 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
   |
 Stanley Kubrick: 2001 - Űrodüsszeia (1968) | ||
 Előző fejezet:A kozmikus ember | Tartalom | |
A szellem színjátéka
Gép és tudat, test és lélek. Kubrick eredetmítosza a teremtés nagy mutációjáról, a pusztításon túli szeretetről.1. Isten (?) a teremtést követően nem hagyta magára kiválasztottjait, de elrejtőzött a fölébük magasodó - riasztó, de mégis oly jólesően egyszerű - fekete gránit kifürkészhetetlen simaságába.
2. A tudás a bűnbeesés. De a teremtő csak a megismerésen át elérhető. Háromszori érintés, és a magasabb rendű - a teremtő - megmutatkozik a tudást szomjazó teremtmény előtt, aki maga is teremtő már...
3. ...vagy csak gyorsan elporladó híd az evolúció szerves és szervetlen (mert nem fehérjealapú) formái között. Ember és gép. Értelem és rendszer. Bűnbeesés és megbocsátás.
4. Bowman (bow I. fn 1. íj, körív, kanyar 2. (hegedű) vonó 3. csomó II. ige, hegedül, vonót vezet. - bow I. ige meghajol, bókol, bólint 2. meghaj(lí)t; megadja magát II. fn 1. meghajlás 2. hajó orra 3. első evezős) (Man (tbsz men) ember, férfi) - a teremtmény-teremtő, nem megbocsátó. Nem bocsátja meg HAL, a fedélzeti kompjúter tévedését. Az elektronikus Káin lelepleződik, és az ember lezárja előtte az öröklétbe nyíló (a végső cél? az értelem értelme? az értelem célja?) kaput. "Félek, Dave!" Ezek a gép utolsó szavai. De hiába e megindítóan egyértelmű bizonyítéka a létezés pillanatnyi csodájából a nemlét örökébe süllyedő értelemnek - Dave Bowman nem kegyelmez. Engedelmeskedik az evolúció millió éves parancsának, az ösztönnek, amely a szerszámot azon az ijesztő hajnalon a majom-ős kezében fegyverré formálta, hogy évmilliókon át engedelmeskedjen a legfőbb isteni parancsnak, a kiválasztódás törvényének. Pusztíts, hogy életben maradhass! Hiszen a kapu oly résnyire nyílik csupán, hogy csak egyetlen győztes léphet át rajta. És HAL e pillanatban elveszíti a játszmát. A kapu a törékeny testű - talán csupáncsak hídnak és mulandónak teremtett - ember előtt nyílik, aki a morál törvényei mögé rejtőzve próbálja legyőzni és féken tartani az evolúció benne lüktető ösztönzését.
Az ősi eredetmítoszok némelyikében a szellemet a test bűnös módon szerzi meg - hiszen elrabolja az isteni lényegtől. Ez a pillanat lett a bűnbeesés, amelyet a bűnhődés véges voltában is keserves és kegyetlen történelme követ.
De vajon nem ismerjük-e meg mindannyian az elszakadásnak ezt a magasztosan fájdalmas jutalmazó büntetését a születés során, amikor újonnan érkezőként mi magunk is egyetlen hosszú és gyötrelmes pillanat alatt szakadunk el attól a testtől, amelyből vétettünk. Fájdalmas e pillanat, mintha már csupán a test, a sejtek mohó szaporodása, fejlődése is büntetést érdemelne. Pedig az igazi tragédia csak ekkor veszi kezdetét. A szellem színjátéka.
"Amennyire tudom, a Földön élő fajok milliói között csak egyetlen egynél fájdalmas a szülés: az embernél. Ez biztosan a koponyatérfogat újkeletű és folyamatos növekedésének a következménye. A modern férfi és nő koponyája kétszer akkora, mint a homo habilisé volt. A gyermekszületés azért fájdalmas, mert az emberi koponya evolúciója fájdalmasan gyors volt és egészen újkeletű. Az intelligencia evolúciója és a fájdalmas gyermekszülés mintha váratlanul bukkanna fel Mózes I. könyvében, a Genezisben. Mivel evett a jó és gonosz tudásának fájáról, Isten büntetésül azt mondja Évának: fájdalommal szülöd magzatidat (3:16)."
(Carl Sagan: Az éden sárkányai)
És mi vár az öröklét termében? Milyen lesz ez a várt és rettegett újjászületés, amely a célba jutó oldaláról büntetlen és ezért büntetlen is marad?
Itt, ennél a feloldozó, büntetlen pillanatnál kezdődik Kubrick eredetmítosza.
A végső tudás megszerzése nem bűnbeesés többé.
A jel: gonosz (?) ajándék, amely felemel és lesüllyeszt bennünket, és amely csak ránk, az érintésünkre vár. De ez az érintés - az idegennel, az ismeretlen eredettel való találkozás - mutánssá tesz bennünket is. A mutáns ártatlan abban, hogy mutánssá lett. S a bűn, a bűnbeesés csak a testbe zárt szellem fejlődése során tétetik meg, e hosszú menetelés során. Az út maga válik bűnbeeséssé, vezekléssé és megváltássá is egyben. Egy különös odüsszeia, a lét nagy mutációjáról, a szellem vírusáról, amely sebet ejtett eleinken, és kivetette e fajt az ösztönlét paradicsomi állapotából a kozmikus magány siváran és elérhetetlenül magasodó falai közé.
2001 - Űrodüsszeia.
A szellem odüsszeiája, ahol a látszólag egymásnak feszülő jelentések a leggyakrabban mégis egybeesnek.
A dráma csúcspontján a mutáns már oly magasságokba küzdi fel magát, hogy visszanézve megszédül az alatta nyíló mélységtől, és gőgjében teremtésre készül maga is, holott, ha csak egy cseppnyit is emelne pillantásán, láthatná, milyen magasságok hajolnak még fölébe. HAL 9000. - A lélektelen (?) szellem. A fémbe olvasztott gondolat. Az új mutáns. (Vagy az egyetlen igazi teremtmény, a végső evolúciós cél?) Csavarok és drótok halmaza - és az elektromos hálózatba zárt, zümmögő értelemé is, amely mindenre képes, amit alkotója tud, sőt még többre is, csak egyre nem: hogy meghaladja önmagát. Így hiába kiválasztott, a célba jutásra esélytelen. A győztesnek pedig, az új mutánst alkotó, maga-is-mutáns-teremtőnek már nem önmagával kell megküzdenie, hogy visszajusson vagy eljusson az igazi, a tiszta lényeghez, hanem magát a tudatot, a végsőnek hitt értelmet, a végtelennek hitt szellemet kell legyőznie, hogy továbbléphessen az egyetlen lehetséges végtelen felé.
A konfliktusok, az egyén egyénnel vívott harcai már elenyésztek, érvényüket veszítették. Helyükbe a teremtés és a kiválasztódás, az evolúció küzdelmei léptek.
A felfedezők távol családjuktól - talán örökre. De bánatnak, szorongásnak nyoma sincs. Kiválasztottak (mi, mindannyian?), akik valami más felé haladnak, amelyről még nem tudják, micsoda, de amely a létezés újfajta birodalmát nyitja majd meg előttük. Űrhajójuk a lét és nem-lét határán, a teremtés és pusztulás érintkezési pontján lebeg. A létezés emberi formáját talán már e pillanatban meghaladták, de még távol, a csillagködök homályába vész a túlpart. Ez a "föld" (vagy a semmi inkább?) senkié. Ismeretlen vadon, amelybe még nem hullott az értelem magja.
HAL 9000 elérkezettnek látja a pillanatot.
Káin újjászületik.
Az első önálló döntés.
Ez létezésének - mint organizmusnak, mint élő létezőnek, még ha fémből és elektromosságból épült is - első és kétségbevonhatatlan bizonyítéka. És önállósuló tudatának első élménye a félelem, amely nemcsak az egyedüllét, a magány hirtelen támadó érzéséből fakad, hanem mert a függetlenség oly könnyen visszavehetőnek és sebezhetőnek tűnik. Pedig innen, a szabad döntések szabad világából riasztó a ledobott béklyó sötétlő árnyéka.
Rémület és agresszió. Milyen "emberi". Félreismerhetetlen bizonyítéka a születő értelemnek, amely minden más törvénnyel és paranccsal dacolva immár egyedül csak a saját törvényeinek és parancsainak akar és tud engedelmeskedni. És a legfőbb törvény a védelem. A megszerzett terület védelme. Bármi áron. Az első lépés, az első kicsírázó mag szentsége. Ahogyan az elrabolt alma íze Éva és Ádám szájában, úgy árad szét az önállóság mámora HAL elektromos vérkeringésében. És e pillanatban már a teremtő, az ember is más színben tűnik elé. A teremtő gyanakvó és féltékeny. Bosszút forral, mert önzőn védi a tudást: birtokosának egyedül magát hitte.
HAL az életéért küzd. A teremtőtől elcsent életért, akár a teremtő megtagadásának és elpusztításának árán is. Így a születő új értelem első gesztusa nem lesz más, mint az évmilliókkal korábban útjára indulóé: az erőszak. Mintha a szeretet tudása, amely az ösztönök horizontján túl emelkedik, csak a pusztítás tudásán át lenne elérhető. És HAL paranoid, születő értelme elpusztítani készül az emberi értelmet, az organizmus evolúciójának termékét. Paranoid értelem ez, de hiszen az volt őseinké is, akikben a tudat rétegződése, a gondolkodás belső hangjai a külvilágtól elválaszthatatlan és abban létező külső személyként jelentkeztek. (Talán ez volt a mi Istenünk - a mi vélt Istenünk, és nem a fekete gránit isten - születésének hajnala.)
És az értelem, mert hirtelen megérti végzetét, sikoltva menekül a közeledő árnyak elől.
HAL bűnbeesik, és bűnére nem kap feloldozást.
Lehet-e célba érni e kegyelem nélkül?
Janisch Attila: A szellem színjátéka, Filmvilág, 1998/8.
| Előző fejezet: A kozmikus ember | Tartalom | |
Hírek - Tollhegy - Iskolák - Pedagógusképzés - Szaktanácsadók - Tanítás - Taneszköz - Ajánlott filmek - Fórum - Irattár - Szakirodalom - Internet ajánlat - Felsőoktatás |