Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

 Dánia és az európai integráció

Dánia addigi hagyományos semlegességét feladva 1949-ben csatlakozott a NATO-hoz, annak tehát alapító tagja. Korábban említettük ennek fő motívumát, most csak hangsúlyozzuk, hogy a dán NATO-tagságot a támadó jellegű szovjet katonai doktrina elleni védelem indokolta és határozta meg. Ezért még a Varsói Szerződés fennállásának idején is viták folytak arról, milyen „mélyen" kötelezze el magát az ország, illetve amely területeken biztosítson nagyobb mozgásteret magának. Annak ellenére, hogy lényegében nincs és nem is volt olyan számottevő politikai erő, amely az „alapirányultságot" megkérdőjelezné, Dánia főleg a külpolitika biztonságpolitikai vonatkozásában törekszik saját érdekeinek fokozottabb hangsúlyozására: „A dán biztonságpolitika elsőrendű célja Dánia, mint önálló demokratikus, jóléti társadalom hosszú távú fejlesztése . . . és együttműködése a környező országokkal" – írja a Dán Külügyminisztérium erről szóló kiadványa.

Ebből egyenesen következik, hogy a dánok messzemenően támogatták a NATO 1999 áprilisában bekövetkezett bővítését, tehát a magyar, cseh és lengyel tagságot. Akkor és az esetleges további tagok felvételénél is hangsúlyozzák, hogy a bővülésnek nem szabad a működőképesség rovására mennie. Ezzel egyidejűleg főként a balti államok felvételében érdekeltek. Az 1996. évi berlini és az 1997-es madridi NATO-csúcson körvonalazódott változások, főként az Európai Védelmi Identitás (ESDI) kérdésében az az álláspontjuk, hogy az európai önállóság növelendő ugyan, ám semmiképp sem az atlanti jelleg rovására.

Az ENSZ-nek Dánia szintén alapítása óta tagja. Elsődleges feladatai egyikének a békefenntartásban való aktív részvételt tekinti. A Dán Nemzetközi Brigád (DIB) tagjait természetesen önkéntesekből toborozzák (időnként még plakáton, tv-reklámokban is). A DIB kb. 4500 főből áll. Az SFOR, az IFOR és a KFOR keretében a dánok részt vállalnak a balkáni békefenntartásban. Az ENSZ gazdasági szervezeteiben Dánia a kereskedelmi korlátok feloldása, a szabadkereskedelem mellett foglal állást, hiszen ezt diktálja erősen exportorientált gazdaságának érdeke. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) és gyermekvédelmi szervezetének (UNICEF) európai központja Koppenhágában van.

A Nyugat-Európai Unióban (NYEU) Dánia az egyetlen olyan ország, amely a NATO-nak és az EU-nak is tagja, ám csupán megfigyelői státusza van. Ez következik a biztonságpolitikai önállóság viszonylag nagy fokának megtartására irányuló szándékából. Az 1992. évi petersbergi NYEU-csúcson olyan döntés született, hogy a tagok katonai egységei humanitárius-, békefenntartó és válságkezelő feladatokban is részt vehetnek, ami elvileg Dániának is módot ad a részvételre a NYEU keretében. Az alapvető dán álláspont az, hogy a NYEU semmiképp sem válhat a NATO valamiféle „alternatívájává".

A Baltikum kiemelt szerepét a dán külpolitikában a földrajzi közelség, a történelmi múlt, a gazdasági érdekek és a biztonság egyaránt indokolják. Az együttműködés az Északi Tengeri Tanács keretében és kétoldalúan is igen szoros. Dánia jelentős „lobby" tevékenységet fejt ki az EU-bővítés első köréből kimaradt Lettország és Litvánia csatlakozása érdekében, amelyekkel a finn EU-elnökség alatt született döntés szerint megkezdődhetnek a felvételi tárgyalások.

Az északi országoknak a kalmari unióra visszavezethető együttműködése a 20. században az I. világháború után folytatódott: a Népszövetségben ezek az országok -egy ideig sikeresen- összehangolt álláspontot képviseltek. 1952-ben jött létre az Északi Tanács, amelynek Dánia mellett Norvégia, Svédország, Finnország (1955-től), Izland, a Feröer és Grönland tagja. Lényege a parlament- és kormányközi együttműködés. 1958-tól (Izland kivételével) útlevéluniót alkotnak (egymás országába nem kell útlevél), 1955-től bevezették a munkavállalás szabadságát is. Az 1946-ban létrejött dán-norvég-svéd légitársaság, a Scandinavian Airways System (SAS) is az északi együttműködésnek köszönhető.

A dán külpolitika általános jellemzője, hogy azt a gazdasági érdekek vezérlik. A nagy „erőközpontoktól" és nemzetközi politikai szervezetektől eltekintve a nagykövetségek, (fő)konzulátusok alapvető feladata a dán export, a gazdasági együttműködés elősegítése. Állam- és kormányfői hivatalos látogatás nehezen képzelhető el gazdasági/üzleti kíséret – és előkészítés – nélkül.

Az 1973. január 1-jei, az Európai Közösségekhez (Közös Piac), a mai Európai Unió elődjéhez történt csatlakozás óta Dánia európai integrációs részvétele nem mentes az ellentmondásoktól. A kifelé húzó erő a nemzeti szuverenitás, amely az integráció erősödésével egyidejűleg gyengül. A dánok, történelmi okokból, s azért is, mert kis ország, erre igen érzékenyek. A döntések fokozatos „Brüsszelbe delegálása" a közvélemény jó részét nyugtalanítja. A jelek szerint azonban ennél hosszú távon a befelé húzó erő a nagyobb. A gazdasági integrációból való kiszorulás, vagy legalábbis a részvétel alacsonyabb foka az országot, a vállalatokat, s persze az egyént is kellemetlenül érinti: számos olyan döntés születik, amely hatással van Dániára, ám ennek meghozatalába nem szólhatnak bele. Aki tehát azt mondja -és sokan vannak ilyenek-, hogy Dániának „nem kell több", azaz mélyebb „unió", annak a dán befolyás csökkenésével is számolnia kell. Egyre többen vannak azok, akik szerint, éppen, mert kis ország, Dánia nem engedheti meg magának a kívül maradás luxusát. 1973-tól a 90-es évek végéig a fentiek ellenére az volt a tendencia, hogy minél fokozottabb integrációról kellett dönteni, annál erősebben olvadt az ehhez szükséges támogatottság. Az alkotmány értelmében a szuverenitást érintő kérdésben népszavazás dönt, s a csökkenő „igen"-arányt a II. fejezetben ugyancsak láthattuk. A kérdés 1992. június 2-án vált drámaivá, mikor a dán szavazópolgárok 50,7 %-a nemet mondott a minőségileg új integrációs szakasz nyitányának tekinthető Maastrichti Szerződésre. A dán „nem" okozta „rémületmásodperc" elteltével az 1992. decemberi edinburghi Európai Tanács ülésén („csúcstalálkozón"), áthidaló megoldásként négy kivételt fogalmaztak meg és terjesztettek be a dánok, amelyek elfogadása esetén esély látszott arra, hogy az integrációban való részvétel folytatható. E kivételek, vagy más néven fenntartások arról szólnak, hogy Dánia egyelőre nem vesz részt az európai integráció következő – szakzsargonnal élve – „dimenzióiban":

- a Gazdasági és Pénzügyi Unió (Economic/Monetary Union, EMU) III. szakasza,

- a bel- és igazságügyi együttműködés bizonyos vonatkozásai,

- a közös védelmi politika kidolgozása és végrehajtása,

- uniós állampolgárság.

Az 1993. május 18-i újabb népszavazás 56,7 %-os többséggel elfogadta a fenti kivételekkel kiegészített Maastrichti Szerződést, így az 1993. november 1-jén hatályba lépett. Az integrációhoz való viszony újabb erőpróbája volt az Amszterdami Szerződésről tartott szavazás, amely 1998. május 28-án, 75 %-os választói részvétel mellett az „igen" 55,1 %-os győzelmét hozta. Ha van lassú elmozdulás a dán magatartásban az integráció javára, akkor ez az időpont tekinthető a folyamat kezdetének. A fenti négy fenntartást a népszavazás nem érintette. Ezek helyzete a következő.

Az EMU III. szakasza 1999. január 1-jén indult. Az euró bevezetésének kezdetét, így közös valutaárfolyam- és pénzpolitikát, valamint az Európai Központi Bank létrejöttét jelentette. Ez az a terület, ahol a kívülmaradást a dánok keserű szájízzel fogadták. Kiderült ugyanis, hogy az EMU-ban részt vevő 11 EU-tagállam szorosabb, érdemi döntésekhez is vezető együttműködést alakít ki, amelyre ők nincsenek befolyással. Paradox módon ugyanakkor valamennyi gazdasági mutató megfelel a részvétel követelményeinek, s ez még nyilvánvalóbbá teszi, hogy csak politikai elhatározásról van szó. A vállalatok szinte egyöntetűen sürgetik a kormányt újabb, az EMU-val kapcsolatos népszavazás kiírására, amelyre belátható időn belül bizonnyal sor fog kerülni. Valószínű, hogy Dániának ez a fenntartása „lemorzsolódik".

A védelmi együttműködés nehezebb ügy. Itt a NYEU olyan, új szerepéről van szó, amelynek következtében az EU-nak mintegy saját „hadserege" jönne létre. Ez az ún. „európai védelmi identitás" akkor válna igazán problematikussá, ha kiterjedne a NATO 5. cikkelyének megfelelő, a tagországokat ért támadásra kollektíven válaszoló lépésre is. A dánok ezt, a szuverenitás körén kívül eső döntéskényszert nem tudják elfogadni.

Ismét más a helyzet a bel- és igazságüggyel kapcsolatban. A rendőrségi együttműködésre dán részről igent mondanak, de nem hajlandók a bírósági együttműködésben és a közös migrációs politikában részt venni. Ezen összetett kérdéscsoporton belül van a határátkelés schengeni egyezmény szerinti jellege, amely viszont de facto megvalósult. A negyedik kivétel időközben magától eltűnt, mert az uniós polgárság kérdését az EU egyelőre levette a napirendről. Lehetséges, hogy az EMU-hoz fűződő kivétel megrendülése a többit is „magával rántja", az azonban biztos, hogy hatással van rá. Jelenleg a kormány sem alakította ki álláspontját az újabb népszavazás tárgya (csak az EMU, vagy több téma) és időpontja ügyében.

Az európai parlamenti (EP) választásokon a dánok alacsonyabb arányban vesznek részt, mint a Folketing megválasztásában: a részvétel 1979-1998 között 46-53 % volt. A legutóbbi, 1999. június 6-i választáson a Liberális (Venstre) Párt képviselői kapták a legtöbb szavazatot, s ez 5 mandátumra volt elég, míg a szociáldemokraták 3 helyet szereztek. 1994-ben egyébként még a konzervatívok is megelőzték a szociáldemokratákat. Az EP- választás tehát nem feltétlenül tükörképe, vagy megismétlése a belföldi általános választásoknak. Az EP-be egyébként rendszeresen bekerül az Európai Uniót ellenző két szervezet, a „Júniusi Mozgalom" és az „EU-ellenes Népmozgalom" néhány képviselője is, e szervezetek a belpolitikában egyébként nem játszanak számottevő szerepet.

Az EU-politika fő kérdéseiben a dán álláspont meghatározója, hogy elvetik a föderatív (egyesült) Európa gondolatát, minél lazább integrációban érdekeltek – természetesen az adott realitásokon belül. Ennek logikus folyománya, hogy lelkesen támogatják az EU kibővítését, hiszen minél többen vannak, annál nehezebb centralizálni. A dánok ezen belül küldetésnek tekintik a balti államok mielőbbi felvételét. Emellett nem rejtik véka alá, hogy a kelet-közép-európai országok integrációját a környezetvédelmi, fogyasztóvédelmi, mezőgazdasági területen látják a legnehezebbnek.

A dán álláspont szerint az EU közös agrárpolitikáját úgy kell átalakítani, hogy a támogatások csökkentése minél igazságosabb kompenzáció mellett menjen végbe. A nagy állategészségügyi és környezetvédelmi ráfordítások miatt dán szempontból ez a vélemény érthető. Az Unió ágazati és területfejlesztési célú, ún. strukturális és kohéziós alapjai a fejletlen területek fokozatos felzárkóztatását szolgálják, így a dán területek támogatása rövidesen megszűnik (1997-ben is már csak 175 millió ecu, az összes, EU által folyósított támogatás 0,55 %-a esett Dániára). Az EU-bővítést a dánok tehát ebből a megfontolásból sem bánják, hiszen őket nem zavarja, hogy a felveendő új tagok várhatóan támogatáshoz jutnak.

A magyar-dán kapcsolatok

A II. világháború után a magyar-dán diplomáciai kapcsolatok újrafelvételére 1949-ben került sor. Az első magyar nagykövet a magyar szociáldemokrácia vezető alakja Böhm Vilmos volt.

A két ország közötti együttműködésben a különböző szövetségi rendszerekhez való tartozás idején sem voltak nagyobb zavarok, bár az 1956 utáni hivatalos Magyarországnak aligha tetszhetett az a kedvesség és gondoskodás, amivel a forradalom leverése után ide menekült honfitársainkat fogadták. A dán sajtó a forradalomról és az azt követő tragédiáról is címoldalon számolt be, így a szívélyesség e szempontból is érthető.

A gazdasági kapcsolatokban évtizedekig a hagyományos kereskedelem dominált, viszonylag alacsony szinten. Bár a magyar állami nagyvállalatok nehezen tudtak megfelelni a szigorú dán minőségi követelményeknek (főleg az egyenletes minőség és a határidők tekintetében), a magyar könnyűipar termékei bekerültek a Magasin du Nord, vagy az akkoriban népszerű, de 1998-ban megszűnt Daells nagyáruház választékába. Termelési együttműködés, ipari kooperáció azonban a 80-as évek közepéig nem volt. Ekkor, néhány kérészéletű szerződés (például műtrágya-export) jelezte a hosszú távú együttműködés lehetőségét, amelyre előbb a NOVO (ma: NOVO/Nordisk) céggel kialakított inzulin gyártási kooperáció, majd az első magyarországi dán termelő beruházás, a VELUX tetőtériablak-gyártásának fertődi megindítása (1988) volt a példa. A magyar rendszerváltozást számos dán cég képviseletének megnyitása kísérte, de a privatizációs folyamatban alig vettek részt, beruházásaikkal – saját bevallásuk szerint is – túlzottan óvatosak voltak.

Az árucsere-forgalomban a változás jelei mutatkoznak. Az export 1998. évi növekedésének 38 %-os mértéke 1976 óta a legnagyobb a kapcsolatok történetében. Ennek oka többféle, de a közvetlen ok nyilván a tartósan stabil magyar politikai-gazdasági helyzet kiváltotta növekvő dán bizalom és érdeklődés. A magyar exportban, nem kis mértékben a külföldi tőkebeáramlás eredményeként a 90-es években új termékek jelentek meg. Az 1998. évi forgalom alapján ezek közül kiemeljük a Suzuki személygépkocsi (kb. 9 millió USD, a magyar kivitel 9 %-a), az Elektrolux hűtőszekrények (kb. 3 millió USD) eladását, utóbbit nem utolsó sorban azért, mert a svéd óriáscég éppen dániai gyárát számolta fel a magyarországi bővítése kapcsán. A magyar vegyi- és gyógyszeripari temékek eladásai 10 millió USD, műanyagok és gumiáruk eladása 6-7 millió USD értékű. Az utóbb említett áruk között a mezőgazdasági gumiabroncs játssza a főszerepet, amelynek egyik legnagyobb szállítója vagyunk. 2,5 millió USD-ért lábbelit, 5 millióért textiltermékeket értékesítünk. A mezőgazdasági-élelmiszeripari export 7-8 millió USD értékének legnagyobb tétele a sajt és néhány konzerváru, de ennél sokkal többre van igény és lehetőség. A magyar behozatalban a gépek és berendezések képviselik a fő tételt (kb. 50 millió USD), az élelmiszerkészítmények importja 14 millió USD körül van. Az import 1/5-ét a vegyi- és gyógyszeripari áruk adják.

Magyarországon 1999-ben 49 részben, vagy egészben dán tulajdonú cég működött. Ebből 15 vállalat, azaz 31 % gép- és műszeripar, 14 vállalat, azaz 29 % az ipari fogyasztási cikkek, 10 vállalat, azaz 20 % a szolgáltatások, oktatás, 6 vállalat, azaz 12 % a vegyi- és gyógyszeripar, 4 vállalat, azaz 8 % a mezőgazdaság és élelemiszeripar területén tevékenykedett. A legtöbbjük (39 %) fő tevékenysége a kereskedelem, de a vállalatok csaknem 1/4-e folytat termelő tevékenységet. Ilyen arányban vannak jelen a képviseleti irodák is, a többi közös vállalat, illetve konzultáns cég.

A LEGO Hungaria Kft-ről már szóltunk. Említést érdemel még, hogy a Grundfos konszern 1996 óta van jelen képviseleti irodával a magyar piacon. Ennek tapasztalatai alapján döntött úgy, hogy kelet-közép-európai igények kielégítését szolgáló elosztó központját, 2000 m²-es alapterülettel Magyarországon építik fel. Ez 1999-ben megtörtént, azóta új, 100 millió DKK-s beruházásra kerülhet sor. A Rockwool szigetelőanyag-ipari cég 130 főt foglalkoztató üzemet létesített Gógánfán. A beruházás értéke mintegy 7 millió USD, 1999. június-júliusára készült el. A gyárban termelt kőzetgyapotot Szlovéniába, Horvátországba, Romániába, Bosznia-Hercegovinába és Szlovákiába exportálják.

A gazdasági kapcsolatok fejlesztését a kulturális együttműködés is kiegészíti, amelynek fontos állomása volt az 1998-ban Koppenhágában rendezett Magyar Kulturális Hét eseménysorozata. Odensében, a helyi Mezőgazdasági Főiskola szervezésében magyar mezőgazdasági szakközépiskolások továbbképzése folyik, a kaposvári és mosonmagyaróvári agráregyetemi hallgatók pedig a Mezőgazdasági Tanács (Den Danske Landbrugsforening, kb. Farmerszövetség) közreműködésével vesznek részt szakmai képzésben.

Együttműködésünket számos testvérvárosi, illetve megyei kapcsolat teszi színesebbé.

Szűcs R. Gábor [Változó Világ 34.]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010