 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
   |
 FRANCOIS TRUFFAUT: JULES ÉS JIM (1962) | ||
 Előző fejezet:Henri-Pierre Roché: Jules és Jim - részletek | Tartalom | |
Szabó István: François Truffaut Jules és Jimjéről
Az irodalom szavak, mondatok egymáshoz való viszonyával teremt eredeti, feszültséggel teli világot, mely megérint minket. A film élő, sugárzó emberi arcok - vagy a változó érzelmeket tükröző arc és környezete - kapcsolatával teremt feszültséget. A leírás igényli az olvasó fantáziáját, Natasa Rosztova, bár Tolsztoj írta, mégis a mi személyes Natasánk, arca, mozdulatai, tekintete a mi alkotó fantáziánk műve, a mi emlékeink tükre - közös művünk Tolsztojjal. De a film hősnője ott áll előttünk, ránk mosolyog, élő tekintetének fénye elér minket, szemének, hajának színe adott. Fantáziánkat, emlékeinket az ő története csak akkor igényli, ha "titka" van, ha szeme rejtélyes mélységek kútja, mely sokszor megfejthetetlenné válik, s olyan váratlan fényeket sugároz, melyek felizgatnak, elcsábítanak minket.
A filmvásznon előttünk álló hős már nem a "leírással" ábrázolt, hanem egy titkokat hordozó élő arc által "megtestesült" karakter, ahol a feszültséget, rejtélyt fellobbantó csoda a színész maga, saját életének titkával, a döntő az ő megjelenése, személyes karizmája. Sokszor ezért csalódunk remekművek filmre vitelét látva, mert a szavak varázsa, eredetisége helyébe nem lép hasonlóan karizmatikus erejű arc. Vagy azért lepődünk meg máskor gyengébb irodalmi munka váratlan átváltozásán, mert a színész arca, személyes titkokat hordozó tekintete rejtélyt ajándékoz a lektűrnek, ahogy Garbóé vagy H. Bogarté.Ha egy-egy szerencsés esetben különösen azonos színész és szerep, a hős megtestesül, s ő válik az üzenet megmásíthatatlan képévé. Mint Marlene Dietrich a Kék angyalban, Orson Welles az Aranypolgárban, Cserkaszov a Rettegett Ivánban, Cybulski a Hamu és gyémántban. Henri-Pierre Roché gyönyörű regényével is ez történt. Käthe megtestesült Jeanne Moreau-ban. Élvezettel olvassuk a regényt, de Käthe arca már nem lehet a miénk. Azt örökre elfoglalta Jeanne Moreau varázsa, dús ajkának különös íve, hófehér fogai, tekintetének megfejthetetlen, kiszámíthatatlanul változó fénye. A szavakat olvasni jó, de előttük már ott lélegzik örökre Jeanne Moreau.
Henri Pierre Roché: Jules és Jim, Budapest, 1993, Móra Könyvkiadó (részletek: 68-70. old, 75-76. old., 221-227. old. és 229-230. old: Szabó István utószava a könyvhöz: François Truffaut Jules és Jimjéről címmel.)
| Előző fejezet: Henri-Pierre Roché: Jules és Jim - részletek | Tartalom | |
Hírek - Tollhegy - Iskolák - Pedagógusképzés - Szaktanácsadók - Tanítás - Taneszköz - Ajánlott filmek - Fórum - Irattár - Szakirodalom - Internet ajánlat - Felsőoktatás |