Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

Google

Web www.valtozovilag.hu

...olyanok lesztek, mint az Isten: jónak és gonosznak tudói...

Mózes

A Változó Világ bölcsességei

 

   

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

 

   

... az egek és tengerek minden jelensége...

(HUYGENS, NEWTON) 

 

 

 

A 17. század második felében a szaktudományok kutatóinak végleg nem kellett törődniük semmiféle ideológiával, sem az arisztotelizmussal, sem a – szerzője szándéka szerint azt felváltani hivatott – dékartizmussal. Ez utóbbit lassan-lassan éppen olyan pejoratív mellékzöngével kezdték emlegetni, mint korábban az arisztotelizmust. Pozitív hatása azonban észrevétlenül is érvényesült: felébresztette az emberekben az igényt a tiszta fogalmak, a tiszta fogalmakat használó világos okfejtés iránt: a clare et distincte követelmény szinte szlogenné vált. De descartes-i örökség a fizikában az igény a mechanikai világmagyarázat iránt. Ezt az irányzatot Newton később még kihangsúlyozza: a világ jelenségei az anyagi testek között ható erők és ezek hatására létrejövő mozgások összessége. Még a 19. század végén is olyan nagy tudós, mint Kelvin kijelentette, hogy csak akkor ért meg egy jelenséget, ha arról mechanikai modellt tud készíteni. Az elektromágneses térről nem tudok ilyen modellt készíteni, így nem is értem – hangoztatta.

Az arisztotelizmus és a dékartizmus természetesen nem halt ki egészen; visszavonult az egyetemek falai közé, és ott elsősorban a dékartizmus volt sokáig az uralkodó eszmerendszer. Így pl. egy 1676-ban kifejezetten az egyetemi ifjúság számára – in usum juventutis academicae – írt könyv ezzel a descartes-i mottóval indul: Semmit sem állítok, semmit sem akarok elhitetni senkivel, hacsak világosan és megcáfolhatatlanul az ész meg nem győzött annak igaz voltáról.

Tagadhatatlan, hogy a szerző azon igyekezete, hogy a logikával kezdje a metafizikán, teológián át egészen az ütközési törvényekig, sőt a mágneses jelenségekig, minden ismeretet 1200 oldalon, egységes keretbe foglalva tárgyaljon, nagyon imponáló. Eltűnődhetünk azonban azon, hogy a tudós professzor hogyan tudta összeegyeztetni a könyv mottójával azon állítását, amely a De Angelis et Daemonibus fejezetben található, hogy ti. az angyalok teljes létszáma, 9 értékes jegyre megadva, éppen 301 655 172 fő.

Amíg a középkorban az egyetemek a pezsgő tudományos élet központjai voltak, az eljövendő 2–3 évszázadra kiestek ebből a szerepből. Ezt a szerepet a tudományos társaságok, folyóiratok vették át. Itáliában már korábban működtek tudós társaságok: így többek között az 1603-ban Rómában megalakult Accademia dei Lincei, vagy a Firenzében 1657-ben alapított Accademia del Cimento. 1660-ban megalakult az angol Royal Society, 1666-ban az Academie des Sciences. 1665-ben megindult a Philosophical Transactions folyóirat, ugyanebben az évben a Journal des Savants és végül 1682-ben Leibniz folyóirata, az Acta Eruditorum. A tudományos élet nagyon hasonlított a maihoz: a tudósok cikkeket küldtek be a folyóiratokhoz, leveleztek egymással, feladatokat tűztek ki, prioritási harcokba bonyolódtak, intrikáltak, lobbiztak, legtöbbször nemzeti alapon.

A tudós társaságok rendszerint jól körülhatárolták tevékenységük körét, hogy elkerüljék az általuk terméketlennek tartott vitákat, mintegy felosztva ezzel a szellemi tevékenységeket az egyetemek és a tudós társaságok között. Hooke – a szilárdságtan Hooke-törvényének megalkotója – így határozza meg a Royal Society feladatát:

A Royal Society hivatása és célja, hogy előmozdítsa a természet dolgainak, valamint a kézművességnek, iparnak, mechanikai ügyességeknek, mérnöki munkának, úgyszintén a találmányoknak jobb megismerését kísérletek útján (nem keverve bele teológiát, metafizikát, erkölcsöt, politikát, grammatikát, retorikát vagy logikát). Továbbá: hogy megvizsgáljon a természetre, matematikára vagy mechanikára vonatkozó minden rendszert, elméletet, elvet, hipotézist – amelyet bármely jelentős szerző, legyen az régi vagy modern, kitalált, feljegyzett vagy gyakorolt.

De a szintézis vágya nyíltan vagy titokban a szűk látókörű szaktudósban is él:

És mindezt abból a célból, hogy így össze lehessen állítani egy megbízható filozófia teljes rendszerét, amely meg tud magyarázni a természettel és a mesterségekkel kapcsolatos minden jelenséget és ésszerűen számot tud adni a dolgok okairól.

A 17. század harmadik negyedében a nemzetközi tudományos élet legismertebb és legelismertebb alakja a holland Huygens.

Tehetségéről, műveiről, jelentőségéről szuperlatívuszokban kellene beszélnünk, de vigyázni kell a jelzőkkel. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a 17. század a géniuszok százada, amelyben valamilyen nézőpontból jó néhány tudóst megillet a legmagasabb értékítélet:

Kepler,a legcsapongóbb fantáziájú, de legpontosabb és legfegyelmezettebb megfigyelő;
Galilei, a józan, határozott célkitűzésű, azon belül a legmodernebb metódusú kutató;
Descartes, a saját elméletének foglya, de a legátfogóbb, a legnagyobb hatású;
Pascal, akiben az elméleti, a kísérleti adottság és az írói készség a legharmonikusabb; és végül még hátravan a század óriása, az összehasonlíthatatlan, a legnagyobb: Newton.

Hol van köztük Huygens helye? Először is le kell szögeznünk, hogy Huygens nem filozófus, nem irodalmár, szaktudós: fizikus és matematikus, akárcsak Arkhimédész, akihez módszerét és szerepét hasonlítani szokták.

Huygensszel lett a fizika mai értelemben vett egyetemi szintű: megállapításai – fényelméletének kvalitatív vonatkozásaitól eltekintve – túlmennek a középiskolai anyagon és az egyetemen oktatott mechanika szerves részeivé váltak; és vele vált a fizika olyan szaktudománnyá, amelynek művelése és előre vitele egy ember teljes energiáját leköti. A filozófiatörténetben talán az egy kortárs, Leibniz kivételével a fizikusok csak mellékalakok, és fordítva, a filozófiatörténet hőseinek kevés eredményét tudják a fizikusok felhasználni.

Nem általános filozófiai elvekből indul ki. Egyszerű, szemléletes, számszerűen is megfogalmazott fizikai elveket állít gondolatmenetei élére. Eredményei kivétel nélkül ma is helytállók, a gyakorlatba átvihetők, és Huygens igen sokat át is vitt. Elődeire, elsősorban Galileire épített, és – bármennyire is tiltakozott ellene – igen nagy hatással volt rá Descartes. Kutatási irányukat egyenes vonalban vitte a betetőzés, a newtoni mechanika felé. Ahol vizsgálatai nem torkollottak közvetlenül ide, mint amilyen a kinetikus és .potenciális energia egymásba alakulásának felismerése, ott a newtoni mechanikából később levezetett eredményeket anticipálta.

Most már megadhatjuk Huygensnek is a jelzők szuperlatívuszát: a század legfegyelmezettebb, legkritikusabb szellemű és legtöbb konkrét eredményt felmutató fizikusa – az egyetlen Newtont kivéve.

Hogy mennyire modern filozófiai beállítottságú volt, azt a Traité de la Lumière,vagyis Értekezés a fényről című munkájának előszava bizonyítja. Ez az előszó helyet kaphatna bármely mai fizikakönyvben. A humán értelmiségiek számára ennél világosabban nem lehet megforgalmazni a fizika módszerét. Ez a módszer elkerüli a baconi "gyűjtögessük a tényeket" és a descartes-i "elefántcsonttoronyba zárkózva gondolkodjunk" tanácsok buktatóit. Egyben rámutat arra, hogy a fizikus a közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem tartja megállapításait abszolút igaznak, csak valószínűnek. Hogy ez a valószínűséggel kifejezett bizonytalanság mit jelent a gyakorlatban, azt egy Holdraszállás–visszatérés manőver realizálása szemléltetheti. Íme az előszó:

Amíg a geométerek állításaikat biztos és megtámadhatatlan elvekből vezetik le, addig itt az elveket azok a következtetések bizonyítják, amelyeket belőlük le lehet vonni; ezen dolgok természete nem engedi; hogy másképp lehessen csinálni. Ilyen módon mindig el lehet érni a valószínűség olyan fokát, amely gyakran alig kevesebb, mint a teljes bizonyítás. Ez a helyzet például akkor, ha a dolgok, amelyeket levezettünk a feltételezett elvek segítségével, tökéletesen megfelelnek azon jelenségeknek, melyeket a megfigyelés szemünk elé tárt; különösen, ha ezek igen nagy számúak, továbbá és főleg, ha el tudunk képzelni és meg tudunk jósolni olyan új jelenségeket, amelyeknek az alkalmazott hipotézisekből kell következniök és ha úgy találjuk, hogy a tények megfelelnek jóslásunknak.

Azok a tudósok, akikről eddig már beszéltünk, minden bizonnyal nagyon megsértődnének azon, hogy jelentőségüket azzal mérjük, hogy mennyire készítették elő a Newtonhoz vezető utat, tehát hogy mennyire voltak Keresztelő Jánosai a századvég Messiásának, Newtonnak. Vonatkozik ez különösen Descartes-ra, pedig az ő ütközési törvényei még a maguk hibás voltukban is jelentőséget éppen azzal nyertek, hogy előkészítették ezt az utat:

Galilei kinematikai megállapításait ma is úgy tanuljuk – tanítjuk, ahogy nála szerepelnek. Azok nem voltak hibásak. Miért nem lehetett közvetlenül csatlakozni hozzájuk?! Ha előrehozzuk a végeredményt, Newton mozgástörvényét, amely szerint nagy erő nagy gyorsulást hoz létre, akkor felmerül a kérdés, hogy a nagyobb súly, amely kétségkívül nagyobb erőt jelent, miért nem okoz nagyobb gyorsulást? Miért esik minden test egyforma gyorsulással – és így természetesen egyforma végsebességgel. Ennek a ténynek leszögezése Galilei idejében forradalmi gondolat volt, mert hozzájárult az arisztotelizmus megdöntéséhez, viszont nem mutatta meg a kibontakozáshoz vezető utat. Galilei kortársai közül már többen észrevették, hogy itt a tömegnek kettős szerepe van: egyrészt valami aktív, ható erő jellegű és valami passzív, ami ennek az erőnek ellenszegül. Ma az aktív szereplőről azt mondjuk, az a gravitáló tömeg, a passzívról pedig, hogy a tehetetlen tömeg. Közvetlen szemléletünk számára a különbség így mutatható meg. Ha egy súlyos golyót kezünkben tartunk, akkor az erő, amit ilyenkor izmainkban érzünk, a súlyos tömeggel arányos. Ha a golyót egy vízszintes síklapra helyezzük, akkor kiküszöböltük a gravitációs vonzás hatását. Ha most a golyónak sebességet akarunk adni és gyorsítjuk, amit ilyenkor érzünk izmainkban, az a tehetetlen tömeggel arányos. Még szemléletesebb, de itt ismereteinkből még többet kell előrehoznunk, a következő kísérlet. Forgó zsámolyon ülünk, mindkét kezünkben súlyzót tartunk. Ezek gravitáló tömege húzza kezünket függőlegesen lefelé, ha a zsámoly áll. Meghatározott forgássebesség mellett a golyók távolabb kerülnek a forgáscentrumtól; kissé felemelkednek úgy, hogy karunk meghatározott szöget zár be a forgástengellyel. A karunkat kifelé húzó erő a tehetetlen tömeggel arányos. Sietve megjegyezzük, hogy Newton ilyen jellegű kísérlettel mutatta ki a tehetetlen tömeg és a gravitáló tömeg azonos voltát: adott forgássebesség mellett a kitérés szöge, függetlenül a felfüggesztett testek minőségétől, súlyától, azonosnak adódik, és ebből a két tömeg azonossága következik. Még messzebb, egészen a huszadik századig előrenyúlva: ezt az azonosságot legpontosabban Eötvös Loránd mérte meg és ez az azonosság szolgál az általános relativitás alapgondolatául.

A ma mindennapjainak látványos tudományos vonzatú eseményeinél, az űrhajózásnál a súlytalanság állapotában fellépő jelenségek megértéséhez is a tömeg ezen kétféle aspektusának tisztázása vezet.

De visszatérve a 17. század közepe tájára: A Galilei által tárgyalt mozgások kinematikájából a tömeg bújtatott kéttős szerepe miatt nem lehetett a dinamikát kifejleszteni. Az ütközésnél viszont csak a tehetetlen tömeg játszik szerepet. Ugyanakkor a mozgásállapotot leíró fogalmak közül – mint amilyenek a pálya, a sebesség, a sebességváltozás, vagyis gyorsulás – a már mintegy ősidők óta kikristályosodott fogalmak, mint az egyenes vonalú pálya és az állandó sebesség szerepelnek. Így a sebesség változása is, amely egy ütközésnél a fellépő rugalmas erők hatására létrejön, kvantitatív jelentést kap. Még Newton is a mozgástörvény felállításához vezető első meggondolásaiban a görbe vonalú pályán való mozgást is rövid időközökben egymás után következő ütközések eredőjeképpen fogta fel.

  

SIMONYI KÁROLY [Természet Világa, 1996./1.]

 

 


 

Vissza

 

Beszélgetések az Új Kertben :: Poesis :: Emberhit :: Változó Világ Mozgalom

Nyitó oldal :: Olvasószolgálat :: Pályázatok :: Impresszum

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010

 

Site Meter