Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika

Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

Április 17. Fedezzük fel Katmandut! A Nepál nyújtotta kulináris élvezeteket egyenlõre mellõzzük, csak egy liter teát hozatunk a sarki kifõzdébõl. Az ugyanis finom, erõs és biztosan felforralják hozzá a vizet, ami ebben az országban a hivatalos verzió szerint is fertõtlenítésre szorul. Mosakodni lehet benne de inni nem célszerû. ( Jódozzuk is szorgosan. Miután a gonosz csírákat kiöltük belõle a maradék hatóanyagot C vitaminnal semlegesítjük. A módszer az egész túra alatt tökéletesen mûködött.) A hazai reggeli után kimerészkedünk az utcára.

Ez persze felszínre hoz egy-két problémát. Katmanduban ugyanis nemigen vannak utcanevek. Ez kicsit megnehezíti a tájékozódást. Magunkhoz veszünk három térképet és bízunk a jó szerencsében. Hamarosan rátalálunk a gyönyörû Kathesimbhu sztupára. A teteje hófehéren ragyog a délelõtti napsütésben, vidám zászlócskák lobognak körülötte és vagy 200 gyerek zsibong a mellette levõ téren, szorgosan kongatva az ima-harangokat. Megkapó látvány, de annak legalább annyira örülünk, hogy ettõl a pillanattól fogva használni tudjuk a térképeket. Pontosabban csak a Marco Polo nevével fémjelzett német gyártmányt mert a többi egy picit elnagyolt.

Átadjuk magunkat a szemlélõdésnek. Van mit nézni. Klasszikus bazári hangulat. Szûk utcák, nyílt szennyvízcsatornák, riksák, néha egy autó, rengeteg ember számos templom, oltár, áldozóhely és bolt hátán bolt. A kínálaton látszik, hogy fõként az idelátogató turisták alkotják a vevõkört, de hát ez a Thamel - a város idegenforgalmi negyede. Ha csak egy félszeg pillantást vetsz valamelyik kirakatra a tulajdonos azon nyomban eláraszt az ajánlataival. Ha netán az érdeklõdés legkisebb jelét is mutatod, számíts rá, hogy több száz méteren keresztül nyomodban lesz és arról fog gyõzködni: soha nem látott értékû egyedi darabot szalasztassz el ha a réz szegekkel kivert nepáli tõrt, a jakcsontból készült Budha szobrocskát, vagy a valódi selyembõl készült tibeti szõnyeget nem veszed meg tõle. Ez kissé fárasztó. ( De az a vicc benne, hogy néha igaz.)

A helybéliek figyelmétõl meggyötörten értük el a New Road-ot - ez azon kevés utcák közé tartozik amelyiknek van neve - ahol a Turisztikai Információs Iroda található. Feltettünk néhány kérdést, megnéztünk pár prospektust aztán nagyjából ugyanolyan bölcsen távoztunk mint ahogy bementünk.

Ámde alig pár lépésnyire van innen a Durbar Square, az egyik fõ látványosság. Hindu és buddhista templomok - vagy két tucat, a volt királyi palota és az Élõ Istennõ háza. Gyönyörû faragások fából és kõbõl és az elõzõ napok ünnepének maradványai.

Körbejárjuk a teret. (Rögtön megjelennek körülöttünk az önjelölt idegenvezetõk.) Felmegyünk a Maju Deval lépcsõin. Az templomot 1690-ben emelték Síva isten tiszteletére. A fölsõ teraszról szépen belátni az alattunk levõ térséget és itt viszonylagos nyugalom van. Visszamegyünk a földszintre és átballagunk a tér közepén álló kis palotához. Itt lakik a Kumari. A furcsa vallási "intézménynek" így vázolható fel a rövid története:

Két és fél évszázada egy fiatal lány álmot látott. Ébredése után azt állította, hogy belé szállt Káli istennõ szelleme és azt kívánta építsenek neki templomot, s ott istennõként tiszteljék. A történet eljutott az éppen akkor uralkodó Jaya Prakash Malla fülébe is. Magához rendelte az ifjú hölgyet, akinek démoni tekintetétõl olyannyira megrettent, hogy számûzte az országból. Ám ekkor felesége közölte vele, hogy a démon a lány helyett belé költözött és addig nem lesz esõ az országban, míg kedves férje az istennõ eredeti kérését nem teljesíti. És lõn. Pontosabban nem lõn - esõ. Ez ott ahol a monszun elmaradása maga a pusztulás nagyon rossz ómen. A király pánikszerû gyorsasággal - saját királyi kocsiján - a fõvárosba hozatta a lányt. Felépítette a templomot ami ma is áll. Így mindenki jól járt. Az istennõ kapott egy újabb templomot, a nép elégedett volt a királlyal aki áldozatot hozott a népért, a király örült, hogy nem kell tovább nézni felesége eszelõs tekintetét, és ami a legfontosabb megérkezett az esõ is.

Azóta a papok a Banra nemzetségbõl idõrõl idõre kiválasztanak egy kislányt aki addig töltheti be ezt a fontos tisztet amíg sértetlen. Hiszen egy isten csak tökéletes lehet. A bonyolult rituálé szerin kiválasztott 3 éves kislány 8-10 évig lehet istennõ. Ezután új kiválasztott kerül a helyére.

Kumarinak lenni nagy dicsõség mivel a törzs a legalacsonyabb kasztok egyikébe tartozik, és bár a kasztokat hivatalosan eltörölték, kiválasztottnak lenni hatalmas emelkedés a társadalmi ranglétrán. (Végsõ soron anyagilag is megéri, hiszen a kis Kumari ellátásáról isteni feladata ellátása közben az Õt látni kívánók gondoskodnak, késõbb pedig gazdagon kiházasítják.)

Ha belépsz a Kumari Bahal-ba ma is láthatod az Élõ Istennõt. Neki ugyanis kötelessége teljes pompájában megjelenni ha erre bárki igényt tart. Ekkor a szépen faragott belsõ udvar elsõ emeleti ablakában megjelenik egy törékeny arc és te láthatsz egy isten közelrõl. (Természetesen ezért ellenszolgáltatás jár, amit minden nepáli templomban elvárnak. Hiszen az isteneknek áldozatot kell bemutatni.)

Mi nem hívtuk ki a Kumarit. Jobb az isteneket nem háborgatni.

Miután az egekbõl visszaszálltunk a földre, leráztuk a tõr árusok lelkes rohamát és elindultunk posta keresõbe.

Katmanduban ugyanis célszerû - már ha azt szeretnénk, hogy meg is érkezzen - a leveleket a nemzetközi fõpostán feladni. Egy lelkes önkéntes kísérõ segítségével hamarosan megérkeztünk. Bár ebben az esetben lehet "toronyiránt" is menni, hiszen a Dharahara torony a posta tõszomszédságában van, és az 1832-ben Bhim Sen Thapa miniszterelnök által emeltetett, 50 méter magas építmény jól látszik a város távolabbi pontjairól is. Tájékozódtunk az árak felõl - Magyarországra 18 rúpiás bélyeg kell - majd gondosan megvártuk amíg a szorgos alkalmazott mindegyik képeslapot lepecsételte. Ezek után biztosak lehettünk benne, hogy a küldemény elõbb-utóbb megérkezik. A kézbesítési idõ 2-3 hét. Ha nem a fõvárosban adjuk fel ennek a duplája is lehet.

A posta mellett van a Hõsök kapuja. Egy furcsa palota-forradalom emléke. 1951-ben ugyanis az történt, hogy egy királyságban a király magához ragadta a hatalmat. Ezt az addig a hatalom csúcsán lévõ, bár hivatalosan csak (örökletes) miniszterelnöki posztot betöltõ Rána klán és tágabb érdekszférája nem nézte jó szemmel. Így aztán vér folyt Katmandu utcáin. Ennek emlékét õrzi az építmény. Mellesleg igen hasznos, mivel a fõutcán átkelni maga az életveszedelem. Az emlékmû azonban felüljáró is egyben. Így a néhai hõsök azóta is több tucat embert mentettek meg a dicstelen eltaposástól. Az út mentén az egyik oldalon a katonai parádék helyszíne található - a Tundikhel. Ez a hivatalos rendezvények közötti idõben sportpályaként mûködik.

A másik oldalon taxi állomás és piac. Pici, háromkerekû járgányok elég olcsón szállítják az utasokat. Meglehetõsen közkedveltek és szép számban robognak a fõváros utcáin. A széles járdán igen sok árus kínálja portékáit. Nem igazán javasolható itt vásárolni. Az élelmiszer ólomtartalma alighanem nagyságrendekkel haladja meg a megengedett értéket és még a láthatóan nem elit közönségre számottartó eladók is két percenként porolják le az elárusító pultot. Négy sávon, szakadatlanul ömlik a jármûvek tömege. A zaj- és levegõszennyezés garantált ártalmakat biztosít.

Pihenésképpen elmegyünk pénzt váltani. Az elsõ helyen nem mûködik a kártyára történõ kifizetés, a másodiknál nagyon hosszú a sor. Átmegyünk az Arab Bankba, de ott meg záróra van. Visszaállunk a Grindlays Bankban kígyózó hosszú sor végére. Több mint két órányi várakozás után hozzájutunk a kívánt rúpia tömeghez. Már nagyon unjuk az ücsörgést, de a személyzet becsületére legyen mondva õk is másfél órája túlóráznak. Hazasétálunk és aznap már csak a pihenéssel törõdünk.

Kovács Balázs [BEAC]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010