulat azonban még ezeken kívül is nagyszámú értékes könyvet adott ki, részben különböző folyóiratai mellékleteként. Ezeknek a könyveknek a száma kereken száz. Továbbá a Népszerű Természettudományi Előadások Gyűjteményében hatvan füzetet, A Természettudományok Elemei sorozatban pedig nyolc füzetet adtak ki. A MTT Könyvkiadó Vállalata adta ki a kor legjelentősebb külföldi tudósainak alapvető munkáit, kiváló fordításokban. Mint az a társulattal foglalkozó fejezetből kiderült, a legjelentősebb azonban magának a Természettudományi Közlöny 52 kötetének a kiadása volt.

  Csak néhány hónappal előzte meg a Természettudományi Közlöny megjelenését a Természet cimű „népszerű természettudományi lap” megindítása. Ezt a tíz éven keresztül rendszeresen megjelenő folyóiratotBerecz Antal piarista tanár szerkesztette és adta ki. (Érdekes, hogy ő részt vett a Természettudományi Közlöny előmunkálataiban és szerkesztésében, de beköszöntőjében csak „az academia és a természettudományi társulat néha megjelenő füzetei”-re utal.)

  A Délmagyarországi Természettudományi Társulat 1877 és 1918 között aDTT Közlönye címmel adott ki, Kuhn Lajos főgimnáziumi tanár szerkesztésében, ismeretterjesztő folyóiratot, melyben a nagyobb dolgozatok magyarul vagy németül, a kisebb közlemények és a társulati ügyekről szóló beszámolók kizárólag magyarul jelentek meg. A szerzők elsősorban a temesvári középiskolák tanárai közül kerültek ki. Kiadták a Természettudományi Filléres Könyvtár füzeteit is, összesen huszonhatot.

  Az UMTE kiadásában jelent meg az Urania „népszerű tudományos folyóirat”, mely terjedelmének mintegy 80%-ában közölt természettudományi vonatkozású cikkeket. Az 1900-tól rendszeresen megjelent folyóiratot kezdetbenlegifj. Szász Károly és Klupathy Jenő, később Mikola Sándorés Moesz Gusztáv szerkesztették.

  Fülöp Zsigmond, a tárgyalt időszakot követően is nagy hatású tudománynépszerűsítő, egy személyben volt szerkesztője és kiadója aDarwin című, igen magas színvonalú havi folyóiratnak 1912 és 1919 között. A cím választásával kapcsolatban a szerkesztőség a következőt írta: „...választottunk egy nevet, amely név ma már fogalom: azonos a haladás, a felvilágosodás fogalmával s marad még akkor is, ha tanai valaha megdőlnének”. Az első szám élén Bölsche „Népszerű természettudomány” című, ma is elgondolkodtató cikke áll. A szerzők között megtaláljuk a korszak számos jelentős hazai ismeretterjesztőjét, de sok érdekes cikknek a szerzője mára már elfeledett. Sok fontos fordítást is közöltek. Bár a folyóirat elvileg a természettudományok egészével foglalkozott, a közlemények túlnyomó részét a biológiai, orvostudományi és technikai vonatkozásúak tették ki. A folyóirat, Darwin Könyvtár néven, külföldi szerzők munkáinak a fordítását is kiadta.

  A Vasárnapi Könyv című ismeretterjesztő hetilapot az Országos Közművelődési Tanács adta ki, szerkesztője Árkay Aladár volt. A nem nagyon igényes hetilap cikkei név nélkül jelentek meg. (A különböző kiadók megjelentette tudományos könyvsorozatokat a 2. táblázat foglalja össze.)

  A sorozatok között vannak díszmunkák, mint A Műveltség Könyvtára kötetei, és olcsó füzetek, mint pl. a Tudományos Zsebkönyvtár vagy a Darwin Könyvtár füzetei.

  A tárgyalt rövid időszak maga is legalább négy részre tagolódik. A szabadságharcot megelőző néhány évet a lelkes kezdeményezések jellemzik. Az önkényuralom korában korlátozottan, de munkájuk jelentőségét felismerve dolgoztak, és előkészítették a kiegyezés nyújtotta nagy lehetőségek kihasználását. Sajnos a világháború megtörte azt a rendkívüli fejlődést, melynek eredményei mégis máig érezhetőek; a Trianont követő időszak pedig minden vonatkozásban új helyzetet teremtett. Talán nem tévedünk, ha úgy véljük: a tárgyalt időszak természettudományi kultúrája is hozzájárult ahhoz, hogy nem következett be a teljes megsemmisülés.

BECK MIHÁLY[Természet Világa 1998./12.]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010