Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

 Az európai parlamentáris demokráciák alkotmányos működésében meghatározó szerepet játszanak a választások, mind a képviseleti-kormányzati struktúra alakításában, mind a békés úton történő hatalomváltás legitimálásában. Az alkotmányos demokráciákban a hatalomgyakorlás integráns része az általános választójogon és a ciklikusan ismétlődő választásokon alapuló képviselő-testületek létrehozása. A választások eredménye határozza meg a hatalomgyakorlás centrumában elhelyezkedő képviseleti és kormányzati szervek struktúráját, és jelentős hatást gyakorol a kormányzati tevékenység jellegére. A választások – az adott politikai rendszer társadalmi, politikai és intézményi kölcsönhatásának függvényében – eldöntik, hogy milyen lesz a parlament összetétele, frakcionalizáltsága, illetve nyilvánvalóvá teszik, hogy a parlamenti többség egy pártból kerül ki, vagy a kormányzáshoz több párt koalíciós együttműködésére van-e szükség.

A parlamenti képviselő-választások különböznek minden más – a hivatalos és a civil szférában széles körben tartott egyéb – választástól, mert

– általános jellegűek (az ország felnőtt korú polgárai rendszeres időközönként megválasztják képviselőiket);

– a képviseleti törvényhozó szerv megválasztását eredményezik;

– ugyanakkor a politikai hatalmat, a kormányzatot legitimálják;

– törvényben garantált külön eljárási rendben zajlanak.

Konstitutív (alkotó) funkció

A parlamenti képviselő-választások során, a választójoggal felruházott állampolgárok összessége (általános választójog), az úgynevezett elektorátus jogosult szavazataival személyek, vagy párok között választani, s ezáltal a törvényhozó, illetve a kormányzati hatalom letéteményeseiről dönteni. A törvényhozó jogkörrel felruházott képviseleti szervet létrehozó konstitutív funkció, a parlamentáris demokráciákban a választások legfontosabb funkciójaként érvényesül. Ez akkor is így van, ha az adott országban kétkamarás törvényhozó szerv működik. A parlamentet (amely itt alsóházat, képviselőházat jelent) az általános választójog alapján, a politikai képviselet elvének megfelelően közvetlenül választják, míg a második kamarák (felsőházak, szenátusok) – fő szabályként – más képviseleti elv alapján, közvetett választással, kinevezéssel stb. nyerik le megbízatásukat.

A parlamentáris rendszerekben a közvetlenül választott második kamara (pl.: az Olasz Szenátus) a kivételekhez tartozik. A közvetlen választásoknak a második kamara, vagy a köztársasági elnök megválasztására irányuló formáit „konkuráló választásoknak” nevezik. A nyugat-európai parlamentáris rendszerekben mindenütt a képviselőválasztások dominálnak; hozzájuk fűződnek a választások intézményi, politikai konzekvenciái (a parlamenti struktúra, frakciók, egypárti vagy koalíciós kormányzás). A politikai képviseletet és kormányzati hatalmat illetően a választópolgárok politikai vélemény- és akaratnyilvánítását a választójog fokozatos kiterjesztése, majd az általános választójog teljes körű elismerése tette lehetővé. A népszuverenitás elvéből táplálkozva mindinkább előtérbe került a választások legitimációs funkciója.

Legitimációs funkció

A modern demokráciákban a politikai hatalom, illetve a kormányzat társadalmi elfogadottságát, a választások során létrejövő többségi akarat legitimáló szerepéthez kötik. A történetileg változó legitimáló funkció rendkívüli felértékelődését, sőt – éppen a nem demokratikus államokban –, kizárólagossá válását az magyarázza, hogy a hatalom igazolására alkalmas. Ezért azokban az országokban, ahol a szabad választás feltételei és kritériumai hiányoznak, a formálisan lebonyolított választások csak a hatalmat legitimáló funkcióval bírnak. A választások főként az autoritáriánus (felhatalmazó) rendszerekben arra szolgálnak, hogy az adott rezsimet kifelé, a nemzetközi viszonyokban szalonképessé tegyék, legitimként tüntessék fel. Ezek az ún. nem kompetitív (vetélkedő) választások, ahol az eredmény előre ismert, mert a választók többsége nincs abban a helyzetben, hogy a kormányzati hatalom által javasolt személyeket visszautasítsa, még akkor sem, ha formálisan adott a választás lehetősége. A népszavazásszerű, a hatalmat megerősítő „választás” – amely manipuláción, vagy fenyegetettségen alapul – valójában nem legitimálja a rendszert.

A szabad választások jogi és politikai feltételeit az adott állami, politika berendezkedés demokratizmusa és alkotmányossága garantálja. A demokratikus választások nemzetközileg elfogadott kritériumai a huszadik század második felében az alkotmányos hatalomgyakorlás egyfajta fokmérőjévé váltak. Ezek a kritériumok:

– a felnőtt lakosság választójogának biztosítása lényeges korlátozások nélkül;

– a rendszeresen, előírt időközönként rendezett választások;

– a pártalapítás és a jelöltállítás szabadsága;

- a legfőbb törvényhozó szervben a képviselői helyek megszerzéséért folytatott szabad versengés;

– fair választási kampány, amelynek során a jelöltek szabadon kifejthetik nézeteiket, és ismertté válhatnak a választók előtt;

– a választás szabadsága és titkossága;

– a választás eredményének tisztességes megállapítása;

– a törvényesen megválasztott képviselő mandátumának biztosítása a ciklus tartamára, az új választások megtartásáig.

Kormányzati hatalomváltás

A személyek és pártok szabad versengésén alapuló választások a konstitutív, illetve legitimációs funkción kívül fontos szerepet játszanak a kormányzati hatalom szabályozott, békés úton végbemenő cseréjében. A választások eredményeként jöhet létre a hatalomváltás, a kormányzati hatalom demokratikus úton történő megszerzése, illetve átadása. A modern képviseleti demokráciákban a ciklikusan ismétlődő választások szelektálnak a kormányzati hatalomért küzdő különböző politikai erők között. S bár a kormány megbízatásának megvannak a precíz közjogi szabályai (kormányfő kinevezése vagy választása, a kormánykialakítás szabályai stb.), a kormányzati hatalom a választásokon győztes politikai erők kezébe kerül. A periodikusan ismétlődő választások teremtenek jogi lehetőséget a választópolgárok számára a képviselői mandátum megszüntetésére. Azonban a megválasztottak, az egyes képviselők „ellenőrzése”, illetve az újra választás szankciója lényegében csak az egyéni választókerületi képviselők irányában érvényesíthető. Még e vonatkozásban is korlátozottan érvényesül, mert – pártképviselő esetén, az egyéni választókerületben is – a képviselő szerepét az adott párt megítélésének szűrőjén keresztül értékelik a választópolgárok. Listás választásoknál pedig, ahol a pártok dominanciája érvényesül a képviselők kiválasztásában, a választások „kontroll” funkciója még kevésbé valósul meg az egyes képviselők irányában. A választók szavazataikkal általában a pártokat támogatják – jutalmazzák vagy büntetik –, s ennek konzekvenciái vonatkoznak az egyes pártképviselőkre is. Az ideális „képviselő-választópolgár” közvetlen kapcsolatot a pártok közvetítő szerepe áttételessé tette.

Dezső Márta [Változó Világ 50.]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010